Vészesen közelít a Föld végórája, állítja több mint tízezer kutató egy szaklapban

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztet szerdán a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint 10 ezer vezető kutatója. A tudósok, akik két éve arra szólították fel a világ kormányait, hogy azok nyilvánítsanak globális klímavészhelyzetet, úgy látják, hogy a világ országainak vezetői kudarcot vallottak. Szerintük a politikusok nem képesek a probléma okával, a bolygó kizsákmányolásával foglalkozni, miközben példa nélküli módon megemelkedett a klímaváltozáshoz köthető katasztrófák száma, kezdve a tikkasztó hőhullámoktól az áradásokon és ciklonokon át a tűzvészekig.

A Föld életjeleinek tekintett 31 mutatóból 18 rekordszinten áll.
Ezek között szerepel az üvegházhatású gázok kibocsátása, a gleccserek vastagsága és az erdőirtás is. Rámutatnak, hogy bár a koronavírus-járvány miatt az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkent, de a szén-dioxid és a metán szintje 2021-re rekordot döntött. A 15 évvel ezelőtti szinthez képest 31 százalékkal gyorsult a gleccserek olvadása, és 2020-ban rekordmértékben csökkent a brazíliai őserdők mérete, ami miatt az ottani esőerdő a szén-dioxid megkötése helyett nettó széndioxid-kibocsátó lett.
A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy négymilliárd haszonállat él a bolygón, főleg marhák és birkák, és össztömegük immár meghaladja az összes ember és vadon élő állat össztömegét.
A cikk szerzői szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy
vészesen közelít, de lehet, hogy már túl is léptük azt a pontot, amely után drámai és helyrehozhatatlan klímaváltozásra kell számítani.
Például évszázadokra felolvadhat Grönland és az Antarktisz jégtakarója. Visszafordíthatatlan lehet a melegedés miatt veszélyeztetett korallzátonyok helyzete is, amelyektől félmilliárd ember függ.

A tudósok gyors és radikális lépéseket sürgetnek; fel kell számolni a fosszilis energiahordozók felhasználását, mérsékelni kell a szennyezést, helyre kell állítani az ökoszisztémákat, növényi alapú étrendre kell áttérni, szakítani kell a jelenlegi növekedési modellekkel és stabilizálni kell a bolygó népességét.

1111.jpg
 
Lehet hogy inkább a pocsékolást kellene visszaszorítani.
Állattartás csak természetes körülmények közt. Nem tízezer számra egy telephelyen.
S nem Józsi bácsi otthoni disznó tartását kell ellehetetleníteni hanem a nagy cégeket visszaszorítani...vagyis NEM fog működni.
 
Az eddigi lépések java csak azt jelenti, hogy minden ok, fogyasz feleslegesen még többet is, csak a zöld cimkést válaszd. Amig az eszeveszett fogyasztásnövelésen van a hangsúly, addig már elnézést, de sza.. sem ér, hogy ki mennyire "zöld" terméket vesz. Ha nem évente, hanem csak két évente lenne új csúcsmobil a gyártóknál, már az mennyivel javitana a dolgokon. Ha az élelmiszerpazarlást vissza lehetne szoritani, az meg az éhezésen. Ha nem birsz megenni egy girosz tálat, akkor lehessen fél adagot is kérni. Mindig felmegy a vérnyomásom, amikor valaki csak nyamnyog az ételből, aztán a javát kidobja.
 
A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztet szerdán a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint 10 ezer vezető kutatója. A tudósok, akik két éve arra szólították fel a világ kormányait, hogy azok nyilvánítsanak globális klímavészhelyzetet, úgy látják, hogy a világ országainak vezetői kudarcot vallottak. Szerintük a politikusok nem képesek a probléma okával, a bolygó kizsákmányolásával foglalkozni, miközben példa nélküli módon megemelkedett a klímaváltozáshoz köthető katasztrófák száma, kezdve a tikkasztó hőhullámoktól az áradásokon és ciklonokon át a tűzvészekig.

Ezek között szerepel az üvegházhatású gázok kibocsátása, a gleccserek vastagsága és az erdőirtás is. Rámutatnak, hogy bár a koronavírus-járvány miatt az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkent, de a szén-dioxid és a metán szintje 2021-re rekordot döntött. A 15 évvel ezelőtti szinthez képest 31 százalékkal gyorsult a gleccserek olvadása, és 2020-ban rekordmértékben csökkent a brazíliai őserdők mérete, ami miatt az ottani esőerdő a szén-dioxid megkötése helyett nettó széndioxid-kibocsátó lett.
A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy négymilliárd haszonállat él a bolygón, főleg marhák és birkák, és össztömegük immár meghaladja az összes ember és vadon élő állat össztömegét.
A cikk szerzői szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy

Például évszázadokra felolvadhat Grönland és az Antarktisz jégtakarója. Visszafordíthatatlan lehet a melegedés miatt veszélyeztetett korallzátonyok helyzete is, amelyektől félmilliárd ember függ.

A tudósok gyors és radikális lépéseket sürgetnek; fel kell számolni a fosszilis energiahordozók felhasználását, mérsékelni kell a szennyezést, helyre kell állítani az ökoszisztémákat, növényi alapú étrendre kell áttérni, szakítani kell a jelenlegi növekedési modellekkel és stabilizálni kell a bolygó népességét.

Csatolás megtekintése 1808692
*
Még pontosan emlékezem arra, amikor még kis-kamasz koromban, a rádióban időnként bemondták, hogy a világ óceánjaiban, tengereiben hol itt, hol ott (nagyon mélyen?!) de különféle robbantásokat csináltak. Ezek a bűnök sem múltak el nyomtalanul. No meg a folyamatos fakitermelés, az őserdők irtása, az állatok kizsigerelése (tehenek, apró jószágok stb.) túl vakcínázása, a tenyésztés helyett - termelés?! - az állatok tiszta, de zárt ólakban való tartása, van, hogy túl zsúfolása. Természetesen vannak ellen példák is, amit örömmel olvasok, de többnyire a "gyártás" - hús, tej, stb. folyik, s ez szomorú.
 
Szerintem hibásan látod.
Leulunk a tv elé és egy csomó áramot használunk vele.
Bekapcsolunk egy laptopot, aztan mikor merul lefelé töltőre tesszük. Hasznalunk vele egy csomo áramot, és amikor meghal az akku kidobjuk a szemétre a sok nehezfemtartalommal egyutt!
Ahhoz, hogy megihassunk egy pohar tejet megvesszuk a csomagoloanyagot is. Boltokat tartunk fenn amiben vilagitanak, klima van! Ha körbenézel akkor leggalabb annyi haszontalan csomagoloanyag van mint olyan termék amire szuksegunk van!
Lefekszel este az ágyadba gondolj bele, hogy mennyi káros anyag kerul addig a levegobe, mig neked kényelmes ágyad lesz!
El akarsz menni a belvárosba, felszálsz egy buszra, és nézed a rengeteg gomolygo káros anyagot az ut felett, amit az autok bocsajtanak ki!

.... szinte minden tevékenységunk ilyen!!!!!!!!!

A felfedezesek, találmányok zöme megkönnyiti az életünket, de egyben a bolygot pusztitja!
Az ember kényelmesen akar élni, és nem nézi mibe kerul!

Mert az a pohar tej nem 45 ft-ba kerul, hanem egy tudatos kornyezetrombolasba!
Egy auto nem 2 millio, hanem a gyártása során keletkezett istentelen mennyiségu káros anyag, és a fenntartásahoz szukséges még több ilyen(olaj, ablakmoso, benzin, jegoldó stb)

Az egyik oldal az egyre kényelmesebb élet, a másik oldal pedig az egyre nagyobb károkozás a természetben!

Pedig bármennyire is közhelyszerü, attol még igaz: A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön
 
Ez mind igaz, de nem látszik a változás a világban. Sirnak a villanyautókért, közben a tengeren a rengeteg vicik vacakot hozó hajók töbszörös mennyiségű kőolajszármazékokat böfögnek kifelé. Amig a globális gazdaságban nem tesznek le egy fentartható, de nem folyamatos növekedést és fogyasztást megcélzó modelt, az egész környezetvédelmi vállalások csak szemfényvesztés. Nemrég volt egy cikk, talán a qbiten? hogy a nyugateurópai biomassza erőművekben amerikából hozzák az alapanyagot. Ugyanis valami ensz képlett alapján a gyártás helyén kell elszámolni a szenyezést nem a felhasználás helyén. SZóval a tipikus kettőség, mi karbonsemlegesek vagyunk, mert ugyan égetünk ezt azt, de azt nem nálunk gyártották! Olyanmint amikor a 80-90 es években a vegyipar java kiköltözött kinába a nagyon szenyező gyártási folyamatokkal, aztán a 2000-es években meg mindig hőbörögtek, hogy mennyire szenyezőek ezek a kinaiak.
 
Ez mind igaz, de nem látszik a változás a világban. Sirnak a villanyautókért, közben a tengeren a rengeteg vicik vacakot hozó hajók töbszörös mennyiségű kőolajszármazékokat böfögnek kifelé.
Egy villannyal hajtott auto eloallitasa legalabb annyi - ha nem tobb - káros anyaggal jár mi nt egy hagyomanyosé!
A Villanyautok bevezetése ma nem elsosorban környezetvédelmi kérdés - bár erre hivatkoznak - hanem a koolaj csokkenese miatt van :)

A megoldas az lenne, ha csak kozossegi kozlekedes kétezne, de ez meg a kényelmességunk miatt sosem fog bekovetkezni, legfeljebb majd akkor ha már t4eljesen osszeomlik az okoszisztema :(
 
Szerintem hibásan látod.
Leulunk a tv elé és egy csomó áramot használunk vele.
Bekapcsolunk egy laptopot, aztan mikor merul lefelé töltőre tesszük. Hasznalunk vele egy csomo áramot, és amikor meghal az akku kidobjuk a szemétre a sok nehezfemtartalommal egyutt!
Ahhoz, hogy megihassunk egy pohar tejet megvesszuk a csomagoloanyagot is. Boltokat tartunk fenn amiben vilagitanak, klima van! Ha körbenézel akkor leggalabb annyi haszontalan csomagoloanyag van mint olyan termék amire szuksegunk van!
Lefekszel este az ágyadba gondolj bele, hogy mennyi káros anyag kerul addig a levegobe, mig neked kényelmes ágyad lesz!
El akarsz menni a belvárosba, felszálsz egy buszra, és nézed a rengeteg gomolygo káros anyagot az ut felett, amit az autok bocsajtanak ki!

.... szinte minden tevékenységunk ilyen!!!!!!!!!

A felfedezesek, találmányok zöme megkönnyiti az életünket, de egyben a bolygot pusztitja!
Az ember kényelmesen akar élni, és nem nézi mibe kerul!

Mert az a pohar tej nem 45 ft-ba kerul, hanem egy tudatos kornyezetrombolasba!
Egy auto nem 2 millio, hanem a gyártása során keletkezett istentelen mennyiségu káros anyag, és a fenntartásahoz szukséges még több ilyen(olaj, ablakmoso, benzin, jegoldó stb)

Az egyik oldal az egyre kényelmesebb élet, a másik oldal pedig az egyre nagyobb károkozás a természetben!

Pedig bármennyire is közhelyszerü, attol még igaz: A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön
*
Arról nem is szólva, hogy többen nem is gondolnak abba, hogy pl. az öblítőszerek, a különféle samponok, mind, mind kemikáliák... S, igaz, hogy illatos, igaz, hogy erősíti a hajad, de arról nem tudunk, mennyi kárt tesz / okoz a bőrünknek, egészségünknek... S, minden, amihez csak nyúlunk, sajnos veszélyes. De hát így élünk, ezzel kell élnünk, mert ilyenné vált az életünk.
 
Egy villannyal hajtott auto eloallitasa legalabb annyi - ha nem tobb - káros anyaggal jár mi nt egy hagyomanyosé!
A Villanyautok bevezetése ma nem elsosorban környezetvédelmi kérdés - bár erre hivatkoznak - hanem a koolaj csokkenese miatt van :)

A megoldas az lenne, ha csak kozossegi kozlekedes kétezne, de ez meg a kényelmességunk miatt sosem fog bekovetkezni, legfeljebb majd akkor ha már t4eljesen osszeomlik az okoszisztema :(
Hiába van közöségi közlekedés, ha valaki 100 m gyaloglást is soknak tart. EGyik szomszédom a gyerkőcét a 200 m lévő oviba autóval viszi, de azzal megy a kb. ugyanakkora távolságra lévő kisboltba is.
 
Tényleg ez van. Ha viszont bárki idős, mozgásában korlátozott, annak minden lépés fájdalmas, vagy gondot okoz. A csomagok cipeléséről nem is szólva. De egészséges emberek ténylegesen (talán) a fürdőszobájukba (ha lehetne) autóval mennének... Miért? Mert minden felgyorsult, hamar és időre kell menni, egyik tárgyalásból esnek a másikba, v. talán több állást bevállalva nincs idő a közösségi közlekedésre... Úgy, hogy vannak helyzetek, amikor megértőnek kell lennünk. Mert ok van és indok is. S, ekkor jön az be, hogy az egészséges emberek is autóval közlekednek, mert abban a téveszmében vannak, hogy gyorsabban érnek a céljukhoz. No itt a tévedés, mert ugye "nagyeszú" főpolgármesterünk - mármint a budapesti - tönkre vágta a körúti közlekedést. Kerékpár sávval. Kérdezem én, de nem is értem, miért kérdezem, hiszen választ úgysem kaphatok... Mi a csudának kellett oda a kerékpár sáv? A körút Budapest egyik fő "ütőere", ami már eddig is problémás volt. Most arra autóval menni, őrület. Nem, nem a kerékpárosokra haragszom, menjenek ők más útvonalon, de ilyen amúgy leterhelt utat nem kellett volna még jobban leszűkíteni... Nem folytatom, falra a borsó... Hja kifogytam a borsóból...
 
Nem felgyorsult, hanem felgyorsitottuk!
Nem kell mindig mást hibaztatni :)
Mi vagyunk azok akik a kényelmuk érdekében törnklretesszük magunk korul a vilagot!
 
Méghozzá tevőlegesen.... megtapasztaltam. Ha csak annyit, hogy itt ahol élek, "járványként" terjed az, hogy a csodálatosan szép fákat a kertekből kivágják. Letarolják, üresség van és élettelen, műveletlen földek. Miért? Nincs pénz a magokra, a permetezésre, nem termelnek, inkább a boltban vásárolják a zöldségeket. Állatokat (lábas jószágokat, tyúk, kacsa, liba) nem tartanak, mert erre sincs pénz, de erőfeszítésük sem. Szomorú ez a látvány. Nem dicsekszem, de talán mégis... A mi kertünkben minden csupa zöld, egy igazi zöld liget, hatalmas koronájú, csodás fákkal, árnyékkal, oxigénnel, madár csicsergéssel, élettel. Pedig én sem ültetek, a fűvet rendszeresen kaszálják, de ápolt a kertünk, olyan ligetes. Szeretek itt élni. Többen feltették a kérdést, miért nem vágatom ki a fákat, legalább 2 évre nem kellene tüzelőt vásárolnom. Inkább megszorítom a kiadásaimat, méghozzá alaposan, de nem vágatnám ki egyetlen szép, egészséges fámat sem.
 
*
Tényleg ez van. Ha viszont bárki idős, mozgásában korlátozott, annak minden lépés fájdalmas, vagy gondot okoz. A csomagok cipeléséről nem is szólva. De egészséges emberek ténylegesen (talán) a fürdőszobájukba (ha lehetne) autóval mennének... Miért? Mert minden felgyorsult, hamar és időre kell menni, egyik tárgyalásból esnek a másikba, v. talán több állást bevállalva nincs idő a közösségi közlekedésre... Úgy, hogy vannak helyzetek, amikor megértőnek kell lennünk. Mert ok van és indok is. S, ekkor jön az be, hogy az egészséges emberek is autóval közlekednek, mert abban a téveszmében vannak, hogy gyorsabban érnek a céljukhoz. No itt a tévedés, mert ugye "nagyeszú" főpolgármesterünk - mármint a budapesti - tönkre vágta a körúti közlekedést. Kerékpár sávval. Kérdezem én, de nem is értem, miért kérdezem, hiszen választ úgysem kaphatok... Mi a csudának kellett oda a kerékpár sáv? A körút Budapest egyik fő "ütőere", ami már eddig is problémás volt. Most arra autóval menni, őrület. Nem, nem a kerékpárosokra haragszom, menjenek ők más útvonalon, de ilyen amúgy leterhelt utat nem kellett volna még jobban leszűkíteni... Nem folytatom, falra a borsó... Hja kifogytam a borsóból...
Hát ez van, amikor az ideológia és a tények találkoznak. Elméletben szép és jó a biciklisáv és stb, csak gyakorlatban előtte kellett volna egy dugódij, meg behajtási korlátozások, autómegosztók támogatása pl. ingyen parkolással és egy korrekt céldátum, mondjuk 5 év mulva. Ez alatt az 5 év alatt lett volna idő mindezeket kidolgozni, modelezni és az emberek is tudták volna, hogy itt bizony nagy változás jön. Ezzel szemben hirtelen jött pár kerékpársáv, összecsúszott pár felújítás és mindenki más a hibás csak Ő nem politikus hozzáálás. A kedvencem, hogy a kormány a hibás, mert nincs kész az M0-ás. Talán Vitézy irt pár éve erről, hog az M0 befejezése északon részben irtó drága lenne, a sok alagut miatt, részben nem is lenne jó, mert kb. az az egyik "zöld" régió ahonnan friss levegő érkezhet a városba, viszont ha elkészül az M0 rengetegen fognak oda kiköltözni és ezzel is n9velni fogják az aglomerációs terhelést.
Szóval a közösségi közlekedést kellene nagyon felfuttatni az elővárosi és a környező települések valamint Bp között. Ebben egyet kellene működnie a BKV MÁV főváros, pest megye a kormány és stb. nek, közös stratégia és fejlsztés. Pl. itt irta valaki, hogy a Váci vonal modernizálása és az új vonatok mennyire pozitivan hatottak. Viszont ehez együtműködés kellene, amit az ellenzék nem akarn, mert nem támogatjuk a kormányt, a kormány nem akar, mert nem támogatjuk az ellenzéket, az emberke meg szív a kettő között. Amugy kiváncsi leszek Karácsony eredményeire a kövi évi választáson, ha Ő lesz a jelölt, mert az elre is vetitheti, hogy ha nem nyer azután éven marad e főplgármester.
 
Gyönyörű lenne a föld nélkülünk...
Ha poénnak szántad, talán elmegy, de ha Lowelock Gaia elméletét fogadjuk el a fold egy mukodo egesz, amiben az embernek is helye van!
Ha a lánc bármelyik eleme kiesik vagy megváltozik a kovetkezmények felmérhetetlenek lesznek.

Jelen állapotban a fold még képes feldolgozni mindazokat a kornyezetrombolasokat, amit okozunk, de hogy meddig az kérdéses!
 
Élet az emberek után

Mit szellemünkkel s két kezünkkel alkotunk,
Meddig tart, ha már nem vagyunk?
E- Földön majd az emberiség lábnyomát,
Mond! Mi őrzi meg legtovább?
És ha egyszer mindannyian eltűnünk,
Jobb lesz a világ nélkülünk?

a videót már törölték.
 
Utoljára módosítva:
Ha poénnak szántad, talán elmegy, de ha Lowelock Gaia elméletét fogadjuk el a fold egy mukodo egesz, amiben az embernek is helye van!
A Föld nagyon jól meg volt és meg lesz majd emberek nélkül többszázmillió és többmilliárd éven keresztül. Sőt, ha már nem lesz emberiség még regenerálódni (vagy újjászületni) is fog.
Az ember csak epizodista, még csak nem is a legjobb fajtából.
 
Az emberi faj az evolucio terméke. Ha valamiben más mint a tobbi lény, az az, hogy lényegesen jobban képes alkalmazkodni!

Hidd el nem fogja elorevinni a vilagot, ha lebecsuljuk az embert!
 
Ezt mondták a dinoszauruszok is, aztán 100-200 millió év után kihaltak. (Vagy mégsem, ha a madarakat az alkalmazkodásuk gyümölcsének tekintjük.)
Egyébként tévedsz, a legjobban alkalmazkodók a csótányok.
 
Ha poénnak szántad, talán elmegy, de ha Lowelock Gaia elméletét fogadjuk el a fold egy mukodo egesz, amiben az embernek is helye van!
Ha a lánc bármelyik eleme kiesik vagy megváltozik a kovetkezmények felmérhetetlenek lesznek.

Jelen állapotban a fold még képes feldolgozni mindazokat a kornyezetrombolasokat, amit okozunk, de hogy meddig az kérdéses!
Egyrészt poénnak szántam, de a vicceknek a fele igaz. Mondják.

A föld mindent fel fog tudni dolgozni a felületen. Velünk csak rosszabb lessz.
A túlnépesedés elpusztít mindent. Ahogy Európában jóformán az összes ősi eltűnt, a többi kontinensen is ez lesz. Rengeteg pótolhatatlan lánc kiesett már, miattunk.

Majd egyszer nélkülünk gyorsabban megy regeneráció. Persze a kiirtott fajok nélkül.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!
get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.
Fehér József wrote on janikaaa24's profile.
Midi Sies letőlteni mert törölni fogják .

Statisztikák

Témák
36,981
Üzenet
4,512,497
Tagok
597,487
Legújabb tagunk
Lerischa1
Oldal tetejére