Tudja, milyen whisky-t iszik?

Mikor kell i-vel, és mikor kell y-nal kell írni? Bourbon vagy maláta, skót, ír, kanadai, esetleg magyar? A whiskykhez érteni menő, most összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat!

Ön tudja, hogy melyik típusú whisky miből készül, és hogy önmagában vagy jéggel a legjobb? Vagy azt, hogy mi a különbség az amerikai és a kanadai whisky között? A leghíresebb márkákat szinte mindenki ismeri, de azt már kevesen tudják megmondani, hogy tisztán milyen íze van az egyes italoknak, vagy azt, hogy melyik típusba tartoztak a whisky-k igen széles - és az ázsiai lepárlókkal folyamatosan bővülő - családjában.

A whisky-k sokrétű világa sokszor még egy felkészült alkoholfogyasztó számára is tartogat rejtélyeket és felfedezetlen területeket, pedig a füstös ízű gabonapárlatnak máshol évszázados és nagyon komoly kultúrája van. Bár az írek egy része úgy gondolja, maga Szent Patrik adta át nekik a lepárlás titkát az 5. században, az első írásos emlék csak 1170-ből, II. Henrik írországi hódításai idejéből maradt ránk. Azt szintén biztosan tudjuk, hogy 1494-ben IV. Jakab skót király 8 hordó malátát adott egy szerzetesnek, hogy állítsa elő belőle „uisge beatha”, azaz az élet vize nevű italt, ugyanis a whiskyt elsősorban orvosi célokra használták, gyógyszernek tekintették akkoriban.

Az első lepárló 1608-ban nyílt meg Bushmills-ban, kétszáz évvel később pedig már közel 2000 helyen készítettek whiskyt. Az ital népszerűségének csak használt, hogy többször is betegség pusztított a francia szőlőültetvényeken, erősen visszavetve a francia bor- és cognac-termelést.

Most egyszerűen, egy infografikán mutatjuk be a legfontosabb whisky-vel kapcsolatos tudnivalókat:

21209418_ee4ad55f18cb9c7f5db66af891900984_wm.jpg

BRAND & CONTENT
 
*
Kevesen ismerik a mézes Whisky-t. Fantasztikus zamata, íze van. A bárszekrényemben több, mint egy évig őrizgettem egy üveggel, megbecsült vendégeimnek kínáltam 1-1 kupicával (fösvény és neveletlen módon, a pohárba öntés után - el is tettem az üveget) mondván későbbre is kell, a következő megbecsült vendégeimnek. Hááát, így maradt meg ilyen sokáig, de vallom, hogy annak valóban csodás volt az íze és a zamata:
10017176-600x600.jpg
 
Nem flancolok pénzem sincs rá
sznob se vagyok hogy ezzel fellengzősködjek milyen widki a widki
Jó lesz rum vagy pálinka.
Ki kínál, vagy csak írni tudnak?
A karib térségből vett rum se volt olyan mint elvártam.
Csalódás.
 
Igaz, a CH a kultúra elkötelezett híve, de talán jobb lett volna, ha a két író (Murakami és Thompson) helyett két magyar szerepel a képen (mondjuk Charlie és a viszkis).
Bevallom a japán írót nem ismerem, és Thompsonról is csak a rákereséskor derült ki, hogy ő a Félelem és reszketés Las Vegasban és a Rumnapló című filmek alapjául szolgáló művek írója.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,519
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére