Több halálos áldozata is lehet a kanadai lövöldözésnek

A Reuters két halottról ír, akik közül az egyik rendőr, a másik pedig értesüléseik szerint a támadó lehet. Az AP hírügynökség infomációi szerint egy rendőr meghalt, egy pedig megsérült. A rendőrség helyi idő szerint délután ötkor tart sajtótájékoztatót.

A CBC értesülései szerint egy rendőr biztosan meghalt abban a lövöldözésben, ami Új-Skóciában, Halifaxtól nagyjából 130 kilométerre történt. A rendőrség tájékoztatása szerint több áldozat is van, de nem részletezték, hogy hányan sérültek meg, és mennyi a halálos áldozatok száma.

A rendőröknek egy benzinkút mellett sikerült megállítani az elkövetőt, az 51 éves Gabriel Wortmant őrizetbe vették.

A tartomány elnöke, Stephen McNeil együttérzését fejezte ki az áldozatok családjával, a lövöldözést pedig Új-Skócia történetének egyik legértelmetlenebb erőszakos cselekedetének nevezte. Később Justin Trudeau miniszterenlök is megköszönte a rendőrök munkáját, és azt mondta, együttérzéséről biztosította az érintetteket.

Úgy tudni, hogy a férfi egy rendőrautónak tűnő járműből lövöldözött, korábban figyelmeztették is a környéken élőket, hogy amennyiben a 28B11 számú rendőrautóval találkoznak, azonnal értesítsék őket, közleményükben azt is írták, hogy az elkövető egyenruhát viselhet, később megerősítették, hogy az autó az elkövető sajátja volt. Az első támadásról még szombat este fél 12-kor érkezett bejelentés, a rendőrök majdnem 12 órán keresztül próbálták kézre keríteni az elkövetőt. Szemtanúk a férfi elfogásakor lövéseket hallottak, és azt látták, hogy az egyik rendőrségi autó lángolt.

EV-CLzcWAAADvWk
 
UPDATE: Ámokfutásba kezdett egy férfi a hétvégén a kanadai Új-Skócia tartományban, hétfő reggelre már 16 áldozatról lehet tudni. Az 51 éves, fogtechnikus Gabriel Wortman körülbelül ötven kilométeres körzetben, több helyszínen követte el a gyilkosságokat.

A rendőrség egy nappal a bűncselekmény-sorozat kezdete után sem tudja pontosan, hogy a férfi a 12 órán át tartó ámokfutása alatt hány embert ölt meg, és az sem biztos, hogy a vérengzés minden helyszínéről tudomása van már a hatóságoknak.

A bűncselekmény-sorozat szombat éjjel kezdődött az Atlanti-óceán partján fekvő Portapique-ban, 130 kilométerre északra Halifaxtól. Lakossági bejelentések után vonult ki a rendőrség az első bűntény helyszínére, ahol több holttestet is találtak egy házban és a környékén, több épület pedig lángokban állt. A tettes más helyszíneken folytatta a gyilkolást.

A híradások szerint rendőrruha volt rajta, és rendőrautónak álcázott gépkocsit használt, majd később átült egy másik autóba.

Később ő is meghalt, de az egyelőre nem világos, hogy rendőrök lőtték-e le egy benzinkútnál, vagy saját kezével vetett véget életének.

Chris Leather kanadai rendőrfőnök szerint korai lenne egyelőre arról beszélni, hogy a tettes milyen indíttatásból cselekedett. Mint fogalmazott, szemlátomást válogatás nélkül gyilkolt.

A rendőrség szerint nincs arra utaló jel, hogy a gyilkosságok terrorizmussal hozhatók kapcsolatba.

Wortman és az áldozatai - legalábbis egyes áldozatai - között látszólag nincs kapcsolat. A helyi média hosszú órákon át csak egy rendőrnő haláláról tudott, aki az áldozatokat védve vesztette életét, egyik rendőrtársa pedig megsebesült, írja az MTI.

A tartomány elnöke, Stephen McNeil együttérzését fejezte ki az áldozatok családjával, a lövöldözést pedig Új-Skócia történetének egyik legértelmetlenebb erőszakos cselekedetének nevezte. Később Justin Trudeau miniszterenlök is megköszönte a rendőrök munkáját, és együttérzéséről biztosította az érintetteket.

Ez volt a legsúlyosabb tömeges gyilkosság Kanadában 1989 óta, amikor egy fegyveres 14 nőt gyilkolt meg egy montreali tanintézetben, majd végzett magával is.
 
Sajna megelőzni nem lehet az ilyeneket hisz honnan lehetne előre látni hogy valaki bekattan?
Persze tenni lehet hogy csökkenteni lehessen az esélyét. Pl: odafigyelés.
 
A Reuters két halottról ír, akik közül az egyik rendőr, a másik pedig értesüléseik szerint a támadó lehet. Az AP hírügynökség infomációi szerint egy rendőr meghalt, egy pedig megsérült. A rendőrség helyi idő szerint délután ötkor tart sajtótájékoztatót.

A CBC értesülései szerint egy rendőr biztosan meghalt abban a lövöldözésben, ami Új-Skóciában, Halifaxtól nagyjából 130 kilométerre történt. A rendőrség tájékoztatása szerint több áldozat is van, de nem részletezték, hogy hányan sérültek meg, és mennyi a halálos áldozatok száma.

A rendőröknek egy benzinkút mellett sikerült megállítani az elkövetőt, az 51 éves Gabriel Wortmant őrizetbe vették.

A tartomány elnöke, Stephen McNeil együttérzését fejezte ki az áldozatok családjával, a lövöldözést pedig Új-Skócia történetének egyik legértelmetlenebb erőszakos cselekedetének nevezte. Később Justin Trudeau miniszterenlök is megköszönte a rendőrök munkáját, és azt mondta, együttérzéséről biztosította az érintetteket.

Úgy tudni, hogy a férfi egy rendőrautónak tűnő járműből lövöldözött, korábban figyelmeztették is a környéken élőket, hogy amennyiben a 28B11 számú rendőrautóval találkoznak, azonnal értesítsék őket, közleményükben azt is írták, hogy az elkövető egyenruhát viselhet, később megerősítették, hogy az autó az elkövető sajátja volt. Az első támadásról még szombat este fél 12-kor érkezett bejelentés, a rendőrök majdnem 12 órán keresztül próbálták kézre keríteni az elkövetőt. Szemtanúk a férfi elfogásakor lövéseket hallottak, és azt látták, hogy az egyik rendőrségi autó lángolt.

EV-CLzcWAAADvWk
*
Borzalmas! Mindig is voltak, vannak és lesznek is őrültek... Szerencse dolga, hogy éppen mi hol vagyunk? Ha nem ott, ahol ők, akkor megússzuk...
 
Chris Leather kanadai rendőrfőnök szerint korai lenne egyelőre arról beszélni, hogy a tettes milyen indíttatásból cselekedett.
A barátnője miatt öldökölt a múlt hét végén a kanadai ámokfutó:
az után indult gyilkolni, hogy összeveszett párjával, aki ugyanakkor túlélte a 22 ember halálával végződő tragédiát – közölte pénteken a kanadai rendőrség.

A nő elbújt a közeli erdőben az 51 éves Gabriel Wortman elől szombaton éjjel, és csak vasárnap reggel merészkedett elő. Akkor telefontált a rendőrségnek, pontos leírást adva Wortmanről, és felfedve azt is, hogy a férfi álrendőrautóval és rendőrnek öltözve hajtott el.

Wortman több helyszínen gyilkolt a délkelet-kanadai Új-Skócia tartományban csaknem 13 órán át. Szombaton éjfél előtt másfél órával kezdte Portapique városkában, 130 kilométerre északra Halifaxtól, majd Truro, Milford és Enfield településeken folytatta a vérengzést, ráadásul több házat felgyújtott. Wortmant végül egy benzinkútnál lőtte agyon egy éppen tankoló rendőr vasárnap, nem sokkal dél előtt.

Az ámokfutó 22 áldozata közül a legfiatalabb egy 17 éves lány, a többiek felnőtt nők és férfiak.

Egy férfi – John Hudson -, aki 18 éve ismerte az ámokfutót, a rendőrségnek elmondta, hogy a sorozatgyilkos betegesen féltékeny volt barátnőjére, akivel hosszú ideje együtt élt.

Sohasem láttam, hogy megütötte, de tudom, hogy veszekedtek
– mondta Hudson.
 
Sok-sok embernek imponál hogy a párjuk mennyire ragaszkodik hozzájuk és nem veszik észre hogy ez már beteges féltékenység.
 
Az új-skóciai lövöldözés elkövetője, egy 51 éves fogtechnikus több gépkarabéllyal és automata pisztollyal felszerelve lövöldözött. Az egyiket később katonai célúnak titulálták a hatóságok.
EZEKET A FEGYVEREKET EGY CÉLBÓL, ÉS CSAKIS EGY CÉLBÓL HOZTÁK LÉTRE: HOGY A LEGTÖBB EMBERT MEGÖLJÉK A LEGRÖVIDEBB IDŐ ALATT. ILYEN FEGYVEREKNEK NINCS HASZNA ÉS HELYE KANADÁBAN
- mondta Justin Trudeau miniszterelnök, és bejelentette, hogy az országban azonnal betiltják a katonai célú fegyverek vásárlását, eladását, behozatalát és használatát is.
Kanadában 100 emberre átlagosan 34,7 fegyver jut egy 2018-es kimutatás szerint. Az Egyesült Államokban ez a szám 120 fegyver 100 főre.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,969
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére