Több csecsemő halálát okozhatta Márki-Zay Péter és feleségének közös bábapraxisa

Márki-Zayné Vincze Felícia "A Te Szülésed" nevű bábapraxis szülésznőjeként otthonszülések tucatjait vezette le. Márky-Zay feleségét még 2019 nyarán hallgatták meg tanúként, miután kiderült, hogy bár az újszülötteknek a vérzékenység megelőzésére kötelezően K-vitamint kell kapniuk, Márki-Zayné Vincze Felícia nyolc éven át úgy vezetett le otthonszüléseket, hogy nem ismerte ezeket az irányelveket, ráadásul olyan áltudományos összeesküvés-elméletekben hitt, melyek szerint a K-vitamin leukémiát okozhat, ezért nem adta be, csak külön a szülő kérésére.

Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az ő gondatlansága miatt életét vesztette egy alig két hónapos csecsemő. Mindezt úgy, hogy az otthonszülést lebonyolító cégük ügyvezetője férje, Márki-Zay Péter volt, aki most elindul a baloldali előválasztási színjátékban.

Márki-Zayné Vincze Felícia "A Te Szülésed" nevű 2012-ben indított bábapraxisában szülésznőként otthonszülések tucatjait vezette le. A cég, a Te Szülésed Kft. ügyvezetője pedig ebben az időszakban a jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter volt. Mint kiderült, Márki-Zay felesége éveken át vezethetett le úgy otthonszüléseket, hogy arra nem lett volna joga: nem volt érvényes működési engedélye, ÁNTSZ-engedélye, és a felsőfokú szakirányú végzettségét igazoló okiratot is csak később honosíttatta, különbözeti vizsgával.
Márki-Zayné szülésznői tevékenysége két olyan csecsemő kapcsán került fókuszba, akik súlyos emberi mulasztások miatt haltak meg.

Egyikük, Endre agyvérzés miatt bekövetkezett halálakor mindössze hét éves volt. Az agyvérzés legfőbb oka az volt, hogy a kicsi nem kapta meg születése után a kötelezően előírt, korai vérzékenységet megelőző K-vitamint. Márki-Zayné Vincze Felícia maga is elismerte, hogy csak akkor ad K-vitamint az újszülöttnek, ha a szülő beszerzi azt valahonnan, és kéri, ő ugyanis állítása szerint nem jut hozzá, azt csak orvos írhatja fel. Ráadásul azt is állította, hogy szerinte a K-vitamin leukémiát okozhat, ami pedig teljesen valótlan feltevés és súlyos ismereti hiányosságokra utal.

Márki-Zayné felelőssége az ügyben nem csak azért merült fel, mert nem adott K-vitamint az újszülöttnek, hanem azért is, mert szakmai felügyelet nélkül vezette le a szülést, és meghamisíthatta az otthonszülés dokumentációját. A papírokon feltüntették a BSC-típusú szülésznői végzettséggel rendelkező orvos nevét, mintha részt vett volna a szülés levezetésében.

Egy másik eset 2015-ben lett országos hír, amikor is a Márki-Zayné által levezetett szülést követően egy baba meghalt. Akkor egy hódmezővásárhelyi lakásban vezetett le egy otthonszülést. Végig hallották a szívhangot, az anya érezte a magzat mozgását is. Ahogy azonban a baba megszületett, nem vett levegőt. A bába és társa nem tudta újraéleszteni. A mentőket csak ezután riasztották, de már ők sem tudtak segíteni.

Szintén érdemes megemlíteni Benjámin esetét, aki mindössze 19 hónapot élt. Őt halálra éheztették másként gondolkodó, "fényevő" szülei. Benjámin nem kapott oltásokat, kóros súlyvesztését a gyermekorvos is végignézte anélkül, hogy bármit tett volna. Mile Gabriellát, aki mellesleg az eőbb említett Endre nevű kisbaba háziorvosa is volt, 2016-ban foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért két év börtönre ítélték, egy évre felfüggesztve.

Az ő születését is Márki-Zayné Vincze Felícia segítette volna, azonban nem ért oda időben, hiszen a helyszíntől 245 kilométerre lakott, de ennek ellenére mégis elvállalta.
Márki-Zaynét ráadásul a tárgyalás során a bírónak kellett felvilágosítani arról is, arról, hogyan segíti a köldökzsinór elvágása a véralvadást. Szintén kiderült, hogy kis Endre még akkor is megmenthető lett volna, amikor már a kórházban küzdöttek az életéért az orvosai. Előlük azonban eltitkolták, hogy a csecsemő nem kapta meg az előírt K-vitamint.

Origo

baba.jpg
 
aki most elindul a baloldali előválasztási színjátékban.
Teljesen mindegy a kormánypárti Orogó minek nevezi
Lehet még ez is.
De fontos mert a lejáratás mindenképp beindult
Tehát jó politikai lépés.
Amennyiben csupán alternatíva felmutatás lenne az ellenzék célja
Ebben az esetben is jó lépés
Ha csupán annyit érnének el vele.
Maga a Kormány TV beszél róla.
Máris eredmény
Napirenden tarják magukat 2022 választásig
Megkapják a média felületet.
Máris lépéshátrányba került a Fidesz
Eddig a közbeszéd tematikáját a Fidesz határozta meg ezzel lépés hátrányba kerültek
De amennyiben az előválasztás megvalósul
És a közös jelölteket támogatják a többiek is.
akkor az a legnagyobb és megvalósult cél
De színjátéknak nevezni félelmet fejez ki!!
 
Ha lenne még más akkor nem a felesége lenne a célpont a választások elött.
A felesége biztos ért a gyerek-szüléshez hiszen az 5 éves Kanadai és USA tartózkodás után 7 gyerekkel tértek haza.

Ha jól tudom 5 gyerek után nem kell személyi-ádot fizetni, úgy ahogy Orbánnéknál is ez az eset.
 
Nem pontosan értem:"a többi összefogásos kénytelen legyen dicsérni őt az összes fórumon"
Ki legyen kénytelen kit dicsérni és miféle fórumon?
Azt az információt vagy nem tudod vagy nem írtad ide:Ceglédi Zoltán politikai elemző
mondta és már nem politikai elemző, hanem a momemtumos Donáth Anna politikai tanácsadója
Vagyis ennek tekintetében, ki nyerje meg az előválasztást?
Mit volt célszerű mondania?
Hogy, a többi párt elnöke, minden TV és egyébb nyilatkozatában dicsérje, mint aki a legjobb közülük.
 
Ennyi? Egymást támogatni? Hát ez bizony elég karcsú cél!
Nem inkább a szavazókat kellene meggyőzni, de éppen az ellenkezőjéről, mint ami most történik!
ahoz program is kellene. ami eddig nyilvános, az nesze semmi fog meg jól. Az energiastratégiáról konkrétan egy szakfórumon nyomdafestéket nem tűrő szavakat irkáltak. Persze a végleges lehet csili villi, csak az mikor lesz?
 
Programra fogtok szavazni?

Engem most csak az érdekel, hogy
1. helyreállítsák a jogrendet - minden olyan jogszabályt (alaptörvények, választási törvény, munka törvénykönyve), ami visszaélésre ad lehetőséget;
- ezzel együtt kerüljön bele, hogy minden magasabb vezető pozíciót csak 4 évig, max. 2x megválasztva lehessen betölteni.
2. olyan kompromisszumokra képes politikusok kerüljenek az ország vezetésébe, akik megbeszélik a szakterületekkel a gondokat, s lehetőleg szakemberekkel együtt keressenek megoldásokat, együtt jelöljék ki, merre tovább;
3. kerüljön ki Polt Péter, s a többi fideszes korrupt talpnyaló a döntési helyzetből, mégpedig úgy, hogy ilyen embert örökre el kell tiltani attól, hogy valaha még főügyész lehessen;
3. s főként Orbán kerüljön lapátra, mert szégyen, amit művel, s egyre veszélyesebb is!!
 
Nem, nem mindenki, sőt.

De nézzük másik oldalról: ha nem szavazol ellene, Orbán marad.
Engem a hideg kiver tőle, egy becstelen, tolvaj gazember.
Tönkreteszi az országunkat ):

 
Kb. a 39:28 perctől beszél a témáról.
Persze érdekes az egész.


Koszi a videot, ezt lattam , csak nem emlekeztem ki keszitette a riportot.
Valtozatlanul semmilyen elvek alapjan nem verunk meg gyereket kis gyereket. A kozlekedest is meg lehet tanitani veres nelkul hisz az ovodasok is kozlekednek es nem az auto ala szaladnak veres nelkul.
A jatszoteren se lehet lezavarni egy fulest mert a gyerek a humokot a masikra szorja, mivel az elso vizitnal a gyerek megismerkedik nem csak az esesekkel hanem a homokkal is .
Agresziv szulo gyereke is agresziv lesz a masik gyerekkel.
A abortuszrol jobb ha nem szonokol mert aki gyilkosagnak tartja , annak ha lenne hatalma akkor biztos hozzanyulna ehhez a torvenyhez is.
NAgy baj ha valaki ugy vallal nagycsaladot hogy nem tudja a gyereket csak agresziv modon nevelni.
Regen rossz ha a szulotol fel a gyerek es felelmeben hajtja vegre utasitasait mert nem akarja hogy fizikai abjuzba reszesuljon.
Az meg hab a tortan mikor a vallasra hivatkozik, csak tudnam hol irja a biblia hogy verni kell a gyerekeket?
Van meg egy video, ahol a canadai eletukrol beszel. Lehet hogy ezert is mentek haza mert itt nem lehet gyereket se meglegyinteni se megverni semmilyen oktatasi nevelesi szandekkal, mert a kedves szulot sittre vagjak.
 
Agresziv szulo gyereke is agresziv lesz a masik gyerekkel.
Előfordult, ha nem is túl gyakran, hogy anyámtól kaptam egy taslit.
Ettől még nem tartom sem agresszívnak, sem vadbaromnak, és egyáltalán, rosszabb embernek sem másoknál.
Ellenkezőleg! Én hálás, és büszke vagyok rá, hogy ő az anyám!
 
Ha nem lesz egység az ellenzékben, akkor is marad. Egy választásból nem lehet halálugrást csinálni.
Nem értem ...
Tehát, ha Orbán marad, az nem halálugrás?

Mintha ellenzéki oldalon csupa kókler lenne, s a fideszes oldalra szorultak volna az okosok.
Kövér? Deutsch? Hátszél nélkül át sem tudták volna verekedni magukat az egyetemen.
Egész életükben rajtunk élősködtek - ezzel nincs gond?
Orbán, Mészáros, Csányi, Szíj László, ... - ez lenne az élcsapat, ők a jövő?
Ki lenne közülük olyan, amit ne lehetne meghaladni?

Még én is jobb oktatási miniszter lennék, mint Kásler!
Hoffmann Rózsa lenne pótolhatatlan, Martonyi, Mikola, Boross Péter, Pintér Sándor, Stumf, Matolcsy, Semjén? A halott, vérző állatokkal fotózkodó pojáca?
Ezek a minden rendszerhez alkalmazkodók, akik éppen annak a lábát nyalják, aki fölöttük van?
Habony Árpád, Simonka, Farkas Flórián, Demeter Szilárd, Pócs János?
Akárhová nézek, felfuvalkodott, enyveskezűeket látok, akik, Orbánnal az élen, hűbérországot építenek.

Az ellenzék jelenleg az előválasztás miatt "helyezkedik", hiszen az a céljuk, hogy minél több saját jelöltet állítson.
Egymással is harcolnak még, mondjuk szebben: versengenek.
Ahogy ez lezajlik, egy ellenzéki jelölt áll majd, egy fideszessel szemben.

S hogy ki mennyire felel meg majd annak, amit várnak tőle, arra figyelni kell végre, nem bedőlni a fideszes propagandának.
Számonkérni, ha saját zsebre dolgozik, nem kummantani csendben.
 
Hogy, a többi párt elnöke, minden TV és egyébb nyilatkozatában dicsérje, mint aki a legjobb közülük.
Értem mire mondtad, de ez miért volna baj hogy a többiek mint közös jelöltjüket elfogadva dicsérjék?Hisz megegyezik mindenki.Mint közös
Na még szép, hogy nem a nézetkülönbségeikről fognak regélni a nagy közönség felé.
Ez így természetes előzetesen már úgy is egyeztettek ideológiai különbségeikről
Meg van találva a közös cél módszer és programpontok.
Ezentúl egymást szidni összeugrasztani csak a média cirkuszban részt vevő újságírók érdeke
És a kormánypártnak.
Mostantól és főleg akkortól már csak az egymás megfelelőségéért kell beszélni.
Ne még jó hogy nem a Fidesz média malmára kell hajtani a vizet.
Persze mindannyian tudjuk: Mi a képmutatás a politikusoknál.
De nekik meg tudniuk kell mi az önfegyelem és hárítani a botrányt akaró újságírókat.
Minimum azzal a fantáziátlansággal: "Kellemes ünnepeket önöknek is"és "boldog Karácsonyt"
 
Ez, amit csinálnak, szépen mondva is visszataszító.
Már ugyan mit tartasz már megint visszataszítónak és kinél?
Politikustól mit várnál?
Kormánypárti politikus tehet csak megbocsájthatatlan és visszataszító dolgot.
Miért mondom?
Miért súlyosabb minden mit egy kormánypárti tesz?
Mert a hatalom és lehetőség jót és építőt tenni az Ő kezükben van
Ha nem tudott vele élni a köz érdekében
És csak önös dolgait tette.
Ezért súlyosabb minden mit tesz
 
Ha nem lesz egység az ellenzékben, akkor is marad. Egy választásból nem lehet halálugrást csinálni.
Semmiféle halálugrás nem lenne abban ha Orbánt elzavarnák
Nem kell anarchiával riogatni
Ennél a sehogy sem működő csak polgárt polgár ellen uszító, eléggé szakszerűtlen
hatalomtechnikai csoportnál, csak jobban működtetné bárki is az állami gépezetet.
Ha nincs virtuális ellenség képgyártás.Nem kell harcolni sem a semmi ellen
Csak a valódi problémákat kell megoldani.
Azok pedig eléggé hátköznapiak.
 
Nem is áll szándékomban, csak úgy gondolom, hogy egy szigorúan összezárni képes fidesszel szemben másképp nincs esély. Az elmúlt választások bukásai is ezt támasztják alá.
Én egy ellenzéki győzelemtől félek, abból a szempontból, hogy elkezdik a belharcokat, meg a támogató köreik rárepülek a közpénzre, majd jól elkur... nem kicsit, hanem nagyon, aztán Viktor vissza jön fehér lovon megint 10-20 évre.
Amugy most fut egy érdekes ciksorozat az indexrn, az Örs és egyébb bünfészkekről. Egyenlőre nem tudom, hogy ez Karácsny minniszterelnöki jelölése, vagy egy új főpolgármester előkészítése, vagy valódi tényfeltáró újságirás, esetleg ezek mixeként értelmezzem.
 
Én egy ellenzéki győzelemtől félek, abból a szempontból, hogy elkezdik a belharcokat, meg a támogató köreik rárepülek a közpénzre, majd jól elkur... nem kicsit, hanem nagyon, aztán Viktor vissza jön fehér lovon megint 10-20 évre.
Amugy most fut egy érdekes ciksorozat az indexrn, az Örs és egyébb bünfészkekről. Egyenlőre nem tudom, hogy ez Karácsny minniszterelnöki jelölése, vagy egy új főpolgármester előkészítése, vagy valódi tényfeltáró újságirás, esetleg ezek mixeként értelmezzem.
  • A 2014-ig hatalmon lévő jobboldal Zuglóban önkormányzati rendeletben titltotta meg a közterületen történő életvitelszerű tartózkodást, akkor egy pár évre rend volt az Örsön.
  • Majd jött Karácsony Gergely, aki zuglói polgármesterként a baloldali többség segítségével leseperte a rendeletet.
  • Mostanra visszafoglalták az Örs vezér terét és az aluljárót a hajéktalanok, akik sokszor összeszarva és behugyozva, öntudatlanul fetrengenek az aluljáróban.
  • Budapest mindenkié.
  • (nos szerinted?)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére