Uniós gigabírság a fideszes autópálya-biznisz miatt – 49 milliárd Ft-ot a magyar embereknek kell

Uniós gigabírság a fideszes autópálya-biznisz miatt – 49 milliárd forintot a magyar embereknek kell állniuk.

A fideszes autópálya biznisz miatt az EU történelmének egyik legnagyobb büntetését rótták ki Magyarországra az elmúlt napokban. A számla 49 milliárd forintra rúg, amit a fideszes korrupció miatt a magyar embereknek kell állniuk- írta a DK oldalán Molnár Csaba.
Molnár Csaba úgy fogalmazott, hogy: “A hétből még csak két nap telt el, de a kormányzati bűnbanda már most minden magyart 5000 forinttal rövidített meg. Az Európai Bizottság a büntetést azért rótta ki, mert szerintük a magyar kormány trükközött az útépítésekkel az elmúlt hat évben.

A Bizottság azt kifogásolta, hogy csak azok a baráti cégek nyerhettek milliárdos autópálya-építéseket, akiknek az építés helyétől 50 kilométeren belül volt saját aszfaltkeverő üzemük. Brüsszel megelégelte, hogy Orbán a magyar emberek helyett a kollégiumi szobatársának, aztán a falubeli haverjának adja az uniós pénzeket. Nem meglepő az sem, hogy a Bizottság kizárólag 2010 utáni trükközések miatt rótta ki a közel 50 milliárdos gigabírságot hazánkra.

A DK szerint az EU történelmének eddigi legnagyobb büntetése az Orbán-kormány szégyene. Orbán Viktornak az uniós tagállamok közül egyedül sikerült azt elérnie, hogy lassan több pénzt fizetünk be bírságként, mint amennyit fejlesztésre kapunk.

A DK követeli a kormánytól, hogy ne okozzon több kárt a magyar embereknek és ne rombolja tovább hazánk nemzetközi tekintélyét.”

Ádám Lajos

forint_kotegek_bankjegyek.jpg

Ha az MNB ki tudja gazdálkodni a költségvetéséből, akkor mi ezzel a probléma?
Az MNB - szemben a 2002-2010 közötti időszakkal - nem kiveszi a pénzt a költségvetésből, hanem befizet abba, nem is keveset.
Ja, és persze ez a "Liberálisok" nevű formáció is nagyjából 0,1%-os támogatottságot élvez, vagy annyit sem. Tehát Bodnár Zoltán meglátása, véleménye ennyit is ér. Vajon ez a Bodnár Zoltán hol volt akkor, amikor 2002-2010 között ömlött kifele a pénz a költségvetésből az szdsz-es haveroknak?
Mi volt a balliberálisok véleménye az MNB-ről, amikor veszteséget veszteségre halmozott?
Meg aztán az is eléggé demagóg, hogy a svájci frank árfolyamával példálóznak, amikor a svájci frank önmaga jogán, minden más valutával szemben emelkedett nagyjából a kétszeresére 2005-2006 óta. Tehát nem kizárólag a forintot érintette ez.
Erre szoktál mondani, hogy "Kicsi a bors, de ki nem szarja le!"

Ezt is közzétennéd a főoldalon?
http://index.hu/gazdasag/bankesbizt..._tavalyi_mnb-nyereseg_felet_a_koltsegvetesbe/

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe legkésőbb június 30-ig fizeti be a jegybank a büdzsébe - közölte az MNB az MTI-vel hétfőn.

A közleményben arról is írnak, hogy a mostani osztalékfizetést megelőzően utoljára 2002-ben fizetett a költségvetés számára osztalékot az MNB.

Milyen érdekes, hogy ez is a gaz Orbánbasi regnálása alatt történt... (2002. májusában volt kormányváltás, a 2002-es befizetés a 2001-es adóév eredménye.)
 
Ma is esemenyek es tortenesekkel foglalkozzal ne a 13 -15 evvel ezelottivel.Mert a buntetes is mostanra szabjak ki es nem tizevvel ezelotti tortenesekre.
Arrol beszeljel a devizasokon amit keresett az MNB miert nem segitette ki oket ahelyet hogy mindenfeleket zongoratol a festmenyig a palotatol a hegeduig koltotte el a svajzi frank kulonbozetin keresett lovettat. Vagy a nyugdija penztar lenyulasaval.
Vagy a kvesztor ugyrol.......
Imadkozhatsz hogy megusszak ,mert a kovetkezmenyekkel valahogy nem foglalkozik az kormany de te se. Csak nyomod a demagog dumat amit kiadnak. Mi nem vagyunk a fidesz szocseve se egyik partte se.
 
Már meg ne sértődj, de amit írtál, az a legelfogultabb, legdemagógabb megnyilatkozás, mégis te beszélsz demagógiáról.
Nem én foglalkozom 13-15 évvel ezelőtti dolgokkal, hanem Te. A gigabírságot egy 2007-es rendelet miatt szabták ki, de vissza is vonták. Csak erről az általad idézett "platform" nem számolt be.

Ha esetleg nem lennél képben, elmondanám neked, hogy a rögzített árfolyamon végtörlesztés költségeit - a bankok "veszteségét", amikor 180-as CHF és 250-es EUR árfolyamon lehetett egyösszegben visszafizetni a hitelt -, az MNB (költségvetés) állta (jórészt? vagy teljesn?), a forintosítás költségeit az MNB (költségvetés) állta, a mentőcsomagok kamat-kedvezményét is az MNB (költségvetés) állta, és ha nem lett volna meg a devizahitelek forintosítása tavaly év elején, akkor a a 2015.jan. végi svájci frank elszállás miatt - tudod, amikor 220-230 forintról felszaladt majdnem 400-ig is, aztán beállt 300 körülre (és ez nem a forint gyengélkedése miatt volt, mielőtt még ezt a téveszmét hoznád fel) -, szóval ha akkor nem lett volna már forintosítva az összes CHF (és EUR) jelzálog hitel, akkor - borítékolhatóan - versenyben lettek volna öngyilkosok a devizahitelesek.

De azért te nyugodtan ringasd magad abban a hitben, hogy mindent jól látsz, mindent jól tudsz.
 
Ma is esemenyek es tortenesekkel foglalkozzal ne a 13 -15 evvel ezelottivel.Mert a buntetes is mostanra szabjak ki es nem tizevvel ezelotti tortenesekre.
Arrol beszeljel a devizasokon amit keresett az MNB miert nem segitette ki oket ahelyet hogy mindenfeleket zongoratol a festmenyig a palotatol a hegeduig koltotte el a svajzi frank kulonbozetin keresett lovettat. Vagy a nyugdija penztar lenyulasaval.
Vagy a kvesztor ugyrol.......
Imadkozhatsz hogy megusszak ,mert a kovetkezmenyekkel valahogy nem foglalkozik az kormany de te se. Csak nyomod a demagog dumat amit kiadnak. Mi nem vagyunk a fidesz szocseve se egyik partte se.
Az MNB a saját nyereségének egy részét fordítja az általad felsorolt dolgokra. Nem költségvetési pénzt.
Miért is fáj az Neked (Nektek), hogy egy intézmény a nyereségének egy részét valamire fordítja, ami spec. Neked (Nektek) nem tetszik?

Ja, és azt is el kellene dönten, hogy akkor most az erős vagy a gyenge forint a jó? A szoclib kormány alatt folyton az volt a mantra, hogy a gyenge forint a gazdaság érdeke. Hogy is van ez?
 
Íme a DK "értékes mondanivalói", hitelessége, "komolyanvehetősége" a valóságban:
http://www.amiidonk.hu/elemzes/oriasi-ongol-onmagara-kinos-statisztikaval-kampanyol-a-dk/
Évekig nácizták, rasszistázták a Jobbikot, aztán jött a pálfordulás: a cigányok bűnözéséről beszélő jelöltet támogatnának Miskolcon, elkezdtek romabűnözésről beszélni, most már csak a DK anticionista platformját várjuk.
http://www.amiidonk.hu/elemzes/oriasi-ongol-onmagara-kinos-statisztikaval-kampanyol-a-dk/
Aztán beköszöntött a Gyurcsány-éra. És nem fogják elhinni, évi 19.000-ről ugrásszerűen 27.000-re nőtt a kivándorlók száma. A legutóbbi időben, a Fidesz-kormány ámokfutása alatt persze ez is emelkedett, immár 30.000 fölé. Azonban ez nem extrémen több, mint a Gyurcsány-Bajnai neoliberális kormányok borzalmas időszaka alatt.
Így a DK valójában óriási öngólt lőtt, hogy fals statisztikával próbálta átverni a közönségüket, azaz Gyurcsány Ferenc rajongói klubját.

http://index.hu/belfold/2013/10/20/a_bajai_botranyvideok_foszereploi_ismerik_egymast/
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére