Végre: kirúgják Orbánt Európából?

Készülhetnek a magyarok az Európai Unióból való távozásra. Erre utal az, ami az Európai Néppártban zajlik. Orbánt eddig saját pártcsaládja védte meg a jogos kritikáktól, és minden szankciótól, felelősségrevonástól. De ennek úgy tűnik – hála Istennek – vége.

Orbán elveszítette a realitásérzékét, nemcsak a CEU megtámadásával, hanem a tiltakozásra adott reakcióval is. Az észak-koreai stílusú diplomácia s kommunikáció, miszerint Európában is mindenki hülye, nem érti, hogy mi történt, és félrevezették őket, csak olaj a tűzre. Mintha besült volna, és nem működne Orbán eddigi fegyvere, hogy el tudta hitetni az általa kreált látszatot, a valóság helyett.


Orbánnak mindig volt egy hazugsága, a külvilágnak szánt látszata és magyarázata. Az EU állandóan ezt a látszatot és hazugságot vizsgálta, a dolgok lényegét jelentő valóság helyett. Ennek vége. Erre utal, ahogy a néppárti képviselők reagáltak a fideszes hazugságkommandó levelére. A levél pontosan tükrözi a Néppárton belüli hangulatot. Ebben az egyik néppárti képviselő, Frank Engel, a Néppártból és az EU-ból való távozásra szólítja fel Orbánt.

Engel a Néppárt luxemburgi tagja – Jean-Claude Juncer, az Európai Bizottság elnökének párttársa -, aki ezt írta:

“hagyjátok már ezt a marhaságot. Mi pontosan tudjuk, mi történt, mi történik. Az EGYETLEN felelős kérdés az: miért nem hagyjátok el egyszerre az Európai Néppártot és az Európai Uniót is a saját feltételeitek szerint? Ti már gyakorlatilag és valójában úgyis kívül vagytok mindenen. Szóval menjetek. Kérlek, menjetek.”

Orbán nem érzi a bajt és a helyzet súlyosságát. Az első uniós reagálások után nem próbált meghunyászkodni, a konfliktust enyhíteni, hanem élezte a helyzetet a nyilvánvaló és primitív hazugságaival, a bugris szövegeivel.

Levelet írt a Néppárt frakcióvezetőjének, amelyben arra kérte Manfred Webert, hogy kellő körültekintéssel járjon el a magyarországi “Soros-egyetem” ügyében. Orbán még az Európai Néppártnak is “sorosozik”, azt gondolja, hogy ez Európában is olyan szitokszó, mint a saját elnácult bugris talpnyalókból álló pártjában. Más sem kell még Európában, mint a nyílt náci szövegeket, nyílt zsidózást hallgatni.

Az antiszemita utalás nem elég. Orbán a goebbels-i propaganda stílusában előadja egy értelmes embernek azt a szöveget, hogy “a napokban több, egyébként jó szándékú és Magyarországgal szimpatizáló közéleti szereplő valótlan tényeken alapuló nyilatkozatokat tett” (eddig a benyalás), majd a süket duma: “a magyar illetékes szervek megállapították, hogy a minden tényalapot nélkülöző információ Soros Györgyhöz tartozó szervezetektől, illetve emberektől származik”.

Ez kell még, ürgebőrbe bújt hamis informátorok, akiket a Soros Györgyhöz tartozó ellenség küldött megtéveszteni “jó szándékú és Magyarországgal szimpatizáló közéleti szereplőket”. S ezek a jószándékú emberek mind be lettek csapva a “Soros-ügynökök” által, és annyira hülyék, hogy nem tudják megállapítani, mi történt. De majd jön Orbán és elmagyarázza nekik, ugyanúgy, mint a nyugdíj ellopását, a sajtószabadság felszámolását, vallásszabadság korlátozását, és az összes aljasságot, amit a magyar nép ellen elkövettek.

Az MTI közleménye szerint ezért Orbán azt kérte Manfred Webertől, “kellő körültekintéssel járjon el ebben az ügyben, ehhez pedig figyelmébe ajánlotta a magyar kormány által közzétett hivatalos közleményeket, amelyek a valóságos jogi helyzetet írják le”. Vagyis, ne a saját szemüknek, a saját eszüknek higgyenek, hanem annak a sok ócska hazudozásnak, amit parancsra Kósa, Kovács és a többi hazudozók előállítanak.

Csakhogy, amit a magyaroknak be lehet adni, azt nem lehet a lassan magára találó Unió torkán lenyomni. Az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetői a zárt ülésen kemény kritikával illették Orbánt, a holland szélsőséges Geert Wildershez hasonlították. A néppártiak kivétel nélkül keményen nekimentek Szájer Józsefnek, az EP-frakció magyar alelnökének, számon kérve a Fidesz Európa-ellenes politikáját. Mindebből várható, hogy a magyarokat kizárhatják az európai néppárt parlamenti frakciójából. A döntő lépés, hogy a németek is kiálltak mellőle, talán már Merkel sem akarja megvédeni őket.

Ehhez tegyük hozzá, hogy amikor a mi tahónk elkezdi magyarázni majd, hogy mindenki félreérti a helyzetet, téved, megvezették, akkor Magyarország tele lesz Brüsszelt gyalázó plakátokkal, az EU-ról szóló hazug hirdetésekkel. A pávatáncnak vége, az Unió vezetői már napokkal ezelőtt közölték, hogy büszkék az Unió teljesítményére, az Unió korrekt módon működik, s nem tűrik “Brüsszel” gyalázását, sértegetését. Ezt be kell fejezni.

Ugyancsak élesen bírálta Orbánt a CEU elleni fellépése miatt Ottmar Karas, az Osztrák Néppárt európai parlamenti delegációvezetője is, aki az APA hírügynökségnek nyilatkozva közölte: “ez nem demokrácia, hanem uszítás”. Mint mondta, a Közép-európai Egyetem 26 éven keresztül remek munkát végzett Budapesten, és teljes mértékben megfelelt a magyar és amerikai felsőoktatási törvénynek, semmi sem indokolja munkájának akadályoztatását, vagy bezárását.

Majd hozzátette azt, ami a magyarokhoz nem jut el: Orbán a magyarok által megszavazott uniós döntéseket próbálja hazug nemzeti konzultációkkal hitelteleníteni, a nacionalizmust és az európaellenességet erősíteni. Ezzel azt a kettős játékot játssza, ami Nagy-Britanniában a Brexithez vezetett. Ez egyben az ajtó kinyitását is jelenti. Már az osztrákok sem bánják, ha Orbán távozni akar, akkor távozzon, de ezt a kettős játékot nem űzheti, mert akkor kizárják.

Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője közölte, hogy az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia a magyar felsőoktatási törvény módosítását; független, komoly értékelésre van szükség pártpolitikai viták helyett. A német politikus azt írta a Twitteren: az EPP-frakció elvárja, hogy a magyar kormány eleget tegyen a bizottság majdani értékelésében foglaltaknak. Ez egyértelmű beszéd.


A gondolat- és a szólásszabadság, illetve a kutatás szabadsága lényeges elemei az európai identitásnak, a néppárti képviselőcsoport ezeket bármi áron meg fogja védeni” – ezt mondta Weber. Ami azt jelenti, hogy “bármi áron”. Vagy a CEU békén hagyása vagy távozás az EU-ból, ez lehet a választás. Mivel Orbán nem hátrál meg, a “magyar illetékes szervek” pedig újabb és újabb ügynököket lepleznek le, akiket Soros küld a világ megtévesztésére, az uniós kizárás csak idő kérdése lehet.

Ha Orbán repül, a gondolat is felszabadító, s egy hosszú, terméketlen és pusztító játéknak vet véget Európában. Európa máris jobban érzi magát.

Amerikai Nepszava

eu.png
 
Tegyuk fel, hogy kirugjak magyarorszagot az uniobol.
Elgondolkodott mar azon valaki, hogy akkor mi tortenne?
Elsosorban a politikaban!

Uj valasztasok lesznek?
Kit valasztanak?

Vagy nem lesznek uj valasztasok?
Minden valtozatlanul marad, csak az ellendrukkerek tapsolnak?

Milyen gazdasagpolitikat fog vinni az orszag?
Milyen gazdasagpolitikat fognak vinni az orszagban dolgozo kulfoldi cegek?
Millyen ....

Ezekre azert jo lenne valaszt kapni, mert az hogy ululnk a nezoteren es dorzsoljuk a kezunket az esemenyeken, az kicsit furcsa.

Es a elhaborodas is furcsa, amikor csendesen odaszolnak azok akiik jjatekban vannak: kibic kuss!
 
Hozzunk akkor egy friss hírt is! Soros György a davosi Világgazdasági Fórumon azt állította, hogy Orbán megvásárolta az MSZP vezetőit! Ez azért gyönyörű, nem?! Sőt - tegyük hozzá - már Csehország, Szlovákia és Lengyelország is a zsebünkben van! Bár ha engem kérdeztek, Soros azért szállt be a migráció támogatásába, hogy Orbán világhatalmi törekvéseit segítse elő! :)
 
váloznak bizony az idők ... még emlékszem az osztrák "szárnyas kapukra" ... mintha kezdenének ébredezni ;) ... mintha Orbánt ismételgetnék.
De mi a probléma a Közép-európai Egyetemmel?
 
Erdekes a zdf is foglalkozott vele ma, a tema nagyon aktualis.

Nem ertem, Orban nem akar eu-t csak gazdasagi kapcsolatokat. Miert nem kerdezi meg a polgarokat?

Egy referendumot az Orban-terv elfogadàsàrol megerdemelne a nèp.
 
Tegyuk fel, hogy kirugjak magyarorszagot az uniobol.
Elgondolkodott mar azon valaki, hogy akkor mi tortenne?
Elsosorban a politikaban!

Uj valasztasok lesznek?
Kit valasztanak?

Vagy nem lesznek uj valasztasok?
Minden valtozatlanul marad, csak az ellendrukkerek tapsolnak?

Milyen gazdasagpolitikat fog vinni az orszag?
Milyen gazdasagpolitikat fognak vinni az orszagban dolgozo kulfoldi cegek?
Millyen ....

Ezekre azert jo lenne valaszt kapni, mert az hogy ululnk a nezoteren es dorzsoljuk a kezunket az esemenyeken, az kicsit furcsa.

Es a elhaborodas is furcsa, amikor csendesen odaszolnak azok akiik jjatekban vannak: kibic kuss!

NEm tudom kinek irod a kibicnek kuss mert itt 99% allithatom magyar es magyarallampolgar elvileg a kibicek dontik el a szavazast amit oly boszen helyeseltek , akkor nem szoltatok egy szot se , hogy helytelen az Orban politika a kintiek szavaztatasa?mert nem minden kibic Orban fan. 1 millio szavazora szamit a hataron kivulrol a fidesz, ha a fele igaz is borulhat minden szamitas otthon.

Hozzunk akkor egy friss hírt is! Soros György a davosi Világgazdasági Fórumon azt állította, hogy Orbán megvásárolta az MSZP vezetőit! Ez azért gyönyörű, nem?! Sőt - tegyük hozzá - már Csehország, Szlovákia és Lengyelország is a zsebünkben van! Bár ha engem kérdeztek, Soros azért szállt be a migráció támogatásába, hogy Orbán világhatalmi törekvéseit segítse elő! :)

Orban vilaghatalmi torekvese ............ azert ne becsuld ennyire tul.
Soros tamogatasa meg azert tortent mert rendszervaltozas volt es kellettek a fiatalok a tobb part rendszer , megismerve a nyugati vilagot belulrol stb.
A Soros a nyilt tarsadalmat preferalja es nem rendszereket akar dontogetni. Mellesleg a Kadar eraban is segitett Soros.
Egy amerikai magyar igy latja ahogy cikkbe leirta.
Lehet tippelni o elmegy-e szavazni?
En nem megyek az biztos pont azert mert nektek kell eldonteni otthon hogy milyen iranyba akartok menni.
Mint media eleg sok ember oszthatja a nezetet. Megrendelheted az ujsagot te is mert mindig jol jon neki egy elofizeto.
 
Erdekes a zdf is foglalkozott vele ma, a tema nagyon aktualis.

Nem ertem, Orban nem akar eu-t csak gazdasagi kapcsolatokat. Miert nem kerdezi meg a polgarokat?

Egy referendumot az Orban-terv elfogadàsàrol megerdemelne a nèp.

Igazad van nepszavazas dontson a kerdesrol, de mit varsz olyan politikustol aki nem all ki se vitara se egy kerdez felel mediaba nem vesz reszt az ellenzeki oldallal, csak azt szajkoza folytatjuk ..mit? a csaladja kistafirungozasat? a korupciot?
MInden szava hazugasag van Soros terv a belugyminiszter azt mondja nincs. Erre elkolt milliardokat.
Kvota ide aztan nem jon egy muszlem se, hallgat a legnagyobb mecsetet akarta Bp megepiteni errol letette es stikaba befogadta nem csak a kvotat hanem mar 3000 menekultrol beszelnek.
Ezt a handabandazast folytatja?
 
Jelenleg, jogilag szinte lehetetlen bárkit is kitenni az EU-ból.
Azért megtalálják azt az opciót ami azt eredményezi
Az Mo . Halála lenne
Az összes külföldi befektető eltűnne felszámolna mindent
Egy megbízhatatlan országba nem kockáztatom a pénzemet
Megszűnnének a munkahelyek néhány hónapon belül
Lehet gondolkodni mi lenne a következménye
Itt fentebb azt kérdezi egy Business ellen beoltott,
hogy hogyan gazdakoldnanak a külföldiek ?
Komolyan ember szerinted melyik cég maradna meg ?
Azon meditálni , hogy milyen gazdaságpolitikája lenne az országnak
Nagyfokú ostobaság mert nem volna mivel, gazdálkodni .
Összedőlne mint a kártyavár
és akkor meg arról nem beszéltem ,hogy van 17000 katonánk
ez meg a képzeletre bízva miként valósulna meg a honvédelem ?
 
Utoljára módosítva:
Minden idők legundorítóbb választási kampánya kezdődött meg, és még hol a vége!
Az a baj, hogy egyre hányadékabb a kampány. Az ellenzék programot nem tud felmutatni, csak az egyre gusztustalanabb lejáratással kampányol. Ráadásul a Fidesz is beleszállt, most Vonáról hozzák naponta tízszer, hogy az iszlámot dicsőíti. Vonát speciel nagyon nem kedvelem, de nem hiszem, hogy ilyen jól speizolt, "jó időben" kibontott dolgokkal kellene a személyét lejáratni. Akadna ott egyéb is, nem a kakit kellene szétkenni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére