Vészesen közelít a Föld végórája, állítja több mint tízezer kutató egy szaklapban

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztet szerdán a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint 10 ezer vezető kutatója. A tudósok, akik két éve arra szólították fel a világ kormányait, hogy azok nyilvánítsanak globális klímavészhelyzetet, úgy látják, hogy a világ országainak vezetői kudarcot vallottak. Szerintük a politikusok nem képesek a probléma okával, a bolygó kizsákmányolásával foglalkozni, miközben példa nélküli módon megemelkedett a klímaváltozáshoz köthető katasztrófák száma, kezdve a tikkasztó hőhullámoktól az áradásokon és ciklonokon át a tűzvészekig.



A Föld életjeleinek tekintett 31 mutatóból 18 rekordszinten áll.
Ezek között szerepel az üvegházhatású gázok kibocsátása, a gleccserek vastagsága és az erdőirtás is. Rámutatnak, hogy bár a koronavírus-járvány miatt az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkent, de a szén-dioxid és a metán szintje 2021-re rekordot döntött. A 15 évvel ezelőtti szinthez képest 31 százalékkal gyorsult a gleccserek olvadása, és 2020-ban rekordmértékben csökkent a brazíliai őserdők mérete, ami miatt az ottani esőerdő a szén-dioxid megkötése helyett nettó széndioxid-kibocsátó lett.
A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy négymilliárd haszonállat él a bolygón, főleg marhák és birkák, és össztömegük immár meghaladja az összes ember és vadon élő állat össztömegét.
A cikk szerzői szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy
vészesen közelít, de lehet, hogy már túl is léptük azt a pontot, amely után drámai és helyrehozhatatlan klímaváltozásra kell számítani.
Például évszázadokra felolvadhat Grönland és az Antarktisz jégtakarója. Visszafordíthatatlan lehet a melegedés miatt veszélyeztetett korallzátonyok helyzete is, amelyektől félmilliárd ember függ.

A tudósok gyors és radikális lépéseket sürgetnek; fel kell számolni a fosszilis energiahordozók felhasználását, mérsékelni kell a szennyezést, helyre kell állítani az ökoszisztémákat, növényi alapú étrendre kell áttérni, szakítani kell a jelenlegi növekedési modellekkel és stabilizálni kell a bolygó népességét.

1111.jpg
 
*
Arról nem is szólva, hogy többen nem is gondolnak abba, hogy pl. az öblítőszerek, a különféle samponok, mind, mind kemikáliák... S, igaz, hogy illatos, igaz, hogy erősíti a hajad, de arról nem tudunk, mennyi kárt tesz / okoz a bőrünknek, egészségünknek... S, minden, amihez csak nyúlunk, sajnos veszélyes. De hát így élünk, ezzel kell élnünk, mert ilyenné vált az életünk.
Vannak alternatívák, ha nem is minden és mindenkinél bevezethető.

Én ugyan 31. éve élek vegetáriánusként, de értem azt, aki ezt nem akarja/nem tudja meglépni.
Van alternatíva: nem a vegetarianizmus, hanem csak egy nap a hétből.

(A fordított változatot a gyerekeknek készítettem.)

Fiatal lány voltam, amikor egy hónalmirigy-rákos betegről olvastam. Amerikai eset volt. Édesanya belehalt, a lány perelte a desodort gyártó céget, s nyert, mert kimutatható volt az összefüggés az összetétel és a megbetegedés között.
Így mindig zavart, amikor használtam. Aztán olvastam, hogy a szódabikarbóna is megöli a baktériumokat, már mások is használták.
S tapasztalat, hogy egy csipetnyi kb. fél deci vízbe, s ezt használva ugyanaz az eredmény.
(S jó kölnit még mindig lehet használni, de nem a bőrünkre :))
 

Csatolások

  • McCartney Egy a hétből.mp4
    71.5 MB · Olvasás: 0
Persze, hogy rengeteg alternativa van, hogy ne pazaroljuk az erőforrásokat, a közlekedstől, az ipar, kereskedelem megreformálásáig. De ennek a terjesztése kevésébé fontos mint az x faktor, vagy hasonlók. Kicsit kikacsintva ma nagy hőbörgés megy a gyerekek érzékenyitése körül, de ez jelen van sok más csoportnál is. Nemrégi hir, hogy az ausztrál haditengerészetnél betiltották ezeket, mert elvonják az időt a kiképzéstől, stb. A lényeg, ha arra van x csilió civl szervezet, hogy az embereiség elméletben kis részét kitevő (talán 10% irogatnak max) emberekkel szemebi érzékenyitsen, akkor mi a jó édes anyukájukért nincs erőforrás arra, hogy ezt megtegyék egy olyan fontos témaköben, mint a fentartható fejlődés, a klimavédelem és stb. Mig egy nyomi gyerekkönyv betiltásán végigsirja magát az egész világmédia, azon, hogy mennyire pazarolunk senki sem akad fenn, csak az a llényeg, hogy organikus élelmiszerekkel pazaroljunk. Persze ez sem egy ilyen rövid témakör, aminek számtalan leágazása van, de engem piszkosul zavar, hogy miközben lángol a ház, azon vitázunk milyen szinü legyen a tűzoltó laktanya fürdőjén a csempe.
 
Persze, hogy rengeteg alternativa van, hogy ne pazaroljuk az erőforrásokat, a közlekedstől, az ipar, kereskedelem megreformálásáig. De ennek a terjesztése kevésébé fontos mint az x faktor, vagy hasonlók. Kicsit kikacsintva ma nagy hőbörgés megy a gyerekek érzékenyitése körül, de ez jelen van sok más csoportnál is. Nemrégi hir, hogy az ausztrál haditengerészetnél betiltották ezeket, mert elvonják az időt a kiképzéstől, stb. A lényeg, ha arra van x csilió civl szervezet, hogy az embereiség elméletben kis részét kitevő (talán 10% irogatnak max) emberekkel szemebi érzékenyitsen, akkor mi a jó édes anyukájukért nincs erőforrás arra, hogy ezt megtegyék egy olyan fontos témaköben, mint a fentartható fejlődés, a klimavédelem és stb. Mig egy nyomi gyerekkönyv betiltásán végigsirja magát az egész világmédia, azon, hogy mennyire pazarolunk senki sem akad fenn, csak az a llényeg, hogy organikus élelmiszerekkel pazaroljunk. Persze ez sem egy ilyen rövid témakör, aminek számtalan leágazása van, de engem piszkosul zavar, hogy miközben lángol a ház, azon vitázunk milyen szinü legyen a tűzoltó laktanya fürdőjén a csempe.
Kérdésedben a válasz!
Mielőtt összeomlik a vilag korulottunk legalabb ba...hmm izeeeee....

Rengeteg dolog van amiben sok ember dolgozhatna valami igazan hasznosert!
Azért hogy tulélhessenek az unokaink!
 
Azon vaciláltam, milyen jelecskére kattintsak, mert egyszerre szomorú, tanulságos, és nagyon fontos a mondanivalója.
Vagy két éve ismerem ezt a videot, és azóta is sokat gondolkodok rajta.
Akkoriban ugy tunt, mindenki megijedt.
Mindenki változást remélt, másfajta viszonyulást az élethez, aztán...

Visszatertunk a lehallgatashoz, a melegekhez, már senkit nem zavar hogy ujra fustolnek a gyárak...

A második vh. utan volt igy.
Akkor a vilag a hippy mozgalommal reagált arra, hogy azt remélték most majd minden más lett aztán mégsem...

Akkoriban ez volt, korunk Ginsbergje (ha lenne) vajon mit irna?

"Milyen cement és alumínium szfinx törte fel koponyáikat
és falta fel agyvelejüket és képzeletüket?
Moloch! Magány! Szenny! Utálatosság! Szemétvödrök és elérhetetlen dollárok!
Gyerekek sikolya a felüljárók alatt!
Fiúk zokogása a hadseregekben!
Öregemberek sírása a parkokban!
Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Moloch, a szeretetlen! Szellemi Moloch!
Moloch, az ember kemény bírája!"
 
Egy másik okos, értelmes beszélgetés:

Most hallgattam meg - tényleg nagyon előrelátó, korrekt.
Hát ez van, amikor az ideológia és a tények találkoznak. Elméletben szép és jó a biciklisáv és stb, csak gyakorlatban előtte kellett volna egy dugódij, meg behajtási korlátozások, autómegosztók támogatása pl. ingyen parkolással és egy korrekt céldátum, mondjuk 5 év mulva. Ez alatt az 5 év alatt lett volna idő mindezeket kidolgozni, modelezni és az emberek is tudták volna, hogy itt bizony nagy változás jön. Ezzel szemben hirtelen jött pár kerékpársáv, összecsúszott pár felújítás és mindenki más a hibás csak Ő nem politikus hozzáálás. A kedvencem, hogy a kormány a hibás, mert nincs kész az M0-ás. Talán Vitézy irt pár éve erről, hog az M0 befejezése északon részben irtó drága lenne, a sok alagut miatt, részben nem is lenne jó, mert kb. az az egyik "zöld" régió ahonnan friss levegő érkezhet a városba, viszont ha elkészül az M0 rengetegen fognak oda kiköltözni és ezzel is n9velni fogják az aglomerációs terhelést.
Szóval a közösségi közlekedést kellene nagyon felfuttatni az elővárosi és a környező települések valamint Bp között. Ebben egyet kellene működnie a BKV MÁV főváros, pest megye a kormány és stb. nek, közös stratégia és fejlsztés. Pl. itt irta valaki, hogy a Váci vonal modernizálása és az új vonatok mennyire pozitivan hatottak. Viszont ehez együtműködés kellene, amit az ellenzék nem akarn, mert nem támogatjuk a kormányt, a kormány nem akar, mert nem támogatjuk az ellenzéket, az emberke meg szív a kettő között. Amugy kiváncsi leszek Karácsony eredményeire a kövi évi választáson, ha Ő lesz a jelölt, mert az elre is vetitheti, hogy ha nem nyer azután éven marad e főplgármester.
Annyiban korrigálnék, hogy bár nem vagyok elégedett Dorosz Dávid programjával abban a Pest megyei körzetben, ahol országgyűlési képviselő szeretne lenni, de éppen szerepel benne a következő:
1627717392143.png

Hozzáteszem, s nem fog tetszeni, ezt is tudom, de minél simább utat biztosítunk az autós közlekedésnek, ebben az ország ez az autók számának emelkedését fogja jelenteni, mert még mindig itt tartunk: minél drágább autód van, annál magasabb fokára léptél a társadalmi megbecsülésnek.
Sajnos.

Ezen is, kellene változtatni.
 
Most hallgattam meg - tényleg nagyon előrelátó, korrekt.

Annyiban korrigálnék, hogy bár nem vagyok elégedett Dorosz Dávid programjával abban a Pest megyei körzetben, ahol országgyűlési képviselő szeretne lenni, de éppen szerepel benne a következő:
Csatolás megtekintése 1808896
Hozzáteszem, s nem fog tetszeni, ezt is tudom, de minél simább utat biztosítunk az autós közlekedésnek, ebben az ország ez az autók számának emelkedését fogja jelenteni, mert még mindig itt tartunk: minél drágább autód van, annál magasabb fokára léptél a társadalmi megbecsülésnek.
Sajnos.

Ezen is, kellene változtatni.
AZ autófétis sajna kisért mindenhol. Másrészt az a gond, többek között, hogy Bp túlfejlett, itt a legmagasabb a bér és emiatt nagyobb távról is rengetegen ingáznak. Komoly közöségi közlekedés fejlesztés kellene, több villamos vonat és stb. Viszont ez nem két forint és 4 év. Vannak nagytudásu szakemberek erre és tervek is. Majd kiderül mit hoznak ki belőle.
 
Szerintem hibásan látod.
Leulunk a tv elé és egy csomó áramot használunk vele.
Bekapcsolunk egy laptopot, aztan mikor merul lefelé töltőre tesszük. Hasznalunk vele egy csomo áramot, és amikor meghal az akku kidobjuk a szemétre a sok nehezfemtartalommal egyutt!
Ahhoz, hogy megihassunk egy pohar tejet megvesszuk a csomagoloanyagot is. Boltokat tartunk fenn amiben vilagitanak, klima van! Ha körbenézel akkor leggalabb annyi haszontalan csomagoloanyag van mint olyan termék amire szuksegunk van!
Lefekszel este az ágyadba gondolj bele, hogy mennyi káros anyag kerul addig a levegobe, mig neked kényelmes ágyad lesz!
El akarsz menni a belvárosba, felszálsz egy buszra, és nézed a rengeteg gomolygo káros anyagot az ut felett, amit az autok bocsajtanak ki!

.... szinte minden tevékenységunk ilyen!!!!!!!!!

A felfedezesek, találmányok zöme megkönnyiti az életünket, de egyben a bolygot pusztitja!
Az ember kényelmesen akar élni, és nem nézi mibe kerul!

Mert az a pohar tej nem 45 ft-ba kerul, hanem egy tudatos kornyezetrombolasba!
Egy auto nem 2 millio, hanem a gyártása során keletkezett istentelen mennyiségu káros anyag, és a fenntartásahoz szukséges még több ilyen(olaj, ablakmoso, benzin, jegoldó stb)

Az egyik oldal az egyre kényelmesebb élet, a másik oldal pedig az egyre nagyobb károkozás a természetben!

Pedig bármennyire is közhelyszerü, attol még igaz: A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön
Sajnos legelőször azok fogják érezni ennek a hatását, akik nem fogyasztanak áramot, ivóvíz sem a csapból folyik, csak azt veszik el,, amire szükségük van: maximálisan karbonsemlegesek. Nagyon nehéz ügy.Nem lehetetlen, de már most bevezetném kötelezően ezt a témát az oktatásba, mert ezt a generációt- főleg azt, aki tehetős- nehéz, szinte lehetetlen megváltoztatni. Holott maga a személy, akinek elsősorban változnia kell(ene).
 
Sajnos legelőször azok fogják érezni ennek a hatását, akik nem fogyasztanak áramot, ivóvíz sem a csapból folyik, csak azt veszik el,, amire szükségük van: maximálisan karbonsemlegesek. Nagyon nehéz ügy.Nem lehetetlen, de már most bevezetném kötelezően ezt a témát az oktatásba, mert ezt a generációt- főleg azt, aki tehetős- nehéz, szinte lehetetlen megváltoztatni. Holott maga a személy, akinek elsősorban változnia kell(ene).
Oktatjuk, legalább 15-20 éve mondjuk, hogy ez így fenntarthatatlan.
Nem véletlenül "fogékonyabbak" a mai 30-40 évesek a témára.


CSAK aztán elmerül a "felnőtt" társadalomban, s ő is új lakást akar, nem felújítottat, új autót akar, nem jó állapotút, új mobilt, mert az a FEJLŐDÉS, légkondit alacsonyabb fogyasztású megoldások helyett, szép nagy paradicsomot, a kisebb, de vegyszerek nélkül nevelt helyett, stb.

Jó, lehet, hogy vesz egy kerékpárt, mert ő közben zöld, hiszen tudja, hogy az elmélet ez.

A csoport befolyásol, véd és eltakar.

Amíg a média nem nyomja azt, hogy nem attól vagy frankó, ha fűtöd a kocsifeljáródat, sőt, kifejezetten káros, amit csinálsz, s kifejezetten elítélendő, ha azt mondod: miért, megengedhetem magamnak, addig itt nem lesz változás.

Amíg annyit érsz, amennyid van ...
Orbánék jócskán rátettek erre: csak gyűjtenek, habzsolnak, jachtokkal furikáznak, 130 millás - 3 milliárdos házakban, villákban, kastélyokban pöffeszkednek, a politikai sleppjük ugyanez dettó, amíg a megmondó emberkéik ugyanezt mutogatják saját magukról, az autóikat, a lakásaikat, tele vannak velük az újságok, híroldalak, addig ez a gyűjtögetős magamutogatás csak fokozódni fog.

S az ipar és a gazdaság is erre épül.

Hogy vegyék fel ezzel a versenyt az iskolák, óvodák?
Mindezt úgy, hogy azt mondja a gyerek, hogy én nem lennék tanár, mint maga, inkább megyek az apám mellé kőművesnek, mert az többet keres.
S hidd el, nem lehet megértetni a gyerekkel, hogy nem minden a pénz cicám! Kicsi szívem én nem azért vagyok tanár, hogy sokat keressek. Vagy szerinted ez az alfája és omegája az életnek?
A mai gyerekek már el sem bizonytalanodnak a válaszon gondolkodva a vegyél mindenből újat világában.

Az én időmben legalább megjavíttattuk a karóránkat, ha elromlott, ma egy nyomorult óraszíjat nem tudok pótolni, mert úgy néznek rám, mintha a Marsról jöttem volna!

Ha valakik tesznek a változásért, azok éppen a szakpedagógusok az óvodától a középiskoláig.

Más kérdés, hogy a társadalom kiröhögi ezt.

1627796773473.png


"Holott maga a személy, akinek elsősorban változnia kell(ene). "
Bizony, ezt a felelősséget nem lehet másra hárítani.
 
Utoljára módosítva:
Mi az hogy a Föld végórája? Egy bolygóé? Max élettelen lesz mind annyi másik. És kik lesznek az első áldozatok? Szigetlakók? Mi meg ülünk a klímában home officeban? Ezt a játékot egyszer játsszák szerintem. És nem utolsó hangos dal, de csend. Kívülről várjuk a segítséget? Szóljunk talán Thanosnak. Ó kedves földönkívüli mentsd szaros èletünket és ezt a szemètdombot. Szar dolog a halandóság hát mèg a tudata.
 
AZ autófétis sajna kisért mindenhol. Másrészt az a gond, többek között, hogy Bp túlfejlett, itt a legmagasabb a bér és emiatt nagyobb távról is rengetegen ingáznak. Komoly közöségi közlekedés fejlesztés kellene, több villamos vonat és stb. Viszont ez nem két forint és 4 év. Vannak nagytudásu szakemberek erre és tervek is. Majd kiderül mit hoznak ki belőle.

ebben (is) lehetne a fejlett Nyugattól mintát venni, csak ezen a téren is 20-30 év lemradaásban vagyunk. Ma itthon nagyobb az autómánia és az autófétis, mint a németeknél, pedig az nagy szó ám. Persze a fejekben inkább a Balkánon vagyunk, ez látszik is abban, hogy a különböző autómentesítési terveket milyen ellenállás kísér, és a sok autóbolond idióta mennyire ellenzi még az erőtlen kezdeményezéseket is.
A németeknél ahol pedig jobb járgányok vannak, több pénz is autókázásra, többségében üdvözlik a különböző városi autózási korlátozásokat, mert felfogják, az ott élő lakosság életminősége fontosabb, mint az, hogy akárhová el lehessen autóval jutni. Nálunk meg a sok hájas autóban ülő balkáni bunkó, aki 200 métert se képes az ótókája nélkül megtenni, hihetetlen balhét csap, fröcsög a közösségi médiában, amiért végre (mellesleg) több évtizedes késéssel elkezdik Budapesten ezt a trendet. Pedig azt IQ 80-al is fel lehetne fogni, az h. kiköltözik az olcsóbb a lakhatás miatt az aglomerációba, az áldozattal jár - több autózás, több autóban töltött idő és aki marad a városban, az nem akar az ő kényelme miatt szenvedni.
A tömeg és elővárosi közlekedés fejlesztése meg tényleg sok pénz, de nem ennek a hiánya a gond, mert az van bőven (gondoljunk csak a felesleges stadionépítésre elégetett százmilliárdokra), hanem orbán és így a kormány ezzel nem törődik és inkább épít stadiont, külföldi fociakadémiát meg hasonló baromságokra szórják a pénzt, mint közép-afrikában, ahol a vezér hobbija előrébb való, mint milliók érdeke.
Persze a "nép" is olyan amilyen nagy átlagban, kontraszként egy volt német kollégámat idézném, akivel a sok utazás közben sok időm volt beszélgetni . Ő elég tehetős hamburgi család egyszem gyerekeként, maga is 30 körüliként jólfizető állásban, Németországban nem volt autótulajdonos. Érdeklődésmre elmondta, bár németországban az autó az inkább Autó, de egyre több fiatal már másképp gondolkodik. Ő például korábban Hamburgban, most Düsseldorfban remekül el van autó nélkül, a városban a tömegküzlekedés 5*, de van taxi, bérautó, car sharing szolgáltatások. Ha távolabbra kell menni, Németországban (pláne a Ruhr-vidéken) a vonatközlekedés nálunk elképzelhetetlen szinten van, ott az EC/IC vonatok sok helyen 180-al mehetnek, reális alternatíva az autónak, ha messzebbre kell menni, ott a repülő. Bár azt ő nem szereti, mert sokkal nagyobb a karbonlábnyoma :). Ki is jelentette, amíg nem lesz gyereke, ő bizony nem fog autót venni, nem csak a környezettudatosság miatt, hanem mert pénzügyileg a legrosszabb "befektetés", és közgazdászként ez folyamatosan irritálná, inkább elutazza azt a pénzt, amit az autófenntartásra költene.
Kicsit megvédve a borzalmas hazai attitűdöt, ez az életstílus itthon a pocsék közlekedés miatt sok helyen nem alternatíva...
És amig a kormány is leszarja a tömegközlekedés fejlesztését, a tömegek meg nem kényszerítik rá, addig nem is lesz változás.
Bár Bp-en a gyerektelenek elég sokan remekül el tudnának lenni autó nélkül - caka mint írtad, nagy az autófétisizmus.
 
Kicsit megvédve a borzalmas hazai attitűdöt, ez az életstílus itthon a pocsék közlekedés miatt sok helyen nem alternatíva...
És amig a kormány is leszarja a tömegközlekedés fejlesztését, a tömegek meg nem kényszerítik rá, addig nem is lesz változás.
Ez így van!
De azért a kormánynak dolga a fejeket tágítani - s erre a témára még én sem sajnálnám a pénzt.
De Orbán a közpénzt csak a saját propagandájára tolja ... milliárdokat!

Az anyanyúl-programot, a "szüljük tele Európát" - ezt tekintik a jövő zálogának. (??)

Egy országnak előre kell menni, s Orbán rég nem jelent haladást!
Ezt (is) meg kellene értenie végre a Fidesz fan klubnak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére