Hírek Történelmi rekordon az Ausztriában dolgozó magyarok létszáma

Több mint 114 ezer magyar munkavállaló dolgozott nyugati szomszédunknál júliusban.

A Privátbankár.hu cikke szerint újabb történelmi rekordot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma, jelenleg több mint 114 ezren dolgoznak nyugati szomszédunknál, ezt a Socialversicherung.at honlapon közzétett adatokra hivatkozva közölték.

A cikk szerint júliusban 114 448 magyar állampolgár dolgozott Ausztriában, 980 fővel több, mint egy hónappal korábban. Ez új történelmi rekordot jelent, de abból a szempontból is kiemelkedő, hogy ez a második legnagyobb növekedés az egyes országok között (az élen Ukrajna áll 1147 új munkahellyel).

A cikk szerint a külföldiek száma összességében még csökkent is egyik hónapról a másikra, de ez csak kismértékű csökkenés volt, 121 fő. A néeteknél, szlovákoknál, oroszoknál, ázsiai és afrikai kontinensről érkezőknél júliusban létszámnövekedés, míg a románok, törökök, lengyelek és szerbek (és más országok) esetében létszámcsökkenés volt tapasztalható.

A lap kitért az egy év alatt bekövetkezett változásokra is, ennek alapján az ukránok száma 5904, míg a magyaroké 7894 fővel növekedett, ezt semelyik másik ország sem érte utol. Még a román munkavállalók gyarapodása volt jelentős, 5575 fővel, a horvátok 5845, a németek 5723 fővel növekedtek a munkavállalók között. A létszámbővülést ugyan a koronavírus-járvány megakasztotta, de az eltelt bő egy évben újraindult a külföldi munkavállalók beáramlása az országba.

A cikk szerint jelenleg Ausztriában 30 ezer fő hiányzik ahhoz, hogy a foglalkoztatottak száma elérje a négymillió főt. Ebből 947 ezer a külföldi, vagyis az összes munkavállaló közel negyedét (24 százalék) ők adják. Az osztrák foglalkoztatottak létszáma stagnál a munkaerőpiacon.

A lap szerint az még kérdéses, hogy az ősszel várhatóan visszatérő koronavírus-járvány miatt lesznek-e lezárások az idegenforgalomban és a kiskereskedelemben. Ha igen, az visszaesést okozhat a két szegmensben, ami leginkább a külföldi munkaerőt érintheti. Viszont ha nem lesznek lezárások, és megmarad a most nyáron tapasztalt utazási kedv, akkor még nőhet is a külföldi munkavállalók – köztük a magyarok – létszáma Ausztriában.

Nyugati szomszédunkban az elmúlt másfél évtizedben öt és félszeresére nőtt a magyar állampolgárok lélekszáma, a Statistik Austria adatai szerint 2022 elején 94 411 magyar állampolgár élt náluk (a létszámban nincsenek benne az ingázó munkavállalók, viszont a diákokat, nyugdíjasokat, munkanélkülieket beleszámolták).

Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia egy kutatássorozat részeként felmérést végez a külföldön élő magyarok között. Az MTA kutatói többek közt arra kíváncsiak, hogy a célcsoport tagjai miért döntöttek a kivándorlás mellett, mennyire sikerült az új helyen beilleszkedniük, tagjai-e a helyi magyar közösségeknek, milyen kapcsolatot ápolnak a helyi magyarokkal és a többségi társadalom tagjaival. Emellett a felmérésben a Covid-járvánnyal és az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban is vannak kérdések.

1661761354671.png
 
Ez a 114.448 fő csak a hivatalosan, rendesen bejelentett, adó- és járulékfizető dolgozó.
Vajon hány öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, megváltozott munkaképességű, munkanélküli, szociális ellátásban részesülő stb. dolgozhat bejelentés nélkül, feketén?
 
Szerintem rengeteg határjáró dolgozhat odaát.
Anyámra Budapesten, egy nagyon kedves kárpátaljai nő vigyázott. Jól szervezett hálózataik vannak. Persze feketén. A nő nem volt még nyugdíjas.
Ez tőlünk, Ausztria felé biztos hogy ugyan így működik.
 
"Több mint 114 ezer magyar munkavállaló dolgozott nyugati szomszédunknál júliusban."
Szerintem vissza kéne állitani a K&K-t? :)

A setni irta az előbb, hogy "mindenki autóval megy bevásárolni" vagy valami ilyet.

Gyorsan utánanéztem hány személyautó van Magyarországon,
Magyarország egy előkelő helyet foglal el a világ-ranglistán, a 34. helyen állunk, 3.124.000 személykocsival.
Ez azt jelenti, hogy majd minden 3. emberre esik egy személyautó.

Elgondolkodtam, hogy vajon miért van ennyi autó, hiszen az ország 1/5-e egyetlen városban van.
Feltételezem, hogy a sok külföldön dolgozónak van szüksége az autókázásra.
-
 
Én nem ezt látom. Hanem azt hogy családonként 3-4 autó van.
Hisz elhitették az emberekkel hogy autó nélkül senkik.
 
"Több mint 114 ezer magyar munkavállaló dolgozott nyugati szomszédunknál júliusban."
Szerintem vissza kéne állitani a K&K-t? :)

A setni irta az előbb, hogy "mindenki autóval megy bevásárolni" vagy valami ilyet.

Gyorsan utánanéztem hány személyautó van Magyarországon,
Magyarország egy előkelő helyet foglal el a világ-ranglistán, a 34. helyen állunk, 3.124.000 személykocsival.
Ez azt jelenti, hogy majd minden 3. emberre esik egy személyautó.

Elgondolkodtam, hogy vajon miért van ennyi autó, hiszen az ország 1/5-e egyetlen városban van.
Feltételezem, hogy a sok külföldön dolgozónak van szüksége az autókázásra.
-
A magyarok az olaszokkal és a kelet-németekkel vetekednek autó imádatban.
A Kádár kor új menekültjei általában 3 dolgot kérdeztek Zürichben.
Hány hónapot kell dolgozni egy kocsiért? Hány konyakot lehet meginni egyhavi fizetésből és miért nem vagyunk már milliomosok? :D
 
Itthon meg az az első kérdés : Milyen autód van??
 
Magyarországon munkaerőhiány van. A Kormány most könnyítette meg pl. az ázsiai munkavállalók alkalmazását. Több ezer ázsiai munkavállaló van, lesz az országban.
 
Magyarországon munkaerőhiány van. A Kormány most könnyítette meg pl. az ázsiai munkavállalók alkalmazását. Több ezer ázsiai munkavállaló van, lesz az országban.
Tudom itt dolgoznak a feldolgozó üzemben.
De, ne aggódj egy fórumozó társunk már szólt hogy ezek jó migránsok mert ha vége a munkának akkor visszamennek a hazájukba.
Most nem lényeges hogy elveszik a magyarok munkáját....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Szpahi wrote on Konradino's profile.
Szia!
Windows 10 alatt winrar-ral simán kibontotta, s pdf-ben olvasható az eredmény.
Üdv
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni. 5. osztály nat 2020 természettudomány tantárgyhoz esetleg tudnátok dolgozatot küldeni? köszönöm szépen előre is a segítségeteket!
Valakinek meg van azangol tz? Project 5 unit 3?Sziasztok! Mivel az interneten nem találtam ezt a témazárót gondoltam meg kérdezem hogy valakinek van e ilyen lapja mert pl már meg írta vagy valami.....fontossak lennének a feladatok... Köszönöm ha valaki segít.
Lucan0 wrote on angel1208's profile.
Kedves Angel sehol nem találom a zsebkendőm hová tetted?
Stieb Gabriella wrote on ronix7-7's profile.
Szia! Szeretném megkérdezni, hogy Széplaki Erzsébet Szövegértést fejlesztő gyakarlatok 5 évfolyam részére, fel tudnád tölteni? Szerintem Apáczais. Köszönöm szépen.

Statisztikák

Témák
37,467
Üzenet
4,622,244
Tagok
604,434
Legújabb tagunk
leviosza
Oldal tetejére