Vétozd meg János, ne írd alá János! - Percről perce a CEU melletti tüntetésről

Ma este az utóbbi idők legnagyobb tüntetése lesz Budapest utcáin, kövesse velünk!
Március 28-án nyújtották be a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot, ami a külföldi egyetemek magyarországi működését szabályozná. A jogszabály teljesen ellehetetleníti a Soros György által létrehozott CEU, a Közép-Európai Egyetem működését. Április 2-án több ezren vonultak utcára a CEU mellett, az élőlánc során kisebb dulakodás is kialakult, amikor a demonstrálók egy EU-s zászlót szerettek volna kitűzni a Parlamentre. Április 4-én, kivételes eljárásban megszavazták a lex CEU-t. A törvény ellen rengetegen tiltakoztak, köztük több külföldi, neves egyetem, tudósok, egyetemisták és közéleti személyiségek. A mai tüntetés várhatóan a legnagyobb tüntetés az internet adó elleni demonstráció óta.
17:48 A tüntetők egy része már átért Pestre
A többiek viszont még el sem indultak Budáról. Az index egyik fotóján jól látszik, mennyien vannak:


Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index

17:41 Tízezrek vonulnak a Lánchídon
Addig viszont elolvashatja kollégánk publicisztikáját arról, hogy miért veszélyes a mostani helyzet. Kattintson!

17:32 Elindult a tömeg
A szervezők felszólítására elindult a több tízezres tömeg a Kossuth térre.

17:30 Ne lepődjön meg ha Gryllus Dorkát pillantja meg a tömegben


17:26 Ha ön jobb kedveli a videóképes közvetítést...

akkor kattintson IDE!

17:15 Németh Szilárd szerint a tüntetést a Soros által pénzelt ügynökszervezetek „gründolták”
Németh Szilárd vasárnap az MTI-nek telefonon azt mondta: „a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék”. Úgy vélte: „nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak”.

Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság. „Minden magyar embernek tudnia kell, kicsodák Soros György emberei és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot” - közölte.

Arról, hogy a kormány összeesküvés elméletet vizionál, már korábban írtunk ITT. Biztos nehéz lehet elfogadni, hogy az emberek beleuntak ebbe az egészbe.

17:12 Nem mernénk megtippelni, mennyi ember van itt
Maradjunk annyiban, hogy veszettül rengeteg, egyik irányban sem látjuk a végét. Húszévesek és nyugdíjasok, golfsapkások és kontyosok, derékra kötött pulóverek és tavaszi parkák, tacskók és kerékpárok, babakocsik és tavaszi Celsius fokok - minden van, és úgy tűnik, mindenki nagyon akarja a forradalmat. Azaz a kormányváltást. Vagy legalább egy kis igazságot.


Fotó: Unger András

17:10 Hamarosan elindul a menet
A felvonulást egy „Miért féltek az oktatástól?” feliratú hatalmas molinóval vezetik fel. A tömeg a Lánchídon át a CEU érintésével megy majd a Kossuth térre.

17:05 Hétfő éjjelig döntenie kell Ádernek
A tüntetők elsődleges célja, hogy Áder János, köztársasági elnök ne írja alá a törvényt. Ha Áder úgy dönt, nem írja alá, abban az esetben politikai vétóval visszaküldheti a parlamentnek vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhat.

16:55 Alföldi Passiója olyan lesz ma este, mint anno március 15-én a Bánk Bán
Nagy tüntetés, aztán jöhet a kultúra... Több tüntető is jelezte ugyanis, hogy először tüntetni, megy aztán nézné meg Alföldi-Rosta szuperprodukcióját az Arénában. A színházi szervezők ezért jelezték az index.hu-nak, szükség esetén elcsúsztatják picit az előadás kezdetét, hogy odaérjenek az emberek a tüntetésről. Nem kell izgulni!

16:43 Az Erzsébet hidat gyakorlatilag megtöltik a Várkert bazár felé átkelő tüntetők
És alattuk sincsenek kevesen. Ez tényleg bomba tüntetés lesz.

16:42 Hatalmas tüntetés volt Berlinben is
A lex CEU az amerikai és az európai egyetemistákat is felháborította, többen fotókkal vagy közleményekkel tiltakoztak vagy fejezték ki szolidaritásukat. Így volt ez Berlinben is, ahol vasárnap délután 2-től a Gendarmenmarkthnál, a Schiller-szobor mellett demonstráltak.

16:38 Egyre többen gyülekeznek
A tüntetés facebook-eseménye 16:30-ra hirdette meg a gyülekezőt, a résztvevők aztán 17 órakor kezdődnek meg a beszédek a Várkertbazárnál. Törley Katalin, Sulyok Blanka, Diószegi Nóra, Czégány Szandra állnak színpadra.

A menet a tervek szerint 17:15-kor indul majd el a Kossuth térre, ahol ismét beszédek lesznek. Az eseménynek a tervek szerint 19 órakor már vége is lesz.

A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy aki tud viseljen valami kéket, mert az a CEU színe, de várják a magyar zászlókat és a transzparenseket is.

Csatolás megtekintése 1538976

 
Nincsenek ehhez hozzászokva, hogy ellenük is összegyűlhet ekkora tömeg. Elindult valami, ami eddig nem volt.

hamar elfelejtetted Puklit ... tavaly is több tízezer ember vonult ki az utcára, az akcióhoz közel 80 civil szervezet csatlakozott stb. stb. ..... hasonló nagy csinnadratta volt
Az oktatással volt kapcsolatban, de őszíntén szólva nemnagyon emlékszem már én sem a konkrétumokra.
 
Utoljára módosítva:
hamar elfelejtetted Puklit ... tavaly is több tízezer ember vonult ki az utcára, az akcióhoz közel 80 civil szervezet csatlakozott stb. stb. ..... hasonló nagy csinnadratta volt
Az oktatással volt kapcsolatban, de őszíntén szólva nemnagyon emlékszem már én sem a konkrétumokra.

Mert annak sem volt valódi tömegtámogatása, ahogy ennek sincs:

http://www.origo.hu/itthon/20170413...annyal-ert-egyet-a-felsooktatasi-vitaban.html

Ez is csak egy üres pukk.
 
Felségsértési eljárás indul az Országházban?
13102.jpg

Sírjunk vagy nevessünk? Az MSZP hétfői parlamenti akciója következményeként, a „Ne írd alá, János!” felirat feltartásáért, Kövér László házelnök büntetést szabna ki a frakció tagjaira. A házelnök szerint súlyosbító tényező (azaz magasabb büntetési tarifát von maga után), hogy az államfőt keresztnevén szólítottuk.
A Fidesz a gazdagok pártjaként már azt is büntetné, ha a keresztnevükön szólítják őket. Kövér szerint az Orbán-rezsim főkolomposait csak a teljes nevük, címük, rangjuk, hivatali méltóságuk megjelölésével szólíthatja meg földi halandó.

Az MSZP szerint a tiszteletet nem lehet kikényszeríteni, azt ki kell érdemelni. Azok után, amit a Fidesz a magyar nép ellen elkövetett, 2018-tól nem csak mi, hanem mindenki a keresztnevükön fogja őket hívni. A büntetést pedig O. Viktor, K. László, Á. János, R. Antal és társaik fogják kapni.
 
az a helyzet, hogy örülök annak, hogy nálunk az a legnagyobb gond, hogy van vörös csillag vagy nincs a sörösüvegen és nem azt kell teszteljük, hogy milyen formáju és mekkora tömegü betontömbökkel kell védjük a békesen sétálgató polgárainkat.
engem meg a voroscsilag se zavar a soron csak legyen sor az uvegbe eleg
 
Szerintem benne van a válasz, hogy mi a cél. Csak értelmezni kell a pontokat. Az a néhány sor, tökéletesen rávilágít arra, hogy rá kell kényszeríteni a kormányt a jogállamiság gyakorlására, felhagyni a velük szemben kritikát megfogalmazókkal szembeni gyűlöletkampányra, a megfélemlítésre. A többit Te is egészen jól megfogalmaztad, igaz a lemondásukra nem látok esélyt, de a tegnapi tüntetésen már a választási törvény visszaállítását is skandálta az új generáció.
ezt most nem ertem azt mondod ha kicsit valtozna ez a kormany akkor jo lenne nem ertem igazan mire gondolsz
hiaba valtoztatnak meg a torvenyt eleve tob szavazojuk volt mindig mint nekunk
ugy kellene megvaltoztatni hogy mink a kisebbseg jusson hatalomra es akkor mink lennenk a tobbseg
A cél véleményem szerint legfőképpen az emberek felébresztése, és hogy ennek mi lesz a végkifejlete, azt egy év múlva megtudjuk. Addig, még sok víz lefolyik a Dunán, ütőképes párt is alakulhat. És ez lehet is egy cél, úgyszintén.
jaja igaz nagyon
en is gondoltam ra hogy alapitok partot csak eleg szavazot kellene talalni hozza
tag lenne eleg csak 10 ember kel ugytudom es jo sok rokonom van akik benne lennenek a dologba
ha en alapitanek partot az jo part lenne es mindenkinek a legjobbat csinalna nem lennenek ilyen tuntetesek
 
A madárcsiripelős - kerítéses Magyarországhoz - már a szocializmus idején is laktak külföldiek Magyarországon, sokan vásároltak nyaralókat pl. Szentendrén, a Balaton mellett. Most is szívesen jönnek, hát jöjjenek. Egészségükre! Jó kis ország ez (még egy kis ideig), de nem a kerítés miatt, ezzel vitatkoznék.

Akik eljöttek a hazájukból mert menekülnek, mert jobb életet akarnak, nem Mo.-ra akartak jönni, ezt ezerszer leírták már. A világon a legirigyeltebb életstílus az amerikai és a nyugat-európai, ezt harsogják a filmek, amiket nézünk, néznek, a videoklippek, a reklámok.
Akik a határon állnak, sem itt akarnak maradni, bár ... én már hallottam olyat, aki azt nyilatkozta, hogy ő szívesen maradna, mert szép ország ez, neki tetszik, és ő csak a két gyerekét szeretné nyugalomban felnevelni ... de itt nem tűrik, hát menniük kell tovább ...

A másik történet egy hosszú ideje nálunk élő néger orvossal történt. Az unokájával ment át az utcán, amikor odakiabálták neki egy kocsiból: Te, mikor mész haza?
Szégyen!
Tisztességes életet élnek közöttünk - a 2011-es népszámlálási adatok szerint 5100 muzulmán honfitársunk él együtt velünk, mégsem erőszakolják meg a nőket - nem akarnak elfoglalni semmit sem. Élnek, mint mi.

Ne tévesszétek össze őket a szélsőségesekkel. Terrorszervezet sem csak iszlám országban működhet, hiszen ott az ETA, az IRA, szerintem jópáran emlékszünk a Vörös Brigádokra is.
Szélsőséges, agyament társaság.
Ezt is Orbánék lihegik túl, mert ezzel tartják fenn Orbán nagy nemzetvédő státuszát.
Már ezért is érdemes tüntetni, lássák, hogy nem dönthetnek egyedül.
Ráadásul az emberek nem mernek egyedül véleményt nyilvánítani, de ha látják, hogy itt sokan vannak, és még többen ... Beeszi a látvány magát az agyukba, s akkor oda a kormánypropaganda.
 
Utoljára módosítva:
Akik a határon állnak, sem itt akarnak maradni, bár ... én már hallottam olyat, aki azt nyilatkozta, hogy ő szívesen maradna, mert szép ország ez, neki tetszik, és ő csak a két gyerekét szeretné nyugalomban felnevelni ... de itt nem tűrik, hát menniük kell tovább

Ezzel az állapottal amit leírsz nem is lenne semmi probléma. A gond ott van mikor erőszakkal, illegálisan, ellenőrizelenül akarnak behatolni az országba. Abban igazad van, hogy a menedéket ott keresik ahol a legmagasabb az életszínvonal ezzel csak az a probléma, hogy már sehol sem akarják befogadni őket és visszatoloncolják a migránsokat abba az országba ahol beléptek az EU -ba.
Persze, hogy szeretnék a migránsok a jobb életet, de már oda jutottunk, hogy azok az országok akik eddig a willkommen politikát alkalmazták már inkább fizetnek a "menekülteknek", csak menjenek már haza.

A másik történet egy hosszú ideje nálunk élő néger orvossal történt. Az unokájával ment át az utcán, amikor odakiabálták neki egy kocsiból: Te, mikor mész haza?
Szégyen!

ebben tökéletesen igazad van, ez elítélendő ... de én még nem láttam, hogy az utcán, étteremben vagy a villamoson rászóltak volna valakire a bőrszíne miatt.

Ne tévesszétek össze őket a szélsőségesekkel. Terrorszervezet sem csak iszlám országban működhet, hiszen ott az ETA, az IRA, szerintem jópáran emlékszünk a Vörös Brigádokra is.
Szélsőséges, agyament társaság.

hááát ez nézőpont kérdése ....azért sokak szerint az ETA vagy az IRA tagok hazafiak, erről szerintem például egy írt kellene megkérdezni.

Ezt is Orbánék lihegik túl, mert ezzel tartják fenn Orbán nagy nemzetvédő státuszát.
Már ezért is érdemes tüntetni, lássák, hogy nem dönthetnek egyedül.
Ráadásul az emberek nem mernek egyedül véleményt nyilvánítani, de ha látják, hogy itt sokan vannak, és még többen ... Beeszi a látvány magát az agyukba, s akkor oda a kormánypropaganda.

erre csak azt tudom válaszolni ne azt nézd hány terrorista van a migránsok közt, hanem azt , hogy a terroristák közt hány migráns van .... csak vedd sorra az utóbbi hónapok eseményeit.
 
Utoljára módosítva:
Bár sok mindenben van igazad, azért én is hozzátennék pár sort:
az utcán, villamoson azért nem szólnak, mert ha ott szól, nincs hová elmenni. Ott konfliktus lenne belőle - a gyáva nép akkor ugat, ha azonnal odébb tud állni, lásd autóból való kikiabálás. A villamoson, az utcán legfeljebb bámulnak, hamarabb korlátozza magát az, aki bőrszín szerint osztályozza az embereket.

Az erőszak, az erőszak - én így gondolom. Mások életét veszélyeztetni, nekem egyformán elítélendő, és nem csak nekem:
"Ezzel csak azt szeretném leírni, amit otthon nem láttok a tévében, nem olvastok az újságokban, hogy itt bizony keményen harcolnak az emberek a terrorizmus ellen.
Sajnos nem sokat tudok, sem az ETA-ról sem az emberek véleményéről, akit én eddig kérdeztem, mind mélységesen elutasította az erőszakos harcot, sőt magát az elszakadást is."

http://norkabizi.blogspot.hu/2009_06_01_archive.html
eta+ez.jpg


Nekem teljesen mindegy, hogy baszk, ír vagy arab az, aki elveszi mások életét, biztonságát, hogy a saját igazának nyomatékot adjon. Aki ezt teszi, az ellen fel kell lépni, s ha egy szervezethez tartozik, akkor az ellen is, de nem keverem össze őket sem az ír néppel, sem a baszkokkal, sem az összes arab emberrel. Ahogy a fasisztákat sem az olaszokkal, sem a németekkel.
Hogy nagyobb arányban vannak terroristák az arabok között - nem tudom, lehet (már kétséggel fogadom a híreket is - ma ezt állítják, holnap az ellenkezőjét, s amit megéltem, arról is mondanak olyat, ami miatt a hajam égnek áll). Megnézném az össznemzeti statisztikákat az egy évben erőszakos bűncslekményekben meghaltak számáról. Gyanítom, a családon belüli erőszak nyerne.

Erről miért nem szólnak a plakátok? Ezzel miért nem foglalkozik a kormány? Nyilván nem érdeke. A magyarnak sem, az angolnak sem, az amerikainak sem ... Hogyan lehetne úgy lenézni más országok erőszakosait, ha kiderülne, hogy otthon is lenne mit seperni? Ettől a ponttól kezdve (bár sokadszor is hangsúlyozom, szigorúan lépjenek fel minden erőszakkal szemben!), a menekültek által elkövetett bűncselekmények túlhangsúlyozása a tömegek manipulálása, az irányíthatóságuk érdekében (hogy az alkoholfogyasztás elfogadottságát népszerűsítő intézkedéseikről és az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett bűncselekmények párhuzamba állítsáról már ne is beszéljünk - éljen a pálinkafőzés és a legális lerészegedés szabadsága!??).
 
Utoljára módosítva:
En is oszinte szivbol kivanom hogy ne legyen balhe. De a kisordog ott motoszkal az agyamban hogy itt miert mozdult meg ekkora tomeg ami nem mozdult meg maskor sokkal jelentosebb kerdesek urugyen.:o Elnezest kivanok de ez nekem baromi gyanus. Persze tevedhetek is.
Megpróbálom elmondani más ügyben miért nem.(pedig igen, csak kisebb)
Azok is általában rétegek érdekeit sértették.
Erre volt az orbáni taktika: kis érdekcsoportokat elszigeteli egymástól.
Netán szembeugrasztotta oly módon egyiket meghívta előzetes megbeszélésre másikat nem.Megosztás.
Aztán ott van a háttérben az egzisztencia féltés.
Vagy mint a fekete nővér esetében az egzisztencián kívül még nyilatkozási szervezési tilalmat is kiadott a teljes ágazatra
Tanárok ugyanez. Közben még a lejárató kampánnyal is elszigetelte őket.
Közben teltek az évek volt megmozdulás az internetadóra a vasárnapi boltbezárásra.
Az elszigetelt és kisebb csoportot érintő korlátozott megmozdulás után.
Okosodnak is az emberek rájönnek a taktikára.
Nagy megmozdulás kell olyan ahol személy szerint vagy csoport szerint nehéz lejáratni ellenségnek kikiáltani.
Ezek azok a pontok ahol lehet a felgyúlt de már nem egy ügyre való kormányellenes véleményt kimondani.
A CEU sem csupán a CEU-ért volt.
Általános eddigi elégedetlenség kifejezése.
Azok akik a kicsire sikerült, mert elszigetelték ügyekben, nem tudtak elég erőt kifejteni.
Elmennek arra ami már kifejezheti eddigi haragjukat.
A jelképet(okot) bármi adhatja már ezentúl.
Ébredésnek is lehetne nevezni.
A különálló ügyek néha egymásra találnak.
Az oktatás és az egészség ügy is nagy ügy de nehéz konkretizálni, egy egy intézményre.
 
Utoljára módosítva:
Nekem teljesen mindegy, hogy baszk, ír vagy arab az, aki elveszi mások életét, biztonságát, hogy a saját igazának nyomatékot adjon. Aki ezt teszi, az ellen fel kell lépni, s ha egy szervezethez tartozik, akkor az ellen is, de nem keverem össze őket sem az ír néppel, sem a baszkokkal, sem az összes arab emberrel. Ahogy a fasisztákat sem az olaszokkal, sem a németekkel.

teljesen különböző véleményen vagyok, szerintem csak nézőpont kérdése a terrorista vagy a hazafi, például kizárt hogy az Irish Republican Army (IRA) létezzen, ha nincs tömegbázisa, ha nem egy nép áll mögötte... ma is létezik csak most a politikai síkon van a hangsúly (Sinn Féin) ... valahogy kell harcolni az elnyomók ellen. Ha nem harcolna senki még ma is angliai gyarmat lenne az USA.

Hogy nagyobb arányban vannak terroristák az arabok között - nem tudom, lehet (már kétséggel fogadom a híreket is - ma ezt állítják, holnap az ellenkezőjét, s amit megéltem, arról is mondanak olyat, ami miatt a hajam égnek áll). Megnézném az össznemzeti statisztikákat az egy évben erőszakos bűncslekményekben meghaltak számáról. Gyanítom, a családon belüli erőszak nyerne.

ne keverjük az erőszakos bűncselekményeket a terrorizmussal, tehát csak a terroristák közt vizsgáld az arányt. Csak az utóbbi hónapokban, csak a kiemelt eseteket amiket nem a sajtó kapott fel, hanem kormányszinten foglalkoztak az esetekkel... berlini terrortámadás , londoni stb. stb.

a többi erőszakos cselekedettel... nők megerőszakolása, utcai összecspások, gyújtogatások...ne is foglalkozzunk
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére