Tízezrek vonultak az utcákra a rasszizmus ellen világszerte

Ausztráliától Európáig tízezrek vonultak az utcákra a faji megkülönböztetés és George Floyd május végi meggyilkolása elleni tiltakozásul szombaton.
22000.jpg


A fekete bőrű Floyd május 25-én halt meg, mert egy fehér rendőr csaknem 9 percig térdelt a nyakán, miután a férfi egy hamis 20 dollárossal próbált fizetni. A gyilkosságba torkolló intézkedésnél négy rendőr volt jelen, másnap mindannyiukat elbocsátották, és később vádat is emeltek ellenük.

A Floyd nyakán térdelő rendőrről videofelvétel is készült, amelyen többször hallható, hogy a fekete férfi azt nyögi, hogy nem kap levegőt. Mint kiderült, az utolsó három percben Floyd már nem mozdult, és pulzusa sem volt. A gyilkosság miatt helyenként zavargásokba és fosztogatásba torkolló tiltakozások kezdődtek az Egyesült Államok több városában, melyek során szintén számos bírálat érte a rendőrség fellépését a békés tiltakozókkal és újságírókkal szemben is.

Szombaton Londonban az esős idő ellenére ezrek vonultak a parlament melletti térre a koronavírus-járvány miatt többnyire maszkban, és azt skandálták, hogy igazság nélkül nem lesz béke, és legyen vége a rendőri rasszizmusnak. Mindezt annak ellenére, hogy Priti Patel belügyminiszter a járvány miatt mindenkit arra kért, hogy ne vonuljon az utcára.

Berlinben a hatóságok szerint 15 ezer ember vonult a város szívében fekvő Alexanderplatzra. Emellett Hamburgban és a lengyelországi Varsóban is voltak megmozdulások.

Párizsban a hatóságok nem engedélyezték az amerikai nagykövetség elé és az Eiffel-torony közelébe tervezett tiltakozást. Ennek dacára több száz ember gyűlt össze Black lives matter (A fekete életek is számítanak) feliratú táblákkal a képviselethez és a francia elnöki palotához is közel fekvő Concorde téren, ahol a rendőrség kordont állított fel, hogy távol tartsa a tiltakozókat a nagykövetségtől.

Nápolyban az amerikai főkonzulátusnál gyűltek össze tiltakozók, akik angolul és olaszul kiabálták, hogy "Ha nincs igazság, nincs béke! Fenébe a rendőrséggel!".

Az ausztráliai Brisbane-ben a hatóságok szerint mintegy 30 ezer ember tiltakozott békésen a rendőri fajgyűlölet ellen, és nemcsak a feketék, hanem az ausztrál őslakos lakossággal szembeni rendőri rasszizmust is elítélték. Ausztrália népességének 2 százaléka tartozik az őslakos közösséghez, de a börtönben lévő emberek 27 százaléka közülük kerül ki. Sydneyben is ezrek tiltakoztak, a hatóságok pedig maszkokat osztottak, és kézfertőtlenítővel is segítették a tiltakozókat.

Japánban egy kurd férfi ellen elkövetett rendőri túlkapás miatt vonultak sokan az utcára, és ugyanúgy elítélték a feketék elleni rendőri erőszakot is. Szöulban ott élő külföldiek és helyiek is tiltakoztak. Fekete maszkjaikra koreai nyelven írták fel, hogy "nem kapok levegőt".

MTI
 
Megszűnik az Uncle Bens......
a Mars is bejelentette, hogy

ÚJ NEVET ÉS DIZÁJNT KAP EGY TERMÉKCSALÁDJUK, AMELY MAGYARORSZÁGON IS SZINTE MINDEN POLCON MEGTALÁLHATÓ: AZ UNCLE BEN'S.
 
A cenzura az a rasszizmus következménye szóval nem a cenzura az okozó hanem az okozat. ok és okozat.
Ne keverj Ott kezdődik:Azok a betiltott művek nem is tartalmaznak rasszizmust.Tehát egy nem létezőnek nem lehet következménye vagyis tisztán értelmezhető cenzúra marad.
Hogy épp mivel indokolnak egy betiltást az nem lényeg A cenzúra az : nem engedélyezett bemutatás
Ehhez pedig valós indok se kell.
Ezért hát nem következménye másnak mint az éppen divatban levő butaság az okozó
A cenzúra semminek nem következménye betiltott alkotás szempontjából Önjáró.
Az indoklás általában hamis kizárólag politikai döntés.
Amiket leírtál hogy mit tartalmaz egy mű: pl sematikus bemutatás ez egy agyrém
Hát eredeti idejében nem annak készült hogy hátrányosan mutasson be.Ez a ma agyréme te pedig gyűjtöd.
A másik agyrém mit most hoztál azUncle Bens.
Most ezekre utazol?
Ez is cenzúra mondvacsinált okkal
Ha önbetiltás akkor is csupán cenzúra raszizmus nélkül
upload_2020-6-20_17-45-7.jpeg

Mit akarsz ezzel a sok idétlen bedobott hírrel?
Semmi köze a rasszizmushoz egy hisztéria söpör végig a világon.
Ezek cenzúrázások mert betiltások.
Biztos emlékszel a Negro nevű cukorka betiltási félreértéséhez!!!!!!!!!!!!!???
Épp akkora ökörség cenzúra!
Mint a Heineken vörös csillag betiltási próbálkozás.A Fidesztől. Menczer Erzsébet fideszes politikus
upload_2020-6-20_17-42-29.jpeg


A cenzúra története az ógörög időkig vezethető vissza. Szinte minden közösségnek megvoltak a tabutémái, amelyekről nem illett vagy nem is volt szabad beszélni vagy írni. Ide tartoznak olyan témák, mint a beszéd, a ruházat, a szexualitás vagy a vallásos nézetek.
Láthatod tabu és politikai ügyek miatti betiltás a cenzúra.Még indoklás se kell elég egy mondvacsinált kijelentés.Nem következménye a rasszizmusnak.Esetleg egy hisztinek következménye.A cenzúra önálló és nem következmény valójában.Nem is ok
 
Utoljára módosítva:
Megszűnik az Uncle Bens......
Mit akarsz ezzel a sok idétlen bedobott hírrel?Magyarázat saját vélemény nélkül?
Tisztelt tagok!
Az igaz, hogy nem vagyunk csonton(magyarázat nélküli linken) rágódók, de úgy gondolom, hogy kulturált vitapartnerek viszont igen.
Ez pedig feltételezi azt, hogy a hozzászólások saját véleményt/hozzáfűzött magyarázatot is tartalmaznak.
Remélem ebben egyet tudunk érteni.
 
Utoljára módosítva:
Egyre furábban fogalmazol.
Ezért hát nem következménye másnak mint az éppen divatban levő butaság az okozó
Mi az hogy butaság?? Erről nem írsz semmit.
Amiket leírtál hogy mit tartalmaz egy mű: pl sematikus bemutatás ez egy agyrém
Hát eredeti idejében nem annak készült hogy hátrányosan mutasson be.Ez a ma agyréme te pedig gyűjtöd.
Ennek semmi értelme.
A másik agyrém mit most hoztál azUncle Bens.
Most ezekre utazol?
Ez is cenzúra mondvacsinált okkal
Ha önbetiltás akkor is csupán cenzúra raszizmus nélkül
Hahaha.

A Mars Food ugyanakkor azt is közölte, hogy a karakter használata már nem vállalható, ezért a márkát átalakítják, miután George Floyd halálát követően többen is rasszistának nevezték a terméket.
Vagyis a CÉG azért alakítja át a márka nevet mert rasszizmus vádja alá esett. Nem mondva csinált okból ahogy Te szeretnéd magadat meggyőzni.
Mit akarsz ezzel a sok idétlen bedobott hírrel?
Semmi köze a rasszizmushoz egy hisztéria söpör végig a világon.
Csak annyi hogy sajnos átkell gondolnom az írásaimat mert vannak akik nehezebben értik meg.
Mit akarsz ezzel a sok idétlen bedobott hírrel?
Semmi köze a rasszizmushoz egy hisztéria söpör végig a világon.
Ezek cenzúrázások mert betiltások.
Nem cenzúra nem betíltás. Csak visszavonják a z Elfújta a szél-t...s miért is? Rasszizmusa miatt.az Elfújta a szél című polgárháborús klasszikust, mert előítéletesen mutatja be a feketéket, és pozitív színben tünteti fel a rabszolgaságot az 1939-es klasszikus, írja a Hollywood Reporter.
Láthatod tabu és politikai ügyek miatti betiltás a cenzúra.Még indoklás se kell elég egy mondvacsinált kijelentés.Nem következménye a rasszizmusnak.Esetleg egy hisztinek következménye.A cenzúra önálló és nem következmény valójában.Nem is ok
Nem hiszti.
Ez a rasszizmus következménye bár mely oldalról is nézzük. Cenzúra meg nem állami hanem saját részről való visszavonás.
Mutatok még példákat az öncenzúrához ...semmi rasszizmus....csak cenzúra.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ne keverj Ott kezdődik:Azok a betiltott művek nem is tartalmaznak rasszizmust.Tehát egy nem létezőnek nem lehet következménye vagyis tisztán értelmezhető cenzúra marad.
Mik nem tartalmaznak rasszizmust????
Épp ez a lényeg hogy rasszizmust tartalmaznak.
Vagy nem vagy tisztában mit takar a rasszizmus kifejezés. De, ez pótolható.
Rengeteg helyen utána olvashatsz.
Hiszen nem betíltásról van szó hanem szüneteltetésről
Persze szerintem itt nem rasszizmus van hanem túlkompenzálás. De, mivel én itt vagyok azok az emberek meg távol lehet hogy ők látják jobban a történteket.
 
Újabb vita a rasszizmusról...(vita el ne hidd bohózat)
Az ausztrál közszolgálati rádióban arról vitáztak a műsorvezetők az egyik meghívottal, hogy a sakk rasszista játék-e, vagy sem. A rádió munkatársai szerint a sakk egyértelműen rasszista, mivel a játékban a kezdő lépést a fehér bábu teszi meg, és ennek véleményük alapján, csak a rasszizmus lehet az oka
 
A ló másik oldalán:

Újabb következményei vannak az amerikai emberjogi tüntetéseknek. Most a L'Oréal döntött úgy, hogy a jövőben nem használnak olyan kifejezéseket a bőrápolási termékeiken, mint

  • white/whitening (fehér/fehérítés)
  • fair/fairness (szőke, szőkeség, de a nagyon fehér bőrre is használják)
  • light/lightening (világos, világosítás)
Más:

Bejelentették a Simpson család alkotói, hogy a jövőben a karaktereik etnikumának megfelelő szinkronszínészekkel dolgoznak. Az elmúlt napokban sorra mondanak fel olyan fehér szinkronszínészek, akik nem fehér karakterek hangját adják, vagy szólalnak fel azzal kapcsolatban, hogy a jövőben igyekeznek tartózkodni hasonló munkáktól.
 
A bécsi 1390 körül alapított híres Szerecsen (Mór) cukrászda kénytelen nevet változtatni, mert az agyament ostoba habcukkellis provokátorok szerint dühöngő rasszizmus áll mögötte.

Véleményem -
Lassan meggyőztek - nagyívben teszek egy drogos agresszív, hamistó, visszaeső rablóra. Mindenestől. Úgy ahogy van, aki épp speciel fekete volt.
Ha fehér lett volna, ez itt mind nincs, mert nics hozzá magyarázati alap.
Az egész mondvacsinált, ostoba, szemellenzős, ám annál komolyabb érdekeket szolgáló ocsmány politikai felforgatás és provokáció.
Az egész Handa Banda globálisan nem több cca százezer agyament és részben megfizetett aktivistánál, a kár és rombolás, amit művelnek, szinte felmérhetetlen.

Ha ugyanilyen tomboló lelkesedéssel és vehemenciával állnának ki az ipari szennyezéd, a mérhetetlen mennyiségű szemét, az erdőirtás, a kontrollálatlan és szándékos környezetrombolás mellett, már régesrég egy felsóhajtó, tisztább, kedves és gyönyörű Földön élhetnénk - ehelyett minderre nagyívben tesznek, az nem érdekes, nincs benne az érdekszféra politikai kiskátéjában.

Az egész úgy, ahogy van vihar egy kanál fekete zaccban. Bőven ideje lenne véget vetni, mert olyan mértékben kezd eluralkodni az ostoba, blőd és agresszív anarchia, hogy már több, mint gyomorforgató.
 
Mik nem tartalmaznak rasszizmust????
A betiltott művek nem tartalmaznak rasszizmust
Épp úgy mint a sakkról hozott példa sem tartalmaz rasszizmust.Csupán annak vádját
A vita róla pedig mondvacsinált.Ezért annak célja sem a valódi megkülönböztetésről szól
A következő sem rasszizmus csak belemagyarázás:
  • white/whitening (fehér/fehérítés)
  • fair/fairness (szőke, szőkeség, de a nagyon fehér bőrre is használják)
  • light/lightening (világos, világosítás)
mert az agyament ostoba habcukkellis provokátorok szerint dühöngő rasszizmus áll mögötte.
És ezért se rasszizmus hanem bizonyos körök állítják.
Te ne ugorj be neki.Ez nem rasszizmus hanem csupán annak vádjával illetik a sakkot a kozmetikai készítményeket stb..
A rasszizmussal vádolás NEM rasszizmus hanem ostobaság.És cenzúrát sikerült elérniük.
Ezzel sem jött létre rasszizmus.Még csak faji megkülönböztetés sem.
Álvita. A rasszizmus vádja hangzik el.De e mögött nincsen valódi rasszizmus.
A vád még nem az.
 
Utoljára módosítva:
-
upload_2020-7-7_6-19-52.jpeg

A sakkról folyó rasszista e a sakk is álvita nem tartalmaz rasszizmust.
Ha a gerjesztése és a érvelés tartalma, használja a rasszizmus szót, attól még ez nem rasszizmus
Vagyis, se a téma, se a sakk,nem valódi faji megkülönböztetés.
Belemagyarázás.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére