Többen haltak meg heroin-túladagolásban, mint koronavírusban

A kanadai Alberta tartományban az elmúlt 10 hónapban összesen 904 ópiátokkal kapcsolatos elhalálozás történt, ami jócskán felülmúlja a COVID-19 fertőzés szövődményeiben elhunytak számát.

A tartomány miniszterelnöke, Jason Kenney elmondta, a koronavírus-járvány negatív hatással volt a leszokást elősegítő projektekre, ezért rengeteg drogfüggő esett vissza, ami megmagyarázza, miért halhattak bele ennyien a túlzott ópiumfogyasztásba.

“Fontos, hogy tanuljunk ezekből az esetekből, hiszen szignifikáns mértékben megugrott a túladagolások aránya az előző években tapasztaltakhoz képest. Mintegy 140 millió dollárral támogattuk a mentális betegeken segítő szervezeteket, 40 milliót pedig az ópiumfüggők gyógyítására különítettünk el.”

A 904 elhalálozás október végéig történt; ugyanennyi idő alatt koronavírus-fertőzés következtében 815-en vesztették életüket Albertában. Az ellenzéki képviselők azt nehezményezik, hogy a pandémia miatt eszközölt országos zárlatok hozzájárulhattak a túladagolások megnövekedéséhez, mivel bezártak a biztonságos fogyasztói pontok.

Ezeken a pontokon a függők steril körülmények között, szakavatott segítséggel kaphatják meg a szükséges heroinmennyiséget, így elkerülhető a túladagolás veszélye. Ahhoz, hogy továbbra is gördülékenyen működhessen a rendszer, fontos lenne, ha újranyitnák az összes ilyen helyiséget országszerte.

heroin.jpg
 
Hm....vagyis azért hallnak meg többen mert nincsenek biztos pontok ahol megkapnák az adagokat...mi lenne ha nem használnák ezeket a drogokat?
Miért is használják?
 
Miért van anorexiás? Sajnos durván betegek és rajtuk már nem segít a "mi lenne, ha nem használnák".
Még 10-20 év tiszta időszak után is drogosok, akik jelenleg tiszták.
 
Miért van anorexiás? Sajnos durván betegek és rajtuk már nem segít a "mi lenne, ha nem használnák".
Még 10-20 év tiszta időszak után is drogosok, akik jelenleg tiszták.
A sok nyavalygás az a baj.
Egyem meg a lelkét nem eszik pszihiáterhez vigyük...aha...jajj .
 
Sok ember az ilyen és hasonló cikkeknek csak a címét olvassa el és arra a "bölcs" következtetésre jut, hogy ...."nincs semmiféle járvány....ez csak sima influenza...fel van fújva az egész, stb."....
A járvány is bizonyította, hogy az emberiség bölcsessége konstans, csak egyre többen vagyunk rá....:dr_9:
 
Ez nem mosdatás. Amitöl testi-lelki függőségbe lehet kerülni, az drog. A név másodlagos.
Több barátomat, sőt rokonomat vitt el az alkohol és a cigaretta mint az opiátok.
Így van.
De, nehogy már mivel őneki ilyen problémája van akkor csak így tovább .
Vannak ismerőseim akik elhatározták hogy eddig és ne tovább a cigerettával és íme....20 éve rá sem gyújtottak.
De, könnyebb széttenni a kezünket és azt mondani szenvedélybeteg vagyok.
Adjatok pénzt mert ha nem elveszem...
 
Sok ember az ilyen és hasonló cikkeknek csak a címét olvassa el és arra a "bölcs" következtetésre jut, hogy ...."nincs semmiféle járvány....ez csak sima influenza...fel van fújva az egész, stb."....
A járvány is bizonyította, hogy az emberiség bölcsessége konstans, csak egyre többen vagyunk rá....:dr_9:
Ami most van az egy járvány nem pestis és nem ebola.
Kezelni lehet hisz sehol sem állt még le az ország.
 
Ami most van az egy járvány nem pestis és nem ebola.
Kezelni lehet hisz sehol sem állt még le az ország.
Akkor lenne hiheto ,csakha leall az orszag???????Ebreszto,a Covid-19 komoly veszely az emberekre es ez nem valszthato,hogy akarom vagy sem.Kevesnek talalod a halottak szamat??!!??
 
Akkor lenne hiheto ,csakha leall az orszag???????Ebreszto,a Covid-19 komoly veszely az emberekre es ez nem valszthato,hogy akarom vagy sem.Kevesnek talalod a halottak szamat??!!??
Honnan veszed a halottak számát?
Amíg tudnak és lesznek akik dolgozni mennek addig kezelhető!
Ki írta azt hogy nem hihető??
Mindent a helyén kell kezelni.
Ne essél át a ló túloldalára a rettegés az nem segít.
 
Én itt is a jó kettős mércét alkalmaznám. A könnyű és az egéségéet kis mértékben károsító drogokat lehetne törvényesen vásárolni, csak tripla tb-t kellene fizetni, a keményebb drogoknál valamint az illegális árusoknál meg zéró tolerancia, kereskedelmi mennyiségnél alapból 30 év, feltételes is csak 20 év múlva. Aztán lehet választani, kell e nekem a drog.
 
Honnan veszed a halottak számát?
Amíg tudnak és lesznek akik dolgozni mennek addig kezelhető!
Ki írta azt hogy nem hihető??
Mindent a helyén kell kezelni.
Ne essél át a ló túloldalára a rettegés az nem segít.
Szamokat nem irtam,ha tudsz olvasni.Igen,akik tudnak menni dolgozni,de akik intenzivre kerulnek es meghalnak az is kezelheto szerinted?
Nem estem at a lo tulso oldalara,nincs miert rettegnem,ketszer nem hiszem,hogy megtalal a virus.
 
Sok ember az ilyen és hasonló cikkeknek csak a címét olvassa el és arra a "bölcs" következtetésre jut, hogy ...."nincs semmiféle járvány....ez csak sima influenza...fel van fújva az egész, stb."....
Járvány márpediglen van. Csak...
Még jóval 100 alatt volt a napi elhunytak száma, amikor olvastam, hogy pánik van Bajorországban, mert 20 percenként meghal egy covidos. El is szörnyúlködtem volna, ha nem 5 perccel előtte dobott volna be a Youtube egy reklámot, amiben arra hívják fel a figyelmet, hogy nálunk naponta 70-en halnak meg hirtelen szívmegállás miatt. Akkor tudatosult bennem, hogy az kb ugyanaz (3x24=72). És senki sem pánikolt, hogy fogy a magyar. Igaz ma ennek több, mint duplája az elvesztettek száma, de influenzában is többen haltak meg, mégsem volt ingyen parkolás, meg felezett HIPA, meg kijárási tilalom.
Most akkor "hogyisvanez"?
A járvány is bizonyította, hogy az emberiség bölcsessége konstans, csak egyre többen vagyunk rá....:dr_9:
Bölcsesség? Én inkáb észt mondanék...
 
Szamokat nem irtam,ha tudsz olvasni.Igen,akik tudnak menni dolgozni,de akik intenzivre kerulnek es meghalnak az is kezelheto szerinted?
Nem estem at a lo tulso oldalara,nincs miert rettegnem,ketszer nem hiszem,hogy megtalal a virus.
Nem kellene a cikk témájától ennyire eltérni.
A függők is az intenzívre kerülnek. A cikkből az jön le hogy több az elhalálozás mint a vírustól.
Amiből az jön le számomra hogy átestek a ló tul oldalára elhanyagolják a drog és egyéb függőségben szenvedőket.
Ja, és egy drogfüggő nem fogja tíz nap múlva gyógyultan elhagyni a szobáját.
Örülök hogy felgyógyultál!!
Remélem még sokáig fogjuk egymás hozzászólását olvasni!!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,168
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére