Több száz venezuelai menekültet fogadott be Magyarország

A program eddig titokban zajlott. A menekültek lakást, letelepedési engedélyt kapnak.

Az Indexnek több, független forrás is megerősítette, hogy a magyar állam eddig mintegy 300 menekültet fogadott be a legsúlyosabb politikai és gazdasági káoszba süllyedt Venezuelából.

Az lap szerint a polgárháborús országból menekülők Magyarországtól ingyen repülőjegyet, legalább egy évig ingyen lakást, integrációs programot, ingyenes magyar és angol nyelvtanfolyamot kapnak.

Letelepedési papírokkal is rendelkeznek, amelyekkel érkezésük után néhány hónappal már legálisan dolgozhatnak - írja az Index.

Az állam egyetlen feltételt vizsgál: hogy a menekülteknek vannak-e magyar felmenőik. A lap által megszólaltatott menekültek túlnyomó többsége csak "virtuális magyar": az ide menekülő venezuelaiak valamelyik nagyszülője volt magyar, és már a szüleik sem beszéltek magyarul. Többségük Magyarországra érve tanulta az első magyar szavakat, ahogy a magyar kultúrával is itt kezdtek ismerkedni. Az általuk megkérdezett venezuelai menekültek egy részének nem csak a keresztneve, de a vezetékneve sem volt magyar.

A program eddig titokban zajlott, a lap által megszólaltatott venezuelaiak elmondták: a program szervezői kérték őket, hogy ne beszéljenek a befogadásukról.

Venezuelába nagyjából 5 ezer magyar emigrált a huszadik században. Állítólag zártkörű rendezvényeken, valamint fülbesúgás útján terjedt a hír, hogy a magyar állam segíti kimenekíteni az országból azokat, akik magyar felmenőket tudnak felmutatni. A szervezést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végezte - írja az Index.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket tettek fel a Belügyminisztériumnak és a Külügyminisztériumnak, de nem válaszoltak a lapnak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem cáfolta a szerepét, de azt írták, a kérdésekre a venezuelai helyzet, a diplomáciai folyamatok valamint az érintettek biztonsága miatt jelenleg nem tudnak teljes körű választ adni.

upload_2019-2-22_17-15-17.jpeg
 
IGY IGAZ !!
+ ez az enyveskezu kormany meg jol is jar mert mikor megadja (HA megadja) a menekult statust
felveszi a menekultek utan jaro ENSZ altal biztositott fejkvotat
amit NEM juttat tovabb -- mert mindent mas szervezetek ,magan emberek finansiroznak !
igy egyetlen centjebe SEM kerultek ezek az emberek ,csak hasznot hoztak nehanyak zsebebe !!
a birkanepet meg hulyiti ,hogy az adoforinjaik erre mentek el ,holott az nem igaz !!

Ne nevezd, a magyarok által demokratikusan megválasztott kormányt "enyveskezu"-nek!
Őket 70 %-os részvétel mellett 2/3-os többséggel választották meg!
Amíg nincs bizonyítékod arra, hogy lopnak, addig ez üres rágalom!!!

Az országunk gazdaságának növekedése már 3. éve 4-5 % , a pénzügyek stabilak egy héten belül 2 hitel minősítő is felminősítette az országot.
Az állam adósság GDP arányosan 83%-ról 70 % alá csökkent, év végére 60 % alá próbálnak menni!
Semmi alapod nincs rá, hogy lopással vádold őket!
 
Csak röviden ennyit a kormány igazmondásáról.
És még ők használnak gyűlölet keltő hangot, a magyar emberek köreiben.Itt aláírta, hogy meg kel védeni, és védelmet nyújta!ni a menekülteknek akik, háborús környezetből , mindent elveszítve, máshol próbálnak lehetőséghez jutni, hogy ne haljanak éhen. Köpönyeg forgató garnitúra az egész magyarországi kormány, ov.-val együtt. Nem véletlenül kicsi a betű, az ember is kicsi a morálja meg még kissebb.

Ne keverd össze a MENEKÜLT és a GAZDASÁGI BEVÁNDORLÓ kifejezéseket!! - menekülteket mindig befogadták!
Az sem mindegy, hogy illegálisan jönnek-e be az országba! - mert nem mindegy az sem, ha valaki ránk töri az ajtót, vagy bekéredzkedik!
 
Melitta ,
akkor elnézést kell kérnem ! Eddig én abban a tudatban voltam , hogy Amerika és az EU szankciokkal sulytotta mint Irakot és valami fél millió gyermek halálát okozta ez , valamint Venezuelát is szankciónálták ! Tehát akkor ez nemfedi a valóságot és csak az én barom agyam rémhire !?
A nehez gazdasagi helyzet hozadeka a politikai problemak. NEm kell mindent okot okozatot eleve Usara kenni. Nyilvan a mai helyzet katasztrofalis ugy gazdasagialag mint politikailag. Diktatura azonnal kialakul ha ilyen borzalmas helyzet lesz.
HA nem szolnak bele az a baj, hogy a jelenlegi vezeto miatt meg tobb aldozat lesz.
 
Ne keverd össze a MENEKÜLT és a GAZDASÁGI BEVÁNDORLÓ kifejezéseket!! - menekülteket mindig befogadták!
Az sem mindegy, hogy illegálisan jönnek-e be az országba! - mert nem mindegy az sem, ha valaki ránk töri az ajtót, vagy bekéredzkedik!
Nekem igazolhatóan mind a négy nagyszülőm magyar volt.
Kaphatnék én is lakhatási, nyelvtanulási ... támogatást.
Az ingyen repülőjegytől eltekintenék.
(Akik netán komolyan vennék és megrökönyödnének, azoknak közlöm, hogy természetesen nincs rá szükségem, eddig is elboldogultam mindenféle állami támogatás nélkül - ja bocs, a gázszámlámon valószínűleg jóváírták tavaly a 12000 Ft-ot. Egy élet munkájával összehoztam egy saját falusi házat és talán a nyelvtanfolyam nélkül is elvagyok - bár egy negyedik nyelv nem lenne rossz.
Szóval a fenti kérdésem mint átlag magyar tettem fel és nem a menekültek ellenében.
És vessen meg mindenki, de én azt az elvet vallom, hogy előbb a saját családomnak szerzek élelmet és ha marad, jó szívvel adok a rokonoknak, sőt a jólelkű idegeneknek is.)

Aztán hogy is van ez? kik törték ránk az ajtót?
Miben más az, ha valaki a magyar határon nyújt be menekült kérelmet vagy egy követségen?
Esetleg be sem nyújt, mert majd elfelejtettem, Venezuelában nincs is magyar diplomáciai képviselet (se követség, se konzulátus).
Hol és mikor is adtak be kérelmet?
 
A nehez gazdasagi helyzet hozadeka a politikai problemak. NEm kell mindent okot okozatot eleve Usara kenni. Nyilvan a mai helyzet katasztrofalis ugy gazdasagialag mint politikailag. Diktatura azonnal kialakul ha ilyen borzalmas helyzet lesz.
HA nem szolnak bele az a baj, hogy a jelenlegi vezeto miatt meg tobb aldozat lesz.
Melitta ,
most Te beszélsz mellé !! A kivetett szankciokról beszéltem mint Venezuelába mint Irakba !! Nem a gazdasági helyzetröl , ki is irányitja a szenkciókat ?? Japán ???? Tudomásom szerint Amerika nem ??
 
Ne nevezd, a magyarok által demokratikusan megválasztott kormányt "enyveskezu"-nek!
Őket 70 %-os részvétel mellett 2/3-os többséggel választották meg!
Amíg nincs bizonyítékod arra, hogy lopnak, addig ez üres rágalom!!!

Az országunk gazdaságának növekedése már 3. éve 4-5 % , a pénzügyek stabilak egy héten belül 2 hitel minősítő is felminősítette az országot.
Az állam adósság GDP arányosan 83%-ról 70 % alá csökkent, év végére 60 % alá próbálnak menni!
Semmi alapod nincs rá, hogy lopással vádold őket!

A tolvaj kormányt és parlamentet a magyar választók 48 %-a választotta. Ez kisebbség, de a választási rendszer átírásával ez 2/3-ot ért. Ne keverd a választási eredményt a mandátumokkal!
Látszik már rajtad az agymosás eredménye, de azért jó lenne, ha nem csak írnál, de gondolkodnál is.
 
Ne keverd össze a MENEKÜLT és a GAZDASÁGI BEVÁNDORLÓ kifejezéseket!! - menekülteket mindig befogadták!
Az sem mindegy, hogy illegálisan jönnek-e be az országba! - mert nem mindegy az sem, ha valaki ránk töri az ajtót, vagy bekéredzkedik!
Ez két kifejezés Orbán fejében és minden kommunikációban össze volt első perctől mosva
Nem használta a szétválasztást amikor migránsról beszélt
Egyetlen migráns se kell így beszéltek
És így:
Senkit, egyetlen migránst sem fogadott be a kormány, senki nem kap Magyarországon letelepedési lehetőséget
És ez 2018-ban még mindég így hangzott:
Nem engedhetünk be egyetlen migránst sem
Ne magyarázkodj te sem: a migráns az migráns
Nincs kitétel illegális, se hivatalos úton
Nem úgy kellett volna kommunikálni első perctől fogva minden migránst gazdasági bevándorlónak minősített
És ezekre is azt mondta nem kell
Egyszer volt ahogy „Örülünk a körúti kebabosoknak és a szír henteseknek"
mondattal elfogadottnak tartotta
Az illegális migráns szó mai keletű
Senkit nem akart ez volt a kijelentés
A menekültekre tett mai megjegyzésed
se bizonyított
Mikor fogadták be a legelső menekültet 2015 óta?
Erre válaszolj
minden vastag mondat link utána nézhetsz
 
Ne nevezd, a magyarok által demokratikusan megválasztott kormányt "enyveskezu"-nek!
Őket 70 %-os részvétel mellett 2/3-os többséggel választották meg!
Amíg nincs bizonyítékod arra, hogy lopnak, addig ez üres rágalom!!!
Bizonyíték ott hol a bizonyítási hatóság is csal?
A választási bizottság
A kormányra szavazottak száma 48% az még sima többséget se eredményez
Nem enyveskezű a kormány hanem bűnben született mindenben csaló tolvaj és korrupt
Még le se ülték a szintén nem bizonyítható Székház eladásából alapított magánvállalataik által elkövetett adócsalásokat Ezt még Simicska segédletével csinálták Josip Tot és Kaya Ibrahim fantomokon keresztül megúszták az börtönt
Ha kíváncsi vagy kikeresem mely látszatcégek voltak ezek amik a Nyerges Zsolton át vándoroltak a pénzmosodába (autókölcsönző cég Jet Car), Quality Invest ennyi hirtelen indításnak
a számítógépes rendszerekből törölték az adatokat.
“hosszú bájtok éjszakájának” elnevezett ügy
1998 és 2002 közötti Fidesz kormányzás következett és minden szálat elvarrtak.

De mindettől még bűnben született elejétől fogva mindenben csaló a Fidesz
Szemet kinyitnod kell
Gátlástalan semmilyen törvényt nem tisztelő a Fidesz
Meglepő még a sajátját se legtöbbször
Azt gyorsan módosítja ha áthágott mostanában valamit
Bűnben születtek: nem volt pénzük hát csaltak loptak hazudtak.
https://index.hu/belfold/2018/01/10...1993_orban_viktor_simicska_lajos_varga_tamas/
Ez megmaradt a választási csalásban is
Egy nagyon híres régi cikk:
https://www.es.hu/old/9933/riport.htm
 
Utoljára módosítva:
Ferika ,
látod az utolsó mondatod az igazi !!!;);) Ennek "örülhet" a fél millió éhen halt iraki gyerek !!
Na de könyörgök , mit is vársz el egy "buszsöförtöl"?? Nem volt nekünk 70 éveg hasonlók a nyakunkon ??? Az egyiköjük pedig már a "változások után " nyiltan megmondta , hogy hát nemértetttünk hozzá !:rolleyes2:de tudod az sem igazságos , hogy az aranyan ami az övék Anglia rajta üll és nam adja ki , még gyógyszert sem vehetnek belölle !! Nem varrok Amerika nyakába semmit , varrjon nekik a fészkes fekete fene öregem !!
Te is nagyon jól tudod ez egy "harc" az indogének és a "spanyolok" között , mert azért nefeledjük el , hogy az "igazi" lakosság nem nagyon élvezte azt a hatalmas jó életett ott sem , hasonlóan a többi dél-amerikai országba . Ja ugye ismered a Monroe doktrinát gondolom !;)
 
...de tudod az sem igazságos , hogy az aranyan ami az övék Anglia rajta üll és nam adja ki , még gyógyszert sem vehetnek belölle !! ...
Te Gyula!
Ki volt az a marha, aki oda vitte ki az aranykészletet? És miért?
(És persze ez igaz több országra is, hisz pl. az ukránok aranyát is kivitték Kanadába "megőrzésre".)
 
Flamingo ,
jajj ezt ne tölem kérdezd !! De hogy egy vad barom volt és nem marha az biztos !! Hiszen ilyent ma egy "normális" ember nemtehet , lásd Németország esetét , az övékét Amerika "örzi" és senki sem ellenörizheti még bejelentésre sem , hogy abbol mennyi is van meg !! 1-2 tonnányit "haza " szállitottak , de a legnagyobb része ... hun van ?? Azt legfeljebb a portás aki tudja , ja meg a gázszámlás , mert ök az okai !:rohog:
 
Papírforma szerint New Yorkban a FED-nél, a "mitoménmilyen" nevű bannkal szemközti épületben, ami "állítólag" 5 emelet mélységben össze van kötve egymással...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,639
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére