Tovább tart a magyarok rohama: júniusban is több ezren regisztráltak a Brexit utáni életre

Júniusban újabb 2500 magyar regisztrált az Egyesült Királyságban, hogy a Brexit után is szabadon vállalhasson munkát – derül ki a brit belügyminisztérium adataiból. Az érintetteknek még van egy évük a regisztrációt végrehajtani, így a jelenlegi 104 ezres szám még biztosan emelkedni fog.

Júniusban is aktívak voltak a magyarok

Júniusban újabb 2540 magyar regisztrált a brit belügyminisztériumnál (Home Office) annak érdekében, hogy a Brexit után is szabadon vállalhasson munkát a szigetországban. Ez ugyan március óta a legmagasabb havi adat, de továbbra sem számít kirívónak, egyértelműen látszik a járványhelyzet hatása, ami jelentősen lelassította a regisztrációt.

brexitreg200828egy-393254.png

A mostanival együtt összesen 104 410 magyar jelezte eddig a brit hatóságoknak, hogy az Európai Unióból való kilépést követően is maradna az országban. Akik idén január előtt érkeztek, azoknak semmit nem kell tenniük, elég, ha jelzik a szándékukat a brit hatóságoknak, automatikusan megkapják a letelepedési engedélyt.

A regisztrációra 2021 júliusáig van lehetőség, vagyis a fenti szám még biztosan emelkedni fog a következő egy évben.

A Home Office adatai szerint 94 120 magyar Angliában telepedne le a Brexit után, 6040-en Skóciában, 1950-en Walesben, 1830-an pedig Észak-Írországban regisztráltak. Mivel negyedéves adatokat közölt most a belügyminisztérium, ezért az életkor szerinti megoszlásról is képet kapunk: a regisztrálók közül 92 670 fő 18 és 65 év közötti, majdnem 11 ezren 18 év alattiak, 850 fő pedig 65 év feletti.

Ez ismét alátámasztja azt a kivándorlással kapcsolatos korábbi vélekedést, hogy elsősorban a fiatal, munkaképes korú lakosság próbált külföldön szerencsét.

Lassan megint többen regisztrálnak, mint ahány magyar hivatalosan ott él
Az elmúlt években többször felhívtuk a figyelmet egy statisztikai anomáliára: a brit statisztikai hivatal (ONS) adatai jelentősen alulbecsülték a szigetországban élő magyarok számát. Ennek oka, hogy ők csak a hivatalosan regisztrált honfitársainkat tették be a statisztikába, miközben az EU-tagság alatt nem volt kötelező a regisztráció. Az ONS sokáig 80-90 ezerre tette a magyarok számát, majd ezt idén tavasszal részben a Brexit-regisztrációk nyomán 109 ezerre módosították.

A Portfolio becslései korábban 250 ezer főről szóltak, de most is azt gondoljuk, hogy a reális szám a hazavándorlókkal együtt is közelebb lehet a 200 ezerhez, vagyis

az ONS jelenlegi becslése még mindig alulmérheti a magyar populációt.

Erre utal, hogy a Brexit miatti regisztrációk száma lassan eléri a 109 ezres módosított adatot is. Jelenleg a hivatalos statisztikából kiindulva a magyarok 95,8 százaléka már jelezte, hogy az Unióból való kilépés után sem hagyná el a szigetországot, miközben még van egy év a regisztrációra, így több tízezerrel nőhet ez a szám.


Karantén ide vagy oda, márciusban is többezer magyar biztosította be magát a Brexit ellen
Ez egyébként nem csak magyar probléma, a bolgárok esetében például már másfélszer annyian regisztráltak, mint ahányan az ONS szerint az országban élnek. De a románok, a csehek és a lettek esetében is meghaladja már az arány a 100 százalékot, illetve a litvánok és a szlovákok is gyakorlatilag elérték azt.

brexitreg200828ketto-393256.png

Az ONS elvileg novemberben frissíti legközelebb a statisztikáját a június 30-i állapottal, így nem kizárt, hogy akkor ismét megemelik majd a hivatalosan az országban élőkre vonatkozó adatot is a regisztrációk hatására.

Milyen hatással lehet a koronavírus a kivándorlásra?
A következő időszak legfontosabb kérdése az lehet, hogy a koronavírus hogyan befolyásolja majd a kivándorlási hajlandóságot, illetve a külföldön élő magyarok életét. Jelenlegi becslések szerint a hatás kétféle lehet:

  1. Egyrészt várhatóan mindenhol emelkedik majd a munkanélküliség, ilyen helyzetben pedig a nem helyi munkavállalók fokozottan veszélyben lehetnek, hiszen a legtöbb országban a hazai munkaerő védelme élvezhet elsőbbséget. Emiatt sokan akár haza is térhetnek például munkahelyüket elveszítve.
  2. Másrészt viszont az itthoni munkanélküliség növekedésével nőhet azok száma is, akik külföldön „próbálnak szerencsét”, ez pedig akár élénkítheti is a kivándorlási hajlandóságot.
Egyelőre azt gondoljuk, hogy talán az első hatás lehet erősebb, vagyis többen térhetnek haza, mint ahányan elvándorolnak, amit már alapvetően maga a Brexit is elindíthatott. Ráadásul a Nyugat-Európában dolgozó magyarok jelentős része éppen a válság által leginkább érintett szektorokban (turizmus, vendéglátás, szolgáltatások) dolgozik, illetve minden ország várhatóan elsősorban a saját állampolgárainak munkahelyét védi majd.

SOK MÚLHAT AZON, MEDDIG TART A JÁRVÁNY, LESZ-E MÁSODIK HULLÁM, ILLETVE MILYEN GYORSAN ÁLL TALPRA A GAZDASÁG ÉS TÉR VISSZA A FOGLALKOZTATÁS A KORÁBBI SZINTRE.

Beke Károly
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére