Túl kövér volt, ezért kidobták Új-Zélandról

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A helyi hatóságok döntésének értelmében nem dolgozhat tovább Új-Zélandon egy túlsúlyos dél-afrikai szakács, mert túlságosan nagy egészségügyi kockázatot jelent a szigetországnak.

A 130 kilogrammos Albert Buitenhuis 2007-ben költözött Christchurch-be. Munkavállalási engedélyét eddig minden évben meghosszabbították, most azonban elutasították, arra hivatkozva, hogy "nincs az elfogadható egészségügyi normáknak megfelelő állapotban".

Felesége a BBC televíziónak azt is elmondta, hogy érkezésük idején férje még 160 kilogrammot nyomott, tehát a mostani döntést annak ellenére hozták, hogy az elmúlt öt évben 30 kilót fogyott.

Hozzátette, hogy erre hivatkozva fellebbeztek is az elutasító határozat ellen.

A bevándorlásügyi hatóság egy illetékese úgy nyilatkozott, fontosnak tartják, hogy minden vendégmunkás elfogadható egészégi állapotban legyen, és így ne jelentsen nagy anyagi és munkaterhet az új-zélandi egészségügyi rendszernek.
Buitenhuis túlsúlya szerinte komplikációk egész sorának jelentős mértékű kockázatát hordozza magában, beleértve a cukorbetegség, a krónikusan magas vérnyomás és a szívbetegség rizikóját
uj zelad.jpg
 

Szolnok71

Állandó Tag
Állandó Tag
A kövérség ellen nehéz tenni, a legokosabb, hogy amíg az ember nem kövér addig tesz róla, hogy ne legyen kövér később sem rendszeres sétával és kevés vacsorával, sütemény, fagylalt nincs, szénhidrát kevesebb, üdítő helyett csak víz.
 
Oldal tetejére