Hírek Völner-ügy: milliós kenőpénz lehetett az ára a végrehajtói állásoknak

Egyszeri akár tízmilliós összeg, vagy néhány milliós havidíj is lehetett az ára a hvg.hu értesülései szerint a bírósági végrehajtói praxisoknak, melyeket a végrehajtói kamara elnöke “segített intézni”, és ő ebből a pénzből juttathatott Völner Pál igazságügyi államtitkárnak, aki bár állítja, hogy nem követett el bűncselekményt, a vele szembeni gyanú hírére azonnal lemondott.

Fix áras, illetve “havidíjas” opciók is léteztek a hvg.hu értesülései szerint a gyakorlatilag pénzért “árult” bírósági végrehajtói praxisok megszerzésénél. Ezek a csúszópénzek lehettek hivatottak egyrészt javítani a megüresedő végrehajtói helyek betöltésére kiírt pályázatokon indulók kinevezési esélyeit, illetve ez jelenthette a praxis elnyerése után a jól fizető munka profitjából való részesedést.

Alapos a gyanú arra, hogy ez egy működő korrupciós gyakorlat lehetett – és erre utal a témában aktív Hadházy Ákos független képviselő is –, ráadásul ez lehetett a veszte a Bírósági Végrehajtói Kart vezető Schadl Györgynek, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz, az elnököt letartóztatták, ingatlanjait zár alá vették. A Legfőbb Ügyészség által kiadott közlemény pedig már nyíltan utal arra, hogy a fenti módszerrel hozzá kerülhetett pénz egy részét Schadl az igazságügyi tárca államtitkárának adta tovább.

A Völner Pál államtitkár, képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozó Polt Péter legfőbb ügyész közleménye szerint "megalapozott gyanúként merült fel”, hogy a politikus Schadltól rendszeresen kapott 2-5 millió forintot azért, hogy – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – konkrét ügyeket elintézzen a végrehajtói kar elnöke kérésének megfelelően.

A hvg.hu-hoz eljutott információk szerint elképzelhető forgatókönyvnek tűnik, hogy a fenti, talán már évek óta működő gyakorlatot, és vele együtt Schadlt és Völnert egy olyan végrehajtói álláshelyért induló jelölt buktathatta meg, aki a sikeres pályázatért a kar elnökének befizette a kenőpénzt, de végül mégis más kapta meg a praxisát és emiatt borított.
Amint arra a 444.hu hasonló értesülésekről beszámoló cikke is utal, egy-egy ilyen végrehajtói praxis jól jövedelmező üzleti vállalkozás. Magának, a letartóztatott kamarai elnöknek is van ilyen vállalkozása, és mint a portál írta, a budaörsi

Schadl és Társa Végrehajtó Iroda 2020-ban 356 millió forintos forgalom mellett 134 milliós nyereséget ért el – sőt, a 2019-es profitja ennek még több, mint kétszerese, 317 millió forint volt.
A végrehajtói kar honlapján jelenleg is 35 különböző területi végrehajtói álláshelyre lehet pályázni Püspökladánytól Budapesten át Esztergomig. Október 1-től azonban – vélhetően nem függetlenül az akkor Schadl ügyében már a nyomozó ügyészségen folyó eljárástól – a végrehajtói kar és tevékenységének felügyelete a minisztériumtól átkerült a kaszinó- és trafikkoncessziókkal is foglalkozó állami szervezethez, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához.

HVG

volner.jpg
 
Csatolás megtekintése 1831585
Ez mind szép és jó, csak egy sántít benne, semmi sincs ebből bizonyítva. Ez így sajnos csak sárdobálás. Inkább a HVG-nek a fővárosi mutyival kellene foglalkoznia, hiszen az hanganyaggal volt bizonyítva. Ott bizony becsülettel szarkáztak és szarkáznak mind a mai napig.
 
Hm....
Honnan veszed hogy nincs semmi sem bizonyítva?
Mi az a fővárosi mutyi??? Mutyi?? Habár ha rendőrségen dolgozol vagy az ügyészségen akkor elhiszem hogy tudsz valamit.......
 
Ez mind szép és jó, csak egy sántít benne, semmi sincs ebből bizonyítva. Ez így sajnos csak sárdobálás. Inkább a HVG-nek a fővárosi mutyival kellene foglalkoznia, hiszen az hanganyaggal volt bizonyítva. Ott bizony becsülettel szarkáztak és szarkáznak mind a mai napig.
A Völner Pál államtitkár, képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozó Polt Péter legfőbb ügyész közleménye szerint "megalapozott gyanúként merült fel”, hogy a politikus Schadltól rendszeresen kapott 2-5 millió forintot azért, hogy – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – konkrét ügyeket elintézzen a végrehajtói kar elnöke kérésének megfelelően.
( a legfőbb ügyésznek csak van rálátása a dolgokra)
Csaknem egy hónapja teljes a hírzárlat arról, hogy büntetőeljárás alá vonták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, Schadl Györgyöt - írja a 24.hu. A végrehajtót a repülőtérről vitték el a rendőrök, ahonnét Dubajba indult volna a feleségével.
 
De azért van Gyurcsány szál is......
Schadl György 2011-ben megalapította a Schadl és Társa végrehajtó irodát Budaörsön. Mint emlékezetes, ekkor a devizahiteleseket érintő válság miatt igencsak megérte végrehajtónak lenni. Schadl felesége egyébként korábban a végrehajtói kamara panaszirodáján volt osztályvezető,

édesanyja pedig Gyurcsány Ferenc titkárnője volt.
(....)
 
állítása szerint nem követett el bűncselekményt, Völner Pál tegnap mégis lemondott államtitkári és miniszteri biztosi feladatairól, miután az ügyészség szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.
Korábban az ellenzéket oktatta ki a korrupcióval kapcsolatban.
A korrupcióval szembeni fellépés rendkívül fontos mind európai, mind nemzeti szinten, azonban nem biztos, hogy a megoldás újabb és újabb intézmények létrehozatalában van. Jelenleg is megvannak azok a keretek, amelyeken belül megfelelő módon fel lehet lépni a korrupcióval szemben
- fogalmazott írásbeli válaszában Völner Pál
  • Az ellenzéki pártok mind a mai napig tele vannak korrupciós
    ügyekkel.(Még ilyen remek mondatai is voltak)...
 
No no...ezzel arra akarsz rámutatni hogy csak politika az egész.
Pedig van egy határ amikor már lépni kell. Meg persze a nyomozás is időt igényel.
Ez inkább pozitív dolog hisz tisztul a közélet ( a fenét tisztul )
Ne tedd át a hangsúlyt természetesen téged is megcsuklat a mélységes fertőzöttség
De az a kép nem azt mondja politika az egész
Hanem azt mondja ahhoz hogy kipattanjon valami, a csak utasításra cselekvő főügyész esetén
Hisz Polt Péternek nem az a dolga hogy leleplezze a NER-t hanem hogy takargassa bűnüket
És most hogy ez beindult, ahhoz kell a politika és jó a kép
Mert az a meglepő, hogy Polt valamiért teszi eredeti feladatát

1638974673101.png
 
Ez mind szép és jó, csak egy sántít benne, semmi sincs ebből bizonyítva. Ez így sajnos csak sárdobálás.
Annál picit talán több.
Egyrészt itt valós lehallgatási anyag van az ügyészség birtokában (és nem törvényellenesen készített magánfelvétel).
Másrészt, ha a tucatnyi gyanusitottból jó páran már előzetesben ülnek, az bizony arra vall, hogy van bizonyíték dögivel. Sőt én azt furcsállom, hogy tettenérés nem történt. Vagyis szerintem nem akarták tetten érni...
Inkább a HVG-nek a fővárosi mutyival kellene foglalkoznia, hiszen az hanganyaggal volt bizonyítva. Ott bizony becsülettel szarkáztak és szarkáznak mind a mai napig.
Ki is készítette azokat a felvételeket? Milyen jogalappal?
Az érvényes törvenyek szerint a készítőt kellene perbe fogni a törvénysértés miatt.
Ettől függetlenül ha sárosak, büntetést érdemelnek. De vajon hogy is áll a büntetőfeljelentés ügye?
 
Ez mind szép és jó, csak egy sántít benne, semmi sincs ebből bizonyítva.
Azért szintén van még valaki akinek torkán akadt a bűn.
De csupán a tagadásig jut
Még Polt Pétert se ismeri hirtelen!!!!!!!
---------------------
Okosisti írta:
Kedves Melitta, köszönöm cikkeit, de mint külföldön élő magyar, örülnék neki, ha mindkét oldalról lenne cikk, nemcsak az ellenzéki oldalról, mert így elfogultnak tűnik a magyar kormánnyal szemben, jó lenne azt az álláspontot is megismerni. Köszönöm előre is szíves segítségét.
2021 Július 9
 
Utoljára módosítva:
Majd évek múlva kiderül mi az igazság, de lehet valóban levágják a legkevesebb tojást rakó tyűkot, hogy bizonyitsák itt aztán lecsapnak a korupcióra. Ha meg maradnak, 3-4 év mulva ejtik az ügyet, vagy valami nesze semmi fogd meg itélet lesz belőle.
 
Nagy a szégyenteljes csend ugyanazt az embert látom írogatni de nem remélek állásfoglalást tőle
Számomra is meglepetés hogy csak hallgatás van.....
Ahogy írták előttem..
Ha nem lép semmit a hatalom, akkor korrupcio van.
Ha lép, akkor feláldoz valakit a hatalma érdekében :)

Egyébként már megint nincs rajtuk sapka...
Mintha megdöbbentek volna hogy most mi is van?
Hiszen ezt nem szokták meg a kormánytól. Tagadást vártak el . Most meg egy magas beosztású emberüket vádolják. nem illik bele a világ képükbe.
Pedig egyszerű a kormány és a párt egy (1) személyű vezetésű. Azt történhet amit ő elhatároz vagy megenged.
Most meghúzott egy vörös vonalat ...eddig és ne tovább.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,670
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére