Hírek Trump Kanadát és Grönlandot is "bekebelezné"

Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke karácsonyi közösségi médiás bejegyzéseiben több provokatív kijelentést tett. Felvetette Kanada és Grönland amerikai fennhatóság alá vonását, valamint a Panama-csatorna feletti ellenőrzés visszaszerzését. Emellett kritizálta a jelenlegi kanadai vezetést és a Panama-csatorna működtetését is.

Trump a "Truth" nevű közösségi platformon tette közzé gondolatait, ahol boldog karácsonyt kívánt mindenkinek, beleértve a Panama-csatornát "illegálisan működtető" kínai katonákat is. Megemlítette az amerikai áldozatokat, akik a csatorna építése során vesztették életüket, és bírálta az Egyesült Államok hozzáállását a csatorna fenntartásához.

A volt elnök Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt "kormányzónak" nevezte, és ismét felvetette Kanada amerikai állammá alakításának ötletét.
Trump szerint ez jelentős előnyökkel járna Kanada számára:

Ha Kanada a mi 51. államunk lenne, akkor az adóik több mint 60%-kal csökkennének, a vállalkozásaik száma azonnal megduplázódna, és olyan katonai védelemben részesülnének, mint egyetlen más ország sem a világon.

Trump azt is állította, hogy korábban Wayne Gretzky jégkorongsztárt biztatta a kanadai miniszterelnöki poszt megpályázására, de "nem volt rá érdeklődés".

A volt elnök Grönlanddal kapcsolatban is tett kijelentéseket, megismételve korábbi javaslatát a sziget megvásárlására vonatkozóan. Szerinte az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra. Mute Egede, Grönland miniszterelnöke azonban korábban már leszögezte, hogy a sziget nem eladó.

Trump a Panama-csatorna kapcsán is kritikus hangot ütött meg. Azzal vádolta Panamát, hogy túl magas díjakat számít fel a csatorna használatáért, és figyelmeztetett a lehetséges kínai befolyásra. Jose Raul Mulino panamai elnök korábban már visszautasította ezeket a vádakat, hangsúlyozva országa függetlenségét és azt, hogy Kínának nincs befolyása a csatorna irányítására.

A Panama-csatorna kulcsfontosságú szerepet tölt be a világkereskedelemben, összekötve az Atlanti- és a Csendes-óceánt. Az 1914-ben megnyitott csatorna 1999-ig amerikai ellenőrzés alatt állt, azóta Panama irányítja. Bár Kína nem ellenőrzi a csatornát, egy hongkongi székhelyű vállalat leányvállalata kezeli a csatorna két végpontján található kikötőket.

1735262383407.jpeg
 
Mit vacakol Amerika Grönlanddal meg Kanadával?
Van itt egy topkategóriás közép-európai ország, amelyik vígan becsatlakozna mittoménhanyadik államként! Persze, csak arra az időre,amíg Trump az elnök. Dehát egy kis alkotmánymódosítás, mifelénk egy hétvégén lebonyolítható, és mindhalálig elnök maradhat.
 
A Google bejelentette, hogy amint hivatalossá válik Donald Trump döntése a Mexikói-öböl átnevezéséről, a saját platformjukon, a Google Mapsen is átírják a földrajzi egység nevét Amerikai-öbölre.
 
A Google bejelentette, hogy amint hivatalossá válik Donald Trump döntése a Mexikói-öböl átnevezéséről, a saját platformjukon, a Google Mapsen is átírják a földrajzi egység nevét Amerikai-öbölre.
Akármennyire is akarták a komcsik, Budapest szívében a Majakovszkij utcát még az óvodások is Király utcának ismerték. :D

Nem messze a Lövölde tértől a 95- ben születtem.
-----
Trampli ígéretéhez hűen nagyobbá tette Amerikát. :rohog:
 
Utoljára módosítva:
Az utóbbi napokban egy igen érdekes elmélet röppent fel, miszerint az Egyesült Királyságnak elsőbbségi joga van Grönland megvásárlásában, ha Dánia végül is piacra dobja a világ legnagyobb szigetét.

Erre mindenféle Gronlanddal Dániával és hasonlokkal foglalkozo nemzetkozi dokumentumok alapjan hivatkoznak, meg ha ezekben egy budos kukk sincs Gronlandrol:)

Mindenesetre érdekes játszma lesz.
Anglia nem olya rég kilepett az Uniobol, és most ugy tunik szeretne megerositeni a helyét a vilagban, ha arra nincs is eslélye, hogy visszaszerezze azt a hegemoniát, amit a dalias idkoben magáénak mondhatott
 
Erre mindenféle Gronlanddal Dániával és hasonlokkal foglalkozo nemzetkozi dokumentumok alapjan hivatkoznak, meg ha ezekben egy budos kukk sincs Gronlandrol
Ez kissé zavaros lett....
Ha egy dokumentum foglalkozik Grönlanddal akkor hogy hogy nincs benne szó Grönlandról??
 
Ez kissé zavaros lett....
Ha egy dokumentum foglalkozik Grönlanddal akkor hogy hogy nincs benne szó Grönlandról??
Nem tehetem meg, hogy szaz szazalekig megtartom a CH szabaléyait a kérdés jellegébol adodoan, muszaj egy dokumentumot idelinkelnem.


Ez a cikk sokmindennel foglalkozik hivatkoznak is rá lelkesen, de budos kukk nincs benne Gronlandrol :)
De ha csxak a mai magyar valosagbol indulsz ki, nem ritka az olyan megszolalas, hogy a zOrban a hibas, de budos kukk nincs benne a terhere rott dolgokrol :)

Mások az 1814-es kieli egyezménybe próbálnak kapaszkodni.
Ez a szerződés vetett véget a dán–norvég uniónak, és Norvégiát Svédországhoz csatolta. Dánia megtartotta Grönlandot, Izlandot és a Feröer-szigeteket. Nagy-Britannia szerepet játszott a tárgyalásokban, de nem szerzett különleges jogokat Grönland felett.

Szoval bonyolodik a dolog :p
 
De ha csxak a mai magyar valosagbol indulsz ki, nem ritka az olyan megszolalas, hogy a zOrban a hibas, de budos kukk nincs benne a terhere rott dolgokrol :)
Ezen miért csodálkozol?
Ő a jóságos nagybácsi aki a jó dolgokat mondja ki.
Másoknak van leosztva a gonosz negatív hír elmondásának a joga.
Nem lehet hozzáférni azonnal ugranak elébe a szellemi testőrei.
Mások az 1814-es kieli egyezménybe próbálnak kapaszkodni.
Ez a szerződés vetett véget a dán–norvég uniónak, és Norvégiát Svédországhoz csatolta. Dánia megtartotta Grönlandot, Izlandot és a Feröer-szigeteket. Nagy-Britannia szerepet játszott a tárgyalásokban, de nem szerzett különleges jogokat Grönland felett.
Jó.
 
Mire lesz jó a külhoni terület.... Trump elnök elrendelte egy 30.000 (!) fő befogadására alkalmas fogolytábor felépítését a Guantanamo öbölben lévő haditengerészeti támaszponton, az elfogott illegális bevándorlók fogva tartása célljából. A rendelet az új, bevándorlási szabályokat szigorító un. Laken Riley törvény alapján készült. Ez volt az első törvény, ami Trump elnök aláírásával lépett hatályba, nevét pedig egy illegális bevándorló által megölt egyetemistáról kapta.
 
Mire lesz jó a külhoni terület.... Trump elnök elrendelte egy 30.000 (!) fő befogadására alkalmas fogolytábor felépítését a Guantanamo öbölben lévő haditengerészeti támaszponton, az elfogott illegális bevándorlók fogva tartása célljából. A rendelet az új, bevándorlási szabályokat szigorító un. Laken Riley törvény alapján készült. Ez volt az első törvény, ami Trump elnök aláírásával lépett hatályba, nevét pedig egy illegális bevándorló által megölt egyetemistáról kapta.
Gondolod, hogy Grönland is ezért kéne neki? Huhú, elképzelem, amint a mexikói migránsok ott hógolyóznak......
 

Trump Kanadát és Grönlandot is "bekebelezné"​

Már a Meta is térdre rogyott.
Aláírták azt a megállapodást, ami szerint a Meta 25 millió dollárt fizet Donald Trump amerikai elnöknek, hogy így rendezzék a pert, amit még Trump indított a Meta és Mark Zuckerberg ellen, miután a január 6-i capitoliumi zavargások után 2021-ben felfüggesztették a Facebook-fiókját.
Trump korábban még azzal fenyegetőzött, hogy börtönbe záratja Zuckerberget. Aztán Trump választási győzelme után a Meta egymillió dollárt adományozott Trump beiktatási alapjának.
„Ez most egy olyan amerikai kormány, ami büszke vezető vállalatainkra, kiemelten kezeli az amerikai technológia győzelmét, megvédi értékeinket és érdekeinket külföldön. Optimista vagyok a fejlődéssel és az innovációval kapcsolatban, amit ez felszabadíthat” – mondta Zuckerberg,
De nemcsak a Meta, az ABC News is fizetett, ők 15 millió dollárral rendezték a rágalmazási perüket.
 
Gondolod, hogy Grönland is ezért kéne neki?

Trump Kanadát és Grönlandot is "bekebelezné"​

Trump a beiktatása után közölte, hogy itt az ideje visszafoglalni a Panama-csatornát, amit 1999-ben átadtak Panamának.
A Trump-ellenes sajtó azonnal nekiesett az elnöknek leostobázva, közben a háttérben kőkemény geopolitikai viták kezdődtek.
Ahogy Putyin sem azért támadta meg Ukrajnát, mert meghülyült, úgy Trump sem azért fenyegeti Panamát, mert egy tulok.
A Panama-csatorna ugyan Panamáé, de azt nem az ország, hanem egy Hong Kong-i bejegyzésű gigavállalat, a CK Hutchinson Holdings üzemelteti. Hong Kongot néhány éve einstandolták a kínaiak, ezzel rálátva az oda offshore céllal kijelentett külföldi befektetésekre, kontrollálva azok tevékenységét. Nem sokkal később Kína felszólította Panamát, hogy szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, amit Panama meg is tett attól való félelmében, hogy elbukják a CK Hutchinson Holdingsszal kötött szerződésüket, illetve hogy korlátozzák a csatorna forgalmát, ami csőd szélére sodorná az országot.
Trump azért áll bele Panamába, mert fél, hogy a kínaiak egyeduralmat szereznek a világkereskedelem felett, így a világ nem csak nyersanyaghiánnyal lesz már csak fenyegethető, hanem minden egyéb, akár élelmiszeripari termékek korlátozásával is.
Panama emlékezetében még élnek az 1989-es megszállás eseményei, tudják, hogy az amerikaiak, ha kell, nem finomkodnak a módszerekben, ezért Trump szavait nem kezelik kampányfogásként. Ha minden igaz, napokon belül tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, hogy elkerüljék a konfliktust.
 
Hej-hej. Nehéz a nyaloncok élete (itt most OV-ra gondolok, akinek ez elég rossz hír)

Trump szerint az ukrán vezetés hajlandó lenne megállapodni arról, hogy az Egyesült Államok hozzáférést kapjon ezekhez a kritikus elemekhez. „Biztosítani akarom a ritkaföldfémek elérhetőségét. Több száz milliárd dollárt fektetünk be. Nekik nagyszerű ritkaföldfém-készleteik vannak. És biztosítani akarom ezeknek az elérhetőségét, és ők hajlandóak erre” - mondta Trump.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,626
Üzenet
4,917,723
Tagok
622,689
Legújabb tagunk
Krisztigyormami
Oldal tetejére