Történelemmel kapcsolatos könyvek II.

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Buza Péter - Legendák Lovasa

1737446483849.jpeg


"Rendhagyó kötettel folytatja forráskiadványainak sorozatát a Nagy Budapest Törzsasztal. A Budapest Könyvek immár negyedik darabja ugyanis színes, és főként az illusztrációk miatt tartottuk fontosnak publikálni. Története is van persze. Ugyancsak gazdagon színezett tanulmány foglalja össze mindazt, amit a képek főszereplőjéről gróf Sándor Móricról, az Ördöglovasról és „udvari festőjéről”, ifjúkori barátjáról, Johann Erdmann Gottlieb Prestelről tudni lehet és tudni kell. De a kötet albumrésze talán mégis fontosabb, s mindenképpen, legfőképpen: forrásértékű. Beválogattunk ugyanis jónéhány olyan városképet – Budáról, Pestről, Bécsről –, amelyeket eddig még sohasem publikáltak. S bár ezeken a város maga csak az események hátterében, Sándor Móric bravúrjainak díszleteként jelenik meg, így is új nézőpontokat kínál azoknak, akik kíváncsiak élő mutatványokra utcáinkról, házainkról a 19. század első feléből. A helyszínek közt olyanok is akadnak, amelyekről más ábrázolást nem ismerünk, a képek és rajzok pedig bőven mesélnek divatról, emberről, közvilágításról, fákról, folyóról – a világról, ahol kötetünk főhősei bő százötven esztendeje forgolódtak." (A kiadó)
2010

 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Ignácz Károly (szerk.) - Kérdések és válaszok a Horthy-korról

1737446816891.jpeg

Létezett-e olyan, hogy Horthy-rendszer? Kollaboráns vagy németellenes ellenáló volt-e Horthy Miklós? Mi a zsidó? Rémületet keltett-e az erdélyi és a felvidéki szellem? Milyen feminizmus volt a keresztény-konzervatív világban? Miért nem lett olajsejkség Zalából? Hány millió koldus országa volt Magyarország? Bűnös város votl-e Budapest? Amerikanizálódott-e a kultúra? Hová lett a budai világítótorony? Ki volt az igazi Trebitsch? – és így tovább. E kötetben egymás után sorakoznak a legkülönfélébb kérdésekre adott válaszok egy korszakról, amelyről az utóbbi években nemcsak a történészek vitáznak, hanem közéleti diskurzusokban is folyamatosan jelen van.
Ezt a könyvet sokféleképpen lehet olvasni. Akár hagyományosan, az elejétől a végéig, akár tematikus kérdéscsoportonként: a politika, gazdaság, társadalom, kultúra, mindennapi élet és további egységek szerint, vagy akár tetszőleges kérdéstől elindulva a kereszthivatkozásokat követve, mindig új és újabb kérdésekhez és válaszokhoz jutva. Vagy csak az éppen minket érdeklő kérdést elolvasva, bárhol és bármikor, amikor épp egy kérdés-válasznyi időnk van.
De olvashatjuk többféleképpen egyéni beállítódásunk szerint is: saját vagy családi sérelmeink, jó és rossz tapasztalataink, a büszkeség – ki mindenkit és mi mindent adtunk a világnak –, vagy természetes előítéleteink mentén. És mert minden könyvben kérdéseinkre keressük a választ, ez a kötet megkísérli, hogy néhány sokak fejében ott bujkáló kérdést szakszerűen és röviden megválaszoljon a sokféle igazság mögött rejlő történeti valóságot kutatva.
2015
 

Csatolások

  • VA - Kérdések és válaszok a Horthy-korról.pdf
    868.9 KB · Olvasás: 151

bumbayo

Állandó Tag
Állandó Tag
Theodora Kroeber
Ishi, az utolsó vadember
Szivárvány sorozat (Kossuth)
3D-Ishi.png

Hogyan viselkedik egy vadember, ha azt javasolják neki, vegye igénybe a sápadtarcúak fürdőszobáját? Fürdés után fölmossa a kőpadlót, a törülközőt pedig, csinosan összehajtogatva, a tartójára teszi. A vadember egyébként mérhetetlenül szelíd: tartózkodóan mosolyog, holmijait szép rendben tárolja egy ládában. Fizetésével takarékosan bánik…
 

Csatolások

  • Theodora Kroeber - Ishi, az utolsó vadember.epub
    1.6 MB · Olvasás: 97

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
B. Szabó János - A Mohácsi csata

1737983649931.jpeg

Az 1526. évi mohácsi csata az egyik legismertebb esemény a magyar történelemben. Könyvünk bűn bakkeresés helyett igyekszik érthetővé tenni az előzményeket, a 16. század eleji Magyarország és az Oszmán Birodalom helyzetét, háborúságuk természetét, valamint I. Szülejmán szultán sokat vitatott szándékait is. E kis kötet számos, rég meggyökeresedett közkeletű tévedésre, félreértésre is felhívja a figyelmet, és az eddigieknél világosabb és izgalmasabb képet ad a több mint 300 évig tartó török-magyar háborúk történetének egyik legfontosabb időszakáról, a magyar nemzeti sorstragédiák szimbólumává vált mohácsi csata valós történetéről.
A kötet szerzője, B. Szabó János hadtörténész jelenleg a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa. Számos hadtörténeti tárgyú ismeretterjesztő könyvet írt, többek között az Erdélyi Fejedelemség hadseregéről és az Árpád kori magyar-bizánci háborúkról, valamint a tatárjárásról.
2011
 

Csatolások

  • B. Szabó János - A Mohácsi csata.pdf
    18.9 MB · Olvasás: 188

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Alekszandr Beljakov - Repülőgéppel az Északi sarkon keresztül

1738947784314.jpeg


1937 nyarán három szovjet pilóta – Valerij Cskalov, Georgij Bajdukov és Alekszandr Beljakov – történelmet írt, amikor a világon elsőként hajtottak végre megszakítás nélküli repülést Moszkvából az Északi-sarkon át az Egyesült Államokba. A Tupoljev ANT-25 fedélzetén 63 óra alatt több mint 8 500 kilométert tettek meg, átlépve a repülés határait és a világ figyelmét a szovjet repüléstechnika felé irányítva.
Beljakov saját élményein keresztül meséli el ezt a legendás utazást – a repülés technikai kihívásait, a szélsőséges időjárást, az Északi-sark fagyos magányát és az érkezés izgalmát az amerikai kontinensre. Egy lenyűgöző beszámoló bátorságról, kitartásról és a repülés aranykorának egyik legnagyobb teljesítményéről.
1948




 

Csatolások

  • Alekszandr Beljakov - Repülőgéppel az Északi sarkon keresztül.pdf
    516.6 KB · Olvasás: 94

Mmm1936

Állandó Tag
Állandó Tag
covers_408010.jpg
Carole Hillenbrand : Az iszlám

Az Iszlám: egy új történeti bevezetés című könyv alapvetően az iszlámot, mint történelmi, társadalmi, politikai, vallási egységet vizsgálja. A mű elején a szerző egy rövid köszönetnyilvánítás és előszó után rátér az olvasmány tartalmi részére. A szöveg tizenegy fejezetből áll, amelyek kapcsolódnak egymáshoz, és kiegészítik egymást. Minden egyes fejezet történeti elemzéssel kezdődik, majd a megfelelő források vizsgálata után a téma jelenkori vetületeivel is foglalkozik. A könyv sorra veszi az alapvető, az iszlám kultúrájához, történelméhez, jogrendszeréhez, stb. kapcsolódó főbb területeket, és elemzi azokat. A mű egy rövid bevezetőt követően érinti Mohamed életét, a Koránt, az iszlám hitének kérdéseit, a muszlim törvényt, az iszlámon belüli csoportokat, szektákat, a muszlim gondolkodás főbb elemeit, a muszlim misztika kérdéseit (szúfizmus), a jelenleg is aktuális dzsihád problematikáját, majd a sokat vitatott női jogokat az iszlámban. A mű végén egy rövidebb összefoglalót ad a jelenkorral kapcsolatos jelenségekről, problémákról, megoldásokról. Befejezésül megpróbálja bemutatni, milyen irányban befolyásolhatják a muszlim és nem-muszlim feleket az aktuális események, az Arab Tavasz Közel-Keleten zajló folyamatai. A mű végén végjegyzet, szószedet és tárgymutató is található, amelyet a mű elején beiktatott idővonal színesít. A könyv képvilága sokszínű, mindig aktuális az adott témával kapcsolatban. Idézetek szempontjából lényegre törő, emellett nem bocsátkozik terjengős elemzésekbe sem. A mű átfogó, széles körű tudást tesz elérhetővé az olvasóközönség számára anélkül, hogy túlságosan leterhelné a szakirodalom részleteivel, ezért bárki számára olvasmányos és tanulságokkal szolgál az iszlám helyes értelmezéséhez.
 

Csatolások

  • Az iszlám (Carole Hillenbrand).epub
    13 MB · Olvasás: 173

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Vécsey Aurél - Az Árpád-házi királyok

1739169605745.jpeg

Könyvünk arra vállalkozik, hogy bemutassa az Árpádok dinasztiáját, amely 450 év alatt huszonnyolc uralkodót adott az országnak a IX. század közepétől a XIV. század elejéig. Könyvünkben többek között győzelmek és vereségek elevenednek meg, de felbukkannak ellenkirályok, gyermek uralkodók, árulások, cselszövések, lázadások, véres belviszályok és trónvillongások is.
2010
 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Thomas Piketty - Az egyenlőség rövid története

1739250066845.jpeg


„Piketty az egyenlőség fogalmát tágabban kezeli: nemcsak a jövedelem és a tulajdon, hanem a nemek és rasszok szempontjából is vizsgálja. Azzal, hogy az egyenlőtlenségről az egyenlőségre helyezi a hangsúlyt, azt sugallja, nemcsak kíméletlen kritikára van szükség, hanem hatékony gyógymódra is.” (The New York Times)
A világhírű francia közgazdász új könyvében a 18. századtól kezdve vizsgálja a kapitalizmus kialakulását és különböző korszakait. A világ működésének fenntarthatóságát egyértelműen a vagyoni-tulajdoni egyenlőtlenségek csökkentésében és az arányos teherviselésben látja, mint amilyen a progresszív adózás vagy a túl nagy vagyonok öröklési rendjének módosítása.
2024. április 19.
 

Csatolások

  • Thomas Piketty - Az ​egyenlőség rövid története.pdf
    3.6 MB · Olvasás: 165

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Újvilág hajósai – Kolumbus, Vespucci, Magellán

1739394270763.jpeg

"Az emberiség sorsát döntően befolyásoló nagy földrajzi felfedezéseket nem a tudásvágy indította el, hanem elsősorban az anyagi érdek. Európában már a keresztes hadjáratok korában felismerték a keleti országokkal való kereskedés jelentőségét. Különösen a harcosokat szállító Velencében és Genovában tapasztalatból tudták, hogy a távoli Keletről származó fűszerek és textíliák busás hasznot hoznak. Már az ókori görögök és rómaiak is kedvelték és értékelték ezeket az árukat, amelyek a Maláj-félsziget és az indiai Cambay-öböl tájáról jutottak el Arábia déli és keleti kikötőibe, onnan pedig teveháton a Földközi-tenger és a Feketetenger partjának néhány kereskedelmi központjába. A finom textíliák és az ételt ízesítő vagy a gyógyszerek készítésében használt fűszerek iránt mind élénkebb kereslet jelentkezett, leginkább a keleti fényűzést személyes tapasztalatból megismerő keresztesek, de az otthon maradt nemesség és a gazdagodó polgárság körében is. Velence gazdagságának és hatalmának éppen a keleti árukkal folytatott kereskedés lett a forrása. Főként a fűszereket értékesítették jól, mert ezekért „borsos árat” is készséggel adott az európai vásárló, különösen az Alpoktól északra eső területeken. Ugyanakkor, a fejlődésnek induló európai textilipar egyre jobban igényelte a Keletről importált jó minőségű festékeket."
1968
 

Csatolások

  • VA - Az Újvilág hajósai - Kolumbus, Vespucci, Magellán.pdf
    1 MB · Olvasás: 145

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Vikol Katalin (szerk.) - „Boldog békeidők”

1739598221002.jpeg

Az első magyar törvénykönyvet államalapító királyunk, Szent István alkotta, s az uralkodása óta eltelt csaknem ezer esztendőben a magyar állam fejlődésének útját, a magyarság mindenkori sorskérdéseit végigkísérték a törvények. S bár a királyi bullákban, országgyűlési határozatokban és miniszteri rendeletekben rögzített parancsok és óhajtások nem mindig váltak valóra, de akár megvalósultak, akár nem, mindig hű tükrei voltak a magyarság évszázadainak.
1989

 
Utoljára módosítva:

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Vikol Katalin (szerk.) - A Habsburg-birodalom keleti felén

1739652965941.jpeg

Az első magyar törvénykönyvet államalapító királyunk, Szent István alkotta, s az uralkodása óta eltelt csaknem ezer esztendőben a magyar állam fejlődésének útját, a magyarság mindenkori sorskérdéseit végigkísérték a törvények. S bár a királyi bullákban, országgyűlési határozatokban és miniszteri rendeletekben rögzített parancsok és óhajtások nem mindig váltak valóra, de akár megvalósultak, akár nem, mindig hű tükrei voltak a magyarság évszázadainak. A Magyar Televízió Szakály István rendező és Haraszti Zsolt operatőr közreműködésével készített MAGYAR ÉVSZÁZADOK című történelmi sorozata – amely Ránki György professzor ötlete nyomán, az MTA Történettudományi Intézetének évtizedek óta gyarapodó eredményeit használta fel – nemzeti múltunk legnevezetesebb törvényeit vette számba. Az ötvennégy rész legjellemzőbb és nemzeti múltunk megismerése szempontjából fontosabb kép- és szöveganyagát kilenc részbe sűrítve adja közre a Reflektor Kiadó.
1989
 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Királyok és Királynők

1739913535330.jpeg


Az uralkodók az emberiség történelmének meghatározó alakítói voltak, és a világ bizonyos részein még ma is azok: országokat egyesítettek, osztottak fel vagy dúltak fel. Könyvünk a világ olyan ikonikus, jelentős hatású uralkodóit mutatja be, mint Nagy Károly, VIII. Henrik vagy II. Vilmos. Némelyikük óriási hatalmat örökölt, másoknak keményen meg kellett harcolniuk azért, hogy kezükbe vehessék, amit jussuknak véltek. Akadt, aki háborút indított, hogy erejét fitogtassa, vagy éppen meghódítsa a világot. Számos királynő, így például a XVI. században uralkodó angol I. Erzsébet és már az új korban regnáló Viktória bámulatos eréllyel irányította országát. Harminc uralkodó életébe pillanthatunk be, mindannyian valamilyen módon befolyásolták a történelem menetét. Szétválasztjuk az igazságot és a mítoszt Artúr király legendájában, szemtanúi leszünk egy afrikai birodalom születésének, végül áttekintjük minden idők leghosszabb ideje uralkodó királynője, II. Erzsébet uralkodásának hatvanöt évét. Az eredeti, angol nyelvű kiadás anyagát kiegészítettük a magyar történelem néhány sorsfordító királyának és királynőjének portréjával.
2017
 

Csatolások

  • Bookazine - Királyok és Királynők.pdf
    28.2 MB · Olvasás: 183

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Leonardo da Vinci a reneszánsz lángelméje

1739983622400.jpeg


Ki ne ismerné Leonardo da Vinci nevét? A Mona Lisával vagy épp az Utolsó vacsorával örökre beírta magát a művészet történetébe. Sokoldalú tehetségét nemcsak festőként, hanem tudósként, matematikusként, hadmérnökként és anatómusként is megcsillogtatta. A halálának 500. évfordulója alkalmából megjelenő BBC History magazin gyűjtői számában a téma legjelentősebb szakértői mutatják be a reneszánsz zseni életútját és művészetét. A festményekkel, vázlatokkal és tervrajzokkal gazdagon illusztrált kiadvány elkalauzolja olvasóit a reneszánsz Európa világába, a korszak tágabb összefüggéseiben helyezve el Leonardo életművét.
2020
 

Csatolások

  • Various Authors - Leonardo da Vinci a reneszánsz lángelméje.pdf
    22.4 MB · Olvasás: 213

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ókori Egyiptom

1739983992812.jpeg

Kevés olyan kultúra van, amely természeti környezetétől annyira függött volna, mint az ókori Egyiptom. Ezt már az Egyiptomot a Nílus ajándékának nevező Hérodotosz is megállapította. Bár Egyiptom éghajlata az ókorban nedvesebb lehetett, i. e. 3000 körültől már tartós száraz időszakok jellemezték. Az élet a Nílustól függött, és ennek az egyiptomiak is tudatában voltak. A napistenhez, Atonhoz írt himnuszában Ehnaton fáraó dicsőíti az istenséget, amiért az emberek (az egyiptomiak) életben tartására megteremtette a Nílust, az idegenek számára pedig az égben az esőt.
 

Csatolások

  • Various Authors - Az ókori Egyiptom.pdf
    26 MB · Olvasás: 214

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyarország a II. világháborúban

1739984201246.jpeg

A korszak legismertebb történészei – az 1919 és 1939 közötti időszakra is kitekintést nyújtva – kiegyensúlyozott keresztmetszetet adnak a világháborús hét esztendő hazai történetéről. Jóllehet a tanulmányok többsége politikatörténeti megközelítésű, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatóinak jóvoltából a kiadvány áttekinti hazánk második világháborús hadtörténetét is.
Néhány téma a kötetből: Ablonczy Balázs Teleki Pál miniszterelnökségéről ír, Romsics Ignác a Kassa bombázásával kapcsolatos tényeket elemzi, Pritz Pál a Kállay-kormány kísérleteit veszi számba a háborús részvétel árának csökkentésére, Szabó Péter a magyar hadseregnek a Don-kanyarban elszenvedett tragédiáját foglalja össze, Ungváry Krisztián azt mutatja be, hogy mit tudott a hatalmi elit a zsidóüldözésekről az ország megszállása előtt, Romsics Ignác összefoglalja, hogy a nagyhatalmaknak milyen béke-elképzelései voltak 1943-ban Magyarország háború utáni határairól, John Lukacs arra a kérdésre válaszol, hogy elkerülhető lett volna-e az ország háború utáni szovjet megszállása.
A kötet gerincét a részletes annotált kronológia adja.
2018

 

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Giorgio Bergamino, Gianni Palitta - Nagy csaták

1739984528436.jpeg

A könyv a kádesi csatától egészen a Szarajevónál vívott harcokig, azoknak a legnagyobb csatáknak, hajócsatáknak és légi ütközeteknek a történetét mutatja be, amelyek alapvetően befolyásolták a történelem menetét. Részletesen ismerteti a győzelemhez vezető taktikákat és stratégiákat, de rámutat azokra a hibákra is, melyek az esetleges kudarchoz vezettek. Az olvasó megismerkedhet az ütközetek főszereplőivel és az ellenség ellen bevetett fegyverekkel is.
2015
 

Csatolások

  • Giorgio Bergamino, Gianni Palitta - Nagy csaták.pdf
    16.2 MB · Olvasás: 174

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Csunderlik Péter - Egy különleges közép-európai történész

1740087878526.jpeg

Ha egy történész „egyszer meg akarja fejteni, hogy mi történt velünk itt, a Kárpát-medencében az 1940 és 1990 közötti fél évszázadban (s nem volt történelmünknek ehhez hasonló sűrű korszaka), akkor elsőként Hanákot kell megfejtenie” – Varga László, Budapest Főváros Levéltárának egykori főigazgatója emlékezett így Hanák Péterre.
Hanák Péter történész (1921–1997) a holokausztot ugyan túlélte, de családját elveszítette, így a szellemes, ironikus fiatalemberből hithű sztálinista lett, és szerepet vállalt a magyar történettudomány 1948 utáni szovjetizálásában, vett részt a „reakciósként” megbélyegzett történészkollégái félreállításában – hogy aztán illúzióiból kiábrándulva az államszocialista rendszer kritikusa legyen.
Miután ’56-os megnyilvánulásai miatt 1957-ben eltávolították az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, Hanák az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként, majd osztályvezetőjeként (1964–1990), a dualizmus korának kutatójaként kulcsszerepet játszott az 1867-es kiegyezés pozitív újraértékelésében, továbbá a „szellemi vasfüggöny” egyik 1960-as évekbeli átvágójaként a magyar történetírás nyugatosításában, modernizációjában. Egyike volt azoknak, akik problémaérzékenységükkel, nemzetközi tájékozottságukkal, kapcsolatrendszerükkel és nyugati megbecsültségükkel kiemelkedtek a Kádár-kori történész nemzedékből, a rendszerváltás után pedig ő vállalta a Közép-európai Egyetem (CEU) Történelem Tanszékének megszervezését.
Csunderlik Péter kutató történészként a Hanák-hagyaték, levéltári és nyomtatott források, valamint a pályatársakkal készített interjúk alapján rajzolja meg Hanák Péter pályaképét, aki egyik hőséhez, Jászi Oszkárhoz hasonlóan „dunai patrióta” volt, aki Közép-Európa történetének kérdéseire akart választ adni, hogy megértse a saját sorsát.
2023
 

Csatolások

  • Csunderlik Péter - Egy ​különleges közép-európai történész.pdf
    2.8 MB · Olvasás: 107

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
Ürögdi György - Nero

1740299650769.jpeg


Ürögdi Györgyöt nem kell bemutatni, hisz számos nagy közönségsikert aratott népszerű ókori történeti munka szerzője. Ebben a művében a magát nagy művésznek tartó, de véres bűnökkel, botrányokkal beszennyezett uralkodó, Nero életét és korát mutatja be a szerző az olvasónak.
Nerónak, ennek az extravagáns római császárnak az alakja már majdnem kétezer éve foglalkoztatja az írókat, költőket, történészeket. Ürögdi György lendületesen, izgalmasan ecseteli az eseményeket, egyben felhasználja az alkalmat arra, hogy elmondja Róma pusztulását, majd újjáépítését, a keresztények első intézményes üldözését. Minden életrajz – a jelenlegi is – számos más ókori figura jellemzésére, bemutatására is kitér, így válik a kötet életszerűvé, mozgalmassá és színessé.
A kötetben számos – nálunk alig ismert – képet közlünk, valamint térképet a tájékozódás megkönnyítésére.
1977

 

ilyvo

Állandó Tag
Állandó Tag
Claude Baudez · Sidney Picasso

A maják letűnt városai

1740301626262.jpeg

Az első kutatók még semmit sem tudtak azokról az – óriásokról?, istenekről?-, akik a közép-amerikai dzsungelben felfedezett rejtélyes városokat építették. Három évszázadon át újabb és újabb romok tárultak fel az őserdőben, a maják titkát mégsem sikerült megfejteni. A XX. században a kutatások szervezetté váltak: fényképet készítenek, ásatásokat folytatnak. Néhány évtizede fellebbent a fátyol a letűnt városok lakóinak titkáról.
 

Csatolások

  • Maják letűnt városai.zip
    20.5 MB · Olvasás: 163

dzsefff

Állandó Tag
Állandó Tag
V. Gordon Childe - A civilizáció bölcsője

1740306791959.jpeg

A nemrég elhunyt kiváló angol őstörténész e könyvében röviden és érdekfeszítően összefoglalja azt az utat, amelyet az ember emberré válásától az ókori civilizáció bukásáig megtett. Fő figyelmét a korai (neolit, réz- és bronzkori, valamint kora vaskori) civilizációs központok kialakulásának előzményeire, körülményeire, és sorsuk alakulására fordítja. Mezopotámia, a Nílus és az Indus völgye, majd Kína, Fönícia, és Görögország: ezek azok a területek, ahol az ember először rendezkedett be mesterséges környezetben – városok falai közt. E központokban feltalálják az írást, kialakulnak a kézműves iparágak, papi vagy világi tudósok nemzedékei lerakják a tudományok alapjait. Belső ellentmondások és külső támadások lohasztják ugyan a civilizáció lángját, de a kereskedelem és a nemzetközi kapcsolatok messze földre elterjesztik az egyszer már megszerzett tudást és tapasztalatot. A mediterrán medencében ebből alakul ki a hellenisztikus civilizáció, amely az akkor ismert Föld egyik felét magában foglalja, másik felével pedig kapcsolatban áll. Childe a marxizmus híve és kitűnő ismerője volt, könyvének anyagát a történelmi materializmus megvilágításában mutatja be.
1959
 

Csatolások

  • V Gordon Childe - A civilizáció bölcsője.pdf
    7.2 MB · Olvasás: 140
Oldal tetejére