Történelemmel kapcsolatos könyvek I.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Bárándy Gergely

Velence fénykora​

A Velencei Köztársaság államberendezkedésének kialakulása és kora
1611737148924.png
„E könyv a politikai hatalom velencei kiépüléséről szól. Arról beszél intézmények sorát elemezve, hogyan teremtődik spontán módon, tervezetlenül, szinte természet adta módon családi, provinciális közösségekből államhatalom. A velenceiek előképe természetesen a köztársasági Róma. De Velencében a jog szült államot, s csak azután az állam jogot. A szokásjog határozta meg, hogy kik s milyen feltételek között választhatnak dózsét, és a patrícius demokrácia szabályrendjére épült az állami rendszer. Ebben az államban viszonylagos és kényes egyensúlyban éltek egymás mellett kereskedő, hajós és bankár nagycsaládok, megosztva és elválasztva a törvényhozói, a kormányzati és az igazságszolgáltatási feladatokat, intézményeket. Az ezredfordulós Velence fokról fokra olyan történeti rangra emelkedik, ahol nem átveszik és követik a história ritmusát, hanem ahonnan ezt az ütemet diktálják. Velence közvetítőből, követőből az 1300-as évek végére minta lesz. Felér a csúcsra.” – Lengyel László előszavából Dr. Bárándy Gergely végzettsége jogász. Mint ügyvédjelölt a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában, mint tanársegéd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Büntetőjogi Tanszékén dolgozik. Munkáján kívül a középkori történelem, azon belül is a Velencei Köztársaság áll érdeklődése középpontjában
 

Csatolások

  • barandy_gergely__velence_fenykora.rar
    1.4 MB · Olvasás: 201

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Robert Moore

Kurszk​

Az atomtengeralattjáró tragédiájának története
1611737617830.png
2000. augusztus 12-én, szombaton 11 óra 30 perckor két hatalmas robbanás rázta meg a Barents-tenger sekély vizét. Az Északi Flotta büszkeségeként és a világ legnagyobb harci tengeralattjárójaként ismert Kurszk elkezdett süllyedni a tengerfenék felé.

Robert Moore, a díjnyertes újságíró minden részletre kiterjedő alapossággal tárja fel a katasztrófa történetét: könyve írásakor magas rangú orosz katonáktól szerzett exkluzív információkat, és bejárása volt a Kurszk szigorúan őrzött tengeralattjáró-bázisára. Betekintést nyújtva a nyilvánosságtól elzárt világba, ahol a hidegháború még mindig nem ért véget, a szerző feltérképezi a tragédia katonai és politikai hátterét.

Mindenekelőtt azonban a szárazföldön veszteglő családtagok, a brit, norvég és orosz mentőalakulatok és a tengeralattjáró legénységének vérfagyasztó történetét meséli el: a Kurszk hátsó rekeszeibe szorult tengerészekét, akik a perceket számolva vártak megmentőikre, miközben a világ nagy része elborzadva figyelte az életükért folytatott küzdelmüket.
 

Csatolások

  • moore_robert__kurszk.rar
    850.3 KB · Olvasás: 183

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
R. H. C. Davis

A normannok​

1611755204905.png
A normannok históriája Európa régmúltjának egyik legnagyszerűbb és leghatásosabb történeteként maradt fenn. 1066-ban, a hastingsi csatában egyetlen véres nap alatt győzedelmeskedő normannok a brit szigeten új királyi dinasztiát, arisztokráciát, egyházat, új művészetet, építészetet és nyelvet honosítottak meg. Itáliában a kezdeten nincstelen normann kereskedők kicsiny csoportjai gazdag, népes és stratégiailag fontos területeket nyertek el, továbbá a latin, görög és az arab civilizáció elemeit ötvöző kultúrát virágoztattak fel. Amióta csak történészeink a normannok vívmányainak dicséretét kezdték zengeni, a legszélesebb körben elfogadottá vált az a feltételezés, hogy hőstetteiket egységes terv szerint, az önálló normann faj kiválóságának köszönhetően vitték végbe. Davis lenyűgöző históriai nyomozómunkája a feltételezés mögötti mítoszt kutatja. Bemutatja, hogy születik történelem aranyszájú krónikások szavai nyomán, illetve hogyan befolyásolja az emberek életét és az események menetét a közkeletű mítosz.
 

Csatolások

  • r._h._c._davis__a_normannok.rar
    1.1 MB · Olvasás: 237

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Tim Weiner

Az FBI története​

Ellenség az egész világ
1611761165988.png
Az Ellenség az egész világ az FBI titkos hírszerző műveleteinek első hiteles története olyan szerző tollából, aki a Pentagonról és a CIA-ról írt munkája elismeréseképpen elnyerte a Pulitzer-díjat és az Országos Könyvkiadói Díjat.

Ha az FBI-ra gondolunk, Amerika rendőrsége jut eszünkbe. Az iroda első és legfontosabb missziója azonban a titkos hírszerzés. Az Ellenség az egész világ annak a története, hogyan használták az elnökök az FBI-t politikai hadviselésre, és miképpen vált a hivatal az Egyesült Államok leghatalmasabb titkosszolgálatává.

Ebben a könyvben Amerika terror ellen vívott százéves háborújának titkos története elevenedik meg. E hosszú küzdelem során az FBI harcolt terroristák, kémek és bárki ellen, akit felforgatónak ítélt – sőt időnként amerikai elnökök ellen is. Az FBI titkos hírszerzési és megfigyelési technikái állandó kötélhúzást eredményeztek a nemzetbiztonság és a polgári szabadságjogok között. Olyan feszültség ez, amely a végletekig feszíti egy szabad köztársaság érzékeny szövetét.

Tim Weiner a titkos hírszerzésről és a nemzetbiztonságról szóló tudósításaiért és írásaiért Pulitzer-díjat kapott. A The New York Times újságírójaként feldolgozta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) történetét, és foglalkozott a terrorizmus problémájával Afganisztánban, Pakisztánban, Szudánban, és más országokban. Az Ellenség az egész világ a negyedik könyve. Jelenleg az amerikai hadsereg történetének megírásán dolgozik.
 

Csatolások

  • weiner_tim__az_fbi_tortenete.rar
    1.1 MB · Olvasás: 235

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Németh István (szerk.)

20. századi egyetemes történet I. – Európa​

1611827748226.png
Az első kötet először kínálja magyarul Európa 20. századi történetének szintézisét. A legfontosabb csomópontok: az első világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, Európa nemzetközi rendszere, egyes térségeinek fejlődése a két világháború között, a második világháború, Európa megosztása s nemzetközi kapcsolata és újjászervezése az 1990-es években. Az európai országok története mellett a kötet vezérfonalát az Európa-gondolat és megvalósulása, illetve a nemzetközi kapcsolatok alkotják.
 

Csatolások

  • 20-szazadi-egyetemes-trtenet-i-europa-nemeth-istva.pdf
    5.3 MB · Olvasás: 317

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Németh István (szerk.)

20. századi egyetemes történet II. – Európán kívüli országok​

1611827895637.png
A második kötet – magyarul szintén először – az Európán kívüli országok 20. századi történetét tárgyalja. Amerika, Ausztrália és Új-Zéland, Ázsia, Afrika, a Közel- és Közép-Kelet s Délkelet Ázsia történelmének fejleményeit a legismertebb hazai történészek írták meg. Izgalmas elemzéseik nyomán kirajzolódnak az egyes térségeket és sorsunkat meghatározó nagyhatalmi politika tendenciái, mozgatóerői és személyiségei. Külön fejezetben ismerkedhetünk meg a nemzetközi kapcsolatok 1945–2000 közötti történetével, valamint a 21. század elejének világjelenségeivel és problémáival. A kötet naprakészségét jelzi, hogy tematikája a 2001. szeptember 11. utáni új világrend elemzésével zárul.
 

Csatolások

  • 20-szazadi-egyetemes-trtenet-ii-europan-kivli-orsz.pdf
    3.8 MB · Olvasás: 284

Görög Kinga

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon kíváncsi lennék George Gay: Sole Survivor (avagy George H. Gay - Sole Survivor: Torpedo Squadron Eight - Battle of Midway) könyvére, köszönöm, ha megosztod!
 

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Pilch Jenő (szerk.)

A világháború története​

1611849240070.png 1611849279037.png
Végre magyar nyelven is napvilágot lát egy olyan, könnyed modorban írt könyv, amely a művelt magyar közönség igen széles rétegét bár csak nagy vonásokban is, de az eddig megjelent forrásmunkák és értekezések figyelembevétele mellett tárgyilagosan tájékoztatja azokról a véres, rettenetes fáradalmakkal és áldozatokkal teli eseményekről, amelyekből a magyar nemzet ragyogó felsőbbséggel vette ki a maga részét. Kétségtelenül hézagot pótol e mű, mert a magyar könyvpiacon még nem jelent meg oly könyv, amely a Marne-csatáról, a tannenbergi diadalról, a kraszniki, komarovi, lembergi és kárpáti nagy csatákról, a gorlicei áttörésről és ennek messzeható további hadműveleteiről, a Doberdón lezajlott dicsőséges harcokról, az oláhok elleni tüneményes gyorsaságú hadműveletekről, a haditengerészetek működéséről, a légi erők harcairól, a Dardanellák csodálatos védelmezéséről, a karfreiti vagy a 12. isonzói csata fényes sikeréről stb.-ről tömör előadásban általános tájékoztatást nyújtana.
 

Csatolások

  • a-vilaghaboru-tortenete.pdf
    5.9 MB · Olvasás: 252

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Olivier Guez

Josef Mengele eltűnése​

1611909014910.png
1949: Josef Mengele megérkezik Argentínába.

Az egykori auschwitzi szörnyeteg orvos azt hiszi, különböző álneveken új életet kezdhet Buenos

Airesben. Peron Argentínája befogadó, mindenki el akarja felejteni a nácik rémtetteit.

A hajsza azonban folytatódik, az SS orvosnak menekülnie kell, először Paraguayba, majd Brazíliába.
Álruhában vándorol rejtekhelyről rejtekhelyre, emészti a félelem, örökre elfelejtheti a nyugalmat…

míg csak 1979-ben egy strandon utol nem éri a titokzatos halál.
Hogyan tudott az egykori SS orvos harminc éven át mindig kicsúszni a hálóból? A Josef Mengele

eltűnése alámerülés az árnyak legmélyére.

Egykori nácik, Moszad ügynökök, bűnös asszonyok és operettdiktátorok népesítik be a fanatizmus, a reálpolitika, a pénz és a nagyravágyás uralta világot.
Ebben az igaz tényeken alapuló regényben tanúi lehetünk Josef Mengele háború utáni vándorlásainak, dél-amerikai pokoljárásának,és feltárul a náci Németország megannyi titka is.
Elgondolkodtató, megrázó olvasmány, alapmű.
 

Csatolások

  • guez_olivier__josef_mengele_eltunese.rar
    215.8 KB · Olvasás: 249

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Michael Wood

A sötét középkor​

1611911375076.png
A modern Nagy-Britanniát egykori bevándorlók leszármazottai lakják. Az angol és a brit identitás pontos eredetét még ma is heves viták övezik. A gazdag, rejtélyes történelmi örökség felé világszerte érdeklődéssel fordulnak a történelem szerelmesei. Michael Wood lebilincselő könyve is e témakörrel foglalkozik: az angol állam születését és a korai középkor történelmi eseményeit vizsgálja. Mintegy ezer esztendő történetét öleli fel, s a különféle megszálló népek hatására bekövetkezett átalakulást helyezi a középpontba.
 

Csatolások

  • wood_michael__a_sotet_kozepkor.rar
    705.5 KB · Olvasás: 257

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Michael Wood

Nagy Sándor nyomában​

1611911756059.png
Alexandrosz, azaz Nagy Sándor expedíciója az ismert világ nagy részének meghódítására a bátorság és a kegyetlenség, a kitartás és a kicsapongás, a lovagiasság és a kapzsiság története.Kétezer-háromszáz évvel Alexandrosz ázsiai hadjárata után Michael Wood történész arra vállalkozott, hogy eredeti, ókori forrásokat használva végigjárja a titokzatos és kegyetlen, eposzba illő hódító hadjáratot, és az olvasóval is megosztja tapasztalatait. Málhás lovakkal, öszvérháton, vitorlás hajón, vonattal és gyalog, alkalmanként a banditák ellen fegyveres kísérettel sivatagokon, hegyláncokon, folyókon, síkságokon kel át. Találkozik libanoni kereskedőkkel, iráni zarándokokkal, afgán gerillákkal, és Alexandrosz történeteit teheráni kávéházakban regélő mesemondóval. Saját utazásának történetét Alexandrosz hadjáratának krónikájával elegyítve Wood „szellemidéző” stílusa nyomán kibontakozik előttünk, miért foglal el még mindig kiemelkedő helyet ez a legendás király képzeletünkben, miért szólnak róla ennyi idő elteltével is hollywoodi filmek.
 

Csatolások

  • wood_michael__nagy_sandor_nyomaban.rar
    427.4 KB · Olvasás: 204

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Aczél Endre

Acélsodrony – Az ötvenes évek​

1611994264216.png
Az ötvenes évekről ma a legtöbb ember csak néhány gyászos és tragikus dologra asszociál: a terrorra, padláslesöprésre és 1956-ra annak is inkább a leverésére. Pedig az ötvenes években is létezett a vasfüggönyön túli világ, ahol izgalmas dolgok történtek: Európa kilábalt a háborús depresszióból, megkezdődött a német gazdasági csoda és alakot öltött az, amit ma Európai Unióként ismerünk. Ázsiában háborúk dúltak, Amerikában kommunista kémeket és szovjetbarát értelmiségieket üldöztek. A világ félt az atomháborútól, de közben szólt a zene, méghozzá új hangokon és új hangszereken. Világsikerű könyveket írtak, és remek filmeket készítettek sőt effélék a vasfüggönyön innen is történtek. A magyar labdarúgó-válogatott majdnem világbajnok lett, de aztán mégse. Sztálin meghalt, elkezdődött az olvadás és nem lehetett tudni, vajon a szovjet glóbusz egész jégsapkájára kiterjed-e, vagy csak a perifériákon hasad le néhány jéghegy.

Aczél Endre könyve minderről egyszerre szól: mindenről, amit tudni érdemes az ötvenes évek világáról vasfüggönyön innen és túl.
 

Csatolások

  • aczel_endre__acelsodrony_-_az_otvenes_evek_i.rar
    4.1 MB · Olvasás: 362

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Aczél Endre

Acélsodrony – A hatvanas évek​

1611994681579.png
Ez a kötet az 1960-as, 70-es és 80-as évekről tervezett sorozat első darabja. Minden benne van, amit szerintem a múlt század hatvanas éveiről tudni érdemes. Mesél, magyaráz és – remélem – szórakoztat is. Ebben a könyvben előbukkannak a kor Magyarországának politikai eseményei és szereplői; a nagyvilágé nemkülönben. Találkozni lehet mindazokkal a művészekkel, alkotásokkal, tudósokkal – a szellem világának nagyjaival –, akik egy egész nemzedék világlátását formálták. De nem marad ki a sport sem, ugyanilyen metszetben. A mozaikszerűen összeálló kép sokakban, akik maguk is megélték azokat az időket, nosztalgikus érzéseket ébreszthet, a fiatalabbak érdeklődését pedig felkeltheti egy olyan korszak iránt, melyről alighanem keveset vagy szinte semmit sem tudnak. Az, hogy közben lezajlott egy rendszerváltozás, nem ok, még kevésbé "gyógyír a feledésre" (Katajev). Magyarország és a világ közel fél évszázaddal ezelőtt is élt, lélegzett, alkotott. Könyvem segédkezet nyújt annak a megértéséhez, miként.
 

Csatolások

  • aczel_endre__acelsodrony_-_60-as_evek.rar
    608.7 KB · Olvasás: 272

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Aczél Endre

Acélsodrony – A hetvenes évek​

1611994815103.png
Az Acélsodrony második kötetében nemcsak a kezdő évszámok változnak 6-osról 7-esre, de minden közelebb van már hozzánk. Azt is mondhatnám, átnyúló érvénnyel. Erről a korról a mai középnemzedéknek már eleven emlékei vannak. Szerzőként a hetvenes évek krónikájának megírásakor több bizsergést éreztem, mint az előző kötetnél. Innen valamiképp minden szólongat, ahogyan, felteszem, generációm más tagjait is. Ezzel a gondolattal ajánlom az Acélsodrony a 70-es évek című könyvemet azoknak, akik túljutottak már a hatvanas éveken, és most nem csupán a folytatásra, de testközelibb élményekre is vágynak. Ajánlom továbbá azoknak, akikben a hetvenes évek történéseit olvasva felébred a kíváncsiság: mi volt előtte? Egyszóval ez a kötet kicsit kedvcsináló is múlthoz, jövőhöz.
 

Csatolások

  • aczel_endre__acelsodrony_-_a_70-es_evek.rar
    3.1 MB · Olvasás: 295

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Aczél Endre

Acélsodrony – A nyolcvanas évek​

1611994980381.png
Az „Acélsodrony” a politika, a szellem, a kultúra, a művészet és a sport közelmúltjának évtizedeibe kalauzolja az olvasót. Ez a kötet a nyolcvanas évekbe. A szó politikai értelmében az 1980-nal kezdődő és 1989-cel végződő évtized fűtött, olykor túlfűtött hangulatú volt. Nem is annyira amiatt, ami a felszínen látszott, mint inkább azért, ami a hidegháború hamuja alatt parázslott.
Ebben a kötetben az olvasó a Kádár-rendszer végnapjait követheti nyomon (amelyek sokáig egyáltalán nem látszottak végnapoknak), egyszersmind az egész szocialista rendszer széthullását a Szolidaritás megszületésétől a berlini fal leomlásáig. Feltűnnek benne a kor Magyarországának politikai eseményei és szereplői; a nagyvilágé nemkülönben. De nem hiányoznak a nyolcvanas évtized színházi, művészeti életének és filmkultúrájának jeles alkotásai sem, többekre a gazdag képanyagban csodálkozhat rá az olvasó. Találkozni lehet mindazokkal a művészekkel, alkotásokkal, tudósokkal, akik egy egész nemzedék világlátását formálták. De nem marad ki a sport sem, ugyanilyen metszetben. Ebben a könyvben minden benne van, amit szerintem a múlt század nyolcvanas éveiről tudni érdemes. Vagy tudni kell. Vagy tudni kellene. A benne vázolt kép panoramikus, kaleidoszkópszerű. A mozaikszerűen összeálló történet sokakban, akik maguk is megélték azokat az időket, nosztalgikus érzéseket ébreszthet, a fiatalabbak érdeklődését pedig felkeltheti egy olyan korszak iránt, melyről alighanem keveset vagy szinte semmit sem tudnak. Magyarország és a világ jó negyedszázaddal ezelőtt is élt, lélegzett, alkotott. Ennek beszédes bizonyítéka ez a több mint 180 fotóval illusztrált, színes és eleven stílusban megírt kötet: a nyolcvanas évek története.
 

Csatolások

  • Aczel_Endre__A_nyolcvanas_evek.rar
    4.2 MB · Olvasás: 330

jeszenakjanos

Állandó Tag
Állandó Tag
Interpress Magazin Történelem 2020.02.
2021-02-01-100140.jpg

pdf 34mb


Kód:
https://data.hu/get/12780491/IPMTORT202002PDF.rar
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére