Végre újra elérhető lesz a hangsebesség feletti polgári repülés

A repülés történetében nagy visszalépés volt, amikor 15 éve leállt a Concorde, az egyetlen ténylegesen és huzamosan üzemelő szuperszonikus utasszállító repülőgép. Most azonban több vállalkozás dolgozik azon, hogy ismét a hangsebesség fölött repülő gépet építsen, ezúttal a Concorde hátrányai nélkül.

A Concorde nagy űrt hagyott maga után: hosszabb távokon nagyon hiányzik a gyorsabb repülés. A legnagyobb távokon megpróbálnak egyre kényelmesebb gépeket üzemeltetni, ám ezek menetideje 15-20 óra. Ha sikerülne újra a hangsebesség kétszeresével repülő légijárművet megalkotni, a Sanghaj és Los Angeles közti út 5 órára csökkenne, és az a bizonyos leghosszabb New York–Szingapúr is megtehető lenne 7-8 óra alatt.

Hiányzik a légitársaságoknak is

Az egyik vállalkozás, aki ezen dolgozik, a Boom Technology, amely olyan partnerekkel dolgozik együtt, mint a Virgin Atlantic, melynek tulajdonosa, Richard Branson az űrutazás irányában is fejleszt, egy hangsebesség feletti légijármű pedig a legnagyobb ajándék lenne neki transzatlanti járatainál. A cégbe a Japan Airlines is beszállt 10 millió dollárral, sőt rendelt is 20 darabot az 55 üléses járműből, amely a remények szerint 2023-ban már repülésre alkalmas lesz.

Kevesebb utas, olcsóbb jegyár

A cég jövőre a prototípus egy kicsinyített változatával akar kísérletezni, és ha ez sikeres, indulhat a típus gyártása, amely a hangsebesség 2,2-szeresével, 2400-2500 km/óra sebességgel repülne. A Concorde-hoz képest azonban komoly eltérések lesznek: a 92-128 ülőhellyel szemben csak 55 ülőhely lesz, ennek ellenére a tervezett jegyár sokkal olcsóbb lesz, köszönhetően annak, hogy az új típus sokkal hatékonyabb, gazdaságosabb lesz.

Boom2.jpg

Így kényelmes a nem is túl hosszú út. Forrás: Boom Technology
A Boom alapító-tulajdonosa a CNN-nek elmondta, hogy a Concorde idejében még nem volt meg az a technológia, ami a gazdaságos üzemeltetéshez kellett, most viszont adott a lehetőség. Terveik szerint egy mai hagyományos járat business osztályának áráért lehet majd utazni a járművel, melyen meglehetősen tágas ülések lesznek (igaz, hogy nem állíthatók vízszintesre), és a megszokottnál sokkal nagyobb ablak lesz, ahol a 20 kilométeres magasságból már görbül a látóhatár.

Hangrobbanás

Az egyik legnagyobb probléma az volt a Concorde-dal, hogy a hangsebesség átlépésekor, valamit fölötte repülve igen nagy zajt keltett a földön, ezért a szárazföldi területek felett sok helyen korlátozni kellett, ott csak hangsebesség alatt repülhetett. A most tervezett típus töredékére csökkenti ezt a hatás, igen hosszú orrának és széles szárnyainak köszönhetően. A tervek szerint a gyártásra kerülő típusnál ez a zajhatás csak harmincada lesz a korábbinak, így akár városok fölött is áthaladhat.

Az üzemanyag fogyasztás jelentős csökkentését egyrészt a hatékonyabb hajtóművel, másrészt a hagyományos repülőgépeknél is egyre inkább terjedő szénszál kompozit felhasználásával tervezik, ami jóval könnyebb, mint a korábban használt alumínium. Sokan kétlik persze, hogy feleannyi utassal és jóval kisebb jegyárral nyereségesen lehet majd működtetni a repülőt, de ez nyilván azon is múlik, hogy valóban sikerül-e olyan típust létrehozni, amit tömegesen kezdenek használni a légitársaságok, így az üzemeltetés költsége is optimalizálható.

Fellegi Tamás
 
Szerintem meg nagyon jo , hogy lerovidulnek az egesz napos utazasok. Borzalmas 10-12 orat repulon ucsorogni, legyen az oreg fiatal, gyerek.
Az ara volt regen is nagyon draga leglabbis 3-4 szerese a turista osztalyenal.
Egy csalad eseteben 4 fot ha szamolunk kb $1400 korul van a high szezonba =$5600 biznus clasz 3szorosa 15-16 ezer dollar ez egy kisebb uj auto ara.
A Concord meg dragabb volt szoval a XXI.szazad elso feleben biztos nem lesz tomegkozlekedes belole.
 
Gumlika! Azéé.az nem volt semmi, mikor a csőrét leengedte;):D
Neked a leengedés tetszett...?:o

Az, még egy welcome drinket sem tudtál volna élvezni a nagy kapkodásba:D
Háát, repültem már Business osztályon. Sajnáltam, hogy csak 12 órát tartott az út.
Mindig pezsgőzni kellett, a kaja isteni volt és a stewardess olyanokat mondott, hogy: Herr Sowieso, a sajtokhoz portóit bort ajánlanék.

Fönix eltünt mint Kossuth a ködben...
 
Neked a leengedés tetszett...?:o

Háát, repültem már Business osztályon. Sajnáltam, hogy csak 12 órát tartott az út.
Mindig pezsgőzni kellett, a kaja isteni volt és a stewardess olyanokat mondott, hog húúy: Herr Sowieso, a sajtokhoz portóit bort ajánlanék.

Fönix eltünt mint Kossuth a ködben...
Szerintem most teszteli az új repcsi sebességét.
Ne aggódj, tudod, a név kötelez...;):D
 
Utoljára módosítva:
Aha, olyan volt, mintha köszönt volna...de néha olyan, mintha azt mondta volna, most ne zavarj, pihenek...:rolleyes:
Még mindig jobb, mintha a farkát engedte volna le...:D
 
Én ennek kizárólag akkor drukkolnék, ha KEVESEBB ÜZEMANYAGOT FOGYASZTANA, mint a mai repülők! De biztos nem így lesz, akármilyen hatékony.

Hadd kérdezzem már meg: MIRE EZ AZ ÖRÖKÖS ROHANÁSA AZ EMBERISÉGNEK?!

Oké, tudom hogy „Time is money”. De ezt akkor se úgy kell érteni, hogy minden egyes megtakarított másodperc tutira forintosítható! Igen, ültem repülőn, valami úgy talán már nem is tudom 12 óra körüli időt, turistaosztályon, és szar volt. Nem hiszem azonban hogy ha lett volna pénzem business osztályra, ott ne lett volna messze sokkal jobb! Ki lehet bírni.

Most erre itt ez a fejlesztés, és mindenki odavan hogy húdejó. Bele se gondolnak, mennyibe kerül a fejlesztés költsége. A megnövekedett fel- és leszállási sebesség miatt megnövekedett balesetveszély és zajterhelés. Gondolom a kifutópályákat is meg kell talán hosszabbítani miatta. Többet fogyaszt majd, azaz jobban szennyezi a környezetet, s ezzel növeli a globális felmelegedést. És mindezt csak azért, hogy pár tucat előkelő ficsúr akinek van rá pénze, évente mondjuk 3-szor amikor a bolygó túloldalára utazik, nyerjen vele alkalmanként mondjuk 4 órát, azaz évente összesen fél napot!

Nem tűnik a szememben olyan hatalmas nagy előnynek.

Hová sietnek ezek, mégis?! Félnek talán, hogy lekésik a Halállal előre megbeszélt randevújukat?!
 
Utaztam en is tobbszor biznisz osztalyon az is 12 ora , ami nagyon hosszu. Lehet borozgatni de en nem iszok alkoholt ,igy kevesbe latom rozsszinunek a hosszu utat, lehet filmeket nezni de 12 ora akkor is irgalmatlanul sok. Ma mar azert lehet netezni a gepen ez azert jo, es kenyelmes a biznisz claszon. 3 oraval elobb ki kell menni a reptere + aki erzekeny az ido eltolodasra annak napokig forditva mukodik az alvokaja.
Szo ami szo nem kis tavolsag 10ezer km. A riszk ami azert mindenkiben ott van mikor elindul az a nagy monstrum repulogep, hogy vegig sima nyugodt ut lesz.
A turistahely meg egyre kenyelmetlenebb egyre tobb ulest pasziroznak be es kimondottan csontkolekciokra meretezik, ha van rajtad egy kis + akkor imadkozhatsz hogy a szomszedod girnyo legyen mert ket duci egymas mellett 12 orat egymast melegitik ha akarjak ha nem.
 
O

Olvasd már el cikket. Benne van a válasz.
 
NEm volt meg arra pelda ,hogy a repjegy ara olcsobb legyen, meg ugy se hogy egyre tobb gepet allitana be ugyan arra az utvonalra , meg ugy se ,hogy egyre tobb utast visznek ugyan azzal a geppel, meg ugy se hogy a kerozin harmadaba kerult.
20-25 alkalommal voltam otthon miota kint elek, a kozvetlen jarat 2-300dollarral volt dragabb ugy hogy nem szallt le a gep nem kellett a borzalmas magas repteri taxot fizetni nem olcsobba hanem dragabba tette a jaratot.
Szivesen belement az ember a dragabb jegyarba mert sokal kenyelmesebb ha nem kell atszallni orakat varakozni valamelyik repteren a csatlakozasra.
Elolvastam a ciket de egy szavat nem hiszem el, hogy olcsobb lesz vagy csak kicsivel lesz dragabb.
Nincs olyan ev, hogy ne talalnanak ki valamit hogy miert emeljek az arat.
Esetleg ha az ar marad akkor a szervizen huznak.
Regen dinom danom volt a hosszu uton , 2xszer 25kg csomagot vihettel, ma szinte semmit nem adnak, ha kell pokroc vagy parna + ,extra penz,1 borond a masodik $100.- kezi pogyasz extra meretu extra $. Ki gondolna hogy vigyen ujabban pokrocot magaval ha nem akar fagyoskodni? Extra suly es nem hiszem hogy van hely a kezi pogyaszba egy pokrocnak parnanak.
Continensek kozott utazgatasra sokszor kell teljesen mas ruhazat hisz a fold masik felen eppen tel van mikor nalunk nyar, szoval batran a jegy ara melle meg egy szazast hozzalehet adni a masodik borondert.
Oly dragak a repulogepek, hogy kis orszagok mint pl Mo nincs is sajat gepuk hanem berelnek az amcsiktol. Ha egy gyorsabb modernebb gepet allitanak be meg olyan nem volt hogy olcsobb is lett volna.
 
Estleg valamivel olcsóbb lesz mint a Concorde volt, ha levonod a drágulást.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,124
Tagok
615,632
Legújabb tagunk
Robertred
Oldal tetejére