Titkolják az üzemek, hogy rengeteg munkatárs fertőződött meg?

A Vasas Szakszervezet szerint egyes üzemekben a vírusmegbetegedés miatti hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak. Van, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben. A munkaadók szerint vaklárma, hogy ekkora lenne a baj.

Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak az egyes üzemekben. Van olyan kirívó eset, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben - írja a Népszava.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak azt mondta, mindenképpen meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző, nagy dolgozói létszámmal működő gyárak átmeneti bezárásának kérdését.

Van olyan üzem, ahol heti kétszer tesztelik a munkásokat, de azoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni. A dolgozók ugyanakkor tapasztalják, és jelzik is a szakszervezetnek, hogy egyre többen esnek ki a munkából.

Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint ugyanakkor a hivatalos adatok szerint az országban 190 ezer körül mozog az aktív fertőzöttek száma, a termelésben viszont több mint egy millióan dolgoznak.

Ez alapján pedig nem lehetséges a 15-20 százalékos fertőzöttségi arány a gyárakban, ez nem tényeken alapuló állítás - mondta. Elképzelhetőnek ugyanakkor, hogy egy-két üzemben valóban lehet az átlagosnál kicsit több megbetegedés.

Sem a munkavállalói érdekképviseleteknek, sem a munkaadóknak nincsenek azonban pontos adataik arról, mekkora a fertőzöttek és a megbetegedések aránya a termelésben.

vas.jpg
 
Azért Kanadában sem annyira jó a helyzet...
Kanadában más országokhoz hasonlóan továbbra is korlátozások vannak érvényben a járvány miatt, az éttermek és bárok zárva vannak, zárt helyeken pedig továbbra is maszkot kell viselni. Ennek ellenére egy vancouveri étteremben a hétvégén emberek tömegei érezték jól magukat maszk nélkül, nyilván be is ment ellenőrizni a helyre két egészségügyi ellenőr.
az étterem tulaja, Rebecca Matthews – akire közben egy csecsemő van kötve egy kendővel –, aki nem visel maszkot, a két, maszkot viselő ellenőrnek azt mondja, hogy szerinte az ellenőrök épp birtokháborítást követnek el. Közvetlenül ezután pedig az étteremben tartózkodó maszk nélküli tömeg egyszerre kezd kiabálni az ellenőröknek, hogy menjenek ki. Az ellenőrök végül kimentek, a tömeg tapsolt és ujjongott.

Az eset után elrendelték az étterem bezárását egészen április 20-ig.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok ! Az év végi hajrában szükségünk lenne 6. osztályos Természetismeret OFI ( Horváth Miklós, Molnár László ) témazáróra, téma: Hazai tájakon, Vizek vízpartok életközössége,
és Nyelvtan témazáróra,Raátz Judit Minden segítséget előre is nagyon szépen köszönök!
Agenta wrote on tass500's profile.
Szia!

'Frank Schätzing: Limit' c könyve németül.

Mobi és epub formában, nem tudom melyik a jó Neked.

Üdv!
A.
Sziasztok én 5.osztályos történelem mf megoldásokat keresem mozaik kiadó 2020-as kiadását.Illetve 5 osztályos történelem év végi dolgozat kérdéseit megoldókulcsal előre is köszönöm a segítséget.
jövő13 wrote on Dzsonatan's profile.
Szia! Megkaptad a kémia feladatlapok megoldásait?Feltöltenéd?Köszönöm!
Ténia wrote on ametiszt99's profile.
Kedves ametiszt 99!

Szeretném kérni Khaled Hosseini-Papírsárkányok hangoskönyvet, amit találtam linket, nem él.

Köszönettel:
Ténia

Statisztikák

Témák
36,440
Üzenet
4,397,883
Tagok
591,082
Legújabb tagunk
iwannadielol
Oldal tetejére