Történelemmel kapcsolatos könyvek

bumbayo témája a 'Irodalom' fórumban , 2017 December 30.

  1. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Szabó László - Doberdo Isonzo Tirol
    [​IMG]
    Doberdo, Isonzo – a két földrajzi nevet szinte mindenki ismeri, ha máshonnan nem, apjának, nagyapjának első világháborús élményeiből. De hogy pontosan miért és miként lépett háborúba az olasz királyság, hogy pontosan mi történt a véráztatta Karszt-fennsíkon és a tiroli gleccserek jegén, azt sokkal kevesebb olvasó képes felidézni; erről hallgatnak a régi katonák.Szabó László alezredes hadtörténeti ismeretterjesztő műve elsőként is felvázolja a diplomáciatörténeti hátteret. Megismerkedünk a hármas szövetséggel, amely a külpolitikai kapcsolatok történetében igazi anomália volt. Miután pedig ismerjük már az olasz hadba lépés mozgatórugóit, pokoljárásra indulunk. A Doberdo-fennsík, az Isonzo völgye és Dél-Tirol három éven át maga volt a földi pokol, ahol forróság és fagy, szomjúság és férgek kínozták a katonákat. És rendet vágott soraikban a tüzérségi tűz, milliárd vas- és sziklaszilánk.Doberdo, Isonzo, Tirol. Magyarok, osztrákok, románok és csehek, németek és bosnyákok véreztek el itt az egyik oldalon, olaszok a másikon. Egy aljas és igazságtalan háború áldozataiként.pdf 76mb



    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  2. imbusz

    imbusz Állandó Tag

    Sorsdöntő történelmi napok sorozat

    (A könyvek történelemszemlélete az adott események kapcsán még az előző rendszer ideológiáját tükrözik, ami nem feltétlenül egyezik a maival :))


    Spira György: Petőfi napja
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 1.

    formátum: pdf
    méret: 42 MB
    Akadémia Kiadó, 1975

    https://mega.nz/#!tx4ynYSb!XifzSCoO9K11bGv9EBVWrHoqWYkkshqnsT9cJUXwWB8

    sn1covers_27929.jpg

    Szakály Ferenc: A mohácsi csata
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 2.

    formátum: pdf
    méret: 22 MB
    Akadémia Kiadó, 1975

    https://mega.nz/#!Qx5kkagQ!pga4M32ARmIE6H97RTLXpPs04kPBtatHuy2c8hLQq2A

    sn2covers_28147.jpg

    Kristó Gyula: A rozgonyi csata
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 3.

    formátum: pdf
    méret: 16 MB
    Akadémia Kiadó, 1978

    https://mega.nz/#!94pyhQLB!8vhV3Ecm2qo3K8zs-eJ7zCh8EVwgWLfx8v63TOgKqt4

    sn3covers_59327.jpg

    Barta János: A nevezetes tollvonás
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 4.

    formátum: pdf
    méret: 19 MB
    Akadémia Kiadó, 1978

    https://mega.nz/#!11pQzYpS!UI289SpxtCrKZEbC5P2PxNK4_aklQth8hBryzHxaKQo

    sn4covers_97022.jpg

    Vigh Károly: Ugrás a sötétbe
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 5.

    formátum: pdf
    méret: 20 MB
    Akadémia Kiadó, 1979

    https://mega.nz/#!tkpUHQpY!N_P4G5RQOapwtvX_3-1tanRRpo79bgmo-2BZ4W486DE

    sn5covers_95168.jpg

    Bánkúti Imre: A szatmári béke
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 6.

    formátum: pdf
    méret: 97 MB
    Akadémia Kiadó, 1981

    https://mega.nz/#!Zh5SVIBR!G1oCZh-vNk_k7s9ZcfiC2mVyhB5aW0XfzcjMDYXCdNU

    sn6covers_76592.jpg

    Merényi László: Az őszirózsás forradalom
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 7.

    formátum: pdf
    méret: 16 MB
    Akadémia Kiadó, 1983

    https://mega.nz/#!xpwi0aZC!5VGcS15l68aaJHkHjyDITVh6Ki1N1nNrLVWn1KruWYY

    sn7covers_199305.jpg

    Kristó Gyula: Az augsburgi csata
    Sorsdöntő történelmi napok sorozat 8.

    formátum: pdf
    méret: 16 MB
    Akadémia Kiadó, 1985

    (nem azonos Kata feltöltésével, annál talán jobb minőség)

    https://mega.nz/#!QspGEACS!NRcEyxIXWczlqH1UbYtw6YHdG05lTjw3XUlVBZn_-ng

    sn8covers_59323.jpg
     
  3. imbusz

    imbusz Állandó Tag

    Az iszlám történelemmel kapcsolatos könyvek

    Francis Robinson: Az iszlám világ atlasza

    Helikon Kiadó képes atlasz sorozat

    formátum: pdf
    méret: 471 MB
    Helikon kiadó, 1996

    https://mega.nz/#!t84VDQSB!DhonFQqhQV_lU2WaOdaYnmrT0A5f58l6juzKjtVkkjA

    isz1covers_154631.jpg


    Michael Rogers: A hódító iszlám
    A múlt születése sorozat

    formátum: pdf
    méret: 156 MB
    Helikon kiadó, 1987

    https://mega.nz/#!Mo4DTK4R!a004Zx_leK4qHMelfFjHQJdm60uP7HDKR12de8O9MNQ

    isz2covers_108468.jpg

    Burchard Brentjes: Kánok, szultánok, emírek

    formátum: pdf
    méret: 214 MB
    Kossuth kiadó, 1985

    https://mega.nz/#!05wlEI7L!zygFnnQvT8hRKYzM94KZyafCCGMV1HuTjEZza8Vt73o

    isz3covers_7983.jpg

    Karen Armstrong: Az iszlám rövid története

    formátum: pdf
    méret: 2 MB
    Európa Könyvkiadó, 2005
    (nem saját munka, köszönet a készítőnek)

    https://mega.nz/#!xw4VmYLC!KJiGA741bdjcwHBRseeic6HQcY7lS1kPJeVVPEXWLtA

    isz4covers_13652.jpg

    Michael Brett – Werner Forman: A mórok. Az iszlám nyugaton

    formátum: pdf
    méret: 276 MB
    Gondolat kiadó, 1985

    https://mega.nz/#!Q8gB2AoD!Y8MbazUYxZW-tcAbiQ33RxfXIXi8uGSU7SAsYQmtD8M

    isz5nagy1_22452.jpg

    Fodor Pál – Hegyi Klára – Ivanics Mária: Török és tatár hódítók

    formátum: pdf
    méret: 82 MB
    Kossuth, 1993

    https://mega.nz/#!Jw4TjQLJ!Ng5KyMwQb8F86fovkmQPJzZgM7sDzQlfMh4_oAT0jBk

    isz6covers_110539.jpg

    Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció

    formátum: pdf
    méret: 98 MB
    Gondolat, 1981

    https://mega.nz/#!ZhQSHIjL!bIU7omkRO6j6AvaivE5-g0LOtaRTwjiLKhWJ2xLmq2Y

    isz7covers_123667.jpg
     
  4. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Horváth Mihály - Magyarország Függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben I-II-III. kötet 1865
    [​IMG]
    pdf 120mb



    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  5. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Dr. Csonkaréti Károly - Gyorsmerülés - Az osztrák-magyar haditengerészet tengeralattjáróinak története
    [​IMG]
    Csonkaréti Károly, az ismert hadihajózási szakíró legújabb könyvében nagy részletességgel eleveníti fel az Osztrák-Magyar Monarchia huszonhét tengeralattjárójának ? legénységének - izgalmas történetét. Nemcsak a laikus érdeklődők, de a szakemberek közül is kevesen tudják, hogy az Adrián, valamint a Jón- és a Földközi-tengeren miként harcoltak ezek a tengeralattjárók. Legénységük a végsőkig helytállva teljesítette kötelességét azokon a néha törékeny, kezdetleges harceszközökön, amelyek közül tizenhárom egység magyar gyárban épült. Ezekről a különleges járművekről szakmai alapossággal ebben a munkában olvashat először az érdeklődő. A könyvből továbbá megismerheti az olvasó a tengeralattjárók születésének korai történetét, haditechnikai, irányítási változásait, de megtudhatja azt is, hogy fő fegyverük, az úgynevezett hal- vagy önjáró torpedó magyar találmány, mely szintén magyar gyárban született. A kötetet eredeti fényképek, korhű metszetrajzok teszik szemléletessé.

    pdf 112mb

    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  6. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Bakay Kornél - Magyarnak lenni büszke gyönyűrség!
    [​IMG]
    Bakay Kornél új kötete történelmi esszépanoráma. A gondolkodó kétkedéseit, felfedezéseit, sőt könyörtelennek tetsző ítéleteit is megosztja olvasóival. Az írások legtöbbje már elhangzott népszerű előadó-körútjai során: nagy öröm lesz kézbevéve nemcsak elismerni szaktudását, hanem olykor vitázni is felismeréseivel. pdf 22mb



    Feloldott tartalom:
    https://data.hu/get/11997363/MAGYARNAKLENNIPDF.rar
     
  7. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Szabó László - Piave 1918
    [​IMG]
    A Montello véres sziklái között heverő halottak, a gázfelhőkből visszafelé tántorgó félholtak, a Piave iszapjában fekvő áldozatok látványa apokaliptikus lehetett. S akkor már hosszú hónapok óta százezrek állták ki a pokol minden kínját, éhezve, lábbeli nélkül, az ellenfél halottairól lehúzott uniformisban. A kiváló hadtörténész szemtanúk beszámolóival kiegészített, komoly elemző munkájában azt is bebizonyítja, hogy ez a véráldozat tökéletesen értelmetlen volt. Légi felderítés és tüzérségi támogatás nélkül, járni is alig tudó rongyosokat hajszolt a halálba a Monarchia hadvezetése, egyetlen cél érdekében, hogy meghosszabbítson egy haláltusát. Mégis el kell mondani ezt a történetet, hiszen nagyapáinkról, dédapáinkról és névtelen tízezrekről szól, ráadásul maguk a háborús bűnösök jó néhány évtizeden át az „árulás” hazug jelszavával mentegették magukat.pdf 69mb



    Feloldott tartalom:
    https://data.hu/get/11997364/SZABOPIAVEPDF.rar
     
  8. imbusz

    imbusz Állandó Tag

    Várkonyi Nándor: Az ötödik ember I.

    Formátum: pdf
    6,1 MB
    Széphalom Könyvműhely, 1995

    vár1covers258946.jpg
    https://mega.nz/#!Mxx2nCAI!zM19ZVfQzIrrBYxhMha_I0l_DzjffGv0uNymtRz2nKg


    Várkonyi Nándor: Az ötödik ember II.

    Formátum: pdf
    30 MB
    Nemzeti Könyvtár Magyar ritkaságok
    A Széphalom Könyvműhely kiadása alapján
    Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2017

    vár2covers_472320.jpg
    https://mega.nz/#!EhoQyazB!dbkq5jMRYqIfzaH8IQbti7dt5AuPu_czk3SY8qPwvw8


    Várkonyi Nándor: Az ötödik ember III.

    Formátum: pdf
    40 MB
    Széphalom Könyvműhely, 1997

    vár3covers_201371.jpg
    https://mega.nz/#!R5pAUCLT!g3MemhmAHDW7vPdejZgbJ3LKUzsbGBJTkEO_9ORzCqU


    Várkonyi Nándor az emberi nem eredetét a szellem- és ethosztörténetének tükrében, többek között az összehasonlító mitológiakutatás eszközével kívánta felfedezni legnépszerűbb művében, a Szíriat oszlopaiban és később Az elveszett Paradicsomban. Az ötödik ember című háromrészes művében folytatja az ókor mitológiáinak, majd az emberi gondolkodás elembertelenedésének elemzését a történelem nagy eseményei tükrében, hogy annak eredményeként megtegye végső következtetését.


    És csak a teljesség kedvéért, hogy egy helyen meglegyen:

    Várkonyi Nándor: Szíriat oszlopai

    Formátum: pdf
    6 MB
    Magvető Könyvkiadó, 1972
    (nem saját munka, köszönet a készítőnek)

    vár4covers_23661.jpg
    https://mega.nz/#!RopiXKoD!7zl04DTuUSuPPLbPyL5KIzhfpIqmz2HqaEZdt2cQ0zE


    Várkonyi Nándor: Az elveszett Paradicsom

    Formátum: pdf
    4 MB
    Széphalom Könyvműhely, 1994

    vár5covers_179240.jpg
    https://mega.nz/#!x9gWhKQa!-IRMx2cVFKPMXj3n29xM_PimarM5xlHQkTjO4TiiiP8
     
  9. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Somogyi Győző - Mária Terézia Magyar Katonái
    [​IMG]
    Somogyi Győző rajzainak, grafikáinak ihlető forrása a hadtörténelem. Előszeretettel rajzol katonafigurákat, ábrázol előkelőket és közembereket, hol sztyeppei könnyűlovasokat, páncélos lovagokat, végvári vitézeket a régebbi korokból, hol uniformisba öltöztetett gyalogosokat, lovasokat, tüzéreket az újabb időkből. Megörökít fegyvereket, zászlókat, megannyi katonaholmit, de ugyanúgy várakat, laktanyákat, tábort és csatateret. Munkái a magyar történelem korszakolása szerint, tematikus összeállításban jelennek meg a kiadó sorozatában, és képi világát neves hadtörténészek írásai teszik teljessé.



    pdf 81mb

    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  10. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Kubinyi András - Nándorfehérvártól Mohácsig
    [​IMG]
    A jeles történész kötetében olyan korábban már publikált tanulmányai kaptak helyet, melyek az 1456 és 1526 közötti időszak magyar hadtörténetének témakörében fogantak. Bevezetésként a nándorfehérvári diadalról, annak körülményeiről és következményeiről olvashatunk. Ezt követően Mátyás király és Jagelló-házi utódai hadügyének logisztikai kérdései kerülnek terítékre, majd a korszak vár- és várostörténetébe nyerhetünk betekintést. Megtudhatjuk, melyek voltak hazánk legfontosabb végvárai, milyen hatással voltak a háborúk a jelentősebb magyar városok életére, milyen plusz terheket rótt a polgárságra a hadakozás finanszírozása, sőt, olyan érdekességeket is, hogy miként fegyelmezték a katonákat Mátyás hadseregében, vagy milyen ügyek tartoztak a királyi kapitány hatáskörébe. Olvashatunk a fejérkői jobbágyok 1520 körüli megmozdulásairól, az 1523-as Szávaszentdemeter-Nagyolaszi térségében magyar győzelemmel végződő csatáról, Szulejmán szultán állítólagos békeajánlatáról és a mohácsi csata előzményeiről, megismerhetjük a 16. század eleji magyar hadsereg sajátosságait, a külpolitikai eseményeket, illetve a nemességnek a török veszélyhez való viszonyulását. Az utolsó fejezetben a szerző Elkerülhető volt-e a középkori Magyar Királyság bukása? című eszmefuttatása kapott helyet. A kiadványt rövidítésjegyzék, a tanulmányok első megjelenési helyének listája, személy- és helynévmutató, angol és német nyelvű összefoglalás zárja. pdf 38mb



    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  11. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Csonkaréti Károly, Sárhidai Gyula - A Magyar Királyi Folyamerők és fegyverzetük 1920-1945
    [​IMG]
    A Duna katonai felhasználásáról az 1300-as évektől kezdődően maradtak fenn adatok. A magyar állam számára elsősorban az ország földrajzi fekvése miatt ez a vízi út alapvető szállítási útvonal volt, ugyanakkor a különböző korok harci cselekményeinek időszakában egyben a hadműveletek színtereként is szolgált, főleg az Újvidék-Vaskapu közötti szakaszon. A XIX. századtól kezdődően a legerősebb dunai flottillával az Osztrák-Magyar Monarchia rendelkezett. Ezt az első világháború végén az antant szétosztotta az utódállamok között. A Magyar Királyság folytatta erőfeszítéseit a fegyvernem fenntartására és ismételt kiépítésére. Ennek szükségességét a második világháború folyami harcai bebizonyították. A második világháború időszakában a katonai és hadi iratanyagok jelentős része megsemmisült, illetve 1945 után selejtezésre került. Napjaink legújabb kutatásainak, aprólékos anyaggyűjtésének eredményeként jelen haditechnikai műben először kerül ismertetésre a Magyar Folyamerők összes úszóegysége és az azokon alkalmazott fegyverzet, illetve ezek technikai jellemzői. Érdekes dokumentumokat, rajzokat találhatunk a hajók Magyar Királyi Honvéd Haditechnikai Intézet által tervezett átépítéseiről, korszerűsítéseiről. Ugyancsak első ízben kerül feldolgozásra a második világháború során a folyamerőknek a brit légierő által ledobott mágneses aknák elleni harca.



    pdf 84mb

    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  12. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Bács Tamás - Egyiptomi fáraók
    [​IMG]
    A régész-egyiptológus szerző gyakran dolgozik a Nílus völgyében, s kutatja a több ezer éves múlt tárgyi emlékeit. E könyvében a fáraók világába vezeti az olvasót; kilenc uralkodóról szól részletesebben. Közülük az első Kheopsz, talán a legismertebb, akit piramisa tett híressé.
    Majd sorrendben következik I. Amenemhat, Hatsepszut királynő, III. Amenhotep, Ehnaton, II. Ramszesz, Pije és fia, Taharko, és végül Amaszisz fáraó.
    Bács Tamás a legfrissebb kutatási eredmények alapján készítette el az életrajzokat és a hátterükben megelevenedő kort. pdf 70mb



    Feloldott tartalom:
    https://data.hu/get/12046693/EGYIPFARAPDF.rar
     
  13. imbusz

    imbusz Állandó Tag

  14. imbusz

    imbusz Állandó Tag

    Péter Katalin: A magyar romlásnak századában
    Magyar História sorozat

    formátum: pdf
    méret: 107 MB
    Gondolat Kiadó, 1975

    mh2covers_126799.jpg
    https://mega.nz/#!F8JTRSLD!nwbSM6pu060i8eHSm-sbl9mEVIOtHGMeilJ3oi7JTh4


    Tóth István: A rómaiak Magyarországon
    Magyar História sorozat

    formátum: pdf
    méret: 133 MB
    Gondolat Kiadó, 1979

    mh3covers_90720.jpg
    https://mega.nz/#!ElBV2K7J!Vjfz4LwVGD7AZaZPK76yF9_zvPM5U2gbGPOuBdQJ9Uo



    Várady Géza: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag
    Magyar História sorozat

    formátum: pdf
    méret: 159 MB
    Gondolat Kiadó, 1976

    mh4covers_57352.jpg
    https://mega.nz/#!k9QTCIoJ!lojRw90Fx65OHraHC4jgvOl3492xJU7b6a9AZoKLnKg




    Somogyi Éva: Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867
    Magyar História sorozat

    formátum: pdf
    méret: 84 MB
    Gondolat Kiadó, 1981

    mh6covers_38642.jpg
    https://mega.nz/#!UlQTEazQ!WppU5fM8x03eeU7jDLL10eieTXvuVoPtOq-65jBwizA


    Ezek már voltak, csak visszaraknám őket...
     
    ilcsi18, Dabadi75, Azse és 1 másik tag kedveli ezt.
  15. imbusz

    imbusz Állandó Tag

  16. imbusz

    imbusz Állandó Tag

    ifj. Kodolányi János: A finnugor őshaza nyomában

    formátum: pdf
    méret: 18 MB
    Gondolat Kiadó, 1973

    (Ilyen minőségben tudom csak)

    ifj-kodolanyi-janos-a-finnugor-oshaza-nyomaban_em6e7ys5.jpg
     

    Csatolt fájlok:

  17. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Az 1. huszárhadosztály emlékezete
    [​IMG]
     

    Csatolt fájlok:

  18. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    Tim Ripley - Elit alakulatok (Németország különleges egységei a II.világháborúban)
    [​IMG]
    1939–1941 között a Wehrmacht elképesztő villámháborús győzelmeket aratott, nem kis részben a hagyományos kiképzésű és felszerelésű csapatok támogatására bevetett különleges alakulatoknak köszönhetően.A speciális egységek kiképzését és bevetéseit fényképekkel illusztráló mű azonban nemcsak a háború németek számára dicsőséges éveivel foglalkozik, hanem bemutatja azokat az elit alakulatokat is, amelyek 1943–1945 között a katonai vereség elkerüléséért küzdöttek. A Tiger harckocsikkal felszerelt nehézpáncélos-zászlóaljak – olyan legendás parancsnokok irányításával, mint Michael Wittmann – mindent elkövettek, hogy megállítsák a Harmadik Birodalom hanyatlását. Hasonlóképp a Waffen-SS páncéloshadosztályai is súlyos harcokat vívtak a Berlin felé nyomuló Vörös Hadsereggel.Egy különleges egység sikere nagyban függ a parancsnok határozottságától, gyors helyzetfelismerésétől és vállalkozó szellemétől. Nem volt ez másként a részletes bemutatásra kerülő, kiváló parancsnoki kvalitásokkal rendelkező ,Joachim Peiper, Adolf Galland, „Sepp” Dietrich vagy Hans-Ulrich Rudel vezette alakulatoknál sem. Mindemellett az Elit alakulatok egy egész fejezetben foglalkozik Hitler talán leghíresebb kommandósával, a „Sebhelyesarcúnak” nevezett Otto Skorzenyvel, aki 1943-ban kiszabadította Mussolinit a fogságból. A könyv kiváló olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a hitleri hadigépezet legjobb katonái és legkorszerűbb fegyverei iránt.Tim Ripley író, fotóriporter, a hadtörténelem lelkes kutatója. Számos, haditechnikával, harcászattal és hadműveletekkel foglalkozó könyve jelent már meg.



    pdf 24mb

    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  19. jeszenakjanos

    jeszenakjanos Állandó Tag

    A második világháború teljes története 1.kötet Villámháború
    [​IMG]
    A sorozat nyitókötete bemutatja a versailles-i békeszerződés következményeit, Adolf Hitler és a Nemzetiszocialista Párt hatalomra jutását. Beszámol a náci fegyverkezési programokról és a háború közvetlen előzményeiről, a lengyel offenzíváról és a megszállás utáni terrorról. Günther Prien bravúros rajtaütést hajt végre Scapa Flow kikötője ellen, az Admiral Graf Spee hadihajót pedig saját kapitánya küldi hullámsírba. Ismerteti a téli háborút és következményeit, Dánia és Norvégia megszállását. Leírja Mussolini felemelkedését és a Franciaország ellen indított offenzíva nyitányát.pdf 77mb



    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
     
  20. Piroska49

    Piroska49 Állandó Tag

    Luther Márton
    A római pápaságról
    upload_2019-10-30_17-1-8.jpeg

    találtam köszönet a készítőknek
     

    Csatolt fájlok:

Megosztás