Vétozd meg János, ne írd alá János! - Percről perce a CEU melletti tüntetésről

Ma este az utóbbi idők legnagyobb tüntetése lesz Budapest utcáin, kövesse velünk!
Március 28-án nyújtották be a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot, ami a külföldi egyetemek magyarországi működését szabályozná. A jogszabály teljesen ellehetetleníti a Soros György által létrehozott CEU, a Közép-Európai Egyetem működését. Április 2-án több ezren vonultak utcára a CEU mellett, az élőlánc során kisebb dulakodás is kialakult, amikor a demonstrálók egy EU-s zászlót szerettek volna kitűzni a Parlamentre. Április 4-én, kivételes eljárásban megszavazták a lex CEU-t. A törvény ellen rengetegen tiltakoztak, köztük több külföldi, neves egyetem, tudósok, egyetemisták és közéleti személyiségek. A mai tüntetés várhatóan a legnagyobb tüntetés az internet adó elleni demonstráció óta.
17:48 A tüntetők egy része már átért Pestre
A többiek viszont még el sem indultak Budáról. Az index egyik fotóján jól látszik, mennyien vannak:


Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index

17:41 Tízezrek vonulnak a Lánchídon
Addig viszont elolvashatja kollégánk publicisztikáját arról, hogy miért veszélyes a mostani helyzet. Kattintson!

17:32 Elindult a tömeg
A szervezők felszólítására elindult a több tízezres tömeg a Kossuth térre.

17:30 Ne lepődjön meg ha Gryllus Dorkát pillantja meg a tömegben


17:26 Ha ön jobb kedveli a videóképes közvetítést...

akkor kattintson IDE!

17:15 Németh Szilárd szerint a tüntetést a Soros által pénzelt ügynökszervezetek „gründolták”
Németh Szilárd vasárnap az MTI-nek telefonon azt mondta: „a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék”. Úgy vélte: „nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak”.

Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság. „Minden magyar embernek tudnia kell, kicsodák Soros György emberei és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot” - közölte.

Arról, hogy a kormány összeesküvés elméletet vizionál, már korábban írtunk ITT. Biztos nehéz lehet elfogadni, hogy az emberek beleuntak ebbe az egészbe.

17:12 Nem mernénk megtippelni, mennyi ember van itt
Maradjunk annyiban, hogy veszettül rengeteg, egyik irányban sem látjuk a végét. Húszévesek és nyugdíjasok, golfsapkások és kontyosok, derékra kötött pulóverek és tavaszi parkák, tacskók és kerékpárok, babakocsik és tavaszi Celsius fokok - minden van, és úgy tűnik, mindenki nagyon akarja a forradalmat. Azaz a kormányváltást. Vagy legalább egy kis igazságot.


Fotó: Unger András

17:10 Hamarosan elindul a menet
A felvonulást egy „Miért féltek az oktatástól?” feliratú hatalmas molinóval vezetik fel. A tömeg a Lánchídon át a CEU érintésével megy majd a Kossuth térre.

17:05 Hétfő éjjelig döntenie kell Ádernek
A tüntetők elsődleges célja, hogy Áder János, köztársasági elnök ne írja alá a törvényt. Ha Áder úgy dönt, nem írja alá, abban az esetben politikai vétóval visszaküldheti a parlamentnek vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhat.

16:55 Alföldi Passiója olyan lesz ma este, mint anno március 15-én a Bánk Bán
Nagy tüntetés, aztán jöhet a kultúra... Több tüntető is jelezte ugyanis, hogy először tüntetni, megy aztán nézné meg Alföldi-Rosta szuperprodukcióját az Arénában. A színházi szervezők ezért jelezték az index.hu-nak, szükség esetén elcsúsztatják picit az előadás kezdetét, hogy odaérjenek az emberek a tüntetésről. Nem kell izgulni!

16:43 Az Erzsébet hidat gyakorlatilag megtöltik a Várkert bazár felé átkelő tüntetők
És alattuk sincsenek kevesen. Ez tényleg bomba tüntetés lesz.

16:42 Hatalmas tüntetés volt Berlinben is
A lex CEU az amerikai és az európai egyetemistákat is felháborította, többen fotókkal vagy közleményekkel tiltakoztak vagy fejezték ki szolidaritásukat. Így volt ez Berlinben is, ahol vasárnap délután 2-től a Gendarmenmarkthnál, a Schiller-szobor mellett demonstráltak.

16:38 Egyre többen gyülekeznek
A tüntetés facebook-eseménye 16:30-ra hirdette meg a gyülekezőt, a résztvevők aztán 17 órakor kezdődnek meg a beszédek a Várkertbazárnál. Törley Katalin, Sulyok Blanka, Diószegi Nóra, Czégány Szandra állnak színpadra.

A menet a tervek szerint 17:15-kor indul majd el a Kossuth térre, ahol ismét beszédek lesznek. Az eseménynek a tervek szerint 19 órakor már vége is lesz.

A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy aki tud viseljen valami kéket, mert az a CEU színe, de várják a magyar zászlókat és a transzparenseket is.

Csatolás megtekintése 1538976

 
Ne keverjük az erőszakos bűncselekményeket a terrorizmussal???
Bocsi, de ezt szerencsére én döntöm el nálam o_O. A terrorizmus erőszakos bűncselekmény, nincs mit keverni. Gyilkosság - nekem mindegy, ki követi el.

Az erőszak erőszak, nem lehet rá épelméjű magyarázat. Az emberkínzás az emberkínzás, az állatkínzás az állatkínzás - nincs pardon. Nincs az a fellengzős eszme, ami miatt lehet embert vagy állatot áldozni. Elvenni más életét, fél karját, lábát, lelki egészségét, szüleit, gyerekét, mert valaki valamit úgy gondol, hogy ...?? Ráadásul mindezt a szabadság, függetlenség és egyéb hangzatos célok érdekében? Ott gebedjen meg, aki ilyet gondol, ahol van - IRA, ETA, Isis és a többi! Csakhogy finom legyek, és nőies.

Egy eset kivétel - mindenki áldozza saját magát távol minden lakott területtől, csendben, a hite oltárán, ha már ennyire agyilag zokni. De más bőrére játszani a meccset - elfogadhatatlan!!
 
Ettől a listától még a legelvakultabb Fideszes is kitér a hitéből
Írta BG


Soros György Kép: MTI



A nyolcvanas évek végén még nem volt büdös Soros György pénze Orbánnak, Kövérnek, de még a bajszos Ádernek sem.


Akkor még nem volt para, ha valaki Soros-ügynök és nyugati iskolákban relevánst tudást szerezhetett, kutathatott, satöbbi.

Akkor még nem kellett megállítani a külföldi milliárdos nagytőkést, és civil csápjait. Más szelek fújtak. A Fideszes fiúk-lányok akkor még éppen Soros György emlőin csüngve szívták ki belőle a pénzt.

A Magyar Narancs összeszedte, ki mennyit tett zsebre akkor? Megmutatjuk, nem keveset!

Külföldi pénzen kinevelt ügynökök – Soros Györgytől kapott pénzt a Rajk- és Bibó-szakkollégium is, (innen csírázott ki a Fidesz) 11,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást (mai értéken számolva 230 millió forint)

Soros katonái – A Fidesz (még nem pártként) fénymásolóra, irodai székre, kis itókára, meg egy kis parizeres szendvicsre 4 milliót kapott Soros Alapítványától, ez ma 125 millió forintot érne.

Aljas Soros-bosszú – Orbán Viktor a Soros György által támogatott Közép-Európa Kutatócsoport és a szintén Soros-pénzből alapított Századvég c. folyóirat szerkesztésében vállalt munkái után 1988-tól havi 5-10 ezer forintot tett zsebre, emellett havi 5-10 ezerrel még kitömte az öreg liberó bankár, így miniszterelnök úr mai árfolyamon számítva kb. 300 ezer forinttal volt beljebb.

Soros mindent elintézett – 1989-ben Orbán – Soros pénzén – ösztöndíjasként Oxfordban tanult.

Soros nyugatra csábítja a migránsokat – Deutsch Tamás, Kövér László, Németh Zsolt, és Szájer József szintén Soros-pénzeken tanulhatott nyugati iskolákban.

A letagadott Soros-hálózat – Schmidt Mária, a Terrorpláza igazgató asszonya, milliárdos médiamágnás, mai értéken 30 millió forintot vághatott zsebre két társával együtt egy úgynevezett “kutatásra”. Egy jeruzsálemi konferenciára is elutazhattak, ingyen, de Soros György annyira kibabrált vele, hogy Schmidt még az amerikai Indiana University-n is tanulhatott.

Soros torz világképe – Kósa Lajos valamiért kapott pénzt arra Soros alapítványától, hogy részt vehessen a CEU elődjének tartott 1988-as dubrovniki nyári egyetemen.

Soros bérencei – A bajszos Áder János szintén Soros-ösztöndíjas volt, így ő is kénytelen volt ingyen az egyetemen tanulni, Habony Árpád a magyar média alfája és ómegája pedig 7 milliót kapott arra, hogy könyv és papírrestaurátor lehessen, ha egyszer nagy lesz.

Soros György “civil” csápjai – Fellegi Tamás mai értéken 2,5 milliót kapott Phd diplomájára, amit a Connecticut University-n szerzett meg.

Arról, hogy ki kapott még némi ingyen pénzt a gonosz Soros Györgytől itt olvashat.

A fenti listában vastagon kiemelve a Fidesz-közeli médiában Soros Györgyről született írások címei, kiemelt mondatai, vagy a véleményvezéreik itt-ott megjelent gondolatai.
 
Milyen jo hogy atlathatoak a kulfoldrol finanszerozott civil szervezetek.
A z uj torvenybe minden titulusuk melle oda kell tenni hany dolcsibol vegeckedtek a Fidesznyikok .
A Cof vajon mikor teszi kozkincse a finanszerozoi listajat?
 
Világszerte demonstrációkat szerveznek hétfőre az oktatás szabadsága mellett, a magyar CEU-törvény ellen.

Az esemény szervezői összegyűjtötték: Európában Londonban, Cambridge-ben, Koppenhágában, Aalborgban, Párizsban, Kijevben, Szófiában, Bristolban és Brémában állnak ki a CEU-val szolidaritást vállalók.

Európán kívül Sydney-ben, New York-ban és Portlandben tartanak demonstrációt.

HVG
 
ha egy ilyen kép neked természetes, megszokott (fegyveres katonák az utcán), akkor már valóban nagy lehet a gond Németrországban is
tmstn1mfd5hmo53021na.jpg


ha szerinted természetes dolog, hogy felfegyverzik a franciaországi strandok biztonságára felügyelő rendőröket, vagy például micsoda biztonsági ellenörzések kellenek németországban egy futballmérkőzéskor ... már annyira hozzászoktál a terrorhoz, hogy nem tudod mit jelent a nyugalom, a biztonság... hidd el jó dolog az a kerítés.

Most, hogy tudod ki követte el Borussia Dortmund elleni merényletet bocsánatot kérhetsz magadat.
-
upload_2017-4-23_17-28-4.png

-
Nézem a magyar rendörség oldalát, csak nem akarnak gyünni a menekültek. Az elmult 30 nap alatt alig 29 ember probált "áttörni" a határon, akiket "sikeresen" elkaptak, gondolom tradicio szerint jol megpofozták.
-
Erdekes összehasonlotina, hogy ez idö alatt hány haláloskimenetelü baleset, rablás, lopás, eröszakos cselekedet történt amiben "jolszituált" magyar állampolgárok az aktörök. Ezzel nem akarom diszkriminálni a magyar állampolgárokat csak arra szeretnék utalni, hogy semmi ok rettegésben élni.
-
Az Eiffeltornyot naponta 30.000 ember mássza meg, ez évente 7 millio látogatonak felel meg, a belépöjegyekhez évente 2 tonna papirt használnak fel
-
Összehasonlitásul a magyar határhoz az elmult 30 nap alatt 29 menekült érkezett, ezek elfogásához az Orbán-kormány egy 175 km hosszu, 4 méter magas keritést és több mind ezer vadászt (határ-vadászt) dob be.
-
A Párizsi torony értéke 435 milliard euro, a legdrágább szimboluma Europának. A Romai Kolosseum árát 90 milliard eurora becsülik. Ezzel összehasonlitva a menekültek által lelegelt magyar szilvafák termése elenyészö.
-
A Torony szomoru történetéhez tartozik, hogy eddig már 400-an ugrottak le rolla, annak ellenére, hogy hálok és örök vigyázzák. Tehát eddig átlagosan évente 3,4 ember ugrik a halálba.
-
Az Eifeltorony olyan érzékeny, hogy napos idöben akár 18 cm-rel elfordul a Nap elöl, meggörbül.
-
Igaz, hogy a tornyot fegyveresek örzik de ennek ellenére sikerült toronyépitö dédunokáját Sylvain Yeatman-Eiffelt, a szüleinek a torony kellös közepén nemzeniük, a torony ezt is kibirta. :)
 
-
Az Europai Unio egy eljárást indit a Magyar kormány CEU ellen hozott törvénymodositás miatt.
-

Szerdán 15:00 kor Orbánnal, csütörtökön Sorossal találkozik az EU Brüsszelben.
 
Ma délután erre ébredtem a szokásos 30 perces szendergésemből , ez ment a televízióban:

Zdzisław Krasnodębski lengyel képviselő felszólalásában részben méltatta a CEU működését, hangsúlyozva, hogy dolgozott az egyetemmel, de a Közép-európai Egyetem szerinte egyértelműen elkötelezett ideológiailag, ahogy fő támogatójának is vannak politikai ambíciói.

16:04

Pittella hozzátette, szerinte mostantól nem szabad megtűrni Orbán Viktor személyét a kereszténydemokrata gyökerű Európai Néppártban, mert méltatlanná vált pártcsaládjához.

16:02

Gianni Pittella: Orbán úr, ön úgy hazudik, hogy ezt tudja is
Orbán úr, ön úgy hazudik, hogy ezt tudja is - vágta a magyar miniszterelnök fejéhez Gianni Pittella, a szocialista frakció vezetője – az Európa Parlament nem Soros György érdekeit követve kéri a CEU védelmét, hanem a Magyarországon, az egyetemen tanuló fiatalok védelmében.

16:00

Manfred Weber hangulatkeltőnek nevezte a magyar nemzeti konzultáció Brüsszelt támadó kérdéseit is. Hozzátette, elismeri, hogy Orbán Viktor vállalja a vitahelyzeteket.

15:54

Az egyetem csak a munkáját akarja végezni, ezért...........

Atyavilág!! Mi van itt, hova kerültem???
 
A vitát kiváltó törvénymódosítás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Közép-európai Egyetemnek be kellene zárnia a kapuit, az intézmény a továbbiakban is ugyanúgy tud működni, mint eddig, mindössze akkor tud amerikai diplomát is kibocsátani a magyar mellett, ha erről születik egy kormányközi egyezmény....
Még mindég azt képzeled amit ekkor írtál?
Nem döbbentél azóta rá mégis csak imádott kormányod igyekezett szart keverni?Az a kormányközi egyezmény létezett első perctől fogva
Holott: a CEU magyarországi működése mögött érvényes nemzetközi szerződés áll: a Magyar Köztársaság és a valójában illetékes New York állam kötötte. Ezt a 2004. évi törvény meg is említi, tehát a magyar Országgyűlés részéről megerősíti.
Az akkreditáció is rendben van:

Az alább felsorolt doktori iskolák és mesterképzések a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) által akkreditáltak, az Oktatási Hivatal által regisztráltak. A szakirányú továbbképzéseinket a 10/2006. (IX.25.) OKM rendelet alapján az Oktatási Hivatal regisztrálta.

A kormány csinált egy műbalhét magyarul: szájából segget 2019-ben
Simán hazudozik Gulyás
És a megrendelt bértollnokaik:


Azt szerették volna bizonyítani, hogy az egyetem nem is teljesítette a felsőoktatási törvény módosításait, mert valójában nem adnak diplomát a kinti oktatási tevékenységükért.

hangfelvételek is jelentek meg arról, hogy valaki felhívta a Tanulmányi Osztályt a Bard College-on, és erről érdeklődött.

A baj csak az, hogy ez nem így van, mert nem a CEU kinti képzéséért felelős embert hívták fel, hanem a Bard College-ot, amelynek az épületeit a CEU is használja. Az egyetemmel ezen kívül van egy másik együttműködésük is, amely valóban nem ad diplomát, de ez nem az, amit a CEU kinti oktatásnak hív.

Filippov Gábor politológus, a CEU phd-hallgatója foglalta össze a Facebook-oldalán, hogy pontosan hogyan vezeti félre az olvasókat a Magyar Idők.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,666
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére