Túlmelegedett a Duna a paksi atomerőműnél

Amennyiben a Duna vízhőmérséklete a 25 fokot eléri, illetve azt meghaladja, folyamatosan ellenőrizni kell az erőmű közelében a 30 fokos hőkorlát folyamatos betartását.

Az augusztus elsején nulla órakor 25 Celsius-fok feletti vízhőmérsékletet mértek a Dunában a folyó paksi erőmű feletti mérési szelvényben. Valójában ez a helyzet már napok óta, gyakorlatilag szünetmentesen fennáll, sőt volt, hogy 26,2 fokot mutatott a rendszer - írta a napi.hu.

Mindez azért fontos, mert ez automatikusan életbe kell léptessen egy, a paksi atomerőműre vonatkozó riasztást. Ha ugyanis a folyó az erőmű felett eléri a 25 fokot, a nukleáris reaktorokhoz már elhasznált hűtővízzel keverve a Duna akár a 30 Celsius-fok közelébe is melegedhet.

Ami biológiailag és természetvédelmi értelemben is afféle vörös zóna; jogszabályi tiltás van rá, hogy a folyó vize itt 30 fok fölé juthasson.

A helyzetről egyelőre nem adtak ki sajtóközleményt, ami azért is furcsa, mert tavaly éppen e rendelet végrehajtása és számon kérhetősége körül alakultak furcsán a véletlenek.

ma.

upload_2019-8-2_6-12-19.jpeg
 
Fel nem foghatom, hogy az emberek nem tiltakoznak mindenfele veszelyes emberre kornyezetre klimara uzemelo energiakra.
NEm mindegy mit szivunk be a levegovel egyutt, ami kesobb megbetegithet akar tudorakot is okozhat anelkul hogy valaha is cigarettazott volna az ember.
NEm latjuk az atomeromu veszelyet se .
Rengeteg info kutatas tudosok stb minden rendelkezesere all.
Ezerrel kellene kiallni a szel a nap a viz energia mellett ami emberre kornyezetre kimelo.
 
Melitta,
tiltakoztál már a kanadai kormánynál, hogy milyen veszélyes a kanadai társadalomra az atomerömüipar?

Amugy, a Duna Paksnál 24,4 fokos, ami teljesen normális.
 
Utoljára módosítva:
Melitta,
tiltakoztál már a kanadai kormánynál, hogy milyen veszélyes a kanadai társadalomra az atomerömüipar?

Amugy, a Duna Paksnál 24,4 fokos, ami teljesen normális.
Canada az elsok kozott volt ahol minden eszkozzel tamogattak a napenergiat a szeleromuveket. Szeleromu erdok vannak, szoc lakasok es oroklakasok hazak farmok napelemekkel uzmelnek, es mindent megtesznek hogy egyre tobben oldjak meg ezzel a megoldassal az energia szuksegleteiket.
Mar nem is emlitem milyan sok varos komlett energiajat adjak a vizieromuvek.
Itt is van atomeromu , hogy mellette a lakossag nem all ki es szol es aktivizalja magat abba biztos lehetsz.
MIndenkinek tobbet er az elete mint hogy kockaztasa atomeromuvek mellett ami olyan riszkes hogy nem csak muszaki hiba termeszet katasztrofa,hanem baleset de meg terror cselekmenyeknek is ki vannak teve.
33 millio ember el egy continsnyi orszagba ahol rengeteg viz van ket ocean tenger orias meretu tavai ami azert nem osszehasonlithato a Dunaval ami evente arad es majd kiszarad es a kritikus homersekletet tobbszor eleri a nyar folyaman.
A felmelegedes meg riszkesebbe teszi a Duna homersekletet es viz mennyiseget. Canadaba is igen nagy gond ez es biztos ez is egy erv az atomeromuvekrol valo lemondasrol.
 
Ne gyanúsítgass hisz Paks után enyhén melegebb mint látod 25,3 és az nem Dombóvár hanem Fadd Dombori nevű üdülőterülete és holtág az nem a fő-Duna vízhozama.
Az első mérés Paks (24.4) után 32 km-l lejebb Baja 23,9
Ez itt még nem olyan hogy szenzációt kiálts.

http://www.atomeromu.hu/hu/rolunk/v...3tDSxyOI6ggdqFBg0qoUOZf6j9YeGqDBt-e3FNEXWl__4

Nem mondtam többet, csak azt, hogy "furcsa"?
-
Végignéztem a Duna folyását a "Google Earth" segítségével és lemértem a folyó szélességét:
471 méter ebből egy 80 méteres ág folyik az erőműhöz és vissza.
-
Rendben van, hogy a víz felmelegszik az erőmű után de miért hűl le előtte?
Aztán miért hevül fel újra ahogy elhagyja az országhatárt, a tetejében jobban mint az erőmű után?
Nincsenek hivatalos mérőállomások amiket mindenki ellenőrizhet?
-
Ha érdekel, van egy pár atom-erömü szimulációs-program az interneten amivel játszhatsz.
Kipróbálhatod menyit kell a teljesítményből vissza venni, hogy ne legyen a viz forró.
-
Egy kis ízelítő.
 
Nem mondtam többet, csak azt, hogy "furcsa"?
Pont a "furcsa" szóval szokták kezdeni a szenzáció vadász gyanúsító írásokat.
Esetleg még : "nem találod furcsának?"
Nincsenek hivatalos mérőállomások amiket mindenki ellenőrizhet?
Hát megnézted a Duna vízhőt az egy nem részletezős adat igen csak átlagnak számít!
De ott a Paksi honlap elküldtem a linket
A mérés kijelölt pontokon történik csónakból két vízmélységgel GPS koordináták alapján
A többi itt most megint "petárdák"
Közben olyan alapvető dologgal tévedsz mint Dombóvár.
Hagyjuk
 
Utoljára módosítva:
Engem az érdekelne mivel terhelilk ennyire túl a rendszert?
Miért nem jegesítik a hűtő vizet miért nem úgy van kitalálva a hűtés ha már vízhűtéses hogy lenne hozzá vízhűtő is.
 
Az összes jóindulatú hivatásos aggódó megnyugtatására

Budapest, 2019. augusztus 2., péntek (MTI) - Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése az atomerőmű működésében, a vízhőmérséklet ugyanis a mérési eredmények szerint nem érte el azt a szintet, amelynél a termelést csökkenteni kellene, jelenleg 24,2 Celsius-fok - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. pénteken az MTI érdeklődésére.
 
:dr_9:Ne gyanúsítgass hisz Paks után enyhén melegebb mint látod 25,3 és az nem Dombóvár hanem Fadd Dombori nevű üdülőterülete és holtág az nem a fő-Duna vízhozama.
Az első mérés Paks (24.4) után 32 km-l lejebb Baja 23,9
Ez itt még nem olyan hogy szenzációt kiálts.
Az igaz hogy Apatin-nál :26°C :dr_9:

http://www.atomeromu.hu/hu/rolunk/v...3tDSxyOI6ggdqFBg0qoUOZf6j9YeGqDBt-e3FNEXWl__4

Köszi a videót.
Elvagyok ájulva ettől a méréstechnikától. Vagy ezek környezetvédők voltak? :)
-
Nem értem, hogy miért nem vetnek be egy "temperature logger-t"?
Azzal lehetne folyamatosan mérni, nem lehetne sumákolni.

Mert mi van ha a csónak személyzete elalszik vagy nem indul be a csónak motorja?
A berendezés nem úgy nézet ki mintha frissen lett volna kalibrálva.
Itt a Celsius-fok tizedrészén múlik, hogy egy erőművet lekapcsolnak vagy sem

Nyugaton - mondjuk Schweiz - az összes folyó hőmérsékletét számos helyen mérik (folyamatosan) és az interneten mindenki megtekintheti, söt telefonon SMS-en keresztül lekérdezheti. A folyamatosan mért adatok kiértékelése évente megjelenik a "Hidrológiai évkönyvben".
 
A kilepő víz hömérsékletét a környezet szempontjából fontos ismerni.

Az atomerőmű számára a bemenö es a kimenö viz hőmérséklet különbbsége egy mérték. Ha télen lenne ilyen meleg a kifolyó viz akkor régen rossz lenne.

Kedves tornando

Nem pánik keltésröl van szó, hanem a transzparencia hiányáról.

Egy nyilt társadalomban tudjuk, hogy a höség miatt a teljesítményt redukálni kell, hogy az uj blokkok teljesítménye dupla akkora es a viz hőmérséklete is nöni fog. Hàtha még a klima is változik.

Schweizban a folyok hőmérséklete 1960 ota 2 Celsius fokkal emelkedett. Vilagos ennek több oka van, de az atomerömüvet az nem érdekli.
 
Utoljára módosítva:
Néha úgy érzem nem gondoltok végig dolgokat, sőt talán a tényeket is figyelmen kívül hagyjátok, csak hogy példálódzhassatok....
Mekkora is Kanada területe? mekkora a népsűrűsége? mekkora az átlag magassága a tengerszint felett? Nem a Jeges-tenger az északi határa?Ugye a szélturbinák által okozott mágneses változások zavarják a légi irányítást.. ráadásul méretűk meghatározza a teljesítményüket... A Dunán is, a Tiszán is megakadályozták a vízierőmű építést éppen környezetvédelemre hivatkozva, ami azért eléggé álságos... Egy árva kukkot nem hallottam tömeges tiltakozásokról amikor a 180 éves tölgyest a minap kivágták, pedig az csak a jéghegy csúcsa, mert fentről nézve már alig van erdő Magyarországon, mert a németek elfűtötték , hogy ne kelljen a bányáikat bezárni... A múltkoriban itt a napelemekről volt szó, erős csúsztatás a napenergia megtérülésről beszélni ezen a földrajzi szélességem, valamint Bulgária után második legalacsonyabb életszínvonalú országban, ahol még hitelből sem tudnák a háztartások a szükséges beruházást finanszírozni...
Talán a tiltakozásra buzdítás helyett arra kellene választ keresni mi lehet a legkevésbé rossz megoldás.. S mert jó megoldás nincs... S még mindig az atomerőmű a legkörnyezetbarátabb megoldás zárt rendszere miatt, s kontrollálhatósága okán, különösen ha sikerül az emberi tényezőt teljesen kizárni a működtetésből...
 
Tobbszor szova tettunk az ertelmetlen fak kivagasat, mikor a vilag majd minden orszagaba hatalmas fa ultetesi programok vannak. Moszkva ter hanyadik csenevesz fa szarad ki miota kivagtak a nagy lombos fakat? Nepliget varos liget belvaros stb.
Chernobil Fukosima utan kornyezet baratnak nevezni az atomeromuveket mikor meg jelenleg is sugarzik eleg elvakult nezet.
A rakos betegseg magas szamahoz biztos hozzajarult az atomenergia felhasznalasa es hibai.
Ipari szinten biztos nehez kivaltani de Mo boviteni akarja ami elkepszto ennyi info birtokaba raadasul gazdasagilag se lesz ra igeny nagyon mire elkeszulne. Eu egyik legnagyobb gadasaga is kezd atallni az atomeromuvekrol mas megoldasokra.
Sokszor leirtam mar az en felelmem elsosorban az ha valami baleset tortene 500km korzetben semmi jora nem lehet szamitani az orszag hatara 600km korul. Miben bizol a te hazadat kifogja kerulni a sugarzas? vagy majd megint egy het mulva szolnak tegyel vedekezes keppen feher lepedot az ablakra?
Ami az oroszoktol jon barminemu fenakadas baleset muszaki hiba stb csak egy het utan mikor mar telitodott Europa mikor mar sokszorosa nyugaton a megengedett mertek folotti meresek akkor kenytelenek elismeri hogy valami tortent.
Erre szoktak mondani hinni a templomba kell.
 
Néha úgy érzem nem gondoltok végig dolgokat, sőt talán a tényeket is figyelmen kívül hagyjátok, csak hogy példálódzhassatok....
Mekkora is Kanada területe? mekkora a népsűrűsége? mekkora az átlag magassága a tengerszint felett? Nem a Jeges-tenger az északi határa?Ugye a szélturbinák által okozott mágneses változások zavarják a légi irányítást.. ráadásul méretűk meghatározza a teljesítményüket... A Dunán is, a Tiszán is megakadályozták a vízierőmű építést éppen környezetvédelemre hivatkozva, ami azért eléggé álságos... Egy árva kukkot nem hallottam tömeges tiltakozásokról amikor a 180 éves tölgyest a minap kivágták, pedig az csak a jéghegy csúcsa, mert fentről nézve már alig van erdő Magyarországon, mert a németek elfűtötték , hogy ne kelljen a bányáikat bezárni... A múltkoriban itt a napelemekről volt szó, erős csúsztatás a napenergia megtérülésről beszélni ezen a földrajzi szélességem, valamint Bulgária után második legalacsonyabb életszínvonalú országban, ahol még hitelből sem tudnák a háztartások a szükséges beruházást finanszírozni...
Talán a tiltakozásra buzdítás helyett arra kellene választ keresni mi lehet a legkevésbé rossz megoldás.. S mert jó megoldás nincs... S még mindig az atomerőmű a legkörnyezetbarátabb megoldás zárt rendszere miatt, s kontrollálhatósága okán, különösen ha sikerül az emberi tényezőt teljesen kizárni a működtetésből...
Ez jó viccesre sikeredett, emberi tényezőt TELJESEN kizárni...
Igen ha elszáll az egész erőmű akkor ki lesz zárva az emberi tényező...teljesen.
 
Néha úgy érzem nem gondoltok végig dolgokat, sőt talán a tényeket is figyelmen kívül hagyjátok, csak hogy példálódzhassatok....
Mekkora is Kanada területe? mekkora a népsűrűsége? mekkora az átlag magassága a tengerszint felett? Nem a Jeges-tenger az északi határa?Ugye a szélturbinák által okozott mágneses változások zavarják a légi irányítást.. ráadásul méretűk meghatározza a teljesítményüket... A Dunán is, a Tiszán is megakadályozták a vízierőmű építést éppen környezetvédelemre hivatkozva, ami azért eléggé álságos... Egy árva kukkot nem hallottam tömeges tiltakozásokról amikor a 180 éves tölgyest a minap kivágták, pedig az csak a jéghegy csúcsa, mert fentről nézve már alig van erdő Magyarországon, mert a németek elfűtötték , hogy ne kelljen a bányáikat bezárni... A múltkoriban itt a napelemekről volt szó, erős csúsztatás a napenergia megtérülésről beszélni ezen a földrajzi szélességem, valamint Bulgária után második legalacsonyabb életszínvonalú országban, ahol még hitelből sem tudnák a háztartások a szükséges beruházást finanszírozni...
Talán a tiltakozásra buzdítás helyett arra kellene választ keresni mi lehet a legkevésbé rossz megoldás.. S mert jó megoldás nincs... S még mindig az atomerőmű a legkörnyezetbarátabb megoldás zárt rendszere miatt, s kontrollálhatósága okán, különösen ha sikerül az emberi tényezőt teljesen kizárni a működtetésből...

- az atomerőmű megtérüléséról nem lehet beszélni mert az még a lekapcsolás után is pénzbe kerül.
- A modern napelemek igy néznek ki és egy panel kevesebbe kerül mint egy Smartphone
- Egy iphon árábol az egész balkont kitudod tapétazni.

upload_2019-8-2_23-17-26.png

-
Magyarországon a napsütéses orák száma nagy.
Ha a paprika megterem akkor miért ne működne a nap-ellem?

47227e8508.png

-
Én jártam Törökországban és Észak-Afrikába, ott már a 80-as években feltettek egy hordót a háztetőre és volt meleg-víz.
Hol marad a magyar találékonyság?
-
A de-centrális energiatermelés másik nagy elönye, hogy ott termeli az ember az áramot ahol szükség van rá.
Akár hogy szidják egyesek Junkers-t, az izzólámpák lecserélése LED-re orjási energiaspórolást eredményezett.
Az is igaz, hogy ezt egyedül egyetlen állam sem tudta volna megvalósítani.
Az EU-nak köszönhetjük azt is, hogy nem minden ország, cég egy saját "transzformátort" , Hálózati tápegységet használ...
Még jó, hogy a hálózati feszültséget közösen 220-rol 230-ra emeltük... Az összes lehetőség használata együtt az igazi megoldás.
-
Ne haragudj kedves prominor de nem igaz, hogy az "atomerőmű a leg környezet-barátabb" de erről hosszan lehetne értekezni
 
Amennyiben a Duna vízhőmérséklete a 25 fokot eléri, illetve azt meghaladja, folyamatosan ellenőrizni kell az erőmű közelében a 30 fokos hőkorlát folyamatos betartását.

Az augusztus elsején nulla órakor 25 Celsius-fok feletti vízhőmérsékletet mértek a Dunában a folyó paksi erőmű feletti mérési szelvényben. Valójában ez a helyzet már napok óta, gyakorlatilag szünetmentesen fennáll, sőt volt, hogy 26,2 fokot mutatott a rendszer - írta a napi.hu.

Mindez azért fontos, mert ez automatikusan életbe kell léptessen egy, a paksi atomerőműre vonatkozó riasztást. Ha ugyanis a folyó az erőmű felett eléri a 25 fokot, a nukleáris reaktorokhoz már elhasznált hűtővízzel keverve a Duna akár a 30 Celsius-fok közelébe is melegedhet.

Ami biológiailag és természetvédelmi értelemben is afféle vörös zóna; jogszabályi tiltás van rá, hogy a folyó vize itt 30 fok fölé juthasson.

A helyzetről egyelőre nem adtak ki sajtóközleményt, ami azért is furcsa, mert tavaly éppen e rendelet végrehajtása és számon kérhetősége körül alakultak furcsán a véletlenek.

ma.

Csatolás megtekintése 1680514
*
És ha a Duna egyre jobban melegszik, mert nyár van, mert forrón süt a Nap, mert meleg van, akkor Grönlandról importálunk jeget? Ott már úgyis olvad, talán nekünk szerencsénk lesz és a Dunát "lehűti"?! :o Mármint az importált jégkása. https://www.portfolio.hu/short/tizm...-el-egyetlen-nap-alatt-gronlandon.333107.html
:(
 
Elvagyok ájulva ettől a méréstechnikától. Vagy ezek környezetvédők voltak?
-
Nem értem, hogy miért nem vetnek be egy "temperature logger-t"?
Azzal lehetne folyamatosan mérni, nem lehetne sumákolni.
Az a méréstechnika tökéletesen teszi a dolgát és ami a legfontosabb mobil ha kell.
És azt a Paksi személyzet tette.Tökéletesen figyelmetlen vagy.Le volt jegyezve a linknél.
Kiküszöböli a fixen telepített esetleges meghibásodását.Az állandó emberi ellenőrzés a berendezésre jelen van.
Azt ne kérdezd milyen periódusonként ellenőrzik de ez a hőcsóvát ellenőrizte.
A Duna keveredett vízhőjére gondolom telepített állandó mérők vannak.
Épp úgy mint bármely szakaszán a Dunának.
A sumákolás szót írtad le megint mondtam én hogy az "érdekes" szóval kezdődő mondatok gyanúsítanak és a szenzáció vadászok bizonyíték nélküli írásai kezdődnek úgy.
 
Utoljára módosítva:
És ha a Duna egyre jobban melegszik, mert nyár van, mert forrón süt a Nap, mert meleg van,
áá az érzelmes.
Még azt is tudni kéne egyáltalában van-e túlmelegedés a Dunán.
újságírók firkászok
Ha nincs szenzáció csinálnak.
A cikk eredeti helyét olvasva:
A helyzetről egyelőre nem adtak ki sajtóközleményt, ami azért is furcsa, mert tavaly éppen e rendelet végrehajtása és számon kérhetősége körül alakultak furcsán a véletlenek.
Lényegében az alábbi idézet válaszolja meg mi a cikk álláspontja:
A hitelességi deficitet növelte az is, amikor a G7.hu cikkeIdézet azt írta: a Vízügyi Főigazgatóság állítása szerint a paksi mérőműszer épp augusztus elején kezdett rossz adatokat küldeni, amit kézi méréssel korrigáltak, ám hogy-hogy nem, ezt mindig reggelente, és naponta csak egyszer sikerült vízmintát venni a kérdéses mérőpontokon.
A hitelességi deficit
Avagy nem hisznek a hivatalos jelentéseknek.Kiemelném a fogalmazást: " ám hogy-hogy nem"
Én maradok kételkedő mind a kormány jelentéseiben mind a firkászok hitelességében.Találtam túl érzelmesre (szenzációzusra) sikeredett mondatokat sokat eleget.Amit Szabó M. István követett el.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére