Tízezrek vonultak az utcákra a rasszizmus ellen világszerte

Ausztráliától Európáig tízezrek vonultak az utcákra a faji megkülönböztetés és George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul szombaton.
22000.jpg

A fekete bőrű Floyd május 25-én halt meg, mert egy fehér rendőr csaknem 9 percig térdelt a nyakán, miután a férfi egy hamis 20 dollárossal próbált fizetni. A gyilkosságba torkolló intézkedésnél négy rendőr volt jelen, másnap mindannyiukat elbocsátották, és később vádat is emeltek ellenük.

A Floyd nyakán térdelő rendőrről videofelvétel is készült, amelyen többször hallható, hogy a fekete férfi azt nyögi, hogy nem kap levegőt. Mint kiderült, az utolsó három percben Floyd már nem mozdult, és pulzusa sem volt. A gyilkosság miatt helyenként zavargásokba és fosztogatásba torkolló tiltakozások kezdődtek az Egyesült Államok több városában, melyek során szintén számos bírálat érte a rendőrség fellépését a békés tiltakozókkal és újságírókkal szemben is.

Szombaton Londonban az esős idő ellenére ezrek vonultak a parlament melletti térre a koronavírus-járvány miatt többnyire maszkban, és azt skandálták, hogy igazság nélkül nem lesz béke, és legyen vége a rendőri rasszizmusnak. Mindezt annak ellenére, hogy Priti Patel belügyminiszter a járvány miatt mindenkit arra kért, hogy ne vonuljon az utcára.

Berlinben a hatóságok szerint 15 ezer ember vonult a város szívében fekvő Alexanderplatzra. Emellett Hamburgban és a lengyelországi Varsóban is voltak megmozdulások.

Párizsban a hatóságok nem engedélyezték az amerikai nagykövetség elé és az Eiffel-torony közelébe tervezett tiltakozást. Ennek dacára több száz ember gyűlt össze Black lives matter (A fekete életek is számítanak) feliratú táblákkal a képviselethez és a francia elnöki palotához is közel fekvő Concorde téren, ahol a rendőrség kordont állított fel, hogy távol tartsa a tiltakozókat a nagykövetségtől.

Nápolyban az amerikai főkonzulátusnál gyűltek össze tiltakozók, akik angolul és olaszul kiabálták, hogy "Ha nincs igazság, nincs béke! Fenébe a rendőrséggel!".

Az ausztráliai Brisbane-ben a hatóságok szerint mintegy 30 ezer ember tiltakozott békésen a rendőri fajgyűlölet ellen, és nemcsak a feketék, hanem az ausztrál őslakos lakossággal szembeni rendőri rasszizmust is elítélték. Ausztrália népességének 2 százaléka tartozik az őslakos közösséghez, de a börtönben lévő emberek 27 százaléka közülük kerül ki. Sydneyben is ezrek tiltakoztak, a hatóságok pedig maszkokat osztottak, és kézfertőtlenítővel is segítették a tiltakozókat.

Japánban egy kurd férfi ellen elkövetett rendőri túlkapás miatt vonultak sokan az utcára, és ugyanúgy elítélték a feketék elleni rendőri erőszakot is. Szöulban ott élő külföldiek és helyiek is tiltakoztak. Fekete maszkjaikra koreai nyelven írták fel, hogy "nem kapok levegőt".

MTI
 
Évente 1100 ember, azaz minden egyes nap három fő veszíti életét rendőrkéztől az Egyesült Államokban, vegyesen feketék, fehérek, hispánok ...
Viszont nem szoktak ennyire látványos zavargásokat kiváltani. Vannak akik szerint megszervezett az egész mivel néhány hónap mulva itt az amerikai elnökválasztás, és az etnikai alapu szavazatok számítanak. Felteszik a kérdést kik állnak az erőszakos tiltakozási hullám mögött, és mi a valódi céljuk?
 
Miért kell minden mögött valakiket gyanítani, keresni.
Szerintem itt ez benne van az usa beli gondolkodásban. Megkezdődött a 1960-70 években....akkor azért sokkal véresebbek voltak a tüntetések.
Most inkább a képzőművészeti dolgok válnak a pusztítás áldozataivá.
 
"A Fox News Network hétfői adásában az egyik vendég odáig ment, hogy arra biztatott: Sorost ki kell tiltani az USÁ-ból." Írta a Szombat c folyóirat.
 
Ha nem tetszene az embereknek akkor volna ellentüntetés is.
Miért nem vonulnak fel azok akik ellenzik az egészet?
Ez így csúsztatás. Én úgy látom innen, sokezer kilométerről, hogy az USA-ban senki sem ellenzi azt, hogy igazságot szolgáltassanak a hatóságok, vagy hogy tüntessenek az emberek. Azt ellenzik némelyek, hogy provokálják a tömeget.
 
Természetesen George Floyd se volt egy aranyember.
A rendőri túlkapásokkal,intézkedésekkel van a gond.
Természetesen jön az ellenvélemény,....sok a fegyver.El is hiszem,hogy az intézkedő rendőr simán agyonlövi az igazoltatás alá vont személyt,ha nem úgy mozdul,viselkedik.Ha én ott élnék,rendőrként dolgoznék,én is ezt tenném.
Persze itt fegyverről nem esett szó,csak arról,hogy Floydot betették az autóba,utána meg valahogy véletlenül kivették.....bla bla bla...
A rendőr nem megfelelően járt el,vagy gyűlölte a színes bőrűeket.Most,ahol fogva tartják van ideje bőven nézegetni őket.
Magyarországon is volt már példa rendőri intézkedés közben elhunyt személyre illetve kihallgatás során halálra vert emberre.
 
Természetesen George Floyd se volt egy aranyember.
A rendőri túlkapásokkal,intézkedésekkel van a gond.
Évente 1100 ember, veszíti életét rendőrkéztől az Egyesült Államokban, ezzel semmi gond se lenne ... most is az állítólagos rasszizmussal van a bajuk.
Erre van kihegyezve az egész cikk. Itt van ez az idézet a cikkből:
Az ausztráliai Brisbane-ben a hatóságok szerint mintegy 30 ezer ember tiltakozott békésen a rendőri fajgyűlölet ellen, és nemcsak a feketék, hanem az ausztrál őslakos lakossággal szembeni rendőri rasszizmust is elítélték. Ausztrália népességének 2 százaléka tartozik az őslakos közösséghez, de a börtönben lévő emberek 27 százaléka közülük kerül ki.
Csak azt nem értem, hogyan vágezhetnek nyugaton efféle tanulmányokat, ez mifelénk szigoruan tilos ... ha valaki ilyesmit merne állítani, hogy a magyar börtönökben arányaiban több a roma származású ember, mint azt társadalmi arányszámaik alapján várnánk, az már rasszizmus. Ausztráliában meg még százalékos arányokat is közölnek büntetlenül...nem értem
 
Évente 1100 ember, veszíti életét rendőrkéztől az Egyesült Államokban, ezzel semmi gond se lenne ... most is az állítólagos rasszizmussal van a bajuk.
Erre van kihegyezve az egész cikk. Itt van ez az idézet a cikkből:

Csak azt nem értem, hogyan vágezhetnek nyugaton efféle tanulmányokat, ez mifelénk szigoruan tilos ... ha valaki ilyesmit merne állítani, hogy a magyar börtönökben arányaiban több a roma származású ember, mint azt társadalmi arányszámaik alapján várnánk, az már rasszizmus. Ausztráliában meg még százalékos arányokat is közölnek büntetlenül...nem értem
Akárhogy fested magad és tereled a romák felé.És hogy miként van megállapítva.
Magyarországon is készült felmérés.Nem a nyilvántartott számok alapján hanem.
Kérdezéses felmérés szerint.Aminek végeredménye lett hogy a magyar rendőrség berkeiben, magas az előítéletes testületi tagok száma.Ez az előítélet fajgyűlöletre hasonlító berögződés akkor a cigányok ellen volt.Ugyanakkor a felsőoktatásban is készült felmérés.Miként oktatnak és mit egyes előadók.Onnan terjedt az utánpótlás a felsőoktatásban végzettek között
De mikor a romániai állampolgár előzetesben való halált okozó súlyos testi sértés volt.Akkor az előítéletes beállítottság(rasszizmus) a román polgárok ellen volt magas.
A rendfenntartó erők túlkapásai önbíráskodásai kegyetlenkedése arányos a lakosság arra való hajlamossága(rasszista előítélet.)
Hogy évente 1100 ember veszti életét rendőri brutalitás miatt.
Azt megint homályosítási szándékkal hozod
A bűnelkövetők gettókból jönnek többen.A rendőri munka legnehezebb része épp a gettósodott városrészek környékén van.
Ha a fejükben és gyakorlatukban azonosítják a brutalitásra hajló rendőrök a tetteket a faji megoszlással akkor máris faji előítélet jött létre.
Ez tapasztalati, hamis vagy valós meggyőződés nem tudom
És ide vezet.Az önbíráskodó rendőri tett.A faji előítéleteitől függetlenül.A rá vonatkozó kötelezettségeket be kell tartatni vele.És mindegy ki a letartóztatott
Az hogy létezik faji előítélet azt a bűnelkövetőkkel való találkozásaik tapasztalati következtetés hozza.
A rasszizmus miatti tömeges felháborodás.Pedig a megszenvedett csoport önvédelme.Rásegítve politikai manipulátorok által!!

Az államtól várnának igazság tételt.És ez is természetes.
Ilyenkor egy tisztességes dolgot tehet az állam.
Igazságtételt tesz.
Amit megint csak úgy kell megtennie Ő se legyen pozitív diszkrimináció elkövetője.
Ugyanakkor a tőle elvárt a fehér faj elvárásait is meg kell oldania
Ami eléggé erős régóta.
A rendőri testületet is meg kell védenie a munkájuk során elszenvedett.Sérelmektől.
A brutalitásnak egyik de csak az egyik oka az elszenvedett támadások.
A többi emberi alkalmatlanság.
Ám arra is gondolni kell a kormányzatnak:A testületbe utánpótlás kell ami igen veszélyes munka.Ezt a politikai lavírozást oldják meg ők
Nem mai gond a fajgyűlölet a hatalom berkeiben.
És még ezernyi mérlegelendő ok.
Az a rasszizmus nem állítólagos és mérhető.
Annyira hogy az árja testvériségi csoportoknak van utánpótlása.
És még a szektás félkatonai vallási köntös mögé bújt csoportokról nem is beszéltünk.
Mindez az usában is megtörténhet.
Megtörtént Magyarországon is.Megtörténik Behring Breivik esetében is.
A védelmet a politikai forma a tanítás sem adott.
Védelmet nem
De táptalajt adhat a szélsőjobb eszméit engedő támogató kormány.
Mi akadályozná meg?
A liberális oktatási szemlélet?
Az most épp elutasítás alatt van bagatell de szélsőséges nézetek miatt.
A túlzott aktivista tevékenység miatt.
Azt se vették észre öngólt lőttek.
A brutalitást talán könnyebb a rendőri testületből kivenni.De az előítéletességüket csak pszichológiai tesztekkel állandóan mérni. És rostálni.
 
Utoljára módosítva:
Akárhogy fested magad és tereled a romák felé.És hogy miként van megállapítva.
Magyarországon is készült felmérés.Nem a nyilvántartott számok alapján hanem.
Kérdezéses felmérés szerint.
mikor is készült a felmérés? Miért nem publikus és miért nem lehet hivatkozni rá?

Hogy évente 1100 ember veszti életét rendőri brutalitás miatt.
Azt megint homályosítási szándékkal hozod
éppen, hogy felviágosítási szándékkal hoztam, hogy legyen világos a meggyilkot fehérekkel nem törödnek ... nem rendeznek cirkuszt a jogvédő szervezetek.

Az hogy létezik faji előítélet azt a bűnelkövetőkkel való találkozásaik tapasztalati következtetés hozza.
na végre egy reális megfigyelés !

A rasszizmus miatti tömeges felháborodás.Pedig a megszenvedett csoport önvédelme.Rásegítve politikai manipulátorok által!!
akkor, hogy is van "a megszenvedett" csoport nem látja be, hogy valós alapja van az előítéletnek?! A "megszenvedett" csoport miért nem önbíráskodik, miért nem javul?

Az államtól várnának igazság tételt.És ez is természetes.
Ilyenkor egy tisztességes dolgot tehet az állam.
Igazságtételt tesz.
így van, meg kell szüntesse a probléma forrását... de ha az alábbi videó valós (és valóban fekete vallási vezetők lábát kell mossák fehér rendőrök az USA-ban) akkor eljött a fehérek ideje
 
Utoljára módosítva:
Nem értem a rendőrt, aki rátérdelt az áldozat nyakára. Tudta, hogy körbeveszik emberek, látják hogy mit csinál. Elvesztette a fejét? Vagy így akart öngyilkos lenni?
 
tehat semmit sem tudsz csak mantrazod a semmit
a huuu de jolertesult
a rendor es az aldozat evekig voltak kollegak
egyutt dolgoztak mint security guard
a tobbit te majd mindenttudo kitalalod
igaz azt se tudod merre keresd amerikat de te mindent tudsz
Köszönöm válaszodat. Nem vagyok jólértesült, pont ezért kérdeztem. Elnézést ha valami félreérthető volt.
 
Naív voltam azt hittem nem lesz semmi következménye a világban ennek a halálos intézkedésnek.
Pedig már angliában is szobrok kerülnek(tek) tiltó listára.
Ilyenkor elgondolkozok azon hogy mekkora volt a felháborodás amikor ázsiában és a közelkeleten lerombolták, felrobbantották a régi szentélyeket szobrokat....
Itthon is szobor parkba viszik őket.....mintha nem a múltunkhoz tartoznának.
 
A CNN szerint több helyen is ledöntöttek, illetve eltüntettek már Kolumbusz-szobrokat:

  • szerdán Minnesotában egy Kolumbusz-szobrot a nyaka köré tekert kötélnél fogva döntött le tüntetők egy csoportja;
  • egy nappal korábban, kedden a virginiai Richmondban ledöntöttek, felgyújtottak és végül tóba dobtak egy Kolumbusz-szobrot;
  • szintén kedden Bostonban lefejeztek egy Kolumbusz-szobrot, amelyet emiatt később el is távolítottak a hatóságok North End egyik közteréről.
 
Nem látható egy film klasszikus ......Június 8-án John Ridley, a 12 év rabszolgaság forgatókönyvét is jegyző író-rendező, a Los Angeles Times-ban közölt cikkében komoly visszhangot kiváltó felhívást tett közzé, amelyben azt kérte, hogy a WarnerMedia vegye le az HBO Max kínálatából az Elfújta a szél című 1939-es filmklasszikust annak rasszista tartalma miatt. A HBO Max másnap bejelentette, hogy visszavonja a filmet, és egy későbbi időpontban, megfelelő történeti kontextusba helyezve veszi elő ismét.
 
Ez szomorú.
 
Szomorú??
Hisz a film ugyan nem tagadja a rabszolgatartás rémes oldalát, de "a színes bőrű embereket csak a legrosszabb sztereotípiák szintjén mutatja be", és a "polgárháború előtti déli világot dicsőíti"
Nem tudom mi okozza ezt a gondolatiságot a rasszizmus vagy az egyre nyíló gazdasági olló a gazdagok és a szegények közt.
De, itthon ez teljesen érdektelen inkább kiábrándító.
Ráadásul erősíti a kormányoldalt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök Mindenkit. Szeretném kérdezni hogy saját verseket lehet-e feltenni az oldalra. Köszönöm szépen. Mária.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az az új fordítást, nagyon vártam.
Sziasztok!
Nagyon keresném Project 2 Fourth edition angol könyv,felmérőit,témazáróit!
Ha meg lenne valakinek nagyon meg köszönöm!
Árgyelán Anikó wrote on Kerecsenyné Szilvia's profile.
Sziasztok! Full blast 3 module 6 érdekelne. Köszönöm.

Statisztikák

Témák
36,798
Üzenet
4,475,833
Tagok
594,740
Legújabb tagunk
kenhxus
Oldal tetejére