Hírek Trump aláírta a rendeletet, feloldhatják a Kennedy-gyilkosság aktáinak titkosítását

Donald Trump csütörtökön aláírta a John F. Kennedy elnök, testvére Robert F. Kennedy és Martin Luther King Jr. civiljogi aktivista meggyilkolásával kapcsolatos akták titkosításának feloldásáról szóló rendeletet – írja az Axios.

Az elnök az Ovális Irodában jelentette be a rendelet aláírását. A gyilkosságokkal kapcsolatban évtizedek óta találgatások és összeesküvés-elméletek keringenek. Trump csütörtökön „nagy dolognak” nevezte a rendeletet, és azt mondta: sokan évtizedek óta vártak erre.

A JFK-gyilkosságról szóló, évtizedekre titkosított dokumentumok 97 százalékát már korábban már nyilvánosságra hozták. Egy 1992-es törvény erre kötelezte is az amerikai kormányt. Sőt, a törvény szerint 2017 októberéig minden, a merénylettel kapcsolatos dokumentumot nyilvánosságra kellett volna hozni – azaz épp tíz hónappal azután járt le a határidő, hogy Trump hivatalba lépett a 2016-os elnökválasztás megnyerése után. A dokumentumoknak azonban csak egy része vált nyilvánossá, 2022 decemberében Joe Biden engedélyezte további titkosított dokumentumok közzétételét.

Ahogy korábban is írtuk, kérdés, hogy érdemben mit tehetnek hozzá a magányos gyilkosnak tartott Lee Harvey Oswald által végrehajtott merényletről a további dokumentumok. (A katonai szolgálata után a Szovjetunióba emigrált, majd onnan orosz feleségével és közös gyerekükkel a JFK-gyilkosság előtti évben az Egyesült Államokba visszatért Oswaldot – aki Kennedy után egy rendőrt is megölt – elfogták, de ítélete előtt egy éjszakai klub tulajdonosa lelőtte. Vannak kétségek afelől, hogy a nem túl jó lövőként ismert férfi követte el a gyilkosságot, és afelől is, hogy valóban magányos merénylő lett volna.)

Bár az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumok érdemben nem változtatták meg az eddigi ismereteket a gyilkosságról, tény, hogy maradtak még titkosított dokumentumok – emlékeztetett a Time.

1737693335225.jpeg
 
Ó jaj, ennek tényleg sosem lesz vége? Őszintén szólva nem értem, miért tartja még mindig lázban a világot ez a felhajtás, de úgy tűnik, végig fogja kísérni a hírfogyasztói életemet. A merénylet körüli összeesküvés-elméletek, spekulációk és a média által felfújt találgatások – amelyek sokszor inkább a bugyutaság szintjén zajlottak – engem csak bosszantani tudtak. De mégis, valamiért újra és újra előrángatják, mintha kéjes örömét lelnék ebben az olvasók, az ál-dokumentumfilmek nézői. ...Gondolom Trump president is ezen az élményvilágon szocializálódott.
 
Utoljára módosítva:

miért tartja még mindig lázban a világot ez a felhajtás...

vsz. azért mert ahogy Eisenhower is hangsulyozta a leköszönö beszédében, a katonai-ipari komplex, nevezzük mélyállamnak, a választott hatalom fölé nött. Már 60 éve. S a dolog ma még kifejezettebb.

s alább a perdöntö videofelvétel, a Zapruder video, ahogy a kocsiból, a jobb elsö ülésröl éri lövés az elnököt. Elölröl. Oswald hátulról lött.
 
Ó jaj, ennek tényleg sosem lesz vége? Őszintén szólva nem értem, miért tartja még mindig lázban a világot ez a felhajtás, de úgy tűnik, végig fogja kísérni a hírfogyasztói életemet. A merénylet körüli összeesküvés-elméletek, spekulációk és a média által felfújt találgatások – amelyek sokszor inkább a bugyutaság szintjén zajlottak – engem csak bosszantani tudtak. De mégis, valamiért újra és újra előrángatják, mintha kéjes örömét lelnék ebben az olvasók, az ál-dokumentumfilmek nézői. ...Gondolom Trump president is ezen az élményvilágon szocializálódott.
Az 1992-es törvény előírta, hogy 2017-ig minden kapcsolódó iratot nyilvánosságra kell hozni, hacsak a titkosítás fenntartását nem indokolja nemzetbiztonsági vagy egyéb ok.
Azonban azóta is maradtak titkosított dokumentumok.

2022 decemberében több mint 13 ezer dokumentumot hoztak nyilvánosságra, de még mindig vannak hozzáférhetetlen anyagok.

2025 januárjában Donald Trump elnöki rendeletet írt alá, amely elrendeli a John F. Kennedy, Robert F. Kennedy és Martin Luther King Jr. meggyilkolásával kapcsolatos összes fennmaradó dokumentum titkosításának feloldását.
 
es ?????????? evek ota bele nezhetsz
mi ebben az ujdonsag ???
ja hogy neked ez az haaaat le vagy maradva !!!
 
A lényeg, hogy sokaknak birizgálja a fantáziáját ezen események mögött, talán lévő, összeesküvések. Nekik nyújtott most valamit Trump. Valószínűleg már régen eltűntek azok az akták, amikben volt valami ami sosem kerülhet nyilvánosságra. Mindenesetre fényezheti magát, hogy Ő megtette. Sok esetben nem a racionalitás áll szerintem Trump döntései mögött, hanem az is, hogy ezzel mennyire sztárolja magát. Másrészt valóban lehet valami küldetéstudata is. Mindenesetre a jelenlegi nyilatkozatai alapján valóban Amerika az első, jó eséllyel sok Európai cég is oda teszi majd át a székhelyét. Végül lehet elérjünk a Nyugateurópai életszínvonalat, amit Orbán vizionál, csak éppen a Nyugat esik vissza a mi szintűnkre, kérdés mi mennyire is esünk vissza, hisz gazdaságilag teljesen a Németek alá tartozunk, persze lecserélhetjük az USA-ra, mi leszünk a legkedvesebb majdnem tagállama Trumpnak, Grönland, meg Kanada után ...
 
aztan mi lesz ha a magyargyerek valtja a maharadzsat
kiestek a pixisbol ?? odalesz lila alom
Magyargyerek lehet a kijelölt utód. Sosem tudni ... . Másrészt minden azon múlik, hogy sikerül berúgni a gazdaság motorját. Ha beindul akkor jó eséllyel marad Viktor, lehet nem 2/3-al, de a választási szabályok miatt a győztesnek ejt a pálya. Szóval ez az év a kritikus, év végére lehet jobb eséllyel tippelni. Rengeteg mindent nem tudunk, hogy a Trump barátság majd kimerül egy USA elnöki látogatásban a kampány alatt, vagy gazdaságilag is megtámogatja Viktort.
 
gazdaságilag is megtámogatja Viktort.
gazdaságilag ??? ezt ugy mikent is kepzelned ??
miben nyilvanulna meg ez a gazdasagi tamogatas ??
hol mely teruleten ??
mert En egyetlen lehetseges elemet sem latok
magyar termek NINCS az allamokban es NEM is listazzak be
nehany ocska bor oszt slussz
az is a filleres polcon az alkoholistaknak
 
Pl. az aksigyárakatá átveszi a Teszla. Vagy támogatólag lép fel, hogy amerikai beruházások érkezzenek. Vagy csak rácsap az asztalra és az EUs pénzek megérkeznek. Egy kvázi szövetséges területének elvétele (Grönlad) után ez nem nagy kunszt. Főleg, hogy a jelenlegi EU vezetés inkább Biden párti volt, simán ki lehet találni valamit, amire hivatkozva Viktorék kapnak egy kis pénzt Amerikától, a különbözetet meg Trump beépíti az LNG árába amit elad az EU-nak. Persze ez mind találgatás, év közepe vége fele majd jobban kirajzolódik, mennyire volt indokolt a nagy Trumpra várása Viktornak.
 
Amcsiba se szeretik a korupciot. Amiert nem kapja Mo a penzt meg azok az okok Usaba se mennek el csak ugy.
Eus penzek nem fognak megerkezni csak ha Orban teljesiti a felteteleket, amit nem fog mert akkor Tiborctol a gazszereloig Rogantol Lazarig a fougyesztol stb lebuknanak vagy le kene mondaniuk vagy birosagra kene vinni oket ezt meg nem fogja megtenni inkabb nem kell az Eus penz.
 
gazdaságilag ??? ezt ugy mikent is kepzelned ??
miben nyilvanulna meg ez a gazdasagi tamogatas ??
hol mely teruleten ??
mert En egyetlen lehetseges elemet sem latok
magyar termek NINCS az allamokban es NEM is listazzak be
nehany ocska bor oszt slussz
az is a filleres polcon az alkoholistaknak
Amikor feldobta majd jóóóól megvámoltatja a magyarokat a patás ördög örök barátja, hihihi... témát a mértékadó, objektív sajtó ránéztem az adatokra. Valóban nem egy nagy tétel az USA exportunk.
 
Amikor feldobta majd jóóóól megvámoltatja a magyarokat a patás ördög örök barátja, hihihi... témát a mértékadó, objektív sajtó ránéztem az adatokra. Valóban nem egy nagy tétel az USA exportunk.
aztan MIT ??????? merthogy semmi olyanja nincs a magyarnak amit az amerikai hianyolna
szeretem mikor elvagytok ajulva a magyar vackoktol
 
aztan MIT ??????? merthogy semmi olyanja nincs a magyarnak amit az amerikai hianyolna
Nono!
Turórudink van mindenféle formában és ízben.
/ Az oroszoktól loptuk az alapötletet, de a miénk sokkal jobb lett. /
Gyárak sorát kellene létesíteni nálatok.
Tudom, finnyásak vagytok, nem felel meg a szokásaitoknak, a mákos tésztát/buktát/bejglit/gubát se szeretitek.
 
Nono!
Turórudink van mindenféle formában és ízben.
/ Az oroszoktól loptuk az alapötletet, de sokkal jobb lett. /
Gyárak sorát kellene létesíteni nálatok.
Tudom, finnyásak vagytok, nem felel meg a szokásaitoknak, a mákos tésztát/buktát/bejglit/gubát se szeretitek.
azt ugye tudod hogy magyar elelmiszert SOHA be nem engedik az allamokba
az orosz turorudi itt hegyekbe all es magyar siman elbujhat mogotte
mak itt csak disz merthat alapbol tilalom van rajta
de HA szuksegem van karacsonytajan ra azt az amisoktol be tudom szerezni
tehat SEMMI nincs ami a magyaroktol kene

azt tudd egesz Eszak-Amerikaba nincs magyar termek
Canadaban azeeeee mert ott van egy olyan szabaly ,hogy csak es kizarolag az orszag SAJAT termeket lehet behozni
Nnna kerem ilyen pedig NINCS MAR mert szinte minden kulfoldi kezben
csoki egyedul a szamose teheti be a labat ami joooosz@r es bitang draga
a hercz szalamin volt egy jo nagy hoppare egyszer belistaztak mert valaki tul nyomta DEHAT ugye az se nem magyar tulajdon mar !!!
 
Időnként nézem az ott élő magyarok vlogjait.
Többségük azt mutogatja, hogy minden boltban talál valamit ami magyar.
azt maguk a boltok hozzak be egyszer kernek ra belistazast es utana siman csak beszallitjak
az elelmiszerek azok itt keszultek magyar tulajdonu feldolgozo uzemekben
amerikaban a Bende leteriti egesz allamokat
Canadaban a Balaton az Torontoe
+++ szamtalanszor nem mo-rol hajozzak be es beslisszan mint cseh-nemet-osztrak ect
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,627
Üzenet
4,917,941
Tagok
622,712
Legújabb tagunk
Erika7Erika
Oldal tetejére