Titkolják az üzemek, hogy rengeteg munkatárs fertőződött meg?

A Vasas Szakszervezet szerint egyes üzemekben a vírusmegbetegedés miatti hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak. Van, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben. A munkaadók szerint vaklárma, hogy ekkora lenne a baj.

Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak az egyes üzemekben. Van olyan kirívó eset, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben - írja a Népszava.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a lapnak azt mondta, mindenképpen meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző, nagy dolgozói létszámmal működő gyárak átmeneti bezárásának kérdését.

Van olyan üzem, ahol heti kétszer tesztelik a munkásokat, de azoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni. A dolgozók ugyanakkor tapasztalják, és jelzik is a szakszervezetnek, hogy egyre többen esnek ki a munkából.

Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint ugyanakkor a hivatalos adatok szerint az országban 190 ezer körül mozog az aktív fertőzöttek száma, a termelésben viszont több mint egy millióan dolgoznak.

Ez alapján pedig nem lehetséges a 15-20 százalékos fertőzöttségi arány a gyárakban, ez nem tényeken alapuló állítás - mondta. Elképzelhetőnek ugyanakkor, hogy egy-két üzemben valóban lehet az átlagosnál kicsit több megbetegedés.

Sem a munkavállalói érdekképviseleteknek, sem a munkaadóknak nincsenek azonban pontos adataik arról, mekkora a fertőzöttek és a megbetegedések aránya a termelésben.

vas.jpg
 
AZ OLTÁS nem csodvárás.Nem gyógyít meg, csak csökkenti a súlyosabb esetek számát.
Elnézésedet kérem mert úgy tűnik nem értetted meg milyen értelemben csodavárás az oltás.
A járvány leküzdése, annak végetvetése szempontjából.
Arra számítanak megáll a járvány, így csoda várás
Valakik szerint (már mutattam) nem lesz vége.
Mert a folyamatos és meg nem szűnő-oltás az nem vége.
Én azt teszem mellé más intézkedések is kellenek.
Az aki azt mondja:átalakul a covid, megszelídül és olyan lesz mint az évi influenza járvány.
Ez tetszetős.
Ám a tudomány nem képes feltérképezni tárgyilagosan(sok mai ok miatt) a mostani covid viselkedését.
És ez bennem felveti a kétségét igaz e az amit a mondatod második felében mondasz.
De ez sem tudományos,( én nem vagyok már abban sem biztos) csak a hihetőség kategória.
Ami szubjektív nézetem.
 
Utoljára módosítva:
Nos, azért ha visszanézzük az 2010-től 2021-ig tartó időszakot, éppen lett volna idő, hely, PÉNZ (bőven!!) megcsinálni azt, ami elmaradt.
Lett helyette mindenféle aréna.

Én nem érzem hibásnak ebben magam, de annál jobban hibáztatom a fideszes szavazókat, akiknek elég annyi: Folytatjuk!
Ebben a témában már írtam.
Az az Orbán azért nem nyúl az egészségügyhöz mert akkora működés rendszerhiba van.
Ami komoly politikai akaratot és nagy támogatottságot kíván.
Nem konkrét pénz kérdés, hanem komplett átszervezést igényel.
Biztosítási rendszer és a hierarchikus orvosi vezetés átalakítását kívánná.
És ehhez azért nincs politikai akarat, mert rettenetes nagy népszerűség vesztést hordoz magában.
Kezdve ott a több biztosítós modellt kéne bevezetni hozzá.
Ez helyből visszautal a 300Ft-s népszavazási viselkedésükre.
Hogy hitetnék el hogy akkor nem volt igazuk
És teszem azt most megcsinálnák?
Már itt kódolva van
Nem nyúl hozzá inkább a feneketlen vermű pénznyelőt.
A mai sántát sántította tovább.(hagyták tovább romolni)
Úgy hogy minimum pénzt tol belé.Mert minden évben év végéig adósságot rendez.
Ez az egészség ügy vegetálásához is épp csak elég.
Ami pénz , ami az élethez kevés, az éhenhaláshoz sok.Az egészségügynek
És ez egy olyan elszalasztott lehetőség volt a nagy politikai támogatottsága idején!
Ami szintén bűne mert gyáva, minden népszerűség vesztésre.
Ez a baj a népszerűség maximálására törő, kockáztatni nem merő felfogásnak.
Nyer de az ország veszít
 
Utoljára módosítva:
Mindegyik vakcina, amelyet az unióban engedélyeztek, csak IDEIGLENES, 6 hónapra szóló forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik.

Lehet, hogy fél év letelte, és az eredmények kiértékelése után ezek az oltóanyagok, jelen a formájukban már nem is kapnak forgalomba hozatali engedélyt, mert mint látjuk-halljuk, vuhani vírust, amihez ezeket az oltóanyagokat kifejlesztették, már Vuhanban sem lehet találni.
Kedves, én nem vitatom az ideiglenes forgalomba hozatali engedélyt, mint ahogy nem firtatom azt sem, h miért is kiabálva írod le az ideiglenes szót, hiszen nagy betűkkel ezt fejezik ki a neten.
Egyetlen célom volt, h rávilágítsak arra, h a védőoltásra várakozó a kígyózó sorban, megkapja az l. v ll. oltási adagját, amelyet az alap állapotú vírusra fejlesztettek ki, majd, legyengült szervezetével, amíg az immunvédelme erősödni próbál, óhatatlanul is előfordulhat, h már az újabb vírus mutánst hordozó emberekkel fut össze, amit elkaphat, és ez adhatja, h bekerül kórházba, netán lélegeztetőre....nem csoda, h az esetszámok megugranak...
Továbbá, arra is rámutatni szántam előző hsz-em, h kiadnak egy igazolványt a védőoltásáról, ami sokaknak azt a bebiztosított érzetet keltheti, hiszen 6 hónapra adják ki, h az illető, aki az igazolvány birtokosa, védett 6 hónapig a vírustól (bármely variánsától), ami tévedés, a korlátozások ugyanúgy betartandók számára is...
De mindegy, ha nem láttok soraim közt értelmet, én a magam részéről letudtam!
 
Nézd meg pontosan, hogy mire adtam ezt a választ!
Az oltási igazolás arra jó, hogy a birtokosa igazolni tudja, oltva van. Semmi egyébre. Védett? A gyártói igéretek szerint is csak kb 70-90% lesz védett, a 2. oltás után kb. 2 hét elteltével, és akkor is csak a vuhani vírustól.
A többi ígéret egyenlőre mind puszta feltételezésen alapul.

U.i: az esetszámok pedig egyre nőnek, ami teljesen természetes, ugyanis nem azokat oltják, akik napi szinten sok emberrel találkoznak, így sok embernek tudják tovább adni az esetleges fertőzést.
Amíg a gyári munkások, bolti eladók, postások, buszvezetők, pedagógusok stb. tömegei sorra nem kerülnek, addig nem is várható csökkenés.
 
Nézd meg pontosan, hogy mire adtam ezt a választ!
Az oltási igazolás arra jó, hogy a birtokosa igazolni tudja, oltva van. Semmi egyébre. Védett? A gyártói igéretek szerint is csak kb 70-90% lesz védett, a 2. oltás után kb. 2 hét elteltével, és akkor is csak a vuhani vírustól.
A többi ígéret egyenlőre mind puszta feltételezésen alapul.
Ahogy a végén írtam, letudtam a magam részéről, nem a saját hozzáállásomról szóltam, hanem éppen arról, h sokan nem fognak mélyebbre nézni, csak az igazolást fogják félreértelmezni, nem egészségügyisek, mint amilyen vagy...
A letudtam, mondom magyarul, ezúttal tényleg lezártam!
 
A válaszom nem ellened irányult. Sajnálom, ha neked ez jött le belőle.
 
1617710458402.png

1617710423691.png

Lehet, hogy ez az oka a nyitás állandó hangoztatásának, a sportolók oltásának, a felfokozott oltási tempónak?
Tudom, ez nem a legszebb feltételezés, de nem szólnék, ha ősszel nem lett volna kivétel a focimeccs a korlátozások alól.
 
Nos hogy áll a nyitás és a focimeccs?
Lesz focimeccs hisz nyitás van
És április 7 van.
Feladták azt postára, az oltottak száma ismerete előtt (megelőlegezve)
Úgyis meglesz az sztahanovista módszerrel
 
Nos hogy áll a nyitás és a focimeccs?
Lesz focimeccs hisz nyitás van
És április 7 van.
Feladták azt postára, az oltottak száma ismerete előtt (megelőlegezve)
Úgyis meglesz az sztahanovista módszerrel
Csak a "sztahanovista" ellen tiltakozom, mert más korszak, más alapok, a történelem más lapja, más okból, más késztetés.
Nem, közük nincs hozzá.
Egy sztahanovista nem áldozott föl senkit.
Itt semmi nem számít, csak mánia.

S szolgájává tesz az akaratának, nem érdekli, tetszik vagy sem.
 
Megelőlegezve és ignorálva a 311-t (elhunytak)...
Nos erről azóta kiderült hogy tévedés volt a KSH rosszul számolta az áldozatokat....Viktor ezt is jobban tudta!!!
Itt van még a nyitás is sok ember tényleg azt hitte hogy nyitás lesz.
A boltok még szigorúbban lehetnek nyitva.
Az hogy a fodrász és a könyvesbolt kinyitott az nem hiszem hogy akkora járvány terjesztő.
De, bódottság van hisz nyitottunk!!!
 
Nos erről azóta kiderült hogy tévedés volt a KSH rosszul számolta az áldozatokat....Viktor ezt is jobban tudta!!!
Ez nem kétséges.
De mi köze a KSH-nak az Operatív Törzshöz?
És különben is Cili néni megmondta, adattorlódás.
Igaz ez csak akkor lehet, ha nincs "real time" adatkapcsolat a jelentők és a törzs vagy legalább az AEK között.
Akkor viszont milyen TB informatikai fejlesztésekre dobtunk ki milliárdokra?
Itt van még a nyitás is sok ember tényleg azt hitte hogy nyitás lesz.
A boltok még szigorúbban lehetnek nyitva.
Azért mennyivel jobb a friss levegőn várakozni...
Az hogy a fodrász és a könyvesbolt kinyitott az nem hiszem hogy akkora járvány terjesztő.
De, bódottság van hisz nyitottunk!!!
 
A boltokkal kapcsolatos nyitásmizériának nagyobb a füstje, mint a lángja. A szentendrei Spar éppen szemlélteti:

1617821933463.png

Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője elmondta: senki nem sérült meg, mindenki időben kijutott a raktárból.
 
Csatolás megtekintése 1787849
Csatolás megtekintése 1787847
Csatolás megtekintése 1787848
Folytatás a cikkben, mert bőven van még ...
Elárulná vki, h lehet pályázat elbíráló, aki saját maga pályázó is egyben?!
Komolyabb munkahelyeken, még az egyazon területen dolgozó, családi kapcsolatban lévők egymás alá és fölé rendeltségét is tiltják!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére