Tegnap eldőlt az is, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben

Eddig az volt a kérdés a választásokon, hogy meglesz-e a kétharmada a kormánypártoknak. Erre most elvesztették Budapestet és több nagyvárost. Mi történt? Elemzés.

seg

Senki nem tudja, mit tettek idén nyáron, mégis sokkoló vereséget szenvedett a Fidesz az ellenzéki összefogástól Budapesten és több nagyvárosban az önkormányzati választáson. Miközben még mindenki az eredményeket böngészi, érdemes átgondolni, hogy mi vezetett a korábbi évek magabiztos fideszes tarolásától a mostani, kis túlzással a NER megroppanását okozó választáshoz.



tarlos-es-karacsony_lgc.jpg
Tarlós és Karácsony
Eddig ugyanis az volt a kérdés – legyen szó parlamenti, önkormányzati vagy európai parlamenti voksolásról -, hogy meglesz-e a kormánypártok kétharmada. Vagy megvolt, vagy nem, de kétség nem fért ahhoz, hogy egy-két elszigetelt települést leszámítva nincs olyan közigazgatási egysége az országnak, ahol megdönthetőnek tűnik a Fidesz hatalma.

Erre most vasárnap Budapestet elvették Orbántól. Azért emeljük ki a fővárost, mert Budapest ellenében nem lehet kormányozni az országot. Tartósan biztos nem (az első Orbán-kormány alatt a szabaddemokrata Demszky Gábor irányította a várost). Tetszik, vagy sem, helyes-e vagy sem, de gazdaságilag, kulturálisan, politikailag megkerülhetetlen a 23 kerület alkotta város.

És ezt az erőcentrumot vesztette el most Orbán. Nem csak a főpolgármestert, de a közgyűlést is. Házon belül tehát nem tudnak revánsot venni, csak nyíltan, szemtől szemben.

De miért most? Mi történt a legutóbbi, májusi választás óta, ami ekkora fordulatot hozott? Hiszen az európai parlamenti frakciók megszavazásakor is leginkább csak az volt a kérdés, hogy a kormánypártok adják-e a magyar kontingens kétharmadát.

Végül nem adták, de a meglepetést igazából nem ez jelentette, hanem az ellenzéki táborokon belüli erősorrend átrendeződése, például a Demokratikus Koalíció előretörése.

Mindez azonban nem magyarázza mindazt, ami most történt: az ellenzéki fölényt a fővárosban, és az újabb megyei jogú városok megszerzését. Mit rontott el – a maga szempontjából - a Fidesz, mit csinált jól – a maga szempontjából – az ellenzék?

Nem könnyű válaszolni erre. Mondhatjuk, hogy régóta gyűlő sérelmek törtek fel, a nyílt színi lopásból – ami minden rendszer bukását elhozza egyszer - lett elege a fővárosi szavazóknak.. De az sem kizárt, hogy az utolsó napokban napvilágra került Borkai-videó fordította meg a hangulatot. Tisztázatlan jövedelmek és képmutatás – nem kellenek nagy dolgok a szimpátia elvesztéséhez.

Az is kiderült, hogy a migrációs központú kampány már nem működik. Nem azért, mert a tagadhatatlanul meglévő, európai szintű probléma megoldódott volna, egyszerűen elhomályosodott, nem tudott már átütő erejű lenni ez a fajta riogatás. Egy Borkai-videó bizony képes lenullázni a legaprólékosabban kidolgozott kormánypropagandát is.

Mi történt ezen a nyáron tehát? Úgy néz ki, semmi olyan, ami magyarázná ezt a fordulatot. Rendszerszerű változás nem volt a politikában. Az érdekcsoportok sérelmei – pedagógusok, egészségügyiek – sem friss keletűek, akár már a 2018 tavaszi voksoláson is hangot adhattak volna elégedetlenségüknek.

Egyelőre annyit tudunk, hogy valami miatt lángra kapott a gyújtózsinór. Nem lehet figyelmen kívül hagyni annak a jelentőségét, hogy az ellenzék a közös jelöltállítással szűkítette a politikai alternatívát. S egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Karácsony Gergely és társai végső sikeréhez elég volt egy nyomorult videó egy adriai hajókázásról.

S talán az is kiderült vasárnap, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója a 2022-es parlamenti választáson.

tarlos-es-karacsony_lgc.jpg


Baka F. Zoltán
 
Utoljára módosítva:
A győri választópolgárok nem pártkatonák. Egyszerűen nem akarták a várost az általuk gyűlölt balliberális oldal vezetésének kezébe adni. Remélhetőleg Borkai hamarosan eltakarodik, és a győri jobboldal talál olyan alkalmas jelöltet, aki egy időközi választáson újra megmérkőzhet az ellenzéki jelöltekkel.
Mit lehet gyülölni a balliberálisokon? Ez most komoly?
Annyira zavaró hogy gondolkodni is kell nem készen kapni a válaszokat?
Jelöltekkel??? Egy az egy ellen.
 
Elképzelhető. De egyrészt, úgy tűnik, hogy a prominensek inkább a polgármesteri székekbe menekülnek, másrészt hosszú távon szerintem nem megy, hogy a Jobbik egy egyre radikalizálódó balliberális oldal szekerét tolja.
Mit csinál a baloldal??
A jobbik addig lesz míg a kormánynak szüksége van egy szélsőség felé hajló gözt kiengedő mozgalomra.
Létrehoztak egy másikat is a Mi hazánk mozgalom néven...semmi értelme..
 
Most lett kész
A győri választópolgárok nem pártkatonák. Egyszerűen nem akarták a várost az általuk gyűlölt balliberális oldal vezetésének kezébe adni. Remélhetőleg Borkai hamarosan eltakarodik, és a győri jobboldal talál olyan alkalmas jelöltet, aki egy időközi választáson újra megmérkőzhet az ellenzéki jelöltekkel.
Már ugyan miért nem? Épp oly haszonelvűek mint minden terület.
Ha te teszel egy kijelentést én is nem pártkatona de mégis!
A gazdaságon keresztül igyekeznek minden várost baráttá tenni.
De erkölcsileg miként nem keltek fel ezt nem magyarázza az averzió.
Ha az, akkor a vakhit és mosógép szitu mondásom jött be
 
Mit lehet gyülölni a balliberálisokon? Ez most komoly?
Annyira zavaró hogy gondolkodni is kell nem készen kapni a válaszokat?
Jelöltekkel??? Egy az egy ellen.
Igazad van. Rossz kifejezést használtam. Akkor inkább úgy mondom, hogy "hagyományosan jobboldali kötődésű" városról van szó. De visszakérdeznék, komolyan azt gondolod, hogy a jobboldali választópolgár nem gondolkodik, ellentétben az ellenzéki választópolgárral?
 
Tényleg belezavarodott már.
Mert dühös.
Alig várja hogy valami botrány legyen és ...íme a liberálisok!!
Mintha valami szitokszó lenne de, csak azért mert a főnökük ezt mondta nekik egyéniség az nincs annyi van hogy előreeee!
Mert elméletileg ezen a választáson nem pártokra kellett volna szavazni...de, valahogy annyira átpolitizálódott a közélet hogy a fülkében az nézik hogy melyik párt is??
 
Igazad van. Rossz kifejezést használtam. Akkor inkább úgy mondom, hogy "hagyományosan jobboldali kötődésű" városról van szó. De visszakérdeznék, komolyan azt gondolod, hogy a jobboldali választópolgár nem gondolkodik, ellentétben az ellenzéki választópolgárral?
Hagyományosan nyugati országrész és így többet látott onnan
Ez semmiféle jobboldaliság inkább távolabb a szoctól.
Hogy a jobboldali gondolkodik-e?
Embere válogatja és a kimosottságtól függ.
Az erkölcsös jobboldali gondolkodhat de hogy miért nézi el a teljesen erkölcstelen pártot!!?
Ez már visszavezethet oda a gondolkodását felülírja az elvakultság
 
Igazad van. Rossz kifejezést használtam. Akkor inkább úgy mondom, hogy "hagyományosan jobboldali kötődésű" városról van szó. De visszakérdeznék, komolyan azt gondolod, hogy a jobboldali választópolgár nem gondolkodik, ellentétben az ellenzéki választópolgárral?
Ez hagyomány....blbla.
A főváros meg hagyományosan liberális?
Szeged meg nacionalista kötődésű?
Jajj ne már....
Komolyan azt gondolom.
Mint választó vagy mint szomszéd TE megválasztottad volna borkait???
Az ilyet bűntetni kell a NEM-mel.
Mert erodálja a közéletet.
 
De erkölcsileg miként nem keltek fel
Ez engem is meglepett, de meglepett Kispest is, Zugló is. Janiczák is győzött. ... De persze a hatékony városvezetés nem politikai meggyőződés dolga. Ott van például Ajkán Schwartz Béla. Még a vörös időszakból való, minden hájjal megkent vezető, de a város kedveli, mert komoly eredményeket hoz hosszú ciklusokon keresztül. Akkor pedig miért ne! Mármint ha a lakosság akarja.
 
Mert dühös.
Alig várja hogy valami botrány legyen és ...íme a liberálisok!!
Mintha valami szitokszó lenne de, csak azért mert a főnökük ezt mondta nekik egyéniség az nincs annyi van hogy előreeee!
Mert elméletileg ezen a választáson nem pártokra kellett volna szavazni...de, valahogy annyira átpolitizálódott a közélet hogy a fülkében az nézik hogy melyik párt is??
És a düh nem elvakultságra jellemző?
Inkább lenne középutas mint jobboldali elvakult.
Bár időnként nem is elvakult.
Akkor nem a dühös szó a jó hanem a megrémült kétségbeesett önmagát vigasztaló.
Bár még nincs itt 2022
17 szer fordírhat politikát Orbán.
Például el kezd tisztogatni börtönbe küldeni levéltani alkalmatlanjait.
No de ez nem szokása ,inkább szokása körömszakadtáig tagad.
Abba pedig már belezavarodik Ő is.
Lehet lejárt az ideje.Nem tulajdonít gátlástalansága miatt jelentőséget a polgári tisztességnek.
 
Ez engem is meglepett, de meglepett Kispest is, Zugló is. Janiczák is győzött. ... De persze a hatékony városvezetés nem politikai meggyőződés dolga. Ott van például Ajkán Schwartz Béla. Még a vörös időszakból való, minden hájjal megkent vezető, de a város kedveli, mert komoly eredményeket hoz hosszú ciklusokon keresztül. Akkor pedig miért ne! Mármint ha a lakosság akarja.
Akkor is polgármester lesz valaki ha a lakosság nem akarja...lásd mohács meghalt a fideszes az mszp-s nem lépett vissza így érvénytelen szavazatokkal járultak az urnák elé....de, nem számít mert a polgármester az mszp-s lett.
 
És a düh nem elvakultságra jellemző?
Inkább lenne középutas mint jobboldali elvakult.
Bár időnként nem is elvakult.
Akkor nem a dühös szó a jó hanem a megrémült kétségbeesett önmagát vigasztaló.
Bár még nincs itt 2022
17 szer fordírhat politikát Orbán.
Például el kezd tisztogatni börtönbe küldeni levéltani alkalmatlanjait.
No de ez nem szokása ,inkább szokása körömszakadtáig tagad.
Abba pedig már belezavarodik Ő is.
Lehet lejárt az ideje.Nem tulajdonít gátlástalansága miatt jelentőséget a polgári tisztességnek.
Lesznek félreállítások ...először más pozició majd letünnek a közéletből minnél csendessebben feltünés mentesen.
A hírekben meg az ellenzéki politikusok lejáratása még keményebben fog működni.
Csak az ellenzéki kudarcok illetve a kormány sikerekről fogunk hallani.
 
Ez hagyomány....blbla.
A főváros meg hagyományosan liberális?
Szeged meg nacionalista kötődésű?
Jajj ne már....
Komolyan azt gondolom.
Mint választó vagy mint szomszéd TE megválasztottad volna borkait???
Az ilyet bűntetni kell a NEM-mel.
Mert erodálja a közéletet.
Borkait el fogják takarítani. Nemcsak az erkölcsi, de a politikai logika is ezt követeli. ... Hogy megválasztottam-e volna? Ez két dologtól függ. (1) Mennyire jó és hatékony városvezető. (2) Mennyire tud az ellenzék egy jó jelöltet ajánlani. Tehát ha a város érdeke ezt megkövetelte volna, akkor megválasztottam volna. De nem vagyok győri. Mindenesetre: jobb egy olyan, minden hájjal megkent gazember, aki kitapossa a város érdekeit, mint egy olyan városvezető, akinek se hatalma, se képességei nincsenek arra, hogy tegyen valamit a városa érdekében.
 
Ez engem is meglepett, de meglepett Kispest is, Zugló is. Janiczák is győzött. ... De persze a hatékony városvezetés nem politikai meggyőződés dolga. Ott van például Ajkán Schwartz Béla. Még a vörös időszakból való, minden hájjal megkent vezető, de a város kedveli, mert komoly eredményeket hoz hosszú ciklusokon keresztül. Akkor pedig miért ne! Mármint ha a lakosság akarja.
Teljesen látom mit teszel ellentámadsz felhozol más helyeket no lám ez szakmaiság de miért hisz büdöslábú.
És a hatékony városvezetést emlegeted.
Ezzel ott tévedsz zsarolással érvelt a Fidesz
És ahol van pénz ott a hatékonyságot mutatni jobban látszat.Nem a városvezetés tehetségét mutatja.
Ha ellenszélben pénz nélkül is jó akkor az jó.
Márky zaj ellenszélben lett ismét
 
A hírekben meg az ellenzéki politikusok lejáratása még keményebben fog működni.
És még fentebb írta johhan a politikai élet javulását szeretné.
Győri esetnél írta
Ez a kormány nélkül menne csak.(a politikai élet javulás)
Adják le az MTVA hírhamisító gyárat első lépésnek
Állítsák le Rogánt és Habonyt.
 
Mindenesetre: jobb egy olyan, minden hájjal megkent gazember, aki kitapossa a város érdekeit, mint egy olyan városvezető, akinek se hatalma, se képességei nincsenek arra, hogy tegyen valamit a városa érdekében.
Látod erre mondtam Nem jobboldali hanem érdek központú Győr is pont ilyen nézetű Ez a jobboldaliság?
A behasalás?
Márki Zay nagy ellenszélben pénz nélkül Fidesz akadályozással lett ismét
Botka se Fidesz támogatott. és már 5. alkalom.
Nyomta a kormány a pénzt Szegedre?
Sok sok pénzel könnyű, másutt.
De kormány megvettség nélkül nehezebb de eredmény az saját.És büszkeség a városnak az önerő
Debrecennel hasonlítsd.
 
Utoljára módosítva:
Ez hagyomány....blbla.
Bocsáss meg, de ezt rosszul látod. Nagyon sokféle választópolgár van. Többek között van, aki tiszta észérvek mentén, de van, aki a hagyományok mentén gondolkodva választ. Ha elégedetlen vagyok az általam preferált politikai hagyományt képviselő párt működésével, akkor bírálom ugyan, és azon vagyok, hogy bensőleg változzon, de nem hajítom el. Miként egy családban is vannak konfliktusok, amelyeket megoldani vagy kezelni kell, de nem minden konfliktus kell vezessen váláshoz. Szóval ne becsüld le a dolgot.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére