Vágó István frappáns üzenetet küldött a folyton az ellenzéket köpködő megmondóembereknek

A DK elnökségi tagja megunta a politológus-celebek fals dumáját.

A tévéstúdiókban egymás sarkát tapossák a mihaszna megmondóemberek, akik önmagukat fellengzősen politológusnak meg “elemzőnek” hívatják, miközben életük legszámottevőbb tevékenysége, hogy a környezetükben lévő oxigént szén-dioxiddá alakítják.

Jellemzőjük a gurulós székekből való észosztás, a gúnyolódás, a demokratikus ellenzék ingerült ócsárlása.

Vélhetően ennek a kasztnak szól Vágó István üzenete, amit a Facebook-oldaláról változtatás nélkül idézünk:

vago-istvan.jpg

Vágó István

“Sok hivatásos és amatőr politikai elemző kemény kritikát fogalmaz meg a Fidesz kormányzásával kapcsolatban, de megkapja a magáét tőlük az ellenzék is. A legfőbb gondjuk ez utóbbival az, hogy nincs kiforrott víziója az ország jövőjéről, ezért nem nyújt vonzó alternatívát a választók számára.

Én alapvetően másra gyanakszom. A választók nagy részét ugyanis nem az alternatíva hiánya, hanem a minden “idegen” iránt bennük mesterségesen felkeltett gyűlölet (és annak a Fidesz részéről történő kiszolgálása) mozgatja, ezért bocsátják meg a jelenlegi hatalom általuk is tapasztalt galádságait.

Hogy milyen alternatíva kellene a Fidesz kormányzásával szemben? A válasz nagyon egyszerű.

Röviden: egy nyugati típusú demokrácia.

Hosszabban:

– véget kell vetni annak, hogy az ország egyetlen vezető szeszélyeinek legyen kiszolgáltatva
– az alkotmányosság, a jogrend helyreállítása
– a ma rendszerszinten dúló korrupció felszámolása
– stabil törvények, piacbarát gazdaságpolitika
– a kultúra sokszínűvé tétele
– az igazságszolgáltatás pártatlansága
– tisztességes, szabad médiaviszonyok
– a közpénzek költésének átláthatósága
– az oktatás szabaddá tétele
– az egészségügy reformja
– állam és egyház gyakorlati szétválasztása
– a közhatalmi funkciók pártkatonáktól való megszabadítása
– a közmédia hitelességének helyreállítása
– az EU-normák betartása
– a múltba révedés helyett a jövővel való foglalkozás
– stb. stb.

Mi kell még? Nem elég ennyi “víziónak”? Ebben talán minden demokratikus ellenzéki párt egyetért, ezen az alapon lehetne mindannyiuknak együttműködni.”
 
Hát ez nem frappáns ( =hatásos, találó ... és főleg rövid), hanem inkább óhaj-sóhaj.
Addig, míg a magyar médiában, annak a 95%-ban a kormány keresztényi szeretettel teljes, gondoskodó, az emberekkel együttérző vezetőnek állítja be a nagy vezetőt, Orbán Viktort és követőit, addig ez a szöveg hosszú és unalmas. Senki nem fog rá figyelni a FIDESZ-fanok közül. Pedig az lenne a lényeg.
Itt egy példa, a fb-n jelent meg:
Földes Péter
Május 27.

Magyar jön a világra

- Asszonyom, mit csinál itt?
- Nem vagyok asszony. Lány vagyok.
- Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel?
- Nem látja? Szülök.
- De miért a földön?
- Nekem ez a szülőföldem.
- Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő?
- Nem volt erre idő. Megláttam a reklámot, hogy „Hozz világra még egy magyart”, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell.
- Most látom csak, hogy van egy nagy monokli a szeme alatt. Meg a karja is be van gipszelve.
- Igen, lefejeltem a férjem kezét. Szerencsére a gipsz nem gátol a takarításban, a főzésben. Mosásnál még hasogat egy kicsit.
- Azért ez furcsa. A másik kezében, amelyik nincs gipszben, egy könyvet tart. Maga könyvvel a kezében szül?
- Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nem csak nekem, de minden magyar nőnek a példaképe, azt is mondta, hogy „a gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy, és hogy a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.”.
- De miért kell a könyv?
- Kézikönyv. Valamikor tudtam szülni, de mára elfelejtettem. Volt idő, amikor álmomból felverve is ment a szülés, mint a karikacsapás, de manapság hiába töröm a fejem, nem jövök rá, hogyan kell. Próbáltam többször is, de nem ment. Ezért szereztem be ezt a hasznos kis kézikönyvet. „Hozz világra még egy magyart!” Írta Budaházy Edda. Ebben a könyvben minden benne van.
- Hölgyem, a munkahelyén mit szólnak ehhez? Tudják, egyáltalán, hogy Ön terhes?
- Nem vagyok terhes. Soha nem is voltam.
- Már bocsánat, hogy az intimszférájába hatolok, de ha Ön nem terhes, akkor hogyan tud szülni?
- Unortodox módon. Ki mondta, hogy nekünk, magyaroknak ugyanazt az utat kell választanunk, amin mások is járnak?
- És van már elképzelése arról, hogy miből fogja felnevelni a gyereket? Etetni, ruházni, iskoláztatni?
- Ott még nem tartok a könyvben. Megnéztem a tartalomjegyzéket, ez a rész a vége felé van valahol.
- És szabad kérdeznem, hogy hívják majd a gyereket?
- Melyik gyereket?
- Hát, amelyik épp most van születőben.
- Nem egy gyerekről van szó.
- Hölgyem, Ön egyszerre több gyereket szül? Itt az utcán, könyvvel a kezében?
- Igen. Budaházy Edda azt mondta, hogy legalább két gyereket kell szülni, különben az afrikai kannibálok elözönlik Magyarországot. Szerintem is butaság lenne elaprózni.
- De hát ez kész őrület!
- Én ehhez nem értek. Én csak egy átlagos magyar nő vagyok. Szülök, mint állat, a gondolkodás a férfiak dolga.

Erre egy válasz, a partnerek több oda-vissza vitás válaszolgatás után a konklúzió:


Idézz már nekem légy szíves olyan családalapítással, gyermekvállalással, családtámogatással kapcsolatos posztokat, ahol leszólják, gúny- és nevetség tárgyává teszik azokat, akik nem akarnának a gyermeknevelés gondjaiból és örömeiből részesülni. Arról a minőségi különbségről már nem is beszélve, hogy a gyermekvállalás elemi érdeke az országnak, a nemzetnek, hisz régi igazság és főleg történelmi tanulság, hogy "azé az ország, aki teleszüli!"

Ez csak egy példa volt. Erre van válasz, de milyen! Ámde a nehéz, sorsfordító kérdésekre semmi.
Ezek után van még kérdés?
 
Utóirat: Micsoda megfogalmazás az, hogy "teleszüli"?!?!?!? Minden m2 / ha / km2 -re jusson egy-két-három gyerek?
 
Utoljára módosítva:
Utóirat: Micsoda megfogalmazás az, hogy "teleszüli"?!?!?!? Minden m2 / ha / km2 -re jusson egy-két-három gyerek?

Talán Wolfgang Schäuble, német pénzügyminisztert is meg lehetne kérdezni, hogyan érti " Nézzék a németországi törökök harmadik generációját – különösen a nőket. Ebben hatalmas lehetőség rejlik az újításra.”
 
.
Nem te vagy a Móricka? Annak is mindenröl csak az jut az eszébe. :rohog:

felvetődött a kérdés, hogy micsoda megfolgalmazás az , hogy "aki teleszüli a világot, azé a világ" ... csak rávilágítottam, hogy sokan kampányolnak a születések számának növelése érdekében.
 
felvetődött a kérdés, hogy micsoda megfolgalmazás az , hogy "aki teleszüli a világot, azé a világ" ... csak rávilágítottam, hogy sokan kampányolnak a születések számának növelése érdekében.

Vaaloban a suttyo paraszt aki ilyent mond.

Németh Szilárd teleszülné a világot
2030-ra növekedni kell, úgyhogy nyomás.

Lakossági fórumon ismertette a nemzeti szaporodási tervet Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, egykori rezsibiztos.

„A miniszterelnök úr világosan fogalmazott, 2030-ra azt szeretné elérni a kormány, hogy 30 ezerrel nőjön a magyar lakosságnak a száma, tehát 2030-ra növekedést kell produkálni. Nagyon nehéz lesz megfordítani, de minden döntést ez alá kell rendelni, minden döntésünket az alá kell rendelnünk, hogy ne fogyjunk el, nagyon egyszerű ennek a magyarázata, aki teleszüli a világot, azé a világ” – mondta Németh óbudai fórumán, amelyről a Hír Tv tudósított.
 
Vum hogy a Dk es Vago programjat nem ismered zsigerbol gyulolodsz nem elfogahato.
Hogy a Fidesz akinek a szoszoloja vagy es egyik prominens vezetojenek se ismered a kinyilakoztatasait az szegyen ugy vitazni hogy alapbol nem ismered azt se amit koromszakadtaig vedesz.
Az se elfogadhato hogy allitasz valamit de a googlet nem hasznalod, hogy meggyozodjel allitasodrol mert igy csak a beirasod zomet torolni kene mert a valsoaghoz koszono viszonyba sincs.
 
(Vágó) parlamentbe jutni nem (átszavaztatás ls LMP) de kormányozni azt tudnának.
Friss: atv. téma a képviselők béremelése 20:20
VV_00778_2000-1024x682.jpg

a műsort nézve percekig nem tudtam merre van észak, három liberális csajnak jár a süti
 
Utoljára módosítva:
Szia Melitta Szanyi élőadásban való megoperálását nem xxx kategóriába szántam
a kép a mi vagyunk a többség Orbáni diktatúra ellen vonulók kezében van
 
A DK elnökségi tagja megunta a politológus-celebek fals dumáját.

A tévéstúdiókban egymás sarkát tapossák a mihaszna megmondóemberek, akik önmagukat fellengzősen politológusnak meg “elemzőnek” hívatják, miközben életük legszámottevőbb tevékenysége, hogy a környezetükben lévő oxigént szén-dioxiddá alakítják.

Jellemzőjük a gurulós székekből való észosztás, a gúnyolódás, a demokratikus ellenzék ingerült ócsárlása.

Vélhetően ennek a kasztnak szól Vágó István üzenete, amit a Facebook-oldaláról változtatás nélkül idézünk:

vago-istvan.jpg

Vágó István

“Sok hivatásos és amatőr politikai elemző kemény kritikát fogalmaz meg a Fidesz kormányzásával kapcsolatban, de megkapja a magáét tőlük az ellenzék is. A legfőbb gondjuk ez utóbbival az, hogy nincs kiforrott víziója az ország jövőjéről, ezért nem nyújt vonzó alternatívát a választók számára.

Én alapvetően másra gyanakszom. A választók nagy részét ugyanis nem az alternatíva hiánya, hanem a minden “idegen” iránt bennük mesterségesen felkeltett gyűlölet (és annak a Fidesz részéről történő kiszolgálása) mozgatja, ezért bocsátják meg a jelenlegi hatalom általuk is tapasztalt galádságait.

Hogy milyen alternatíva kellene a Fidesz kormányzásával szemben? A válasz nagyon egyszerű.

Röviden: egy nyugati típusú demokrácia.

Hosszabban:

– véget kell vetni annak, hogy az ország egyetlen vezető szeszélyeinek legyen kiszolgáltatva
– az alkotmányosság, a jogrend helyreállítása
– a ma rendszerszinten dúló korrupció felszámolása
– stabil törvények, piacbarát gazdaságpolitika
– a kultúra sokszínűvé tétele
– az igazságszolgáltatás pártatlansága
– tisztességes, szabad médiaviszonyok
– a közpénzek költésének átláthatósága
– az oktatás szabaddá tétele
– az egészségügy reformja
– állam és egyház gyakorlati szétválasztása
– a közhatalmi funkciók pártkatonáktól való megszabadítása
– a közmédia hitelességének helyreállítása
– az EU-normák betartása
– a múltba révedés helyett a jövővel való foglalkozás
– stb. stb.

Mi kell még? Nem elég ennyi “víziónak”? Ebben talán minden demokratikus ellenzéki párt egyetért, ezen az alapon lehetne mindannyiuknak együttműködni.”
*
Vágó István egy rendkívül intelligens, okos, képzett ember. Nem véletlenül a DK -t erősíti. Tisztelem, becsülöm. Most is frappáns módon elirányította mindazokat, akik azt sem tudják merre van az előre, meg a hátra. Gratulálok a tisztán látásáért, no meg a határozottságáért.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére