William Hui vancouver-i lakos felkerekedett, hogy Kanadából Mexikóba jusson, de nem ám repülővel. A férfi buszok és vonatok igénybevételével utazott a közép-amerikai országba. Azt is elárulta, hány napig tartott az út, és összesen mennyit fizetett. Tanácsokat is osztogatott azoknak, akik hasonlóan nagy fába vágnák a fejszéjük.
A 40 éves William Hui-t, amióta az eszét tudja, lenyűgözi a tömegközlekedés, így június végén fogta magát, és szülővárosából, Vancouverből a mexikói Tijuanába utazott kizárólag busszal és vonattal. Az utazás kilenc napig tartott.
Hui a BBC-nek elmondta, hogy néhány szabályt is felállított magának az útra, például egyáltalán nem lehetett Greyhound buszokkal vagy Amtrak vonatokkal utazni, és a buszmegállók közötti gyaloglást a lehető legkevesebbre kellett korlátozni.
– mondta a BBC-nek pénteken.
Hui nem először indult szokatlan útra. 2013-ban Vancouvertől a lehető legdélebbre próbált utazni, de csak az oregoni Salemig jutott el. „Tovább akartam menni, de nem tudtam, mert nem volt tranzit, ami átvezetett volna Oregonból Közép-Kaliforniába” – mondta Hui.
Az év elején azonban tudomást szerzett egy új, négyórás buszjáratról, amely az észak-kaliforniai Eurekát köti össze egy másik várossal, Ukiah-val, amely San Franciscótól körülbelül két órányira északra fekszik. Ezt az útvonalat „a hiányzó láncszemnek” nevezte, ami végül lehetővé tette számára, hogy több mint egy évtizeddel később egészen Mexikóig eljusson.
Hui elmondta, hogy sok minden változott az első út óta, például az, hogy ma már több tömegközlekedési buszon van wifi, és elfogadják a hitel- vagy bankkártyás fizetést. Néhány azonban még mindig csak készpénzt fogad el. „Mielőtt elindultam volna erre az útra, elmentem a pénzváltóba, és kértem 50 darab 1 dolláros bankjegyet, hogy mindig legyen pontos visszajáróm” – mondta.
A nemzetközi határokat gyalogosan lépte át. Az amerikai-kanadai határon elmondása szerint a határőrök bizalmatlankodtak, amikor megpróbálta elmagyarázni utazásának célját, ugyanis „nem sokan vannak, akik gyalogosan lépik át az északi határt”. Ezzel szemben a kaliforniai San Diego és a mexikói Tijuana közötti útvonalon jóval nagyobb forgalmat tapasztalt, és a déli határon általában nagyobb a gyalogosforgalom.
Hui összesen mintegy 200 dollárt (72 ezer forintot) költött buszjegyekre. De az út mentén nyíló kilátás, mint mondta, felbecsülhetetlen volt.
„Teljesen lenyűgözött az oregoni partvidék, amikor Oregon középső részén haladtam át” – mondta, hozzátéve, hogy az észak-kaliforniai vörösfenyőket is csodálatosnak találta. „És ezt mondtam az embereknek, akik megkérdezték: igazából az utazás miatt voltam ott, nem annyira a cél miatt” – tette hozzá.
Hui, aki a TransLinknél – a vancouveri közlekedési hatóságnál – dolgozik, elmondta, hogy a tömegközlekedés iránti rajongása abból fakad, hogy nagyra értékeli a közlekedési rendszerek mögött álló „logisztikai kirakós játékot”, amely lehetővé teszi, hogy a buszok és vonatok időben eljussanak a célállomásra.
Mint mondta, élvezi, ha megtapasztalhat egy új tömegközlekedési rendszert, és azt a szerepet, amelyet ezek a rendszerek játszanak az emberek egyik helyről a másikra való eljuttatásában. „Az egyik dolog, ami ezen az utazáson szembesített, az az, hogy a közlekedési eszközök mennyire fontosak a közösségek számára, amelyeket kiszolgálnak. Egyetlen alkalommal sem voltam hosszabb ideig egyedül a buszon” – mondta Hui, akit az is meglepett, hogy csak minimális késést tapasztalt az út alatt.
„Ez volt a legmeglepőbb” – mondta. Hui szerint még a hírhedten hosszú Los Angeles-i forgalom ellenére is volt elég ideje, hogy elérje a következő járatát, és nem kellett bevetnie „B tervet”. Hui azt tanácsolta mindazoknak, akik hasonló útra szeretnének indulni, hogy előzetesen tájékozódjanak, és csak kevés holmit vigyenek magukkal a csomagtartók hiánya miatt.
Hozzátette, hogy jó, ha a mosdószüneteket is betervezik. „Bevásárlóközpontok, könyvtárak, közösségi házak, ezek remek helyek arra, hogy egy rövid megálló alatt találjunk mosdót. És talán a legfontosabb tipp: tudni kell, mikor jön a busz” – fogalmazott a férfi.
Kozics Júlia
A 40 éves William Hui-t, amióta az eszét tudja, lenyűgözi a tömegközlekedés, így június végén fogta magát, és szülővárosából, Vancouverből a mexikói Tijuanába utazott kizárólag busszal és vonattal. Az utazás kilenc napig tartott.
Hui a BBC-nek elmondta, hogy néhány szabályt is felállított magának az útra, például egyáltalán nem lehetett Greyhound buszokkal vagy Amtrak vonatokkal utazni, és a buszmegállók közötti gyaloglást a lehető legkevesebbre kellett korlátozni.
– mondta a BBC-nek pénteken.
A hiányzó láncszem
Hui nem először indult szokatlan útra. 2013-ban Vancouvertől a lehető legdélebbre próbált utazni, de csak az oregoni Salemig jutott el. „Tovább akartam menni, de nem tudtam, mert nem volt tranzit, ami átvezetett volna Oregonból Közép-Kaliforniába” – mondta Hui.
Az év elején azonban tudomást szerzett egy új, négyórás buszjáratról, amely az észak-kaliforniai Eurekát köti össze egy másik várossal, Ukiah-val, amely San Franciscótól körülbelül két órányira északra fekszik. Ezt az útvonalat „a hiányzó láncszemnek” nevezte, ami végül lehetővé tette számára, hogy több mint egy évtizeddel később egészen Mexikóig eljusson.
Hui elmondta, hogy sok minden változott az első út óta, például az, hogy ma már több tömegközlekedési buszon van wifi, és elfogadják a hitel- vagy bankkártyás fizetést. Néhány azonban még mindig csak készpénzt fogad el. „Mielőtt elindultam volna erre az útra, elmentem a pénzváltóba, és kértem 50 darab 1 dolláros bankjegyet, hogy mindig legyen pontos visszajáróm” – mondta.
Nem a cél volt a lényeg, hanem az utazás
A nemzetközi határokat gyalogosan lépte át. Az amerikai-kanadai határon elmondása szerint a határőrök bizalmatlankodtak, amikor megpróbálta elmagyarázni utazásának célját, ugyanis „nem sokan vannak, akik gyalogosan lépik át az északi határt”. Ezzel szemben a kaliforniai San Diego és a mexikói Tijuana közötti útvonalon jóval nagyobb forgalmat tapasztalt, és a déli határon általában nagyobb a gyalogosforgalom.
Hui összesen mintegy 200 dollárt (72 ezer forintot) költött buszjegyekre. De az út mentén nyíló kilátás, mint mondta, felbecsülhetetlen volt.
„Teljesen lenyűgözött az oregoni partvidék, amikor Oregon középső részén haladtam át” – mondta, hozzátéve, hogy az észak-kaliforniai vörösfenyőket is csodálatosnak találta. „És ezt mondtam az embereknek, akik megkérdezték: igazából az utazás miatt voltam ott, nem annyira a cél miatt” – tette hozzá.
Hui, aki a TransLinknél – a vancouveri közlekedési hatóságnál – dolgozik, elmondta, hogy a tömegközlekedés iránti rajongása abból fakad, hogy nagyra értékeli a közlekedési rendszerek mögött álló „logisztikai kirakós játékot”, amely lehetővé teszi, hogy a buszok és vonatok időben eljussanak a célállomásra.
És ami a legjobban meglepte...
Mint mondta, élvezi, ha megtapasztalhat egy új tömegközlekedési rendszert, és azt a szerepet, amelyet ezek a rendszerek játszanak az emberek egyik helyről a másikra való eljuttatásában. „Az egyik dolog, ami ezen az utazáson szembesített, az az, hogy a közlekedési eszközök mennyire fontosak a közösségek számára, amelyeket kiszolgálnak. Egyetlen alkalommal sem voltam hosszabb ideig egyedül a buszon” – mondta Hui, akit az is meglepett, hogy csak minimális késést tapasztalt az út alatt.
„Ez volt a legmeglepőbb” – mondta. Hui szerint még a hírhedten hosszú Los Angeles-i forgalom ellenére is volt elég ideje, hogy elérje a következő járatát, és nem kellett bevetnie „B tervet”. Hui azt tanácsolta mindazoknak, akik hasonló útra szeretnének indulni, hogy előzetesen tájékozódjanak, és csak kevés holmit vigyenek magukkal a csomagtartók hiánya miatt.
Hozzátette, hogy jó, ha a mosdószüneteket is betervezik. „Bevásárlóközpontok, könyvtárak, közösségi házak, ezek remek helyek arra, hogy egy rövid megálló alatt találjunk mosdót. És talán a legfontosabb tipp: tudni kell, mikor jön a busz” – fogalmazott a férfi.
Kozics Júlia
