Válaszolt Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus elnöke

Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, hogy a magyar miniszterelnök által pénteken kifogásolt nyilatkozatot soha nem tett, sőt, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével. Ronald S. Lauder egyben kérte válaszlevele ismertetését a magyar közvéleménnyel - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.


Válaszlevelében Ronald S. Lauder azt írta: Orbán Viktor hozzá írt levele, amely a sajtóban is megjelent, olyan állásfoglalásra utal, amelyet ő soha nem tett, és amelyet nem is oszt. A WJC elnöke kiemelte, az a mély tisztelet, amelyet Orbán Viktor és a magyar nép iránt érez, nem ingott meg, és nagyra becsüli azt, amit a miniszterelnök tett a Zsidó Világkongresszusért, különösen pedig azt, hogy Orbán Viktor részt vett a szervezet 2013-as budapesti közgyűlésén. Hozzátette: Orbán Viktor kétségkívül tudatában van annak, hogy a Zsidó Világkongresszus elnökeként egyik legfontosabb feladatának a keresztény és a zsidó közösség közötti baráti szálak erősítését tekinti, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Ennek a politikának - csakúgy mint a magyar miniszterelnökének - erkölcsi és elvi okai vannak és az emberek jobb egymás mellett élését szolgálja.Lauder azt javasolja: miközben ezen az úton járnak - barátságban -, Orbán Viktor hívja őt fel bármikor, hogy további félreértéseknek elejét vehessék.

A WJC elnöke bízik abban, hogy hamarosan újra találkozhatnak, és sok sikert kíván a magyar miniszterelnöknek abban, hogy Magyarországot ezeken a "turbulens időkön" keresztülvezesse - zárta levelét a JWC elnöke.Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus elnökének pénteken írt levelében azt írta: mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Laudernek az Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása."Csodálkozunk. (...) Az alapítvány elköltözésének Budapesten köztudott és nyilvánvaló oka, hogy Magyarország olyan szabályokat vezetett be, amelyek a transzparenciát kiterjesztik a külföldről finanszírozott szervezetekre is" - olvasható a levélben. Tisztelettel felhívom az elnök úr figyelmét, hogy az alapítványt és annak alapítóját személyes felelősség terheli az európai antiszemitizmus növekedéséért is. Olyan személyeket is bejuttatott a migránsok között Európába, akiknek politikai és vallási nézetei érzékelhető mértékben megnövelték a zsidó közösségek veszélyeztetettségét.

Ezzel szemben Magyarország és annak kormánya az európai zsidó közösségeket is védi, amikor megakadályozza a migránsok ellenőrizetlen bejutását az Európai Unió területére" - írta a miniszterelnök.A német Bild lap szerdán azt közölte, hogy Ronald S. Lauder aggodalmát fejezte ki az alapítvány Berlinbe költözése miatt. A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint ugyan nem kell mindennel egyetérteni, amit Soros György mond vagy csinál, ugyanakkor méltatlannak nevezte a bánásmódot egy olyan emberrel szemben, aki olyan sokat tett a kelet-közép-európai országokban a demokrácia terjesztéséért a kommunizmus bukása után

MTI

ronald-s960x640-e1450359886627.jpg
 
Orbán Viktor a szememben annyira szavahihetetlen már, hogy nemcsak azt nem hiszem el amit mond, de annak még az ellenkezőjét se. A pasi abszolút minden hitelét elveszítette előttem. Olyan mértékben „persona non grata” a szememben, hogy még ha hirtelen elkezdene engem az egekbe magasztalva dicsérni, és meg akarna ajándékozni valami kormánykitüntetéssel, azt se fogadnám el tőle. Sőt, mi az hogy tőle, senkitől se, aki az ő kormányában bármiféle pozíciót is betölt!

Csodálom, hogy egy efféle alakkal egyáltalán miként állhat szóba bárki jóérzésű ember, főleg a zsidók közül.
 
Az alapítvány elköltözésének Budapesten köztudott és nyilvánvaló oka, hogy Magyarország olyan szabályokat vezetett be, amelyek a transzparenciát kiterjesztik a külföldről finanszírozott szervezetekre is" - olvasható a levélben. Tisztelettel felhívom az elnök úr figyelmét, hogy az alapítványt és annak alapítóját személyes felelősség terheli az európai antiszemitizmus növekedéséért is. Olyan személyeket is bejuttatott a migránsok között Európába, akiknek politikai és vallási nézetei érzékelhető mértékben megnövelték a zsidó közösségek veszélyeztetettségét.
@advocatus_diaboli tanulj meg a sorok között olvasni!
Az idézett szöveg azt jelenti, hogy Lauder úr határozottan tiltakozik az eljárás ellen!
Csak Lauder úr egy ÚR, és ezért nem felszólít, parancsol, esetleg üvöltözik, hanem szépen és főleg udvariasan fogalmaz.
De amit mond, az ugyanazt jelenti. És így olvasva nem áll szóba OV-al, hanem felszólítja, hogy azonnal hagyja abba, amit ellenük tesz.
 
Csodálom, hogy egy efféle alakkal egyáltalán miként állhat szóba bárki jóérzésű ember, főleg a zsidók közül.
A mindenkori kormányfőkkel mindig és a mindenkori üzletemberek igyekeznek szóba állni mindenféle nemzetre, fajra, vagy felekezetre való tekintet nélkül annak érdekében, hogy haszonra, előnyre tegyen szert és ez a tény teljesen független a jóérzéstől, vagy a rosszérzéstől.
 
A mindenkori kormányfőkkel mindig és a mindenkori üzletemberek igyekeznek szóba állni mindenféle nemzetre, fajra, vagy felekezetre való tekintet nélkül annak érdekében, hogy haszonra, előnyre tegyen szert és ez a tény teljesen független a jóérzéstől, vagy a rosszérzéstől.
Lehet; - ám ezzel kapcsolatban nekem skrupulusaim vannak. Persze az is igaz, nem vagyok milliárdos, s talán épp emiatt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,890
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére