Trump megvizsgálná a vuhani laboratóriumot, ahonnan kiszabadulhatott a koronavírus

Az USA elnöke meg van győződve róla, hogy hanyagság miatt szabadulhatott ki a koronavírus a vuhani laboratóriumból.

bbb-1.jpg

(AP Photo/Evan Vucci)
“Erről tárgyalunk Kínával, hosszú ideje mondjuk, hogy be akarunk menni (a laboratóriumba)” – fogalmazott Trump vasárnap este a Fehér Házban, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

Korona-USA-1-1024x683.jpg

A sajtókonferencián ezúttal is jelenlévő Mike Pence elmondta: New Yorkban, Connecticutban, Rhode Islandben és Detroitban már túljutottak a járvány csúcspontján, a járványgörbe lefelé mutató szakaszában vannak. “Viszont nagyon figyelnünk kell Chicagóra, Bostonra, Philadelphiára” – közölte.

Koronavírus-városban-1024x682.jpg

Vasárnap a szövetségi egészségügyi tárca bejelentette: 12 ezer vírusteszt-készletet visszahívnak, mert valószínűsíthetően fertőzöttek. Közben az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház vasárnap déli adatai szerint több mint 742 ezer vírusfertőzöttet és 39 ezernél is több halálos áldozatot regisztráltak, kora délután azonban már 752 ezer fertőzöttről és 40 ezer halottról szóltak a legfrissebb adatok, estére pedig 764 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek és 41 ezer felé a halottak száma.

MTI
 
Azért nem mindegy mikor csap be a villám. Elméletben azért "jobb" a magyarországi helyzet, mert ide később ért a fertőzés java, mig az olaszok rögtön a fronton találták magukat.
Ilyen szempontból pl. hatalmas az Eu felelősége is. Hisz kb. egységesen minden határnál be kellett vonna vezetni a tesztelést, karanténozást, ehelyett minden állam egyénilg renezi ezt. Bár ebben talán szerepe van annak is, hogy a "migráns" balhé idején sem volt túl jó az eu határvédelme. Komoly reformokra lenne szükség, mondjuk legelőször azokat a "selejteket kellene" lecseélni a vezetésben és az EP-ben akiket nem akartak odahaza lapátra tenni inkább elküldték az EP-be. Aztán végren nem az uborka görbületéről kellene évekig vitázni, hanem értelmesebb dolgokról.
Amit beidéztél: #12
Nem azt mondtam nincs bűnük, felelősségük a nagy nemzetközi szervezeteknek.
Mert ki ha nem ők kik jórészt rendelkeznek információval pénzzel ilyen olyan hatalommal.
EU felelőssége az egységes határ fellépésben (illetve annak hiányában) valóban van.
És pont az én tutira hitt megoldásom a tesztelés egységes kötelezővé tételében.És körzetesített karanténozásban hol a teszteltek kimutatottak száma elér egy megállapított értéket.
Igen az egységesség az kell.
A WHO létét annak ellenére is fontosnak tartom.Ha most szapulható.
Ezerszer bizonyították a nemzetek feletti szervezetek.Hogy a közös cselekvés és összehangolt erő milyen szükséges.
Látom nálad az EP is a szapulhatók közé tartozik.
De miért? ott van Dojcs Tomi is régóta.
Ne mondd hogy őt is csak azért küldték ki ne rontsa idehaza a levegőt még sport miniszterként se.
Az EP lassú de ez természetes tehetetlenségi tömeg.
Ettől még legyen az uborka görbe, jól belenyúltál a fontos dolgokba.
A bírálat itt ott jogos, de ne szapulj már mindent ami nemzetközi.
Van bajkeverőnk nekünk is.
Nem elég gyorsan járványkórházat csinálni a meglévőket is működtetni kell és nem az új baj miatt a régi baj rovására mindent alárendelni, holott nem is nyilvános mekkora a tényleges szükség.
Főleg hogy a régi kórházak állapota is eleve működőképesség határa alatt volt.

utóirat viccként:Az EP-be ki kéne delegálni aduászunkat Kasler Miklóst a nagy szervezőt.
Már ekkor jobban járnánk idehaza.
Egy igazi tiszti főorvost pedig azok közül keresni kiknek most felmondtak!!
 
Utoljára módosítva:
Vasárnap a szövetségi egészségügyi tárca bejelentette: 12 ezer vírusteszt-készletet visszahívnak, mert valószínűsíthetően fertőzöttek.
Na jó kis baki.De Trump megvizsgálja elébb a Vuhani állapotot.
dse igyekezzen nehogy úgy járjon mint vele egykaliberű Boris Johnson
 
Káslert az EP-be. Sőt az Ep-elnökének. AKi nem tudja a 10 parancsolatot, azt rögtön a bolondokházába utalja be :D Remélem legkésőbb a válság után kirugják, gondolom korábban túl kínos lenne Viktornak. Persze abban egyetértek, hogy fontos az EP a Who és még jó pár szervezet ténykedése, csak valóban oda való hozzáértők kerüljenek be, ne azért legyen fekete fehér, meleg, xnemü a vező, mert most az a politikailag "megfelelő", hanem képeségei és éredemei alapján. Egyébként egyik szervezet legyen az magyar vagy külföldi vagy nemzetközi sem szent tehén. Ha valami nem tetszik akkor nem tetszik.
A kórházak rendbetétele csak fél megoldás, kicsit ojan mint a választáskor a CT kampány, a kórházba orvosok, nővérek, a berendezésekhez szakképzett emberek kellenek. Hiába van 100 ct ha nincs csak 50-re kezelőd. Ézekből meg mindenhol hiány van. Épp nemrég olvastam, hogy talán patologusból csak a nagyon fiatalok és az idősek maradtak az országban mert egy skandináv állam (talán a DÁnok vagy Norvégok) nagyon kifogytak belőlük és kb kilóra megvették az összeset Magyarországról már pár éve (állás a feleségnek, iskola agyerekneknek, ház, lakás stb.). Itt van egy ördögi kör, amig a gazdaság nem tart ott addig, a bérek kisebbek mint nyugaton, mig kisebbek a bérek, hiába képez ki az állam szakembereket azok külföldre mennek (ha meg az állam röghözkötné őket, akkor az eu koppint rá, mert akadályozza a munkaerő szabad áramlását).
 
Káslert az EP-be. Sőt az Ep-elnökének. AKi nem tudja a 10 parancsolatot, azt rögtön a bolondokházába utalja be :D Remélem legkésőbb a válság után kirugják, gondolom korábban túl kínos lenne Viktornak
Ez a Kasler eltávolítás mindkettőnknél előfordult már .Ezen a módon: kifelé és felfelé
Régen: érdemei elismerése mellett felfelé buktatták.
És igen most kirúgni kínos.
Most a rosszabbik módszert választják: védik és egyre nehezebb védeni.
Tehát bújtatják, ne legyen szem előtt.
A másik ugyanekkora baj a Müller Cecília alkalmatlansága orvos szakmailag is.
És szervező képesség szempontjából is. Ez nélkül pedig vezetésre alkalmatlan bárki.
A kirúgott orvosigazgatók közül bárkit lehetne Tiszti főorvosnak orvos-szakmai és szervezési képességeik miatt.
Csernavölgyi a többinek nem jut eszembe a neve
De igen Cserháti Péter
 
Fogalma sincs ki lenne jó erre a posztra, de Viktornak van annyi esze, hogy az egésznek az irányítását Pintérre meg a hadseregre bizza. Cecilia csak a "szóvívő", de az igazi hatalom Viktor után, a belügy és a hadügy kezében van. Ha a gyógyításhoz nem is, de a szervezéshez csak értenek. És a háborúban a legfontosabb a logisztika, ha van elég gyógyszer, felszerelés és orvos a fronton sokkak könyebb nyerni a betegség ellen. Talán Nagy Bandónak van a 80-valahány tele műsorában egy olyan részlet, hogy tipikus szervezési hibák vannak. Ahol van hó ott nincs hómunkás, ahol van hómunkás, nincs szerszám, ahol van szerszám és munkás is, ott meg nincs hó.
 
Rendőrségre bízni szervezést?
Egészségügyet? Csak mert szerinted a szervezés bölcsek köve ott van?
Én azt hiszem inkább szervező képes emberek a összehangolás az átlátás képessége kell hozzá.
Egy autógyár szervezése is igen komoly feladat.
Mégse mondanád adjuk oda a járványügyet egy autógyárnak.
Pintér? Kasler?
Ha a Kasler félét besorozod egy rendőrségi kötelékbe az attól még nem lesz okosabb.
Az ijedt tanító néni oda állítása mint kommunikátor.
Eleve nem okos szervezés.
A járványügy különben sem kizárólag egyik: (orvos szakmai)
Vagy másik:logisztikai(szervezési) feladat.Mind kettővel rendelkezni kell.
Épp úgy mint a Mentő állomány sem szólítási-rakodásai feladat.Hanem egészségügyi és diszpécser.
A repülés irányítást is képesek polgári alkalmas emberekből megszervezni.Szervezés és szaktudás
Na nehogy már egy Pintér félének adnák már oda.
Gondolatod analógiájára mondtam csupán.
A hadsereg emlegetéséről pedig tudod mi jut eszembe?
A 22 csapdája könyv.A hadseregek bénázásaira.Lomha pocsékló nagy szervezet millió holtjátékkal.
 
Utoljára módosítva:
Újabb és újabb cikkeket olvasok erről a szőke mitugrászról és hát nem tudom, ki hogy van vele, de saját szerény véleményem szerint az USA elnöke nem teljesen ép.
Ez a szöveg nem jó.Mert ugyanezt mondják Bidenről is.
Én inkább megint a USA-Kína ellentét egy összeütközésének epizódjának nézem.
HaKanada azonnal csatlakozik hangavarjával hozzá
Akkor biztos hogy. Az összevont USA-Kína ellentét egy életképe.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére