Valótlanságok bűvöletében – a független sajtó végnapjai

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 December 7.

Melitta - 2018 December 7, 07:12
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Akad-e nagyobb boldogság annál, mint amikor egy újabb kormányrendelet lát napvilágot Orbán Viktor kézjegyével?

    Engem például egyenesen feszültté, izgatottá tesz, ha napok telnek el ilyen örömhír nélkül. Igazából akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy felelős vezetői folyamatosan törődnek a magyarral. Ez a törődés ölt testet egy tegnap napvilágot látott rendeletben is, amely azt a célt szolgálja, hogy az egyszerű népet átláthatatlan, acsarkodó, nemzetellenes fondorlatokkal ne lehessen félrevezetni. Mert hogy is lehetne megengedni azt, hogy a párt vezető ereje által tényként kezelt történéseket – még ha azok nem feltétlenül esnek is egybe a valósággal –, a vélemények és értékvilágok pluralizmusára hivatkozva, különböző formában tálalják egy egységes nemzet számára.

    Pluralizmus. Egyáltalán, milyen hülye szó ez? A sokszínűségből, a sokféleségből csak baj származik. A magyar az magyar. Legyen hát csak egységes a hírek tálalása is. Ez egyértelműen nemzetstratégiai kérdés.



    [​IMG]


    A megyei lapok bekebelezése során még csak-csak adtak a látszatra. Egy ügyes húzással elkerülték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal monopólium-vádat emlegethessen. Nem mintha a jeles testület amúgy túl nagy késztetést érzett volna arra, hogy a gazdasági erőfölénnyel való visszaélések sorát leleplezze. Persze lehet, hogy már akkor is mindössze csak csekkolni akarták, meddig mehetnek el különösebb arcvesztés nélkül. Megyei lapok kipipálva, Népszabadság megszüntetve. Mindez elemi erejű felháborodás és különösebb politikai botrány nélkül.

    Mára tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy bármit megtehetnek. Nem, nem állnak a törvények felett. Ellenkezőleg. A saját arcátlanságukhoz szabják a törvényeket. Mivel megtehetnek bármit, meg is tesznek. Most éppen közel 500 (!) médiafelületet tesznek egyszínűvé közérdekre hivatkozva a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány halálos ölelésében. Érvelés és persze Nemzeti Konzultáció nélkül. Micsoda olvasztótégely! Hasonló média koncentrációra a szakemberek sem emlékeznek.

    [​IMG]Közérdek. De hát miféle közösség az, amely a folyamatos hazudozásban és félretájékoztatásban érdekelt? Abban, hogy olyan médiumokból tájékozódjon, amelyek folyamatosan helyreigazításra kényszerülnek. A legelkeserítőbb az, hogy Magyarországon ma van 2,5-3 millió ember, akit ez rohadtul nem zavar. Akik abban a mesterségesen létrehozott világban érzik komfortosan magukat, amelyet egy propagandagépezet tákolt össze a számukra.

    Megjegyzem, rengeteg kellemetlenségtől kímélné meg magágát az Alapítvány, ha eleve odaíratná minden tényszerű közlések elé azt a felütést, hogy „valótlanul állítjuk” ezt és ezt. Így, ebben a jelen idejű formában. Nem kellene utólag magyarázkodni. Felteszem gazdaságossági szempontok alapján is kifizetődő volna ez a megoldás, hisz amikor közzétesznek egy-egy ideológiailag jól körülbástyázott állítást, pontosan tudniuk kell, hogy az megfelel-e a valóságnak, vagy sem. S ha nem, úgy tudniuk kell azt is, hogy per esetén veszíteni fognak, s mehetnek majd a kasszához, befizetni a kiszabott büntetést, meg közzé kell tenni rengetegszer a „valótlanul állítottuk, hogy…” kezdetű mondatot. Ennél sokkal egyszerűbbnek látszik rögtön az elején bejelenteni, hogy amit mondanak, az nem igaz.



    [​IMG]
    A szakmai szervezetek – így a MUOSZ is – persze tiltakoznak. Ezeknek a tiltakozásoknak a hatékonysága közismert. Törvénytelenségre hivatkozni csakis súlyos érvek alapján lehet. Aki azonban érvelni akar az ilyen ordas nagy baromságok kitalálóival szemben, az félreismeri az ellenfelét. A kormányrendelet ugyanis érvek nélkül vonja ki ezt a gólemet a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kompetenciájából.


    A győztesek meg csak vigyorognak. A gazdaság mellett kezükben az egészségügy, az oktatás, s most már a hatalom kontrollját egykor biztosítani hivatott média szinte egésze is. 2,5-3 millióan meg elhiszik, hogy mindez az övék, mert megbűvölve ezt olvassák és hallják évek óta. Olyannyira, hogy évek óta kizárólag ezt akarják olvasni és hallani. És mostantól nem is fognak mást olvasni, hallani, csakis ezt. Közben pedig szolgálják azon keveseket, akik ostobaságokkal tömik tele a fejüket. A maradék többség pedig, amely az ő szemükben nyilván „annyit is ér” mint amennyi, s amilyen képviselet jut neki, egyelőre csak néz tehetetlenül és egyre reménytelenebbül.
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 December 7.

    1. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Elcsépelt, de igaz...mindenki annyit enged meg magának, amennyit megengednek neki.
      setni és Ernoe kedveli ezt.
    2. egat
      egat
      "500 (!) médiafelületet tesznek egyszínűvé közérdekre hivatkozva a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány halálos ölelésében"

      És ezt az óriási médiabirodalmot apránként az ellenzéktől vették?
    3. tornando
      tornando
      Mit akarsz ezzel a kérdéssel?
      A lényeg elsikkad nálad a média nem lehet egy-kézben
      És a legrosszabb ha kormány kézben van.
      Épp így rosszallnád, alapvetően súlyos hibának gondolnád
      Ha az összes média ellenzéki kézen lenne.
      Nem kell megvilágítani miért rosszabb ha mind kormány kézen van.
      Vagy meg kell?
      Ernoe és gumelig kedveli ezt.
    4. tornando
      tornando
      A hatalom mellett lévő erő komplexum.
      Nem igen enged lehetőséget hogy ne engedjük meg neki.
      Komoly harc nélkül nem lehet visszaszerezni a hatalmat.
      Na de mi az elég harc?
      Az alábbi elég-e?
      A vártnál többen vehetnek részt a szombati demonstráción – mindent elsöpörhet a tüntetéssorozat.
      A rabszolga törvény a csúcs megsértettsége a nemzetnek

      És kérdés felnőtt e odáig a társadalom hogy szolidaritást kovácsoljon egymás között?
      A franciáknál ez beépült a kultúrába.
      ladybug7spots kedveli ezt.
    5. johannsebastian
      johannsebastian
      Na ja! Ismét divatba jön a kül- és belvárosok felégetése, meg a guillotine - a szolidaritás kiegészítő kultúrájaként. Hogy is mondta Rousseau? Kényszerítsük őket szabadnak lenni! Mellesleg a francia események annak ékes bizonyítékai, hogy a hatalomkorlátozás liberális gyakorlatával visszaélve hogyan számolhatók fel vagy üresíthetők ki a demokratikus intézmények - már hosszú ideje. (Megjegyzem a korrektség kedvéért, hogy a magyar viszonyok a kibillenő egyensúly másik végletét képviselik... ) Most hallom, hogy a sárga-mellényesek követelik az ENSZ migrációs paktumának elutasítását. Mi minden épült be ebbe a kultúrába?!;)
      Utoljára módosítva: 2018 December 7
    6. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Hazugság az is, amire gondolnak, de még nem mondták ki.
      Ma reggel azzal csinált "jókedvet" a határon belül élőknek a jelenlegi miniszterelnök, hogy visszafogottan bár, de beismerte, hogy nincs okunk a tapsviharra... A tévében, a rádióban pedig éppen ennek az ellenkezőjét mondják, miszerint soha nem volt ilyen jó helyzetben a gazdaság, mint most. Csak akkor azt nem értem, ha ennyire jól megy, mint ahogyan naponta többször arcomba kiabálják, akkor miért nem adnak a nyugdíjasoknak Erzsébet utalványt, miért szüntették be a Fundamenta és a Takaréknál az állami segítség jóváírását, no aztán miért nem emelik úgy a nyugdíjat, ahogyan --szerintük!-- fut a gazdaságunk? Az igazság az, hogy mi futunk a gazdaság és nem a gazdagság után...
      Azon csodálkozom, hogy nem szakad a fejükre az Ég?! Vagy ha igen, akkor mikor jön el ez a csodaszép pillanat?
      Melitta kedveli ezt.
    7. tornando
      tornando
      Vagy csak simán a népharag kifejezése egy szar helyzetben.
      Az nem divat kérdése ez sose szűnt meg Franciaországban és a demokráciákban..
      Itt is kéne.De nálunk csak akkor van ha fizetik a B közepet vagy odaszállítják a TV elé a 64 vármegyét
      Vagyis minden olyan korú radikálist.
      De az nem társadalmi szolidaritás.
      Ezt a kultúrát ölték ki Magyarországon.
      Ha a tanár megy a többi passzív marad
      Ha a nővér (Sándor Mária) megy a többi passzív marad
      Ha a tűzoltó megy a többi passzív marad
      Ha a diák megy a bulizó passzív marad.
      150 Ft kellett sok ember megmozdulásához
      Ne ennek más a kultúrája Franciaországban.
      A szolidaritás nagy tömegeket visz ki.
      Utoljára módosítva: 2018 December 8
    8. JuhJóz
      JuhJóz
      Lop, mert magyar.
      Hazudik, mert magyar.
      Arrogáns, mert magyar.
      Antiszemita, mert magyar.
      Rasszista, mert magyar.
      Írigy, mert magyar.
      Érzéketlen, mert magyar.
      Antiszolidáris, mert magyar.
      Inkább rombol, mint épít, mert magyar.
      Ostoba, mert magyar.

      Csodálkoztok Orbán hatalmán? Mintha nem magyarok lennétek....
    9. prominor
      prominor
      Gondolom mindezt a bölcsességet saját magad megfigyelve fokoztad az általánosításig....
      Úgy vélem, vannak olyan magyarok is aminőt felsoroltál, de általánosságban csak azt lehet kijelenteni, hogy nem hisz a saját szemének sem, mert magyar, hisz annyi káprázat érte már ezt a népet... Na meg az "ej ráérünk arra még...", én megyek be utoljára a forgó ajtón, de én jövök ki először szemléletek párosítása sem kifejezetten logikus gondolkodásra serkent...Ha pedig mindig azt hallja, amit hallani szeretne, ügyességét, szorgalmát, kitartását dicsérik, miért is hinne azoknak akik csak állandóan a hibáit sorolják, s birkanépnek titulálják?.....
      tornando, vasoxid és johannsebastian kedveli ezt.
    10. JuhJóz
      JuhJóz
      Egyszerű, a történelem folyamán végig az volt. Ostoba birka. Ahogy ma is. És a számuk gyarapszik, ahogy (nem elhalálozással) fogy a népesség.
      Csak a mérhetetlenül ostoba hiszi el a propagandát, mikor annak ellenkezőjét tapasztalja a valóságban.
      A magyar harmadik kategória, még a saját kárán sem okul.
      Orbán talán egyetlen érdeme lesz, hogy erőszakkal ugyan, de meggyorsítja a magyarok felszívódását.
    11. prominor
      prominor
      Én ugyan nem vagyok keresztény, meg lehetséges a magyarságom is megkérdőjelezhető, de ez vitathatalanul egy igazi szép karácsonyi üzenet..... tele áldással, békességgel...
      Ernoe kedveli ezt.
    12. cs.laura
      cs.laura
      Azért tudták ezeket a lapokat felvásárolni, mert eladók voltak!!!
      Azért adta el a tulajdonos, mert csődbe mentek!
      Azért mentek csődbe, mert folyamatosan félremagyarázták a valóságot, féligazságokat írtak! - a legtöbb ember azért vásárol újságot, mert hiteles tájékoztatásra vágyik és nem csúsztatásokat akarnak olvasni!!
      plica kedveli ezt.
    13. plica
      plica
      ha Magyarországon így kezelnék a diákokat mit szólnál hát még az ellenzéki média?

      johannsebastian kedveli ezt.
    14. tornando
      tornando
      Ez nem válasz arra amit írtam.Kevered a szezont
      És ne légy szélsőséges
      Én erről beszéltem:
      Az elmúlt majdnem egy hónapban a francia társadalom forrong. Először a benzinárak emelése ellen kezdtek el tiltakozni a sárgamellényesek, de a mozgalomból gyorsan a vidéki városokban élő, lecsúszó középosztály általános sztrájkja lett.
      Te meg másról
      Az alábbiról:
      Szombaton 89 ezer biztonságit mozgósítanak Franciaország-szerte a sárgamellényesek újabb tüntetése miatt - közölte Édouard Philippe kormányfő, aki szerint „Olyan emberekkel állunk szemben, akik nem tiltakozni, hanem törni-zúzni akarnak, és nem akarunk nekik szabad utat engedni”. Párizsban 8000 rendőr lesz készenlétben, és az utcákra vezénylik a csendőrség tucatnyi páncélozott járművét is. Ez utóbbiakat a 2005. évi elővárosi tüntetések során vetették be utoljára.
      Te fennakadtál a szélsőségesek elleni rendőri fellépésen.
      És az eredményt nem észleled:

      Macron meghátrált
      Légyszíves tekintsd az egészet:
      https://444.hu/2018/12/07/felgyujto...ok-rohamrendorok-terdepeltettek-oket-a-sarban



      Nem a rendőrökkel összecsapó tüntetők, hanem a békésen tiltakozó tízezrek jelentik az igazán nagy kihívást Macronnak
      Utoljára módosítva: 2018 December 8
    15. tornando
      tornando
      Kicsit sem vagy tisztában mi és hogyan történik
      Amit írsz abból kimaradt sok minden.
      Kihagytad a zsarolást
      Kihagytad a helyzettel való visszaélést.
      Kihagytad a kényszerítést.
      Mindent kihagytál amiként egy szicíliai maffia eladásra kényszerít valakiket.
      A védelmi pénz szedés és zsarolásnál is eladó lesz a fodrászüzlet
      Aztán cinikusan mondhatod: eladták mert eladó volt
      setni és Melitta kedveli ezt.
    16. tornando
      tornando
      Most te komolyan látod mit írsz vagy beteg vagy?
      Persze ha kormánypárti vagy meg is értem hogy ilyet mondasz
      És szegény megbocsájtom neked, de válaszra se méltatlak
      setni kedveli ezt.
    17. tornando
      tornando
      Ha megnéznéd mit írt itt feljebb cs Laura.
      Még jobban el lennél keseredve.
      JuhJóz kedveli ezt.
    18. Ernoe
      Ernoe
      -
      Ugy visszalapozva a történelembe, nekem az tünik fel, hogy a Francia forradalom mottója
      a "szabadság, egyenlőség, testvériség" volt.
      -
      Magyarország történetében is volt sok forradalom
      de nem emlékszem egyre sem ahol ez utóbbi kettö szoba jött volna. ;)
      -
      Macron rögtön reagált a tüntetők kérésére, mig Orbán a füle botját nem mutatja a Kossutht-téren.
      -
      A közmédiában egyenes adás van Párizsbol, de a Kossuth teret meg sem emlitik.
    19. tornando
      tornando

Megosztás