Tegnap eldőlt az is, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben

Eddig az volt a kérdés a választásokon, hogy meglesz-e a kétharmada a kormánypártoknak. Erre most elvesztették Budapestet és több nagyvárost. Mi történt? Elemzés.

seg

Senki nem tudja, mit tettek idén nyáron, mégis sokkoló vereséget szenvedett a Fidesz az ellenzéki összefogástól Budapesten és több nagyvárosban az önkormányzati választáson. Miközben még mindenki az eredményeket böngészi, érdemes átgondolni, hogy mi vezetett a korábbi évek magabiztos fideszes tarolásától a mostani, kis túlzással a NER megroppanását okozó választáshoz.

tarlos-es-karacsony_lgc.jpg
Tarlós és Karácsony
Eddig ugyanis az volt a kérdés – legyen szó parlamenti, önkormányzati vagy európai parlamenti voksolásról -, hogy meglesz-e a kormánypártok kétharmada. Vagy megvolt, vagy nem, de kétség nem fért ahhoz, hogy egy-két elszigetelt települést leszámítva nincs olyan közigazgatási egysége az országnak, ahol megdönthetőnek tűnik a Fidesz hatalma.

Erre most vasárnap Budapestet elvették Orbántól. Azért emeljük ki a fővárost, mert Budapest ellenében nem lehet kormányozni az országot. Tartósan biztos nem (az első Orbán-kormány alatt a szabaddemokrata Demszky Gábor irányította a várost). Tetszik, vagy sem, helyes-e vagy sem, de gazdaságilag, kulturálisan, politikailag megkerülhetetlen a 23 kerület alkotta város.

És ezt az erőcentrumot vesztette el most Orbán. Nem csak a főpolgármestert, de a közgyűlést is. Házon belül tehát nem tudnak revánsot venni, csak nyíltan, szemtől szemben.

De miért most? Mi történt a legutóbbi, májusi választás óta, ami ekkora fordulatot hozott? Hiszen az európai parlamenti frakciók megszavazásakor is leginkább csak az volt a kérdés, hogy a kormánypártok adják-e a magyar kontingens kétharmadát.

Végül nem adták, de a meglepetést igazából nem ez jelentette, hanem az ellenzéki táborokon belüli erősorrend átrendeződése, például a Demokratikus Koalíció előretörése.

Mindez azonban nem magyarázza mindazt, ami most történt: az ellenzéki fölényt a fővárosban, és az újabb megyei jogú városok megszerzését. Mit rontott el – a maga szempontjából - a Fidesz, mit csinált jól – a maga szempontjából – az ellenzék?

Nem könnyű válaszolni erre. Mondhatjuk, hogy régóta gyűlő sérelmek törtek fel, a nyílt színi lopásból – ami minden rendszer bukását elhozza egyszer - lett elege a fővárosi szavazóknak.. De az sem kizárt, hogy az utolsó napokban napvilágra került Borkai-videó fordította meg a hangulatot. Tisztázatlan jövedelmek és képmutatás – nem kellenek nagy dolgok a szimpátia elvesztéséhez.

Az is kiderült, hogy a migrációs központú kampány már nem működik. Nem azért, mert a tagadhatatlanul meglévő, európai szintű probléma megoldódott volna, egyszerűen elhomályosodott, nem tudott már átütő erejű lenni ez a fajta riogatás. Egy Borkai-videó bizony képes lenullázni a legaprólékosabban kidolgozott kormánypropagandát is.

Mi történt ezen a nyáron tehát? Úgy néz ki, semmi olyan, ami magyarázná ezt a fordulatot. Rendszerszerű változás nem volt a politikában. Az érdekcsoportok sérelmei – pedagógusok, egészségügyiek – sem friss keletűek, akár már a 2018 tavaszi voksoláson is hangot adhattak volna elégedetlenségüknek.

Egyelőre annyit tudunk, hogy valami miatt lángra kapott a gyújtózsinór. Nem lehet figyelmen kívül hagyni annak a jelentőségét, hogy az ellenzék a közös jelöltállítással szűkítette a politikai alternatívát. S egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Karácsony Gergely és társai végső sikeréhez elég volt egy nyomorult videó egy adriai hajókázásról.

S talán az is kiderült vasárnap, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója a 2022-es parlamenti választáson.

tarlos-es-karacsony_lgc.jpg

Baka F. Zoltán
 
Utoljára módosítva:
S talán az is kiderült vasárnap, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója a 2022-es parlamenti választáson.
A cím azt mondja hogy kiderült ki lesz orbán kihívója a cikkban meg az van hogy ˝talán kiderült˝...
De, hogy mi és hogyan derült ki arról szinte egy szó sincs.
A lényeg :
 
.
Példabeszédek 16:18

Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.
A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság.
Nem tudom honnan szeded ezt.
Persze Biblia De az nem ismerhette a Fideszt.
A jelzők azok ősik és igazak a mára.
A bukást én még nem túl közelre venném.
A jelek valóban gyűltek.
A cikk komoly túlzásokat tartalmaz.
A babona azt mondatná: Mivel mindig akkor bukott a Fidesz országosan nagyot mikor Budapestet elvesztették.
És így ez most egy rossz ómen.
Babona ide-oda.
De racionálisan mondom az irány, a folyamat beindult.
És valóban a NER országosan is pökhendi és gőgös a botrányaik sokasodnak, ez elég későn de a tűréshatárt áttörni látszik.
Ahhoz képest vidéken kevesebb lett az ellenzéki győzelem mint a botrányok jósolhatnák egy jó reagálású társadalomban.
Annyira sok a megszédített ember.Nem egyik pillanatról a másikra ,lesz bukás és látványos elfordulás.
 
Ha elég lett volna, akkor nem nyer Borkai...
Ezt a Borkai dolgot a rendszer és a felfogás tehetetlenségi tömege vitte előre.
Épp egyel feljebb írtam Nincs és nem is könnyű
Ahhoz képest vidéken kevesebb lett az ellenzéki győzelem mint a botrányok jósolhatnák egy jó reagálású társadalomban.
Annyira sok a megszédített ember.Nem egyik pillanatról a másikra ,lesz bukás és látványos elfordulás.
És még az ingeküszöbe se egyforma minden polgárnak.
A vakhit is megbocsájtó tud lenni.A szemét kilophatják a vaknak nem lát eleve.
 
S egyáltalán nem lehet kizárni, hogy Karácsony Gergely és társai végső sikeréhez elég volt egy nyomorult videó egy adriai hajókázásról.

Ha elég lett volna, akkor nem nyer Borkai...
Ez itt két idézet. A második nem jól látja
Miért?
Mert az első igaz de ott nagyobbat lendített mert korábbi úgy és országosan sokasodó hasonló esetek gyűltek össze.
És jókor érkezett
A második jóval kisebb botrány és leválasztódott az országosról.Budapesti választás mégis csak jobban előtérben van.
A második ügy a Borkai ez előzőek történésével együtt kell érezni.Valóban meglepő de én annak tudom be.
Nem volt akkora előtörténete mint a Budapesti előválasztási események miatt reflektorban lévő események. A nevek is nagyobbak: Karácsony, Tarlós.
fej fej mellett voltak és ehhez az a videó elég volt
A két választás fajsúlyban is más.
A botrány is más
Melitta se azt mondta tuti dolog úgy írta nem kizárt
 
Utoljára módosítva:
Az eredményből sok minden látszik, s ami látszik, az jóval összetettebb annál, mint ahogyan azt e cikk tárgyalja. Mindenesetre hatékony és eredményes városvezetés egyáltalán nem politikai hovatartozás függvénye. A budapestiek választottak. De a vidék is. Érdekes például, hogy a győrieknek akkora averziójuk van a balliberális oldaltól, hogy még egy erkölcsi nullát is képesek polgármesternek választani. Persze a Dunántúl, különösen Észak- és Nyugat-Dunántúl - szülőföldem - híresen jobboldali. Egyáltalán nem látom problémának, ha kiegyenlítettebbé válnak az erőviszonyok, talán megállítja a politikai élet nivellálódását. Bár - mondjuk - a kampány nem épp ezt bizonyítja.
 
Igen mert úgy nézem hogy győrben sem személyt hanem pártot választottak. Mivel a párt nem lépett ki borkai mögül így a tagság is ment. Lásd a felhívást!:
upload_2019-10-14_9-37-0.jpeg
 
Érdekes például, hogy a győrieknek akkora averziójuk van a balliberális oldaltól, hogy még egy erkölcsi nullát is képesek polgármesternek választani.
Amit írtál ez előtt az idézet előtt az igaz.
Viszont ez a mondat légből-kapott miért mert a
s ami látszik, az jóval összetettebb annál, mint ahogyan azt e cikk tárgyalja.
Mert ez is bonyolultabb mint amit írsz Nem bizonyít semmi averziót semmitől.Inkább alacsonyabbra került tűrésküszöböt mutat és a megbocsájtunk a mi kutyánk kölykének.Nem számít mindenki ezt teszi.
Győr régóta stabil fideszes település,
És ez nem averzió se nem jobboldaliság
Lehet egyszerű behasonulás akár érdekből is
https://444.hu/2019/10/13/641-szavazattal-nyert-borkai-zsolt-gyorben
És halottam lehet lemondani kényszerítik.
Bár ez azért lenne fura mert akkor új választás fog kelleni.
És azt a 641 szavazat miatti győzelmet nem kozkáztatná a Fidesz
 
Utoljára módosítva:
Mivel a párt nem lépett ki borkai mögül így a tagság is ment.
A Fidesz pártlapja Borkai Zsoltra tolja Tarlós vereségét

És én is arról regéltem feljebb ,összefügg a kettő együtt kell látni.
Épp csak nem tudta elmismásolni a Győri ügyet.
És mivel botrányok sora !
így visz a mélybe valahol vagy folyamatosan és végleg.
Ha a Borkai ügy nem tette ellenzéki polgármestert Győrbe.
Annál komolyabb haszon így az ellenzéki esélynek
Ezt már lemosni nem lehet és a Győriek tényleg megbuktatták a Fideszt azzal hogy Borkait választották.
 
Utoljára módosítva:
akkor mentett volna valamit a Fidesz ha lebeszélik Borkait.
Inkább vesztették volna el a várost.
No de a mi kutyánk kölyke kommunista szlogent ismerik és nem engedték még el a kezét szinte senki botrányos esetnek.
Na ne felejtsük nem most kezdődött a hatalmi pökhendiség.
Hány ügy volt már és menteni igyekeznek erkölcsi mocskokat.
 
Gyurcsány alkalmatlannak találta Karácsonyt, s úgy tűnik, Karácsony győzelme egyben Gyurcsány Ferenc pozíciójának visszaszorulása is az ellenzéken belül. Hogy ez miféle átrendeződést hoz, ki tudja. A Jobbik szerintem már múlt idő. A fiatal Momentum erősödik, szimpatikusak is lennének, csak Fekete-Győr ne lenne ennyire demagóg. MSZP? Ember legyen a talpán, aki képes megítélni a jövőjüket.
 
Orbán sem nyilatkozott borkairól....majd hétfőn azaz ma....
Az olimpiai bizottság is visszavett a nagy eltiltási tervből.......nem menrtek lépni hisz mit szól a Főnök!!
 
No de a mi kutyánk kölyke kommunista szlogent
A győri választópolgárok nem pártkatonák. Egyszerűen nem akarták a várost az általuk gyűlölt balliberális oldal vezetésének kezébe adni. Remélhetőleg Borkai hamarosan eltakarodik, és a győri jobboldal talál olyan alkalmas jelöltet, aki egy időközi választáson újra megmérkőzhet az ellenzéki jelöltekkel.
 
Gyurcsány alkalmatlannak találta Karácsonyt, s úgy tűnik, Karácsony győzelme egyben Gyurcsány Ferenc pozíciójának visszaszorulása is az ellenzéken belül. Hogy ez miféle átrendeződést hoz, ki tudja. A Jobbik szerintem már múlt idő. A fiatal Momentum erősödik, szimpatikusak is lennének, csak Fekete-Győr ne lenne ennyire demagóg. MSZP? Ember legyen a talpán, aki képes megítélni a jövőjüket.
Én is Épp a DK kevésbé sikerét látom cikk ide vagy oda
viszont a jobbikban tévedsz
 
Gyurcsány alkalmatlannak találta Karácsonyt, s úgy tűnik, Karácsony győzelme egyben Gyurcsány Ferenc pozíciójának visszaszorulása is az ellenzéken belül. Hogy ez miféle átrendeződést hoz, ki tudja. A Jobbik szerintem már múlt idő. A fiatal Momentum erősödik, szimpatikusak is lennének, csak Fekete-Győr ne lenne ennyire demagóg. MSZP? Ember legyen a talpán, aki képes megítélni a jövőjüket.
A fidesz egy gyüjtőpárt ellene is csak gyüjtőpárt tud elérni sikereket ezzel a választási rendszerrel.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére