Titkolják az üzemek, hogy rengeteg munkatárs fertőződött meg?

A Vasas Szakszervezet szerint egyes üzemekben a vírusmegbetegedés miatti hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak. Van, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben. A munkaadók szerint vaklárma, hogy ekkora lenne a baj.

Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak az egyes üzemekben. Van olyan kirívó eset, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben - írja a Népszava.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak azt mondta, mindenképpen meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző, nagy dolgozói létszámmal működő gyárak átmeneti bezárásának kérdését.

Van olyan üzem, ahol heti kétszer tesztelik a munkásokat, de azoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni. A dolgozók ugyanakkor tapasztalják, és jelzik is a szakszervezetnek, hogy egyre többen esnek ki a munkából.

Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint ugyanakkor a hivatalos adatok szerint az országban 190 ezer körül mozog az aktív fertőzöttek száma, a termelésben viszont több mint egy millióan dolgoznak.

Ez alapján pedig nem lehetséges a 15-20 százalékos fertőzöttségi arány a gyárakban, ez nem tényeken alapuló állítás - mondta. Elképzelhetőnek ugyanakkor, hogy egy-két üzemben valóban lehet az átlagosnál kicsit több megbetegedés.

Sem a munkavállalói érdekképviseleteknek, sem a munkaadóknak nincsenek azonban pontos adataik arról, mekkora a fertőzöttek és a megbetegedések aránya a termelésben.

vas.jpg
 
A hírt meg tudom erősíteni. Így igaz... Megtapasztaltam, hogy bizony a legtöbb üzemben a Covidos betegek ha otthon maradnak, a maradék dolgozói létszám megpróbálja a hiányzó munkaerőket is pótolni. Aztán ismét kiesnek néhányan és ismét néhányan... Nem tudom, meddig kell ennek így lennie.
Kit hibáztatok?
Legfőképpen a kormányt. Direkt és megfontoltan nem azt írtam, hogy "kormányunkat", mert az ilyen nem a mi kormányunk, hanem a saját feje után menő eszementek csapata. Miért nem lehet 100 %-os munkabért ilyen esetben kifizetni a Covid fertőzésben megbetegedetteknek? Miért nem? Többen azért nem maradnak otthon, s fertőzik a többi munkatársat, mert nem elég a család életvezetéséhez, a hitelek és számlák fizetéséhez a betegállományi pénz.
Kérdezem, miért nem lehet úgy kormányozni egy országot, ebben az esetben, mint ahogyan ezt megteszik Ausztriában? Igen, igen, ott teljes fizetést adnak, az ebben a betegségben szenvedőknek. Sőt az otthon maradóknak is, akik kényszerből otthon kell, hogy maradjanak.
A brüsszeli pénzből telne, de az a baj, hogy nem arra használják, amire kapják. Olyan, de olyan dühös vagyok, szinte füstöl a gép a kezem alatt... Ennyit erről.
Egy lelkiismeretes vezető, sűrűn tesztelné a munkába érkezőket, hogy ne üsse fel a fejét a járvány az üzem dolgozói között. Igaz, hogy így "cserélődik" a létszám, de mennyien halnak bele? A családtagokkal is számolva... Idős, v. kisgyerek, de életkortól függetlenül, arat a halál... S, ennek nem kellene így lennie. Lelkiismeret, becsület, saját csapatának védése... no igen, van még hiányzó "láncszem" ebben az országban a vezetők között.
 
Ilyen az üzlet ha én leállítom a termelést a dolgozók vélt vagy valós fertőzöttsége miatt akkor az én termékem nem lesz a polcokon azaz a konkurencia beelőz és lehet hogy hiába gyártok majd újra a termékemet akkor már nem lesz annyira kelendő.
Vagyis akkor meg elbocsátani kényszerülök a dolgozókat.
Persze ha a dolgozók viselik az egyéni védőeszközöket úgy mint maszk , gyakori kézmosás fertőtlenítés azzal lehet csökkenteni a fertőződés veszélyét. Azaz nem viszi haza a vírust és nem is tudja behozni.
 
Miért nem lehet 100 %-os munkabért ilyen esetben kifizetni a Covid fertőzésben megbetegedetteknek?
Ezt már csak azért sem értem, mert a pedagógusok, ha jól tudom megkapják a teljes bérüket arra az időre is, amíg a tanítás szünetel.
Ha egy egészséges pedagógusnak jut teljes bérre, akkor egy beteg gyári munkásnak miért nem?
 
Ezt már csak azért sem értem, mert a pedagógusok, ha jól tudom megkapják a teljes bérüket arra az időre is, amíg a tanítás szünetel.
Ha egy egészséges pedagógusnak jut teljes bérre, akkor egy beteg gyári munkásnak miért nem?
Szerintem azért mert a tanár munkaadója rendelte el a tanítási szünetet.
Kivéve ha Amennyiben a koronavírusos megbetegedés foglalkozási megbetegedésnek minosül, akkor 100%-os táppénz jár (baleseti táppénz).
Nos hogy a kérdésedre is választ adjak ....CSAK.
 
Igen de, itt a felszólalásnak az a lényege hogy Gyurcsány....
Gondolom azért, mert ő ellenzi az orosz, kínai és egyéb, eu-ban még forgalomban nem lévő oltóanyagot.
De ez esetben úgy tűnik, Orbán nem ellene, hanem csak elébement az európai eseményeknek. Orosz, kínai (és még ki tudja, honnét) oltóanyag itt is lesz, a regisztráltak egyre türelmetlenebbek, nem fognak csöndben otthon ülni és várni éveket az uniós elosztású oltóanyagra, egyre hangosabban követelik a megoldást.
 
Most gondolod vagy tudod?
Nem, természetesen nem tudom hogy ő ellenzi, az információ a netről származik, tehát az állítás lehet igaz, de lehet hamis is. De feltételezem, hogy ez okozza a két szám közötti különbséget. 1,6 millió kapott oltást, ebből 1 millió az eu-st, a maradék 600 ezer kínait és oroszt.
 
Nem, természetesen nem tudom hogy ő ellenzi, az információ a netről származik, tehát az állítás lehet igaz, de lehet hamis is. De feltételezem, hogy ez okozza a két szám közötti különbséget. 1,6 millió kapott oltást, ebből 1 millió az eu-st, a maradék 600 ezer kínait és oroszt.
Kösz.
 
Valamit nagyon nem értek.
Mindenki a kormányt, Gyurcsányt, vagy az éppen aktuálist hibáztatja.
Egy valamit még senki sem pedzegetett, a maszkot - leánykori nevén : álarc.
Ebben az egész járványban mindösszesen egy épkézláb intézkedés történt, ami még hasznos is, ez pedig a maszk hordásának elrendelése. Na,nem mindenhol kellene, de ezt most nem akarom elaprózni.
A 484/2020. (III.11.) számú kormányrendelet, meghatározza, hogy mikor, hol, kinek kell, vagy éppen nem kell hordani. Nem sorolom fel, akit érdekel az nézze meg a rendeletet.
A problémát egyedül az okozza, hogy a polgárok nem ismerik azt a fogalmat, hogy önfegyelem, és a ha valaki nyitott szemmel jár-kel a városban az rögvest látja is hogy miért.
Közterületen, tömegközlekedési eszközön, boltokban, taxikban, hordják is szorgalmasan, mert oda belát a hatósági ember és akkor büntet szigorúan.
De mi történik, amikor a dolgozó ember belép a munkahelyére?
Az történik, hogy cinkos mosollyal leveszi az álarcát, mert az már egy szubkörnyezet és a rendőrnek meg nincs röntgen-szeme.
Azzal a mozdulattal, amikor a füléről leakasztja az álarcot és az első levegőt kifújja, egycsapásra át is adja a benne leledző vírust, amit egy hasonlóan zárt környezetben, mondjuk egy lakásban tartott bulin (mert oda sem mehet a rendőr) kapott meg valakitől.
Ha emlékszik még erre valaki, nagyjából már több mint egy éve így kezdődött egy Osztrák síparadicsom valamelyik vendéglőjében.
De, vissza a lényegre.
Jelen körülmények arra utalnak, hogy a munkahelyeken tudják a legkönnyebben átadni a kór vírusát, és ebben nem biztos, hogy az éppen kipécézett politikai prominens volna a hibás. Parányi felelőssége azért az egyénnek is van ebben. (szerintem)
 
Utoljára módosítva:
A sajtót elfigyelve a következő évi választás új migránsa az oltás lesz. Ha a Fidesznek és persze európának az oltásokkal év végéig sikerül stabilizálnia a helyzetet, akkor ráég az ellenzékre az oltástagadó, oltásellenes, halálprti és stb. szlogen, ha meg nem, akkoe ez a kormányra ég rá. Piszok nehéz eldönteni kinek van igaza, de az fix, hogy egyik oldalnak sem kellene egy ilyen kérdésben politikai tőke kovácsolása miatt hadakoznia. Mintha árviz közben azon vitáznának kell e nyulgát vagy nem kell.
Az állam meg azért nem fizet 100%-os pénzt mert már kifizette sok esetben évekre előre, hogy az a dott cég Magyarországra települjön. Kicsit konkrétabban túl sok pénz lenne. Kb. 4 millióan melónak, azt szorozd be csak 100 000 ft. Ha jól számolok 400 milliárd lenne. A 2020 as költségvetés
21 793 milliárd forint volt elméletben. A 2021-est nem tudom, de a múlt évire vetítve majd 25% elvinné és sokaknak nem 100 000 fizetése, hisz a minimálbér is több elméletben.
 
Ha a Fidesznek és persze európának az oltásokkal év végéig sikerül stabilizálnia a helyzetet,
Hogy sikerülne, ha már most lehet tudni, hogy az oltás (egyik sem!) nem véd meg a fertőzéstől, nem véd meg attól, hogy továbbadd a fertőzést, és a kórházi ágytól sem véd meg mindenkit. A mutálódott vírussal szemben meg aztán végképp nincs semmi, csak a remény.
 
Hogy sikerülne, ha már most lehet tudni, hogy az oltás (egyik sem!) nem véd meg a fertőzéstől, nem véd meg attól, hogy továbbadd a fertőzést, és a kórházi ágytól sem véd meg mindenkit. A mutálódott vírussal szemben meg aztán végképp nincs semmi, csak a remény.
már korábban írtam, az oltás abban segít, hogy 100 ból ne 60 kerüljön kórházba hanem csak 5-10. A többiek meg könnyebben átvészeljék. Folyamatosan fejlesztik az oltásokat. Nincs más hatékony módszerünk csak az oltás. Persze ott van a mindenki othol ül egy hónapot, de ez nem opció európában.
 
Persze ott van a mindenki othol ül egy hónapot, de ez nem opció európában.
Hiába is ülne otthon az európai, ha más földrészről minden további nélkül be lehet utazni. Európa nem szigetország, mint Ausztrália, hogy hatékonyan le tudja zárni a határait. Szárazföldi határon pedig az nem megy át, aki nem akar.
ui. éppen ez utóbbi miatt vannak fenntartásaim a nyájimmunitással kapcsolatban. Nem a 10millió magyar 70%-át kell beoltani, és nem is a német 85 millió 70%-át, hanem a 7,7 milliárd 70%-át. Na ez utóbbi az, ami szerintem utópia.
 
Hiába is ülne otthon az európai, ha más földrészről minden további nélkül be lehet utazni. Európa nem szigetország, mint Ausztrália, hogy hatékonyan le tudja zárni a határait. Szárazföldi határon pedig az nem megy át, aki nem akar.
ui. éppen ez utóbbi miatt vannak fenntartásaim a nyájimmunitással kapcsolatban. Nem a 10millió magyar 70%-át kell beoltani, és nem is a német 85 millió 70%-át, hanem a 7,7 milliárd 70%-át. Na ez utóbbi az, ami szerintem utópia.
Persz, hogy az. Eleve egy csomó orszában alig vegetál az egéségügy. A tálibok, bokoharam és társai majd beengedik a nyugati vakcinát vagy orvosokat. Mikor pár éve az volt a hír, hogy a védőoltásokkal kereste a terroriták rokonait a cia oakisztánba, az oltást beadták csak vettek gy kis mintét közben.
Aztán ott egy csomó lökött vezető, aki hisz vagy ép nem hisz a virusban. AZtán ott a helyi politikai iszapbírkózás, mint NY államban, ahol a vakcinaelosztást kordináló emberke hivogatja a megyevezetőket, hogy álljanak ki a szekszuális viszaéléses botrányba keveredett demokrata kormányzó mögött, a megyvezetők meg feljelentik az ügyészségen mert úgy érzik ha nem teszik meg nem kapnak vakcinát. Rengeteg példa van.
Az Eu határai külső határai addig nyitottak amig a politika azt akarja. Pl. ott a brit törvényjavaslat, aki illegálisan jött csak ideiglenesen maradhat és sohasem lehet állampolgár.
 
Ezt már csak azért sem értem, mert a pedagógusok, ha jól tudom megkapják a teljes bérüket arra az időre is, amíg a tanítás szünetel.
Ha egy egészséges pedagógusnak jut teljes bérre, akkor egy beteg gyári munkásnak miért nem?
Nem szünetel a tanítás. Online vagy távoktatás van, ki minek nevezi. Mindegy, mert egyik sem igaz. Hiába telt el egy év, nagyjából megint a pedagógusokon múlik minden. Időben, energiában sokkal többe kerül egy óra, mint jelenléti oktatásban, és messze nem olyan hatékony a legtöbb esetben. Pedig már van DKT is az e-krétában. Ez az egy, amit kaptak. Valószínűleg az fejleszthette ki, aki a szavazatszámlálót meg a vakcinainfó oldalt. Közös jellemző: felhasználói igénybevételtől összeomlik az egész. Ma eljutottak odáig, hogy a helyett, hogy belátták volna, nem maradt olyan szakemberük, aki képes működő, XXI. századi infotechnikát összeállítani, azt mondták, ellenséges támadás érte a rendszert. A csapból is az oltás, oltás jön, de ellenséges támadás, ha nem hisz a nép, és mozdul.
A vírusfertőzött pedagógusoknak pár %-a kapott teljes táppénzt. Fenn van a pontos %, nem emlékszem. Olyan macera bizonyítani, hogy az iskolában kapta el valaki a fertőzést, hogy sokan bele sem kezdenek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére