Történelemmel kapcsolatos könyvek I.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Simon Róbert (szerk.)

A vallástörténet klasszikusai​

Szöveggyűjtemény
1610269747817.png
A kötet a vallástudomány legjelentősebb művelőinek munkásságából ad felekezeti szempontoktól mentes, tudományos igényű válogatást a 19. század közepétől a Durkheim-iskola képviselőinek színrelépéséig. Bemutatja a vallástudomány önállósodásától kezdve a vallástörténeti kutatás legjelentősebb teljesítményeit, s eközben bőséges figyelmet szentel a vallástudomány és egyéb diszciplínák (nyelvészet, irodalomtudomány, ókortudomány, antropológia, szociológia stb.) egymást kölcsönösen megtermékenyítő találkozásainak, amelyek alapvetően meghatározták a 20. századi kultúrát és közgondolkodást. Bevezetésként ízelítőt ad az „előtörténet” néhány nagyhatású teljesítményéből is (Xenophanész, Lucretius, al-Bírúní, Ibn Khaldún stb.). A szövegek előtt Simon Róbert alapos bevezető tanulmányai állnak, melyek a szerzők életéről és munkásságuk egészéről adnak objektivitásra törekvő elemzést. Mindent tanulmányhoz kimerítő bibliográfia társul.
 

Csatolások

  • a-vallastrtenet-klasszikusai-simon-robert.pdf
    4.8 MB · Olvasás: 216

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Apor Péter

Metamorphosis Transylvaniae​

1610360444770.png
A mű dokumentum-értéke rendkívüli. Az erdélyi nemesi életformát alaposan, belülről ismerő ember tempós részletességgel, hitellel számol be a még éppen csak avulni kezdő ősi szokásokról, viseletekről, a régi nyájasságokról, utazásokról, lakodalmi és esküvői módokról, káromkodási, imádkozási formákról stb. Történelmi, néprajzi, nyelv- és művelődéstörténeti szempontból páratlan és pótolhatatlan mű.
 

Csatolások

  • Apor Peter Metamorphosis Transylvaniae.pdf
    646.1 KB · Olvasás: 156

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Pilch Jenő (szerk.)

A kémkedés története I-III.​

1610376597828.png 1610376608015.png 1610376617603.png
A nagy sikerű Tolnai világtörténelem utódaként megjelenő új sorozat a nagy és méltó előd hagyományait követi: szellemében, tárgyi alaposságában, formai igényességében és olvasmányos stílusában. Köteteinek történelmi értékeit, kultúrtörténeti szerepét és napjaink könyvkultúrájában betöltött helyét az idő nem homályosította el. Új kiadásuk könyvtörténeti kuriózum.
 

Csatolások

  • pilch_jeno__a_kemkedes_tortenete_i_.rar
    3.8 MB · Olvasás: 229
  • pilch_jeno__a_kemkedes_tortenete_ii_.rar
    3.7 MB · Olvasás: 223
  • pilch_jeno__a_kemkedes_tortenete_iii_.rar
    2.9 MB · Olvasás: 214

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Jacques Le Goff

Középkori hősök és csodák​

1610379074110.png
A világhírű középkorkutató, Jacques Le Goff könyve a szélesebb közönség számára is érthető és élvezetes módon mutatja be a középkori képzeletvilág néhány jellegzetes elemét.
A rövid, lényegre törő fejezetekből megtudhatjuk, hogyan vált legendás hőssé Artúr király, Nagy Károly, Roland vagy a Cid, miként nyert jelképes értelmet egy-egy olyan jellegzetes középkori épület, mint a katedrális, a vár vagy a kolostor, és milyen politikai, ideológiai megfontolások érhetők tetten a legendák születésében, átértelmezésében. A csodás hősöket felsorakoztató fejezetcímek jelzik, hogy a tudós szerző a feledés homályába vesző alakok – Melusina, Merlin, Robin Hood, Trisztán és Izolda – történelmi gyökereinek feltárásával nem holt anyagot kíván új életre kelteni.
Elsősorban azok a témák foglalkoztatják, amelyek – hol a háttérben megbújva, hol kordivatot teremtve – századokon át fogva tartották az európai ember képzeletét.
 

Csatolások

  • goff_jacques_le__kozepkori_hosok_es_csodak.rar
    1.2 MB · Olvasás: 273

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Kerekes Dóra

Diplomaták és kémek Konstantinápolyban​

1610383699943.png
Korunk egyik építőköve az információ, amely nélkül nem létezne média, könyvek, de kapcsolati hálók sem, nem lenne tőzsde, nem működne a gazdaság, más szegmensekről nem is beszélve. A digitális társadalom korában információhoz jutni gyorsan és könnyen lehet, a nehézséget inkább az jelenti, hogy túl sok, egymásnak gyakran ellentmondó értesülés birtokába kerülünk, amelyek között a valóság megismerése egyre nehezebbé válik. Nagyon hasonló problémákkal küzdött a kora újkor embere. A könyvnyomtatás feltalálását követő információrobbanás, az uralkodók és államok információéhsége, a köz érdeklődése mind abba az irányba hatottak, hogy Európa országai hatékony információszerző tevékenységet folytassanak a számukra politikailag vagy gazdaságilag fontos területeken. Ehhez a hivatalos formát, az állandó követségek ekkorra kiforró rendszerét, de az illegális megoldásokat, azaz a kémkedést is igénybe vették. A hírszerzés egyik központja a kora újkori világ egy sokszínű, hol ázsiainak, hol európainak tekintett városa, Konstantinápoly volt. Minden fontosabb uralkodó és állam tartott itt informátorokat, vagy szerzett be innen híreket. Milyen lehetett ebben a városban élni? Hogyan tudtak egy idegen, vallásilag és kulturálisan tőlük távol álló világban az európaiak hatékonyan működni, információt szerezni? Hogyan vált ez a világ mind kevésbé idegenné a kontinens hatalmai előtt? Kik voltak a kémek és hogyan dolgoztak mintegy háromszáz évvel ezelőtt? És az oszmánok? Tettek valamit a kémek ellen? Erről szól ez a kötet.
 

Csatolások

  • kerekes_dora__diplomatak_es_kemek.rar
    1.1 MB · Olvasás: 186

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Habsburg Ottó

V. Károly: Egy európai császár​

1610383925091.png
Szép Fülöp és Őrült Johanna fia volt

Uralkodása alatt érte a Habsburg Birodalom legnagyobb kiterjedését, innen eredt a mondás, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap.”

Uralkodása több tekintetből is korszakhatár a középkor és az újkor közt: Ő volt az utolsó császár, akit a pápa koronázott meg, és ugyancsak ő volt az utolsó uralkodó, aki német-római császári címét megpróbálta felhasználni az európai hegemónia megszerzéséhez. Uralkodása alatt folyt a reformáció, a lovagság utolsó felkelése, az utolsó lovagi csatát az ő seregei vívták Paviánál, a legnagyobb német parasztháború, és a mohácsi csata is az ő idején zajlott le.
 

Csatolások

  • habsburg_otto__v._karoly__egy_europai_csaszar.rar
    825.9 KB · Olvasás: 171

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Erling Haagensen · Henry Lincoln

A templomosok titkos szigete​

1610384545852.png
A kötet feltárja a középkori Skandinávia, Franciaország és Jeruzsálem rejtélyes kapcsolatát. Bemutatja, hogyan működtek együtt a XII. században egy titok megőrzésének érdekében olyan befolyásos személyiségek, mint Clairvaux-i Bernard, Bertrand de Blancheford templomos nagymester és egy dán püspök. A nyom átszelte Európát, s egészen az ókori Palesztináig vezetett. A következő fordulat akkor következett be, amikor a szerzők felfedezték, hogy 1911-ben egy elfeledett svéd kutató expedíciója ásatásokat végzett Dávid városa alatt, megismételve a híres templomos lovagok nyolc évszázaddal korábbi vállalkozását. Az expedíció által feltárt titok hidat képez a 2000 mérfölddel távolabb fekvő szigetig.
Bornholm parányi, alig tízszer húsz mérföld nagyságú sziget a Balti-tengeren. Tizenöt középkori temploma és több száz menhire jelzi, hogy a sziget ősidők óta szent hely. Az emlékek – különösen a templomok – hihetetlen és zseniális földmérési, geometriai és matematikai ismeretekről tanúskodnak. A templomosok titkos szigete feltárja a középkori Skandinávia, Franciaország és Jeruzsálem rejtélyes kapcsolatát. Bemutatja, hogyan működtek együtt a XII. században egy fantasztikus titok megőrzésének érdekében olyan befolyásos személyiségek, mint Clairvaux-i Bernard, Bertrand de Blancheford templomos nagymester és egy dán püspök.
A nyom átszelte Európát, s egészen az ókori Palesztináig vezetett. A következő fordulat akkor következett be, amikor a szerzők felfedezték, hogy 1911-ben egy elfeledett svéd kutató expedíciója ásatásokat végzett Dávid városa alatt, megismételve a híres templomos lovagok nyolc évszázaddal korábbi vállalkozását. Az expedíció által feltárt titok hidat képez a kétezer mérfölddel távolabb fekvő szigetig. A bornholmi templomok emellett rávilágítanak az ókor egyik nagy, máig megoldatlan, az évszázadok során még a Descartes-hoz hasonló tudósok zsenialitását is próbára tévő matematikai problémájának zseniális megközelítésére. A szerzők felfedezései kapcsolatot tártak fel Bornholm szigete és az önmagában is rejtélyes Rennes-le-Château faluja között – s a könyv bemutatja, miképpen tartozik össze elválaszthatatlanul a Föld ezen két parányi pontja. Szemmel láthatólag mindkét helyszín magán viseli azoknak a mesteri építőknek a keze nyomát, akik ugyanazzal a szakértelemmel, ugyanazzal a tudással bírtak, s akiket ugyanaz a vágy vezérelt: megfelelő rejtekhelyet készíteni kincseiknek. A szerzők együttműködése akkor kezdődött, amikor a bornholmi Erling Haagensen felfigyelt a sziget templomainak különös történetére, és kapcsolatba lépett Henry Lincolnnal, akinek rennes-le-château-i kutatásai már bepillantást engedtek a balti-tengeri rejtélyes sziget történelme mögött rejlő tényekbe.
 

Csatolások

  • haagensen_erling__a_templomosok_titkos_szigete.rar
    5.8 MB · Olvasás: 287

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Benke József

Arab kalifák​

1610444983016.png
A 6-9. század közötti három évszázad az arab iszlám civilizáció viharos gyorsaságú térhódításának időszaka. Ez alatt az idő alatt a vérségi alapon szerveződő, egymással is harcban álló sivatagi beduin törzsek laza szövetségéből hatalmas világbirodalom bontakozott ki. A vallásukat vérrel és fegyverrel terjesztő – de a más vallásokkal szemben lojális – arabok a meghódítottak kultúráját átvették és továbbfejlesztették, így évszázadokkal később, a reneszánsz kialakulásakor Európa azt, mint iszlám kultúrát integrálta. A kötetbe a három évszázad legkiemelkedőbb uralkodói kerültek be. A két igaz úton járó kalifa: Ali és Omar, a damaszkuszi Omajjádok: Muávija és Abdal Malik, az Abbászida al-Manszúr és a legendás Harun ar-Rasíd, valamint az andalúziai Omajjádok közül a három Abdar-Rahmán kalifa.
 

Csatolások

  • benke_jozsef__arab_kalifak.rar
    311.6 KB · Olvasás: 240

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Tóth István György

Szent Lajos utódai​

1610463235315.png
A hat, egymás után uralkodó király portréján keresztül megismerhetjük Franciaország történelmét a 16. századi reneszánsz udvari bálok világától a francia forradalom napjaikig. III. és IV. Henrik meggyilkolása, XVI. Lajos kivégzése mellett a kötet bemutatja a Napkirály ragyogó udvarát és Richelieu okos politikáját is. Ez a könyv mégsem illusztrált történelem, hanem eleven hús-vér emberekről szól: nemcsak a követeket fogadó, csatákat vezénylő uralkodókat ismerjük meg belőle, hanem a királyok durcás kisgyerekként, csapodár szeretőkként vagy zsémbes öregemberekként is elénk lépnek. Az abszolutizmus korában az uralkodó egyénisége rányomta a bélyegét a történelem alakulására.
Tartalom:
BEVEZETŐ
III. HENRIK 1551–1589
IV. HENRIK 1553–1610
XIII. LAJOS 1601–1643
XIV. LAJOS 1643–1715
XV. LAJOS 1710–1774
XVI. LAJOS 1754–1793
 

Csatolások

  • toth_istvan_gyorgy__szent_lajos_utodai.rar
    173.9 KB · Olvasás: 223

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Vaszilij Groszman · Antony Beevor (szerk.) · Luba Vinogradova (szerk.)

Író a háborúban​

Vaszilij Groszman a Vörös Hadseregben, 1941–1945
1610465464865.png
Groszman, akit a német támadáskor, 1941-ben katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítettek, a Vörös Hadsereg lapja, a Krasznaja Zvezda különtudósítója lett. Figyelemre méltó módon a következő négy esztendőből hármat a fronton töltött, ahol az író szemével figyelte a történelem legirgalmatlanabb küzdelmét. Groszman közelről látta 1941 döbbenetes vereségeit és visszavonulásait, Moszkva védelmét és az ukrajnai harcokat. 1942 augusztusában Sztálingrádba vezényelték, s ott is maradt az utcai harcok legkegyetlenebb négy hónapjára. Jelen volt a kurszki csatában, a történelem legnagyobb páncélos-összecsapásában, és amikor a Vörös Hadsereg átment offenzívába, eljutott Bergyicsevbe. Ott beigazolódtak legrettenetesebb félelmei édesanyja és más rokonai sorsával kapcsolatban. Maga is zsidó lévén, vállalta a holocaust rémtetteinek pontos feltárását, ahogy a népirtás valós nagyságrendje kiderült. Hatalmas erejű, „A Treblinka nevű pokol” című beszámolóját bizonyítékként használták a nürnbergi perben. Az Író a háborúban egyedülálló tanúvallomás a keleti fronton zajló háborúról, és talán a valaha összeállított legjobb beszámoló arról, amit Groszman „a háború könyörtelen igazságának” nevezett.
 

Csatolások

  • beevor_antony__iro_a_haboruban.rar
    2.4 MB · Olvasás: 220

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Viktor Szuvorov

A jégtörő​

Hitler mint eszköz Sztálin terveiben
1610472091870.png
"Még mielőtt Németországban a nemzeti szocialisták hatalomra kerültek volna, a szovjet vezetők Hitlernek a"forradalom jégtörője" nem hivatalos elnevezést adták. Ez egy nagyon találó és sokatmondó elnevezés.
A kommunisták megértették, hogy Európát csak egy háború tudja feltörni, és a forradalom jégtörője tudja mindezt elérni. Adolf Hitler, anélkül, hogy ennek tudatában lett volna, tetteivel a világkommunizmus útját készítette elő. Villámháborúival szétverte a nyugati demokráciákat, és ezzel egyidejűleg saját hadseregét szétszórta és mozgósította Norvégiától Észak-Afrikáig. Sztálin számára ez csak előnyös lehetett.

Fő forrásaim a nyilvánosan is hozzáférhető szovjet publikációk.

Fő tanúim: Marx, Engels, Lenin, Trockij, Sztálin és minden a II. világháborúban részt vett szovjet marsall, sok vezető pozícióban lévő tábornok. "(A Szerző)
 

Csatolások

  • surovov_viktor__jegtoro_a.rar
    1.6 MB · Olvasás: 211

H-111

Kitiltott (BANned)
Viktor Szuvorov

A jégtörő​

Hitler mint eszköz Sztálin terveiben
Csatolás megtekintése 1771298
"Még mielőtt Németországban a nemzeti szocialisták hatalomra kerültek volna, a szovjet vezetők Hitlernek a"forradalom jégtörője" nem hivatalos elnevezést adták. Ez egy nagyon találó és sokatmondó elnevezés.
A kommunisták megértették, hogy Európát csak egy háború tudja feltörni, és a forradalom jégtörője tudja mindezt elérni. Adolf Hitler, anélkül, hogy ennek tudatában lett volna, tetteivel a világkommunizmus útját készítette elő. Villámháborúival szétverte a nyugati demokráciákat, és ezzel egyidejűleg saját hadseregét szétszórta és mozgósította Norvégiától Észak-Afrikáig. Sztálin számára ez csak előnyös lehetett.

Fő forrásaim a nyilvánosan is hozzáférhető szovjet publikációk.

Fő tanúim: Marx, Engels, Lenin, Trockij, Sztálin és minden a II. világháborúban részt vett szovjet marsall, sok vezető pozícióban lévő tábornok. "(A Szerző)

Felteszed a másik 2 Szuvorovot is?
 

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Viktor Szuvorov

Az M-nap – Ki kezdte a második világháborút?​

1610631677821.png
Az M-nap a mozgósítás hivatalos napja (oroszul: mobilizacija), amely B. M. Saposnyikov, a Szovjetunió marsallja szerint háborút jelent. gy katonai titkosszolgálati tiszt rendszerességével gyűjti össze a szerző az önmagukban jelentéktelennek tűnő részletek sokaságát annak érdekében, hogy bebizonyítsa, a Sztálin vezette Szovjetunió 1939 augusztusa óta fegyverkezési és hadi stratégiai tevékenységét konzekvensen egy 1941 júliusában Németország elleni támadó háború megnyitására irányította. Vörös Hadsereg 1941-ben elszenvedett vereségének a szerző döntő okát abban látja, hogy a Wehrmacht támadása olyan időponttan lepte meg a Szovjetuniót, amikor az minden erőfeszítését a hamarosan bekövetkező M-napra összpontosította, azaz védekezésre nem volt felkészülve.
 

Csatolások

  • szuvorov_viktor__az_m-nap_-_ki_kezdte_a_masodik_vilaghaborut_.rar
    435.1 KB · Olvasás: 205

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Chester Nez · Judith Schiess Avila

Kódbeszélők​

1610784007138.png
Az első és egyetlen emlékirat a második világháborús navaho kódbeszélők egyikétől, akiknek üzeneteit a japánok nem tudták megfejteni. A második világháborúban a japánoknak sokáig az összes amerikai rejtjelrendszert sikerült feltörniük. A tengerészgyalogság vezetése azonban a bevonult navaho indiánokhoz fordult, hogy alkossanak meg egy új rejtjelrendszert.
 

Csatolások

  • nez_chester_schiess__kodbeszelok.rar
    535.7 KB · Olvasás: 197
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére