Végérvényesen elveszítette Magyarország a Norvég Alap 77 milliárd forintját

Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai.

Ezzel egyértelművé vált, hogy Magyarország végérvényesen elvesztette a mintegy 77 milliárd forintos támogatást, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség még a múlt héten is azt írta a lapnak, hogy

a magyar fél javaslatot tett új határidő kitűzésével az egyeztetések folytatására.

Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós forrásokért felelős államtitkára pedig egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „egyedül a norvégokon múlik”.

A Norvég és a EGT-alapok eredetileg azért jöttek létre, mert Norvégia, Izland és Liechtenstein nem tagjai az Európai Uniónak, de részesülnek a gazdasági integráció előnyeiből, ezért cserébe támogatják a kevésbé fejlett EU-s tagállamok felzárkózását különféle programokon keresztül. A Norvég Alapok mintegy 95 százalékát Norvégia finanszírozza, a fennmaradó rész Izland és Liechtenstein hozzájárulása. A jelen időszakra Magyarországnak előirányzott pénzeszköz 214,6 millió euró (átszámítva mintegy 77 milliárd forint) volt. Ez a pénz egyebek között társadalmi felzárkóztatásra, egészségügyi, oktatási, közlekedési és helyi fejlesztésekre, illetve a romák integrációjára lett volna fordítható.

A támogatás elveszítéséhez egy 2014-ben kirobbant konfliktus vezetett, amikor a kormány nekiment a Norvég Alapból a civileknek járó keret elosztását koordináló Ökotárs Alapítványnak, „sorosista” szervezetnek titulálva azt. Több állami szervet is mozgósítottak ellenük, ám egyetlen gyanújuk sem igazolódott be, így el kellett ismerniük, hogy a civil szervezet törvényesen végezte a munkát. Azt viszont elérték, hogy támogatási ciklus civil lebonyolítójának kiválasztásába beleszólásuk legyen oly módon, hogy ha nem is ők döntenek róla, de megvétózhassák, ha számukra nem tetsző eredmény születik ebben a tekintetben. Végül az nem derült ki, hogy pontosan hol akadt el a tárgyalás, de – amint arra a 24.hu korábban emlékeztetett – ezúttal is indult az Ökotárs Alapítvány, illetve rajtuk kívül a Magyar Vöröskereszt, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezette konzorcium, ennek ellenére nem jött össze a megállapodás.

A civil szervezeteknek járó támogatás egyébként csak töredéke az alap teljes összegének, ennek ellenére a vita fókuszába az a kérdés került, hogy ki koordinálja ezeknek a pénzeknek az elosztását.

Az Orbán-kormány ugyanis feltétlenül beleszólást akart ebbe, amitől a norvégok nem voltak különösebben elragadtatva, ragaszkodtak a független szervezethez. 2020 végére látszólag úgy tűnt, sikerülhet kompromisszumra jutni, de az öröm korainak bizonyult, s mivel a szerződés szerint idén július 21-ig volt idő a megegyezésre, a tervezett programok jelen állás szerint nem valósulnak meg. Bár Gulyás Gergely arról beszélt, hogy ezzel a pénzzel Norvégia tartozik Magyarországnak, úgy fest, az egyet nem értés oda vezet, hogy ezen „tartozás” a levegőben marad, Norvégia ugyanis azzal érvelt, hogy a kormány nem tudja elfogadni azokat az alapelveket, amelyeket a másik tizennégy kedvezményezett ország igen.

Ine Marie Eriksen Søreide norvég külügyminiszter mindazonáltal az üggyel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy sajnálja a magyar civil szervezetek anyagi veszteségét, és megpróbálnak más megoldást keresni a problémára.

Patthy Loránd Imre

norvag alap.jpg
 
Már ne haragudj de nem tudom hol mivel sértettelek volna meg.

Bizony vannak emberek akiknek semmi kedvük politikával foglalkozni, ök élni akarnak,
- azt képzelik "egyedül úgy sem tudok változtatni, nem akarok stresszt, nekem mindegy, megbízom a főnökbe"
- Igen a vallásos emberek azt tanulták, hogy "a madarak nem vetnek, nem aratnak a mi atyán gondoskodik rolluk"
- Nem találkoztál még olyan emberrel aki nem tör vezető pozícióra, mert a parancsot teljesiteni könnyebb?

Minden erőlködésem ellenére elvittek sorkatonának
- Az ügyeletes tiszt meglepetésre egy volt általánosiskolai tanárom fia volt,
- Kimaradásról visszatérve behívott az ügyeletes szobába, unatkozott és elcsevegtünk
- Elmondta, hogy ö is sorkatona volt, aztán leszerelt és otthon nem tudta mit kezdjen magával.
- Visszajött és most alhadnagy, remekül érzi magát mert "nem kell gondolkodjak"
- Életemben nem hallottam ilyet, valaki lemond arról ami emberré tesz bennünket.
- Azt hittem egy serc, de elmondta részletesen.
- "Otthon amikor felkeltem, odaléptem a szekrényhez és perceket azzal töltöttem milyen inget vegyek fel"
- "Itt nincsenek ilyen problémáim, még azt is megmondják hányszor gyürjem fel az ing ujját."
- "A leg jobban akkor érzem magam ha gyakorlat van, kinyitom a boritékot és abban áll mit kell tegyek"

Nagyon érdekes beszélgetés volt, mert utána nagyon sok hasonló emberrel találkoztam
Rengeteg foglalkozás életvitel van ahol egy ilyen szimpla élet embereket megragad.
Igy van ez a választópolgárok nagy részével is és ezt tudja ovi, a kereszténydemokraták is ebböl élnek.
Bizony sokan ilyenek, de ez a jó közösség hiánya, szerintem.

Azé a közösségé, ami nem kiközösít, nem irigykedik, nem "felkoncol" (legalábbis szóban), ha másképp gondolkodsz.
Amiben kimondhatod, hogy ötleted van, uram bocsáss!, ellenvéleményed, amiben nem azt várják, hogy káposztafej légy, ahol vitatkoznak veled, és nem leszólnak, végig sem gondolva, mit javasolsz.

Sőt, a közösség segít megvalósítani.
(Gondolom, a norvégok is ezen az alapon adnak, s nem hiteleznek, mint Kína.)

Ez az ország messze van a gazdagságtól, mindig is messze volt, de azért megtarthattunk volna pár Nobel-díjast, s nem messziről mutogathatnánk, hogy lám, lám, ő is magyar.

Itt látom, szinte teljesen egyformák a telkek, egyformák a házak - ki ne lógj, mert megszólnak! Nem puszta divat, inkább beleolvadás a nagy átlagba, mert abból baj nem lehet.
Így talán békénhagyják ...
(Persze ez nem csak magyar sajátosság, azért ezt is lássuk be.)

A norvégokkal való kapcsolat is ezt mutatja: egy autokratikus ember vezeti az országot, aki majd eldönti, milyen pénzt, kinek, hova, mikor, mennyit.
Hogy itt vannak még több millióan, s adott területen szakemberek, akiknek több affinitása van ehhez?
Nem számít, mert ő a vezető, aki nélkül már a világ sem foroghat!
Számít a szolgalelkűekre.
Tiszta szerencsénk, hogy a világ tojik Orbánra.

Nekem ez a fixa ideám: jobb vezetők kellenek, tehetséges, jól felépített, jól működő szervezeteket működtetők! Ahol a munkája lényege nem az önmegvalósítása, hanem, hogy mindent megtegyen azért, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a munkatársaiból (s ezt ne kényszerítéssel tegye!).

De itt bármit csinálsz, a vezetőt mindig jutalmazzák, lásd Müller C.
Nézzük az oktatást: létezik a közösséget, a nevelőtestületi munkát jutalmazó országos díj?

Így, most valóban ebbe a Ne szólj szám, nem fáj fejem!-állapotba menekülnek az emberek, bár sokkal többre lennének képesek.

Nincs ez így jól, ez tény.
 
Ahogy látni lehetett, ha a norvégok nem tudják a pénzt eljuttatni Orbán megkerülésével a magyaroknak,
- akkor az összeget felosztják a többi érintett és jogosult európai ország között.
- az Orbán-rezsimnek semmi esélye nincs pénzt kikényszeríteni a Norvég Alaptól.
- Norvégia hirdethet külön pályázatot a magyar szervezeteknek, és a pályázat alapján utalhat közvetlenül pénzt bárkinek

Magyarország igazoltan egy diktatúra ha Norvégiának nem sikerül a magyar kormánytól függetlenül pénzt eljuttatnia a magyar civil szervezeteknek és a kormány által üldözött önkormányzatoknak az Orbán-rezsim engedélye és beleegyezése nélkül.
Magyarországnak ebben az esetben nincs helye az Európai Unióban.
 
Nekem ez a fixa ideám: jobb vezetők kellenek, tehetséges, jól felépített, jól működő szervezeteket működtetők! Ahol a munkája lényege nem az önmegvalósítása, hanem, hogy mindent megtegyen azért, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a munkatársaiból (s ezt ne kényszerítéssel tegye!).
Vagyis te mindent a vezetők hozzá nem értésre alapozol.
Szerintem meg a vezetők pont olyanok mint a választók hisz ha nem olyanok lennének akkor nem is választanák meg őket. Így a vezetők nagyon is tehetségesek azok szemében akik megválasztják őket.
Nézd meg ha tehetségtelenek lennének akkor nem választanák meg őket többször egymás után.
 
Nyilván a csalók is tehetségesek különben nem tudnának annyit áldozatot rávenni.
 
Vagyis te mindent a vezetők hozzá nem értésre alapozol.
Szerintem meg a vezetők pont olyanok mint a választók hisz ha nem olyanok lennének akkor nem is választanák meg őket. Így a vezetők nagyon is tehetségesek azok szemében akik megválasztják őket.
Nézd meg ha tehetségtelenek lennének akkor nem választanák meg őket többször egymás után.
Én nem Orbánra gondoltam, hanem a munkahelyi vezetőkre.

De, másokkal ellentétben, véleményem szerint Orbán sem tehetség, csak egy erőszakos populista, aki mindig azon az oldalon csipeget, amerre több magot szórnak.
Egy szimpla köpönyegforgató.

Pszichésen pedig meglehetősen ingatag, agresszív személyiség.

A kefebajszosért is bomlott a németek egy jelentős része.
Majd döbbenettel nézték, mi lett az ostobaságuk eredménye.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai.

Ezzel egyértelművé vált, hogy Magyarország végérvényesen elvesztette a mintegy 77 milliárd forintos támogatást, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség még a múlt héten is azt írta a lapnak, hogy

Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós forrásokért felelős államtitkára pedig egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „egyedül a norvégokon múlik”.

A Norvég és a EGT-alapok eredetileg azért jöttek létre, mert Norvégia, Izland és Liechtenstein nem tagjai az Európai Uniónak, de részesülnek a gazdasági integráció előnyeiből, ezért cserébe támogatják a kevésbé fejlett EU-s tagállamok felzárkózását különféle programokon keresztül. A Norvég Alapok mintegy 95 százalékát Norvégia finanszírozza, a fennmaradó rész Izland és Liechtenstein hozzájárulása. A jelen időszakra Magyarországnak előirányzott pénzeszköz 214,6 millió euró (átszámítva mintegy 77 milliárd forint) volt. Ez a pénz egyebek között társadalmi felzárkóztatásra, egészségügyi, oktatási, közlekedési és helyi fejlesztésekre, illetve a romák integrációjára lett volna fordítható.

A támogatás elveszítéséhez egy 2014-ben kirobbant konfliktus vezetett, amikor a kormány nekiment a Norvég Alapból a civileknek járó keret elosztását koordináló Ökotárs Alapítványnak, „sorosista” szervezetnek titulálva azt. Több állami szervet is mozgósítottak ellenük, ám egyetlen gyanújuk sem igazolódott be, így el kellett ismerniük, hogy a civil szervezet törvényesen végezte a munkát. Azt viszont elérték, hogy támogatási ciklus civil lebonyolítójának kiválasztásába beleszólásuk legyen oly módon, hogy ha nem is ők döntenek róla, de megvétózhassák, ha számukra nem tetsző eredmény születik ebben a tekintetben. Végül az nem derült ki, hogy pontosan hol akadt el a tárgyalás, de – amint arra a 24.hu korábban emlékeztetett – ezúttal is indult az Ökotárs Alapítvány, illetve rajtuk kívül a Magyar Vöröskereszt, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezette konzorcium, ennek ellenére nem jött össze a megállapodás.

A civil szervezeteknek járó támogatás egyébként csak töredéke az alap teljes összegének, ennek ellenére a vita fókuszába az a kérdés került, hogy ki koordinálja ezeknek a pénzeknek az elosztását.

Az Orbán-kormány ugyanis feltétlenül beleszólást akart ebbe, amitől a norvégok nem voltak különösebben elragadtatva, ragaszkodtak a független szervezethez. 2020 végére látszólag úgy tűnt, sikerülhet kompromisszumra jutni, de az öröm korainak bizonyult, s mivel a szerződés szerint idén július 21-ig volt idő a megegyezésre, a tervezett programok jelen állás szerint nem valósulnak meg. Bár Gulyás Gergely arról beszélt, hogy ezzel a pénzzel Norvégia tartozik Magyarországnak, úgy fest, az egyet nem értés oda vezet, hogy ezen „tartozás” a levegőben marad, Norvégia ugyanis azzal érvelt, hogy a kormány nem tudja elfogadni azokat az alapelveket, amelyeket a másik tizennégy kedvezményezett ország igen.

Ine Marie Eriksen Søreide norvég külügyminiszter mindazonáltal az üggyel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy sajnálja a magyar civil szervezetek anyagi veszteségét, és megpróbálnak más megoldást keresni a problémára.

Patthy Loránd Imre

Csatolás megtekintése 1809773
*
Csak ezt várhatjuk ettől a kormánytól. Csak ezt. Inkább eltolják a pénzt, azt a pénzt, melyet nem ők tudják elverni... Még ilyen "baromságot", hogy nekünk tartoznik Norvégia?! Ezek tényleg agymosottak....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,920
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére