Történelem

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/E Arvisura, Turu Domonkos rovása, 985-1027
(Kuslód tanfejedelem oktatása)

A Magyarkára lovagoló tárkányok feladataként azt is ki jelölték: állapítsák meg, hogy a szavárd magyaroknál, a Van tónál, Magyarkán és más fontosabb helyeken az uruki-mani ősvallásunk megtud-e bírkózni az iszlámmal, a buddhizmussal?
A 181. éveben megalakult (Urál-Káma-Volga mellett) Magyar Törzsszövetség későbbi ifjusági fejedelme BÉLA résztvett 245.-ben az uruki bölcsek által indított képzésen, majd Káld király lányát, Nurát vette el ((Badiny szerint a káldok a sumérokkal azonosak)).
Az esküvőt MANI, Nura öccse ((Jézuskövető vallásalapító ill. Jézuskövető, és kitűnő orvos, Babilonban klinikája van )) celebrálta. Béláék Kámába (( a mai Káma folyóhoz)) költöztek ezután, ahol 250-től Ő lett a fejedelem.
A perzsák 266-ban Urukot elfoglalták, Káld királyt és Manit is elhurcolták, Evilát térségébe. Káldnak 7 fia volt, Mani volt a legifjabb. A felnőtt Mani darócruhában is nagy terüleket bejárt, vagyis nazír ((istenidéző pap)) lett, az uruki érdeknélküli szetet vallását (Jézusét) hírdette. A rossz és a jó örök harcáról is beszélt, bízott az isteni jóságban. Több fejedelemségben lett ez uruki-mani vallás elfogadott. Az újgúr Biku fejedelem is a turfáni kolostorban (Urumcsitól délre volt) nevelkedett, ahol Aracsilla, Embavér és Arabeila is.
A három lány később magyarkai fejedelmek vették feleségűl. Ők ismerték az uruki ősvallást is. Manit végűl -70 éves kora környékén- egy börtönben a perzsa Csőrös király megnyúzatta, 290.-ben, mert a tizedszedés ellen is prédikált.
Mint orvos is igen kiváló volt, több fejedelmet is meggyógyított.
Sok Mani hívő maradt a Magyarka-szavárdok-Kuma folyó-Újgúria-Ordosz térségében. Az egyik templom-láda iratai szerint a fehérmagyarok a 8-as szaporodási elvet vallották, hasonlóan a hegyekbe települt (biztonságból) szavárdokkal, akik szintén fehér magyarok. ((nincs különsebb jelentősége a fehér vagy fekete magyar megnevezésnek, talán a hunoktól vették át)).
A fekete magyarok voltak a visszamaradottak, ugyanis az ő maradvány törzseik nem vettek részt az Álmos féle honfoglalásban, a Béla és Gyula törzsekből származtak. Az Emba-Ural-Altáj környékieket kerelnek hívták (bekerítette őket 3 folyó és az Ural).

A SZABÍR uruki-mani papi törzs neve: NYÉK (( Jézus apja az Arvisura szerint szabír volt. A Genezáreti tó környékén -akkor- kevert -zsidó-szabír-arab..-nép élt. A honfogalláskor a Nyék törzs vezére: Lád -Levente- volt.....Nyékládháza...))
A szabírok már a honfolalást előzően -legnagyobb számban- a Dnyeper mellett éltek.
Magyarkán a honfogalalés korában már jelen volt az iszlám (mecset is volt), az ortodoxok, a kínai és az uruki vallás egyszerre. Természetesen sokfajta nép is élt már ekkor itt, a Kuma folyó közelében, az öthegynél, vagyis a Kaukázus északnyugati lábánál. Magyarkán a közhangulatot a sok vallás nem befolyásolta, béke volt.
Amikor Atilla és Buda bejövetelekor a fejdelmi központ Ordoszból Ősbudára költözött, akkor Ordoszban besenyő és kun törzsek maradtak.
A kínaiak gyakorlatilag Ordoszt elfoglalták ebben az időben, majd 680 körűl Elteris és Tonjukuk kagán((emlékoszlopuk van ott, rovásírással...))szabadította fel Ordoszt. Az Orhon patján ((folyó, a felső folyásánál volt Dzsingisz fővárosa)) Kül-Tegin és Bilge kagánok emlékoszlopa áll, 730-735 között állították oda ezeket.

Az avarok birodalma (568-800. években) 3 részre szakadt, egységes uruki-mani vallásuk is változott. ((a Dunántúliaknak nem!))A keleti avarok740-től Marván arab vezérrel voltak kénytelenek harcolni, a Tenisúr (Donyec) vonalán. Keleten ekkor a türkök a kínaiakkal keveredtek harcokba, így az avarokat a türkök nem tudták segíteni. ((a türkök voltak eredetileg az Ordosz és a csendes óceán között letlepedett nép, innen érkeztek viszontagságosan a mai Török o.-ba)).
Az újgúrok is védelemre rendezkedtek be a kínaiakkal szemben ((Ők nagyjából ma is ősi területükön laknak)). Az újgúrok ekkoriban új rovásírást szerkeztettek, amely jobban követte a nyelvük (kiejtés) változását, ill. ekkori állapotát.
Sok uruki-mani biblia létezett, természetesen rovásírással másolva. Az újgúrok később -kényszerből- az iszlámot felvették.
MEGJEGYZÉS: lassan fellehet tenni egy érdekes kérdést: a székelyek magyarok? Miért azonos a nyelvünk...?
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/E Arvisura, második, befejező rész.
A keleti avar birodalom megalapításában az újgúrok is segítettek,, Magyarkától Turfánig az összeköttetést Ők biztosították. Újgúrföldön a buddhizmust, Tibetben és Északindiában pedig a helyi tanok szent könyveit
tanulmányozta a hosszú évekig tartó útján Turu Domonkos, hogy a vallásokkal kapcsolatosan kialakuljon a megalapozott véleménye. Visszafelé Susán, Urukon keresztűl utazott, a kísérete az iszlámra tért át az közel
keleten. Urukban a papok is dolgoztak, még a főpap is művelte a földet.
Sumériában az előretörő szárazság ((öntözött földek esetén pedig a szikesedés tette alacsonnyá a termésátlagokat)) és a beözönlő arabok -nem dolgoztak- megváltoztatta az életet. Nehézzé és bizonytalanná tette a földművesek munkáját, ill. annak eredményességét. M o h a m e d az éhezőket elindította északra, a gazdag városállamok ellen.
Úr városa is tömnkrement, fokozatosan az előbbiek következtében.
Az élősdiek számának növekedésével elnéptelenedtek a (sumer) városállamok. Elgazosodtak a temőföldek is. Az iszlámisták eleinte tűrték a helyiek eltérő (uruki-mani) vallását, de később csak Mohamed imádása jöhetett szóba. A sumérok templomait is kirabolták, tönkretették. Az uruki-mani tan tulajdonképpen Jézus vallása volt, ezt itt Domonkos 3 évig tanulmányozta. ((Mani Jézus után élt, 290.-ben halt meg))
Róma ezeket a tanokat átvette, saját képére megváltoztatta és így lett ebből a judeo-kereszténység. A hazainduló Domonkost a még létező uruki püspökség vezetője, Gábriel búcsúztatta. Babilonon és Damaszkuszon át mentek Jeru-zsálembe (Sólyomvárba) majd Szidonból Bizáncba. Innen már Róma volt a következő uticél, ahol a pápaság részére Domonkos egy tanulmányt írt. Ebben az időben (is) a pápaságban az érdekelvűség sok összeütközést okozott. Sok vér terheli a pápaság lekiismeretetét az avar idők kincsrablásaival kapcsolatos gyilkosságok miatt.
Innen a Szörénységen át érkezett Domonkos Budára, ahol Ő beszámolt és tanított is. Domonkos fiát Zsadánynak hívták (akkor még a papok nősülhettek) egyébként Domonkos beavatott volt, gondolatátviteli képességekkel.

297/F Arvisura, Kuslód rovása, 985-1027.
Derencsény, aki rövid ideig volt nagyfejedelem (lemond) megakadályozta a 955-ös nyugati támadást, mely azért indult volna, mert azt hitték a németek: Augsburgnál nagyon meggyengűltek a magyarok. A keleti segítségre támaszkodva sikerűlt ez Derencsénynek. Ezután 15 évig volt a fejedelemségben harckészültség, Kolozsvártól Jászvásárig.
Szabolcs nagyfejedelem (Lebed ház) volt az uralkodó, az erőszakos római terjeszkedés kezdetén, 15 évig. A római érdekvallás nem tetszett sok honfoglaló főbb embernek, felismerték az érdekvallás lényegét.
Az ősök fennmaradt történetei szerint a Hold az Atlantiszt súrolva nagy porfelfőt keltett, majd eltávozott a Földtől (egy nagy meteorit volt ez?). Ezután a jelenség után a következő évben nem is volt termés, tatalékokból éltek.Ekkor a földönkívűliek jelzésére a beavatottak elindították az emberek vándorlását a melegebb helyekre, a túlélés érdekében. ((tudták: jön a hideg jégkor, ma úgymondanánk: a Würm utolsó lehülési periódusa)) Az Ibos (Nílus) vidékiek Krisztus születésekor már 48 000. évi áradást számolták. A szavárdok a 21 480. évi hegyi ünnepüket tartották ekkor. A Hold az általa okozott árapály jelenségével lüktető életet hozott a Födre. A jégkorban is sok volt a földrengés.
Anyahita Úr nevű fia az uruki és az agaba nép, Él a szaka és az indijó, Van pedig a hun és a kanak nép szellemi vezetője lett. ((tehát a miénk Van lett)). Az ordoszi Hun Törzsszövetség megalakulása után tartott nagyszalákban -100 évenként- megállapították, hogy az idegenek egyistenhitűek és 10-15 000 évvel előzi meg a tudásuk a miénket.
Avilághónapot 2160 évben állapították meg ( a mai adat: 2144 év) az állócsillagok (állatöv) szerint. A jóslat szerint talán a Vízöntő csillagképben érjük el Kaltesék fejlettségét és ekkor köszönt be az örök béke ((már ebben vagyunk...(?))
MEGJEGYZÉS: Az Atlantisz attólfogva kezdett süllyedni, hogy a Hold (meteor) megérintette. Hosszú ideig süllyedt -szemben az Ataisszal, mely 70 évig- egészen ie 1500 körűl tünt el végleg az óceánban. Talán a Kanári szigetek lehetnek a maradványai.
 

okalman

Állandó Tag
Állandó Tag
1956 - Aki magyar ... (velünk tart)

Szeretettel ajánlok mindenkinek egy szelet megzenésített történelmet:


1956.jpg
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/F Arvisura, második rész.

Tehát itt a Vízöntő és itt az esély, hogy a fejlettebb Kaltes-féle égitest lakóit utólérjük..(?)
A háborúmentes élet lehetősége már az ókorban is felmerűlt, Jézus is ezt hírdette többek között.
A 24 Hun Törzsszövetség ie. 4040.-ben alakult meg Ordoszban, Agaba vezetésével. A róvásírást Agaba egységesíti ekkor és csak egy szűk beavatotti kör használja még. A törzsszövetség sámán, tárkány, beavatott és rimalányképzést vezet be. A pusztaszeri nagy süánt (Ordoszban is volt -Ataisz után- Pusztaszer) 20 évenként tartották meg, ez különböző számokból álló lovasverseny, mely fogatokkal később egészűl ki. Példáúl Árpád jó lovas is volt amellett, hogy Ő volt a főtárkány ifjabban.
Árpád a második feleségét (Abacil meghalt) Debrecenben vette feleségűl ((milyen természetes leírni ezt, de akkor már az Ő idejében is volt Debrecen!!)) almavirágzáskor. Debrecenben hun-avar püspökség működött Árpád idejében még((a pogányok (?)egyistenhitét hírdetve...püspökséget tartanak bizonyám..))
Az új feleség, Eperjes első fiának -Zsoltnak- bölcsője fölött oroszlán, kecske, turul aranycímer volt, utalva a GILGAMES házra, Atillára, Bajánra és nagyapjára, Álmosra. A keszthelyi kolostor (Keszt "pogány" avar aranyasszony alapította) Eperjes tulajdonába kerűlt. Itt ekkor Boglárka, a híres arbag (orvos) működött. Későbbi gerendavárát Boglár várának nevezték el. Boglár legifjabb lánya Lelle, aranyművességet tanult ((Boglárlelle)). A régi időkben nyugatról és északról is özönlöttek ide atlantiszi népek, mellyekkel a harcokat keleti, rokoni segítséggel tudták felvenni, elég sokszor. A Kerka-féle látogatás a Melegvizek Birodalmában úgy zárult (ie. 3980-ban) hogy 240 főt itt hátrahagytak Kerkáék.
Itt a jégkort -nyilván barlangokban- a medves, tarrkós és bolhádnak nevezett nép élte túl, Őket Kerka még megtalálta. Kerka így 160 lovassal tért vissza Ordoszba , jelentéstételre. Kerka jelentését Deb-cen tárkány rótta le. A tüzet a kabarok nemzetségéből való Miskolc lopta el Kemi asszonytól ie. 13500 körűl, az Ataiszon. A tűz beszerzésének idejétől indult el az arvisurák lejegyzése, rovással. Tárolásuk helye titkos volt. Az emberevés megszüntét Jézus idejére tehetjük.
Ataiszban a növénytermesztés és állattenyéztés főleg a tengerpartközeli síkságokon folyt. A fémművesség kezdetei kb 9000 évesek. Magya fejedelem hozta el a hunok arvisuráit Ataiszból. Ő először innen -mint már részletesen ismertettük- sumérföldre hajózott-lovagolt embereivel.
Amikor a beavatottak vezetésével a Melegvizek Birodalmának lakosainak nagyrésze Ataiszba vándorolt, akkoriban az Ibos (Nílus) mellé is sokan költöztek. Ez utóbbiakat évezredek mulva -még a sziget elsüllyedés előtt közvetlenűl - egy nagyobb ataiszi csoport kiegészítette.
Amikor a "kimelegedés" kezdődött, akkor először Ataiszból Zagrosz népe és a szavárdok jöttek el, a tengerparti vízszintemelkedés miatt. Később itt Armogur fejkdelem rendelte el a vitorlás-evezős hajók készítését. Ie. 5758-5040 között Ataiszból különböző helyekre indultak a hajós felfedezők: Suméria, Parszi-indijó óm (É-india), Hikszosz óm (Egyiptom)...
Ataisz, a nagy vulkanikus sziget ie. 5038.-ban véglegesen elsüllyedt, a helyén (északon) ma a Hawaii szigetek találhatók.
A jégkor utáni olvadást özönvizek is jelezték. Az első özönvíz az Ataisz elsüllyedése idején jelentkezett, ie.3540.-ben volt az utolsó, melyről a Biblia is hírt ad, ez Ur városát teljesen lerombolta, de máshol -Dél-sumerban- is okozott elöntéseket. Ez az özönvíz volt a legnagyobb. A tengerpart (öbölpart) jóval északabbra kerűlt (kb 150 km-el) és a kikötők is használhatatlanok lettek. A két folyó (Tigris, Eufrátesz)az az alsó szakaszán egyesűlt (ma: Satt -el -arab). Ur városa évszázadok mulva épült fel újra.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/F Arvisura, harmadik, befejező része.

Az atlantiszi népek (szemiták, arabok) elözönlötték Egyiptomot és a Termékeny Félhold területeit, az Atlantisz elsüllyedése után. A tengerparti és a hegyvidéki szabírok közé is benyomultak. Jákóbnak sok gyermeke volt, Tőle származott izrael 12 törzse.
A Betlehemben született Jézussal kapcslatban az Egyiptomba (Hétvárba) való költözést javasolták Józsefnek a beavatottak. Jézus templomi emberek között nőtt fel, József sokat dolgozott a templomokban, mint templomi ács (ma asztalosnak mondanánk). Ő 25 karéjos (legmagasabb fokú) beavatott lett. Már 12 évesen vitába száll a jeruzsálemi papokkal.
A Nagytemplomban 5 órás csatában győze le a vele vitázó írástudókat.
Ő Hétvárból (mondhatjuk: az elemi iskola után) Karnakba kerűlt, ahol pap lett. Megtanulta az ács mesterséget is. Karnakban az övé lesz a bölcsek köve. Tanulmányai kijelöléséről Ordosz gondoskodott, biztonságáról a 29. életévéig -hazatértéig- szintén Ordosz.
Kijelölt más tanulókkal (pl Hidrával) Karnakból Ordoszba lovagol, ahol elvégzi a beavatottképzőt. Elfogadja és terjeszti az egyistenhitet, az érdeknélkűli szeretet vallását. Ordoszba a Selyemúton jutott el. Ordoszból haza a Tibet-Léh-Harappa (Északindia)-Uruk útvonalon jön. A legnagyobb életgyökeret hazafelé találja meg, mellyet jól hasznosíthat, Ő ugyanis egyben arbag is lett. Gyógyszereit szamáron vitte magával. Az uruki megkoronázásakor olajbogyós koronát kapott. Az uruki nagytemplomban történt koronázása után Jeruzsálembe ment, ahol 3 évig igét hírdet.
Rajta kívűl csak Júdás tudott írni.
Kereszthalála után Mani vitte tovább a tanait!

297/G Arvisura, Kuslód és Turu Domonkos rovása, 985-1027.
Géza, Vazul öccse a 975. évi beavatottképzésen első lett a szellemi és a lovas próbákon. Vazul külügyi szolgálatban rejtélyesen meghalt, 6 lénya és két fia volt (Szár László és Sebestyén).
Domonkos a sok utazásán és a helyszíneken (Magyarka, Turfán, Uruk...) szerzett tapasztalat és tanulás (nyelvismeret, vallások ismerete...) okán a kor okos emberei közé tartozott. Amikor az újgúriai, a sumér és Bizánci 8 évig tartó útjáról megérkezett a fejedelem (II: Szabolcs) és Géza is meghallgatta a beszámolóját. Vajk -gyermekként- sokat tanult Tőle, Ő egy hintalovat is faragott Vajknak. Domonkosnak Jászvásáron volt birtoka, továbbá a tatai tó is az övé volt.
Domonkos feljegyzéseit a Beavatott Központ is őrzi.
Baján -avar fejedelem- nézeteltérés miatt hagyja el a meggyengűlt kazárok területét a törzseivel, 560.-ban és a Dontól az Ennsig (a Felső Duna jobboldali mellékfolyója, Bécs fölött) jelentős birodalmat hozott létre, Atilla ittmaradt hunjaival (akik Csabával maradtak itt). A megözvegyűlt Baján az ittmaradt hunok fejedelemasszonyát, II. Ilonát vette itt feleségűl. Bajánék papi törzse a Nyék volt.
Ebben az időben -568 után- a keleti türköket a kínaiak felmorzsolták. A kazárok 630.-ban kiválnak a türk birodalomból. Az avarok vezető rétege uruki-mani hitű ((pogány, de egyistenhitű??)) de sámánista törzseik is vannak. Az utolsó jelentős avar fejedelem Bős Tudun (800 körűl) aki -nem átgondoltan- a lányait bajor és morva katonákhoz-adja feleségűl, vesztére. Az avarok dunántúli fennhatósága így veszélybe kerűl, majd megszűnikPannónia feldarabolódik, Bőst Kalágéban a lánya esküvője idején megölik.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/G Arvisura, második, befejező része.

Bős rossz döntése -a lányaival kapcsolatosan- végűl Pannónia feldarabolását okozta átmenetileg (Álmosékig). Bős és Keszt asszony Pelsőc nevű fia megmaradt a Kelet-dunántúl urának. Az Urál nyugati oldalára, a Magna Hungáriába, 810 körűl jutott el a hír, hogy a nyugati avarok birodalama Nagy Károly és a pápaság összefogásával, együttes támadásával megsemmisűlt. De az avarság nagyrészt itt is megmaradt, bár sokan átköltöztek a Dunától keletre, vagy még távolabb. A magyarok 872.-ben kezdik meg a "rokonlátogatást" a Kárpát med.-ben. A medencében élő rokon törzsek (hun, avar..) 880.-ban felszólítják a magyarokat, hogy a feléjük visszamenekült avarokkal kezdjék meg a honfoglalást. Ugyanis a szlávok is készültek elfoglalni (Kassa fölött) a kabarok területeit. Álmos ekkor fősámán volt, a vérszerződés alkalmával lett -egyben- fővezér is, a 896-ban bekövetkezett haláláig.
Az arabok elfoglalták 875.-ben Turfánt, Izmael ben Ahmed pedig legyilkolta a pusztai türköket. Testvérharc volt az úzok és a besenyők között is, és 893.-ban az úzok győzelmével ért véget a küzdelem. A Donnál 894.-ben foglalták el Szirma (ma Miskolc egyik kerületét így nevezik) besenyő fejedelem területét az úzok.
Az etelközi vérszerződés 892.-ben történt, a jászvásári nagyszalán pedig döntöttek a honfoglalásról a magyarok és a csatlakozott Lebedek törzsei.
Nemcsak a szláv előretörés veszélye, hanem Nyugat-pannóniában a németek frankok, morvák betörései és készülődése is a honfoglalás szükségességét indokolta, ezt Pelsőc fiai is kérték, nemcsak Verecke kabar fejedelem.
Ebben az időben bolgár-görög háború is volt, a területekért.
Levente , Álmos unokája délen a bolgárokkal -Simeon cárral- vívott győztes csatát.
Árpád 892-94-ben a Dunántúlról, Verecke segítségével. kiszorította Arnulf katonáit, Verecke -későbbi apósa- segítségével. Verecke később 1200 lovast küldött a honfoglalás megkönnyítésére Lebédiába.
Árpád a honfoglalás kezdeteként a kabar (Kassa fölötti) terület elfoglalását (elfoglalt részének felszabadítását) tartja fontosnak, ezt hangoztatja.
Árpád már 895.-ben Kassára érkezett, majd elfoglalja a Tisza mentét, Titelig. Ekkor Simeon, vagyis a bolgárok és a morvák szövetségre lépnek Álmosék ellen.
Levente kétszer is legyőzi a bolgárokat a Dunánál, majd 896.-ban a bolgár-görög haderő legyőzi Leventét, aki Álmos átkelését akarta biztosítani, sok volt az emberveszteség, sokan a hegyekbe menekültek. Az elindított besenyők viszont több mint 20 000 katonát megöltek a bolgár-görög seregből később és győztek.
Közeben a hágókon Álmos vezetésével átkelő, megtámadott honfoglalók összeszámolták veszteségeiket, mely kb 11 300 fő volt.
Álmos csak egy kisebb csaptot hagyott az Ő törzseinek kijelölt átkelők védelmére, Ő pedig már messze előttük járt...tehát hibát követett el másodszor is. Először akkor, mikor az átkelést megelőzően nem hallgatott a tanácsokra: ne a déli hágókaon kelljen át...Álmost a hibákért a besenyők halálra itélték, mivel azonban Gyula fia (ekkor már fősámán) hajnalig nem tudott dönteni az apjáról, elrabolták és kivégezték (kb 76 éves volt). Arccal lefelé temették el.
A letelepedett székelyek Zalán vezetésével a sóbányászatot és a kereskedelmet kezdték irányítani.
Pusztaszeren Kurszánt választották nagyfejedelemmé, Árpád és Gyula bátyját. A dunai árvíz miatt Árpád még 896.-ban az Ennsnél segít az avar maradékoknak védelkezni.
Kurszán elkezdi a lakatlan területekre a betelepítéseket. A Pannóniai avar maradvány nép uruki keresztény volt a honfoglaláskor.
Árpád közben Lombardiában is győz -szövetségesként- és Velencéig lovagol a katonáival.
A honfoglalókhoz 899.-ben még törzsek maradványnépei érkeztek: Kürt, Gyarmat és úz törzsekből. A Megyer törzs a Duna jobboldalán a Balatonig telepűl le, később összeolvadnak az itt élő hun-avar elemekkel.
Kurszán megbetegszik (megfázásban, Csepelnél sokat úszik a hideg Dunában) és meghalt, 899-ben. Árpád új felesége Eperjes (Verecke lánya) egy kisfiút szűl: Zsoltot (Soltot), megállapodás szerint Ő fogja a fejdelmséget örökölni, nem az Abaciltől származó -ekkor már felnőtt-fiai.
Árpád közben Karintiát, Pannóniát és a teljes Avariát is elfoglalja, Mojmírt leveri. Vezérei (Harka, Léh) az Ennsen túli területekre is betörnek.
Léh (Laád, vagyis Levente) a morvák fölött győzelmet arat.
A német-morva katonák megtámadják 901-902-ben Avariát, az Ennstől lefelé, ezért Árpád lerombolja Morvaországot 906-ig, a morva vezetők is elpusztulnak ekkor.
Laád nyugaton és a morváknál a közös határon határőrséget szervezett.
Megjegyzés: az Álmos féle honfogaláskor nem minden törzs érkezett meg maradéktalanúl, ugyanis sok a törzsekről valamiért levált csoport keleten maradt. Ezek egyrésze később csatlakozott. Jászvásáron "biztosíték törzsek" is maradtak, hátha a honfoglalás az itt élőkkel balul végződik és akkor Álmosék visszamennek a biztosított területre..Moldovába. Nagyrészt ma az Ő "maradványaik" a csángók..Olyan népmaradványok is érkezetek (pl szkíták, sumérok...), akik nem tartoztak az előbbiekhez. Jóval később is jöttek ide rokonnépek, mint a kunok..Az ittlévő hun és avar nép települései általában így érintetlenek maradtak. Árpádék az érkezők számára általában új településeket alapítottak, a már ismert tízes metodikával.
Kicsit más volt a helyzet a régi "szakrális" helyeken: Budán, Esztergomban, a Pilisben..
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Iván!
Bár időm csak a kivonatolás olvasgatását engedi, meg az itt ott fellelhető ARVISURA részletekkel való ismerkedést. Azért remélem,átfogóbb képet kapok őstörténelmünkről, mintha maradnék az iskolai anyagnál.
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a számokkal kissé nehezen boldogulok, a java mág hátra van.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Kedves Piroska!
Bizony vannak "sarok évszámok" mellyek nélkűl az őstörténet smafu, ezeket megkell jegyezni. Tulajdonképpen még a könyv elolvasása sem mindíg elég ahhoz, hogy egyes eseményeket megértsünk.
Vagy 2 napja hallgattam Badiny Jós F. előadását...hát Ő sem olvasta a könyvet. Azonnal kiderűl. Mindenesetre tisztelet illeti, hogy 97 évesen még próbálkozik..
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Az avaroknál sokat emlegetet Nagy Károlyról..
A pápa a 800.év karácsonyán koronázza császárrá Károlyt, Rómában.
Későbbi öntudatos szövege, mellyet III. Leónak írt:
"Mireánk hárul azon kötelesség hogy Krisztus egyházát védelmezzük a pogányok és hitetlenek kívűlről fenyegető támadása ellen, bévűl pedig r á b í r j u k o r s z á g u n k l a k o s a i t a k a t o l i k u s h i t b e f o g a d á s á r a"
Tehát akkor az északi frankoknál és a gemánoknál még koránt sem volt általános a katolicizmus! Akkor pedig mit pogányozza pl az avarokat, akik egyistenhitet vallanak és ilyen templomaik is vannak?
Vagyis: fogalma sem volt arról, hogy milyen az avarok vallása.
Károly Aachenben 814.-ben halt meg. Béke poraira. Szerintem Jézus "nem ilyen lovat akart" Ő nem fogadta volna el a római judeo-kereszténységet, eltorzították tanait...az érdekek felé.
MÁS:Heribert Illig könyve szól Károlyról (a középkor állítólag eltünt 300 évéről) is, de nem igazat, ugyanis akkor nem létezek volna az avarok sem, ha eltünik a 300 év és vele pontosan az avarok is... Viszont állítása sokakat megingatott, elbizonytalanított és sok könyv elfogyott, itt és ott...
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/H Arvisura, Kuslód rovása, 990-1005.
Fekete Arnó öröksége.
((Fekete Arnó a mai fogalmak szerint etruszk volt, akiket az Arvisura avarfajúnak determinál. A latin beolvasztás elől az elődei Bécsbe, Göröcre -Gráz- menekültek. Róluk -etruszkokról- a sok Oscus tábla ír az Arvisurában. Arnó emlékezett származására, tudott a közeli rokonságról, mellyet az alábbiak is bizonyítanak.))
Géza elküldte Donomkost és a már kiképzett fejedelmi ifjakat is Bizáncba 996.-ban tájékozódni a hit felvételéről.
II. Szabolcs (Lebed házi) fiai Úrhida és Doboka is Bizáncba menntek, ahol Doboka az ottani hadsereg felszerelését, Úrhida a vallásukat tanulmányozta. Gézát még az uruki hit szerint kenték fel lugallá (sumérúl:király) Úrhida várában.
Domonkosék Bizáncba Szörényből az Ajtony nevű bödönhajóval indultak, mellyet -Bizánc előtt- rablók támadtak meg, így 4 fő veszteségük volt.
Domonkos öspörös úgyhitte ((nem tudni miért)) hogy Jézust a halála után nemsokkal látták, az első gyülekezeténél URUKBAN megjelenni. Jézus Urukban lett lugal, a Nagytemplomban, amikor Töbeten (Tibet) és É-indián át ide érkezett, 29 évesen. Az eseményt az egyházközösségek is megerősítették. Domonkosék Rodostóban 997.-ben találkoznak hikszoszokkal (egyiptomiak) is, akiknek a nyelvét megértették. Domonkosék 2 évi képzés után birtokot is vásároltak Bizáncban, ahová székely lovasokat telepítenek le, azt gondozni, őrízni.
Bizánc nem akart magasabb egyházi méltóságot Budára küldeni. (?)
Az előbbi hozzáálás miatt Domonkosék Rómába mentek. Itt lépéseket tettek, hogy küldjenek Vajknak koronát. Domonkost Rómában érsekké léptetik elő. Tehát Ők Bizánc elzárkózása miatt vették fel a kapcsolatot Rómával. Fekete Arnó rokonsága Rómában is élt és segítségükkel kereste a Vatikánban Domonkos a Nagy Károly korabeli iratokat.
Fekete Arnó Bécsben született avar volt, az apja az Ibbs környékén szolgált, mint határőr, aki 761-ben veszi el Lébény lányát, Esztert.
Arnó apja kívánságára pap lett a római képzés után és ott is nősűlt meg.
Először Salzburban (Sóváron) szolgál az érsek mellett. Bős Tudun -Arnó közbenjárására- hajlandó volt a pápának tizedet fizetni. ((Lám a pogány milyen...))Fekete Arnó 785.-ben lett a salzburgi püspök. . Az egyházszervezés volt eleinte a főfeladata, a nép nyelvét beszélő papok, püspökök képzésével is foglalkozott, a cseh és német papok leváltására.
Keszt asszony -Bős megngyilkolását követően- hosszú időre kifizette a tizedet a pápának.
Nagy hibát követett el Bős a lányainak férjhezadása kapcsán (sok lánya volt) mert Őket szláv és német "lovagokhoz" adta és ezzel elkezdődött az avar kincsek rablása és herdálása. Továbbá az avarok országának eróziója. Végűl Bőst Kalágé főterén -egyik lánya esküvőjén tartózkodott itt- megölték, 790 után.
Róma eredetileg cseh és német papokkal tervezte az avarokat "akolba hajtani". Általában a sovány gebével érkező hittérítők megrakott társzekerekkel távoztak Pannóniából..a templomokat is kirabolták.
Erik, 976.-ban pedig elindul Nagy Károly ((humánus)) parancsára katonáival kiírtani az avarokat. Az avarok kirablását, Bős fejedlem meggyilkolását a mainzi érsekség szervezte.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Ataiszról..
Az utolsó jégkor -Würm a neve- kb 70 000 éve kezdődött és három erősebb lehülési fázist is tartalmazott. Az egész jégkor idején -nevének megfelelően- hideg volt. A három nagyobb hidegfázisból az utolsó idejére esik az ataiszi történet. Ez kb 14 000 éve kezdődött és 10 000 éve kezdődött a felmelegedés, a Balaton keletkezésével egyidőben. A Würm idején hatalmas vastagságú jégpáncél fedte még a mérsékelt égöv területeit is (lásd: a maradványokat, pl a mazuri tavakat). Amikor az olvadás elkezdődött, akkor az eleinte lassan olvadó akár többszáz méteres jégpáncél fokozatosan emelte a tengerek vízszintjét és -a hideg víz miatt- a felmelegedés sem volt gyors. Azonban ez később felgyorsult, a tengerek vízszintje rohamosan emelkedni kezdett. Ataisz partjait is elöntötte a tenger..Egy nemvárt esemény is bekövetkezett: a lítoszféra (földkéreg) táblákra nehezedő hatalmas nyomás lecsökkent, mivel a jég elolvadt. A táblák pedig emelkedni kezdtek, a pacifikus (Csendes óceáni ) is. Ez a folyamat pedig geológiai eseményeket váltott ki: a fokozódó vulkánosságot, késletetési idő után. Ezt az Arvisura csak az Ataiszra vetítve írja le, de máshol is voltak hatalmas földrengések, vulkánkitörések, szigetek is keletkeztek és megszüntek. Az Ataisz ie. 5038.-ban süllyedt el, 70 évi vulkánosság után. Ez az idő sok embernek elég volt a szigetet elhagyni. A második ilyen periódus -vagy 3500 évvel ezután- az Atlantisz elsüllyedése , a Szantorin felrobbanása...stb volt.
Az Ataiszzal kb egyidőben kialakult a szárazulat helyén a La Mancha csatorna (kb 42 m mély) és anglia különvált a franciáktól. Kialakult az Ansylus tó helyén a Balti tenger...és kialakult a Bering szoros (40-45 m mély)...és talán ekkor nyílt ki megint a Gibraltár jobban. A Fekete tenger is 7000 éves lehet, a Boszporuszon át töltődött fel ez a lapály...A Káspi, az Aral és a Bajkál is olvadékvizet tartalmazott ekkor, ez utóbbi azonban jóval korábban keletkezett. Kb 7000 éve indult a sivatagosodási folyamat is, melynek oka az állattartás is, ugynakkor az özönvizek kezdete is 6-7000 évvel ezelőtti, tucatnyi volt belőlük. A szibériai hegységek és a Himalája hatalmas jégpáncélja egészen egy viszonylagosan egyensúlyi állapotig elolvadt..(ez megint megbomlott ma). A sekély, befagyott (akkor még) Beringen keltek át Majáék és más "indiánok" is. A Kárpát medencében -azt mondják- nem voltak jégkori gleccserek...de akkor az első ordoszi felderítők (Békés, Kerka) miért találtak csak 20 működő forrást az eredeti 120 helyett? Ezekszerint kb 100 forrást befedett a hegyekből származó törmelék..mellyet a lezúdúló víz szállított a völgyekbe.
Így lett Ázsiában Kara és Kizil Kum, Takla Makán, Góbi (Góbé) és más homoktenger és így tünt el Ázsiából a víz, a tavak, a folyók azóta..
Egyiptom is kiszáradt lassan és a Szahara is kialakult.
Az előbbiekben vázolni szerettem volna, azt hogy őseink nek "mit hozott" a jégkor utáni eseménysor.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/H Arvisura, második, befejező része.

Tehát a mainzi érsekség a szent -pogányölő, kincsrabló- háborúját az avar fejedelem, Bős meggyilkolásával kezdte. ((Ki volt itt a pogány?)) Távalatosabb cél az igábahajtás, a tizedszedés lebegett Róma szemei előtt, keresztény célként. ((Jézus a szetet vallását alapította meg Urukban, nem a hitért, aranyért, tizedért gyilkolók vallását!))
Nagy Károly a győri avar központot rabolta ki, innen 15 szekér kinccsel távoztak dicső fogdmegjei. ((Az avar vértanúknak legalább egy szobor "járna" akár holnap)) Ezeken a dolgokon említés nélkül átsiklik mindenféle történelemkönyv. Ebbe a nyugati avar birodalomba fehér hunok is bejöttek a 641-670 közötti -békés- években és letelepedtek.
Az avarok teljes megsemmisítését irányozta elő (nemes) célként Nagy Károly, mellyet Leó pápa nem helyeselt (nem lesz akkor tizedfizető!).
Fekete Arnó (érsek 798-tól) a területén elterjeszti a kereszténységet, bevezeti a tizedet, mégis 821-ben meggyilkolták (Keleti Sárkányos Társaság).
Jenő pápa 824-ben magához rendeli Arnó fiát, ifj. Arnót, de útközben meggyilkolják Őt is, hogy a püspöki székébe Adalram ülhessen. Többé pedig nem neveznek ki avar főpapot.
A bajorok vezette salzburgi érsekség az avar ifjakat katonának viszi, a leszerelőket pedig E L A D J A rabszolgának, gályára (nemesen újabb keresztényi tettként). Az ifjakat Keszt asszony keletre (Jászvásár, Dnyeper vagy Északalföld) irányítja.
A szlávok beözönlése 850-től kezdődik, Nyitrán tót püspökség létesűl. Zalaváron is püspökséget létesítenek.
Salzburg érsekségéből az avarúl beszélőket Nápoly, Róma, Velence... emberpiacaira vitték a németek. A pápa is hallgatott a rabságba hurcoltakról, mert részesűlt az emberpiac bevételéből (isteni sugallatra?)
A szláv papság ilyeneket terjeszt: a fekete magyarok nyershúsevők, vért is isznak, a legyőzöttek szívét orvosságnak használják..Szvatopluk morva király 804-ben meghallt, ekkortól az avarság békésebben élhetett a Dunántúlon. A bajorok a morvákkal kibékültek és sok avar ifjút legyilkoltak Szvatopluk idejében.
Árpádékkal 896.-ban a még pannóniában lévő görögök békét kötöttek. ..Korábban a bolgárokkal szövetkezve a honfoglalókra támadtak a déli szorosoknál (Álmosra).
Theotmár érsek a magyarok ellen indított háborúban Pozsonynál 907.-ben elesett.
(( a 907. évi pozsonyi csatározásoknál Árpád 2 vagy 3 fia elpusztult, Ő maga -a könyv szerint-908-ban halt meg, a mai történelemkönyvek nem így tartalmazzák ezt sem))

Domonkos Rómában mozgósította az itt élő Arnó utódokat, jöjjenek papnak, nehogy idegeneket küldjön megint a pápa a magyarokhoz.
A pápai koronát Domonkos hozta el Rómából Vajknak.
Végűl a honfoglalás fontosabb okai: a Kárpát med.-ben élő hun és avar népek kérték, hogy a magyarok telepedjenek itt le, egyben ez megmaradásuk feltétele is volt a szlávok, németek között..az Urál-Volga környéki Magna Hungária fenyegetett volt az iszlámtól, araboktól és kifejezetten nyugtalan térségnek számított.. Talán a döntésben az is segített, hogy a magyarok őshazának (jégkor előttinek) tekintették a Kárpát medencét, a Melegvizek Birodalmát..(ma ez elfelejtett dolog)

297/I Arvisura, Kuslód rovása, 1007-1027.
Vajk-István a 992. évi Veszprémi nagyszalára Csege Tündével (Lebed házi származású) és a 4 éves kisfiával, Zoltánnal érkezett (Sarolt nem engedte hogy Csegét elvegye). Hírdette: elengedhetetlen feltétele a megmaradásnak a judeo-kereszténység felvétele. Géza szerint ekkor Bizánc és Róma versenyezett az újabb hívekért.
A világ teremtésével kapcsolatosan Róma is és Bizánc is dátumokat talált ki (?), Közel-keleten több vallás virágzott ekkor és sok vallásos monda is keletkezett.
Zarathustra szerint van gonosz és jó isten is, mely majd a jó győzelmével végződik. A feltámadás elmélet is ekkor alakult ki.
Jézust az egyiptomi Hétvár gyülekezete taníttatta Karnakban, majd Ordoszban.
A buddhizmus Ordoszban már ie. 335-től egy erős vallás volt, az iszlám pedig 710 körűl söpört végig Ázsián.
M ó z e s fő érdeme, hogy A GYERMEK ÁLDOZÁST MEGSZÜNTETTE.
Jézus tanítását a zsidók 3 évig türték el. Mohamed először a gazdag özvegyet, Khadidzsut veszi feleségűl, aki 619.-ben meghalt. Mekka mellett 630.-ban már négy felesége volt, de 632.-ben meghalt.
A kazárok befogadták a Mohamed hívei elől menekülő -főleg kereskedő- zsidókat, akik náluk adókat, vámokat szednek és ezért nagyon meggazdagodnak.
 

Piroska49

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdésem az lenne ezt a számozást, hogy 297/H ill. a többi kinek lehet köszönni. A másik az egyes számozások közötti hiány minek köszönhető. Akkor nem volt feljegyzés vagy elveszett?
Piroska
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Kedves Piroska!
A számozás logikáját a könyv szeresztője -Bolyki Úr János- magyarázza meg, valahol az előszóban.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
297/I Arvisura, második, befejező része.
Merván arab vezér 740-től ostromolta Kercset (Krim) és környékét. IV. Csaba ( fejedelem, Magna Hung.) itt minden csatát megnyert, de a feleségét, Aracsillát megölték. Fekete Arnó jelentette, hogy Róma az avarokkal is szövetkezett a keleti avarok megsemmisítésére. A Tenisur (Don) vonalán akarta Edemen az arabok nagy támadását megtörni, azonban ez a támadás elmaradt.
Domonkos Vajk számára liliomos koronát hozott Rómából. A KORONÁT FEKETE ARNÓ RÓMÁBAN ÉLŐ UTÓDAI ADOMÁNYOZTÁK!! A koronát Domonkosék jávorszarvasos (jászok címere) turfáni (Urumcsi alatt van) ládában hozták, ill. őrízték.
GIZELLÁVAL a bajoroktól 10 000 német jött be az országba (ezeket mid elkellett tartani stb...) Zoltánt Vajk utódjának nem jelölhették (Csegétől született) ezért, Erdélybe küldték, határőrízetbe, un kisfejedelmként. Vajk 24 db 3 éves csikót adott a fiának, Zoltán egyébként Erdélyben megnősűlt. Vajk Fehérvárra lovagolt a római koronával való 1001. évi megkoronázás után (előtte 1 évvel, 1000-ben, az urukival is megkoronázták).
A Gilgames (vagy uruki) koronát Domonkos őrízte. Egyébként a lengyelek akarták a vatikánban megszerezni a -Fekete Arnó-féle- koronát. A koronázáson a honfoglaló Lebed ház nem vett részt.
Zoltán pedig -Csege és Vajk fia- Vajknak később 40 unokáját mutatta be (nyilván nem egy feleségtől származtak). Legkedvesebb Vajk unoka a Palóc -Vasváron született (1108-ban) Piroska volt, aki Veszprémben élt..

298/A Arvisura, Csák és Csoltó rovása, 820-980.
AZ ÁRPÁDHÁZ.
Tárkány fejedelmek: Árpád (fejedelemségi időszak: 892-899), Őrsúr (899-908), Szabolcs (908-948), Fajsz (948-980). A főtárkányság a különböző mesterségek művelőinek előljáróját, vezetőjét jelenti.
Levente fősámán 906-ban, 40 évesen halt meg.
Szabolcs (Lebed) a Magyarka melletti Peled nevű rimalányt vette el, Fajsz nevű fiuk és 5 lányuk született. Csák fősámán felesége Boldva volt, Szabolcs fejedelem lánya, fiaik: Csák és Gerecsák, ismertebb lányuk Gortva volt (Vazul-Vászoly felesége lett).
Gerecsákéknak Endre, Béla és Levente nevű fiaikon kívűl még 5 fiuk és 5 lányuk is született. Csák Vajkot megátkozta, azért mert Gizellától csak 1 fia -Imre- (Gizella Őt is nehezen hordta ki) született.
 

icsi

Állandó Tag
Állandó Tag
<left>765 éve született Árpád-házi Szent Margit</left>
2007. 01. 27. 23.35
<center><!-- Adverticum zone (write): 35310, Adverticum_Billboard_stop_45 --> <script type="text/javascript">if(!window.goAdverticum)document.write('<sc'+'ript src="http://img.adverticum.net/scripts/gwloader.js?ord='+Math.floor(Math.random()*1000000000)+'" type="text/javascript"><\/sc'+'ript>');</script><script type="text/javascript">if(window.goAdverticum)goAdverticum.addZone(35310);</script><script charset="iso-8859-2" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=35310&ord=o0Bt8Jv7Mq4Rl9Pn3N&re=http://www.hirkereso.hu/"></script> <noscript> Kattintson a hirdetésre!</xlat>" /></noscript> </center>Hétszázhatvanöt éve, 1242. január 27-én született Árpád-házi Szent Margit magyar királylány, domonkos-rendi apáca, IV. Béla király leánya.
A második honalapítónak tartott IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leánya a dalmáciai Klisszában született, nem sokkal azután, hogy a magyar seregek Muhinál óriási vereséget szenvedtek a Batu kán vezette mongol hordától. A királyi párnak Dalmácia felé kellett menekülnie, s végső kétségbeesésükben Isten segítségét kérték, cserébe születendő gyermeküket neki ajánlották. És megtörtént a hihetetlen: máig sem teljesen tisztázott okokból Batu sietve hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket.
A királyi pár megtartotta az Úrnak tett ígéretét: Margitot hároméves korában átadták a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek. A Szent Domonkos előírásait követő női kolostorban a királylány nevelője Olympiades nővér lett, akitől belső, misztikus jámborságot, a Szent Szűz bensőséges szeretetét, a szenvedő Jézus Krisztus iránti teljes odaadást, és a vezeklő szellemet tanulta meg.
Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Buda közelében fekvő Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten), itt került sor Margit fogadalomtételére 1254-ben. A fennmaradt adatok azt bizonyítják, hogy a tizenkét éves gyereklány tökéletesen tisztában volt azzal hogy mit tesz, amikor teljes odaadással az Úrnak szenteli magát. A későbbiekben két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, mindkétszer házassági ajánlatról volt szó.
Apja biztosította arról, hogy a felmentést Rómától minden bizonnyal megkapja, hiszen akár a lengyel, akár a cseh királlyal kötendő frigy óriási politikai előnyökkel járna.
Margit a lengyel uralkodót látni sem óhajtotta, Ottokár cseh királlyal azonban - apja kifejezett óhajára - hajlandó volt találkozni. A látogatás rosszul végződött, mert szépsége Ottokárt a rendi öltözék ellenére is elbűvölte, s az uralkodó ennek hangot is adott. Margit felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: ő egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese.
Számára elsődleges az volt, hogy égi hitvese elvárásainak feleljen meg, a szigorú szabályok betartása, a kemény önsanyargatás, az undort kiváltó betegek odaadó ápolása.
Nővértársait leszoktatta arról is, hogy királyleányként kezeljék. Életének alapszabályai a következők voltak: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjainak közepette. Saját halálának óráját is megjósolta: huszonnyolc éves korában, 1270. január 18-án halt meg a margitszigeti kolostorban, arcán boldog derűvel, annak a biztos tudatában, hogy odaát mennybéli jegyese vár rá.
Boldoggá avatására már 1276-ban sor került, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Pius pápa 1943-ban avatta szentté.
Életének történetét először az 1300-as években vetették papírra, ez a dokumentum Ráskay Lea domonkos-rendi apáca másolatában maradt ránk egy 1510 körüli kódexben. Alakja számos irodalmi műben feltűnik, talán a legismertebb Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Kedves Tjaball!
Imrének volt egy féltestvére, aki a Gizivel kötött házasság előtt született Csegétől, Zoltán volt a neve. Éppen mostanában írtam erről. Őt nem ismerték el -házasságon kívűl született- az akkori egyházi szokás miatt.
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Kedves Icsi!
Margitról jócskán ír az Arvisura egy későbbi története. Nem volt valami nemes IV. Béla hozzállása a lánya akaratához, melynek előzményeit is leírja a könyv. Mert volak ilyenek és a történet ezekkel lesz kerek. Még a temetésére sem ment el Béla és felesége...De erről a későbbiek..
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
298/A Arvisura, második, befejező része.

Álmos (820-896) fősámán volt. Ő legyőzi a Szuvári (Volga melletti) csatában Lebedet, aki ennek ellenére átpártol hozzá, a Megyer törzshöz. Álmos és Enéh (Emese) gyermekei: Kurszán, Gyula, Árpád és Kendice (leány) . Álmosnak a második feleségétől, Kücsikétől Áldor nevű fia született. Álmos után -fia- Kurszán (896-899) lett a fejedelem (még Pusztaszeren). Árpád (899-908) első felesége Abacil, gyermekeik: Laád, Tarhos , Üllő és Jutas. A második felesége Eperjes volt, Verecke kabar fejedelem lánya, akitől Zsolt (Solt) fia született és még lányaik is voltak.
ZSOLT Szalókot, Őrsúr lányát vette el, Gyermekeik: Bereg, Taksony, CSÁK, és 5 lány voltak. TAKSONY fejedelem lett és Ibolyát Tarhos lányát veszi el, gyermekeik: GÉZA és Piroska (Vazulhoz megy).
Géza felesége a besenyő Sarolt, egy fiuk születik: Vajk és 5 lányuk.
Vajk első gyermeke Csege Tündétől (Temes lánya) -akit nem vehet feleségűl- Zoltán volt. Zoltánnak a Hargita alján épül fel a vára.
Vajknak Gizellától -több vetélés után- Imre fiuk született, mivel Imre házasságából nem született gyermek "kipróbálják" Imrét és így Jéne rimalánytól megszületik a kis Pósa. Pósát sem ismerik el.
Az Árpádházat VÁSZOLY-VAZUL fiai folytatják, mert Imre meghalt egy vadászaton Biharban (Koppányék bosszúja).
Gyula törzse is igen szapora volt.
Fenyőskét, Tónusz Aba besenyő töményvezér két felesége halála után pedig a jászvásári fejedelem lányát Aranykát, Sarolt testvérét veszi el. Tónusz Aba és Aranyka fia Gyoma (város Békésben).
Két besenyő törzs létezett: a Pesenűly és a Pesenyég..
Megjegyzés : a vázlatosan felsoroltak után ugyan ki hiheti, hogy 1301 után kihalt az Árpádház?? Milyen szép szokásai voltak az Árpádháznak: gondoljunk Koppányra (közeli rokon), Vazulra és a többiekre..azonban a dolog sokszor visszaüt, például Imrével "fizetnek"
Koppányért..
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére