Vétozd meg János, ne írd alá János! - Percről perce a CEU melletti tüntetésről

Ma este az utóbbi idők legnagyobb tüntetése lesz Budapest utcáin, kövesse velünk!
Március 28-án nyújtották be a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot, ami a külföldi egyetemek magyarországi működését szabályozná. A jogszabály teljesen ellehetetleníti a Soros György által létrehozott CEU, a Közép-Európai Egyetem működését. Április 2-án több ezren vonultak utcára a CEU mellett, az élőlánc során kisebb dulakodás is kialakult, amikor a demonstrálók egy EU-s zászlót szerettek volna kitűzni a Parlamentre. Április 4-én, kivételes eljárásban megszavazták a lex CEU-t. A törvény ellen rengetegen tiltakoztak, köztük több külföldi, neves egyetem, tudósok, egyetemisták és közéleti személyiségek. A mai tüntetés várhatóan a legnagyobb tüntetés az internet adó elleni demonstráció óta.
17:48 A tüntetők egy része már átért Pestre
A többiek viszont még el sem indultak Budáról. Az index egyik fotóján jól látszik, mennyien vannak:

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index

17:41 Tízezrek vonulnak a Lánchídon
Addig viszont elolvashatja kollégánk publicisztikáját arról, hogy miért veszélyes a mostani helyzet. Kattintson!

17:32 Elindult a tömeg
A szervezők felszólítására elindult a több tízezres tömeg a Kossuth térre.

17:30 Ne lepődjön meg ha Gryllus Dorkát pillantja meg a tömegben

17:26 Ha ön jobb kedveli a videóképes közvetítést...

akkor kattintson IDE!

17:15 Németh Szilárd szerint a tüntetést a Soros által pénzelt ügynökszervezetek „gründolták”
Németh Szilárd vasárnap az MTI-nek telefonon azt mondta: „a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék”. Úgy vélte: „nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak”.

Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság. „Minden magyar embernek tudnia kell, kicsodák Soros György emberei és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot” - közölte.

Arról, hogy a kormány összeesküvés elméletet vizionál, már korábban írtunk ITT. Biztos nehéz lehet elfogadni, hogy az emberek beleuntak ebbe az egészbe.

17:12 Nem mernénk megtippelni, mennyi ember van itt
Maradjunk annyiban, hogy veszettül rengeteg, egyik irányban sem látjuk a végét. Húszévesek és nyugdíjasok, golfsapkások és kontyosok, derékra kötött pulóverek és tavaszi parkák, tacskók és kerékpárok, babakocsik és tavaszi Celsius fokok - minden van, és úgy tűnik, mindenki nagyon akarja a forradalmat. Azaz a kormányváltást. Vagy legalább egy kis igazságot.

Fotó: Unger András

17:10 Hamarosan elindul a menet
A felvonulást egy „Miért féltek az oktatástól?” feliratú hatalmas molinóval vezetik fel. A tömeg a Lánchídon át a CEU érintésével megy majd a Kossuth térre.

17:05 Hétfő éjjelig döntenie kell Ádernek
A tüntetők elsődleges célja, hogy Áder János, köztársasági elnök ne írja alá a törvényt. Ha Áder úgy dönt, nem írja alá, abban az esetben politikai vétóval visszaküldheti a parlamentnek vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhat.

16:55 Alföldi Passiója olyan lesz ma este, mint anno március 15-én a Bánk Bán
Nagy tüntetés, aztán jöhet a kultúra... Több tüntető is jelezte ugyanis, hogy először tüntetni, megy aztán nézné meg Alföldi-Rosta szuperprodukcióját az Arénában. A színházi szervezők ezért jelezték az index.hu-nak, szükség esetén elcsúsztatják picit az előadás kezdetét, hogy odaérjenek az emberek a tüntetésről. Nem kell izgulni!

16:43 Az Erzsébet hidat gyakorlatilag megtöltik a Várkert bazár felé átkelő tüntetők
És alattuk sincsenek kevesen. Ez tényleg bomba tüntetés lesz.

16:42 Hatalmas tüntetés volt Berlinben is
A lex CEU az amerikai és az európai egyetemistákat is felháborította, többen fotókkal vagy közleményekkel tiltakoztak vagy fejezték ki szolidaritásukat. Így volt ez Berlinben is, ahol vasárnap délután 2-től a Gendarmenmarkthnál, a Schiller-szobor mellett demonstráltak.

16:38 Egyre többen gyülekeznek
A tüntetés facebook-eseménye 16:30-ra hirdette meg a gyülekezőt, a résztvevők aztán 17 órakor kezdődnek meg a beszédek a Várkertbazárnál. Törley Katalin, Sulyok Blanka, Diószegi Nóra, Czégány Szandra állnak színpadra.

A menet a tervek szerint 17:15-kor indul majd el a Kossuth térre, ahol ismét beszédek lesznek. Az eseménynek a tervek szerint 19 órakor már vége is lesz.

A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy aki tud viseljen valami kéket, mert az a CEU színe, de várják a magyar zászlókat és a transzparenseket is.

Csatolás megtekintése 1538976

*
Végre, valami beindult! Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sokan felébredtek.
 
Áder János: Környezetvédelmi hatástanulmány készült a felsőoktatási törvénytervezetről és megállapítottam, hogy ebből a szempontból nem lesznek káros következményei a a törvénynek. (Sok hülye kis majom, naná, hogy aláírom :D )
 
Václav Klaus, volt cseh államfő azt mondta:
"az 1991-ben Prágában alapított CEU azért távozott 1996-ban Budapestre, mert az általa vezetett cseh kormány nem volt hajlandó teljesíteni az egyetem által követelt privilégiumokat.
"Soros György és az általa pénzelt intézetek későbbi politikai tevékenysége a világ számos országában bebizonyította, hogy ez a döntés (a cseh kormányé) helyes volt" - szögezte le Václav Klaus a pénteki Lidové Novinyben."

Magyarországon az akkori kormánytól megkapta azokat a privilégiumokat. De miért is járnak neki azok a többi egyetemmel szemben? Mivelhogy most azokért a privilégiumokért tüntetnek.
 
Ugy nez ki eleg nagy tuntetes van volt, nemetbe is, Marosvasarhelyen es szamos nagy varosban.
Meg egy ilyen meretu tuntetes es Orban kormanyzasat megkoszonik de nem kernek belole.
Azert kivancsi vagyok ezek a kozvelemenykutatok honan merhetik ,hogy a fidesz tabora novekszik es egyre tobb tamogatoja van?
Jaszladany
Soros semmilyen politikai tevekenyseget nem folytat mert uzletember es nem politikus, csak hogy tudjad ha elkerulte a figyelmedet!!!!!!!! kozel 40milliardot adott mar a civileknek es abbol igen sok ember kapott segitseget tobbek kozott a Orban kormany jo par tagja. Hogy van ez akkor az ORban es a tobbiek mit tanultak?....ugy hazudnak mint a vizfolyas a Kovacs szovivovel egyetembe.

A civil szervezeteket tamogatja emberi jogok , serult emberek, felzakozas roma programok stb stb.
Milyen jo hogy kideritettek a civillek segitsegevel a nagy konzultacios levelek az orosz szeverre mennek.....de aruld mar el ha nincs az aki kideritse honan tudtad volna meg? Angyali udvozletbol? Vagy mar mikor bevezeti ujbol a kotelezo orosz nyelvoktatast?
 
Ugy nez ki eleg nagy tuntetes van volt,
Nem vagyok se ide se oda elkotelezve szoval csak olyan paraszti eszre tamaszkodva felmerul bennem a kerdes.
Egy szaros egyetem kerdeseben ennyi ember kepes az utcara menni tuntetni akiknek nem eletbe vago kerdes ez es otthon maradtak mondjuk a komolyabb es eletbe vago kerdesek idelyen azok most miert vannak az utcan? Valaki megfizeti oket hogy tuntessenek?
Lehet hogy hulye vagyok?
 
DSC_0396.JPG
 
Sajnalatos igazan hogy ilyent feltetelezel a tuntetokrol akik majd 80ezren voltak es ki fizetne oket? Az iskola miatt mar buktak rezsimek az 56 ot a fiatalok egyetemistak kezdtek de a osszes szabadasagharcot. A legsotetebb diktatura az amelyik az oktatast vegzalja es torvenyt hoz ellene.
A tuntetesen resztvett az oktatasi mozgalom, kvestor karosultak a devisa hitelesek a ,rokkant nyugdijasok, a egyetemek kepviseloi tanarai diakjai es meg biztos sok szervezet akik csak nyilatkoztak amit en hallottam a tv be.
Draga Pittikem ezt beneztek az Orban emberei.A helyzeten ugy lehet javitani ha nem irja ala holnap a Adler a torvenyt.
Oszinten szivbol kivanom, hogy feher asztal mellett tudjak visszavoni a torvenyt es ne az utcan kelljen kikovetelni es ne durvuljon el az ugy agreszivitasba.
 
En is oszinte szivbol kivanom hogy ne legyen balhe. De a kisordog ott motoszkal az agyamban hogy itt miert mozdult meg ekkora tomeg ami nem mozdult meg maskor sokkal jelentosebb kerdesek urugyen.:o Elnezest kivanok de ez nekem baromi gyanus. Persze tevedhetek is.
 
Utoljára módosítva:
Václav Klaus, volt cseh államfő azt mondta:
"az 1991-ben Prágában alapított CEU azért távozott 1996-ban Budapestre, mert az általa vezetett cseh kormány nem volt hajlandó teljesíteni az egyetem által követelt privilégiumokat.
"Soros György és az általa pénzelt intézetek későbbi politikai tevékenysége a világ számos országában bebizonyította, hogy ez a döntés (a cseh kormányé) helyes volt" - szögezte le Václav Klaus a pénteki Lidové Novinyben."

Magyarországon az akkori kormánytól megkapta azokat a privilégiumokat. De miért is járnak neki azok a többi egyetemmel szemben? Mivelhogy most azokért a privilégiumokért tüntetnek.

Kedves Jászladány elmondanád nekünk, hogy milyen privilegiumai vannak a CEU-nak ami miatt bekéne zárni?
Kiváncsi vagyok a válaszodra.
-
Soros nem "pénzeli" az egyetemet hanem az álltala létrehozott alapitvány tette lehetövé, hogy az egyetem létrejöjjön, hogy legyen kapitálja, dolgozni tudjon.
-
Erre az egyetemre orjási szükség volt/van egy diktaturikusan irányitott és felnevelkedett világ után, hol voltak az Ostblockban politikusok akik hallottak volna a demokratiárol, egy kicsit is kiismerték volna a szociális piac-gazdálkodásban.
-
Hol lenne ma Magyarország és a többi keleteuropai ország ha Soros nem forszirozta volna a jövö politikusainak, a fiataloknak a képzését. Azt képzeled elég volt a rozsdás vasfüggönyt ledönteni, rögtön mindenkiböl demokrata és piacgazdálkodási szekember lett?
-
Ami az egyetemek pénzeit illeti. En voltam Amerikai egyetemen, olyanon amelyiknek a kapitálja több mind a kommunista Mo. brutto-szociális produktioja! Erted!? A CEU Soros jovoltábol rendelkezik valami kapitállal de ez külföldi nagy egyetemekéével össze sem hasonlithato, a magyar egyetemeknek meg semmijük sincs.
-
Utánanéztél menyi támogatást hozott a CEU az EU-tol kutatások financirozására ami az egész országnak a javára vált? Nem.
-
Alig 1440 diák van a CEU-n, Budapesten ennél sokkal többen voltak az utcán, mit gondolsz miért? Gondolod, Berlinben, egy politikai pártoktol függ mozgalom (Pulse of Europe) töntetett volna a CEU-melett ha egy egyszerü pártok közötti konfliktusrol lenne szo Mo.-on?
-
Hát nem itt alapvetö kérdésekröl van szo Mo.on, és egészen biztos vagyok, hogy volt Fidesz választok is ott voltak a demon.
-
6zlQ0IqiOmvT132mms.jpeg

-
A tudomány nem egy liberális összeesküvés!
-
A magyar kormánynak fáj ha gondolkodnak a polgárai. Nagyon szomoru.
 
Nem vagyok se ide se oda elkotelezve szoval csak olyan paraszti eszre tamaszkodva felmerul bennem a kerdes.
Egy szaros egyetem kerdeseben ennyi ember kepes az utcara menni tuntetni akiknek nem eletbe vago kerdes ez es otthon maradtak mondjuk a komolyabb es eletbe vago kerdesek idelyen azok most miert vannak az utcan? Valaki megfizeti oket hogy tuntessenek?
Lehet hogy hulye vagyok?

Igazad van, Pitti, sokan a tüntetök és azok akik nevében az utcára mennek, abbol élnek, hogy van Europában (Budapesten) egy jo egyetem ahol a professzoroknak nem kell félniük, hogy kirugják öket ha a tudományos eredményeik vagy egyszerüen a privát véleményük a kormány elképzelésével ellentétes. Mindenki számára életbevágoan fontos, hogy a szabadság Mo,.-on meglegyen védve.
-
Fogadok te soha nem voltál valami melett vagy ellen tüntetni az életedben? :):)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,846
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére