Hírek Tíz új majomhimlős esetet jelentettek egy kanadai tartományban

Tíz új majomhimlős esetet jelentettek a kanadai Québec tartományban, így a megbetegedések száma 15-re emelkedett - közölték kedden a kanadai egészségügyi hatóságok.

"Arra számítunk, hogy az elkövetkező napokban további esetek megerősítése várható" - mondta Jean-Yves Duclos egészségügyi miniszter, aki szerint a minták elemzése folyamatban van.

"Számos intézkedést hoztunk az esetek felderítésére és a majomhimlő kanadai terjedésének megfékezésére" - tette hozzá, megjegyezve, hogy "a helyzet más, mint a koronavírus megjelenésekor volt".

A szövetségi kormány elérhetővé tette az Imvamune nevű vakcinát és a nemzeti stratégiai vészhelyzeti készletben tárolt gyógyszereket. A védőoltás első adagjait kedden szállították Québec tartományba.

Míg a majomhimlő ellen nincs vakcina, amely általában magától gyógyul, a himlő elleni vakcina védelmet nyújthat a kontaktesetek ellen. Kanada a múlt héten erősítette meg az első két esetet a francia nyelvű tartományban.

A majomhimlő olyan fertőző betegség, amelyet vírus okoz, ezt fertőzött állatok, leggyakrabban rágcsálók közvetítik az emberre. A vírust azonban először 1958-ban fedezték fel makákók egy csoportjában. A majmokat kutatási céllal tanulmányozták, ezért kapta a vírus az Inserm, egy vezető francia orvosi kutatóintézet nevét.

A majomhimlőt az elmúlt hetekben Európában és Észak-Amerikában is kimutatták.

1653630840921.png
 
Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ez a vírus a poxviridae család tagja, a bárányhimlő meg a herpesz családé... Tehát utóbbi elleni oltás biztos nem műkszik. De a fekethimlő elleni lehet, hogy igen. Már várom a teljes lezárást és az oltási pánikot... (de egyelőre csak egy kisebb, szexuálisan azonos neműek irányában érdeklődő csoportban terjed, akik nem nők).
 
Csak nehogy titkolni kelljen a betegség elkapását mert egy bizonyos orientációjú emberek kapják el könnyebben .
Emlékszem az AIDS pánik idején hogy volt egy híres író akinek a halálának okát csak később hozták nyilvánosságra mert AIDS-ben hunyt... el.
Nos a lényeg...a fertőzést egy vérátömlesztés során kapta el. Csak félni kellett hogy nehogy fals információk terjedjenek el.
 
Volt már olyan is, hogy egy híres bicikliversenyző fogkrémébe állítólag doppingszert csempésztek.
Ő sem akart olyan fajta lenni. :rohog:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,564
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére