Vegetarianizmusról mindenkinek

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Sárgarépás fasírt recept.[/h]
Hozzávalók:
2 sárgarépa
2 póréhagyma
2 burgonya
1 húsleveskocka
2 tojás
2 zsemle
1/2 pohár tej
csipetnyi őrölt szerecsendió
izlés szerint:- só
-bors
petrezselyemzöld

Elkészítés:
A tisztított burgonyát,répát és póréhagymát vágjuk csíkokra,karikára. Pároljuk meg a húsleveskockával izesített vizben, forrástól számítva 10 percig. Hagyjuk kihülni majd szűrjük le. Közben a zsemlét áztassuk tejbe majd nyomkodjuk ki.Üssünk hozzá két tojást,keverjük hozzá a kissé összetört zölcségeket.Izésitjük sóval,borsal,őrölt szerecsendióval, szinezhetjük pirospaprikával. A masszából pogácsákat vagy rudakat formázunk,forró olajban pirulásig sütjük.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Vegetáriánus pástétom. recept.[/h]
Hozzávalók:
2 evőkanál vaj
2 zellerszál, darabokba vágva
1 vöröshagyma, durvára vágva
1 nagy sárgarépa, megtisztítva, darabokra vágva
1 kisebb piros húsú paprika, kicsumázva, összevagdalva
3/4 kiskanál szárított, morzsolt kakukkfű
3 evőkanál sima liszt
2,5 dl zöldségalaplé
25 dkg brokkolirózsa
15 dkg karfiolrózsa
25 dkg konzerv gyöngyhagyma
5 dkg cheddar sajt, kis kockára vágva
mélyhűtőtt vajas tészta

Elkészítés:
1. Egy teflonlábosban közepes hőfokon olvaszuk meg a vajat. Pirítsuk benne a zellerszálat, a hagymát, a sárgarépát, a paprikát és a kakukkfüvet 10 percig.
2. Keverjük hozzá a lisztet, majd öntsük hozzá a levest. Állítsuk magasabbra a hőfokot. Tegyük bele a lábosba a brokkolit, a karfiolt és a gyöngyhagymát. Forraljuk fel, majd újra alacsonyabbra állítva a hőfokot főzzük negyed óráig fedő nélkül. Vegyük le az edényt a tűzhelyről. (Ha a tölteléket előre elkészítjük, hagyjuk szobahőmérsékleten hűlni mielőtt a hűtőbe tesszük.)
3. A sütőt melegítsük elő 200 C-fokra. A zöldséges keveréket tegyük egy tűzálló tálba. Rakjuk rá a sajtkockákat. Derelyevágóval vágjuk csíkokat a tésztából. Helyezzük őket a töltelékre, rácsot formálva.
4. Süssük, amíg a tészta megsül és a töltelék is rogyogva forr (20-30 perc). Hagyjuk hűlni 10 percig.

Tanácsok:
A rácsos tésztához nyújtsunk ki egy 10-12 cm széles és a tál átmérőjénél 5 centivel hosszabb tésztalapot. Vágjuk 1 centi széles csíkokra (10-12 csík elég). Rakjuk le a csíkok felét az egyik irányban, majd a többit bújtassuk át minden második csík alatt a másik irányban, egymástól egyforma távolságban. A csíkok kilógó végeit vágjul le.

Csepet sem fog hiányozni a hús, amikor beleharapunk ebbe a vitaminokban bővelkedő, ízletes pástétomba.

JÓ ÉTVÁGYAT!!!

Elkészítési idő: 75 perc
Kalóriatartalom: 296 kcal
Szénhidráttartalom: 32 gramm
Zsírtartalom: 17 gramm
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Vegetáriánus rakott kel recept.[/h]
Hozzávalók:
nagyobb fej kelkáposzta
30 dkg lencse
1/2 csomag tisztított napraforgómag
vörös- és fokhagyma
kis citromlé
pirospaprika
majoranna
őrölt köménymag
ételízesítő
kevés olaj

Elkészítés:
A lencsét beáztatjuk (legalább egy órára). A kelkáposzta torzsát kivágjuk, és sós, köménymagos, fokhagymás vízben leveleire szedve megpároljuk. Közben olajon vöröshagymát dinsztelünk, pirospaprikát szórunk rá és a lencsét pörköltösen - majorannával, fokhagymával, ételízesítővel - megfőzzük.
Egy tepsibe letesszük a kelleveleket, ráöntjük a lencsét, majd újra kelkáposzta jön.
A napraforgómagot turmixgépben kb. 1 dl vízzel, kis citromlével, foghagymával, sóval *tejföllé* törjük, és a káposztára terítjük.
Sütőbe kicsit átsütjük.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Töltött szőlőlevél recept.[/h]Hozzávalók:
1 üveg töltenivaló zsenge szőlőlevél
1/2 kg barnarizs
2 ek. paprika lekvár (sóban eltett darált pritamin)
3 ek. vegamix
2 tk. őrölt kömény
1 tk. rozmaring
só ízlés szerint
2 ek. fokhagyma granulátum
1 ek. kurkuma
25 dkg szárazon megpirított szezámmag

Elkészítés:
1 dl olívaolajat turmixoljunk el 2 citrom levével 3 nagy gerezd fokhagymával, és 1-2 dl vízzel
A szőlőleveleket áztassuk be vízbe, hogy könnyen szétnyithatók legyenek. A barnarizst ha megmostuk csöpögtessük le, és szárazon pirítsuk meg. A szezámmag kivételével adjuk hozzá a többi összetevőt, és öntsük fel háromszoros vízmennyiséggel. Ha megfőtt keverjük hozzá a szezámmagot, és várjunk addig míg egy kicsit kihűl és könnyebben dolgozhatunk vele. A szőlőleveket egyenként terítsük ki és a közepére rakjunk 1 kanálnyi fűszeres rizst. Először a felső szélét hajtsuk rá, majd a két szélét, és azután tekerjük fel. Rakjuk egymás mellé szép sorban a tekercseket egy tepsibe, és a tetejüket locsoljuk meg a citromos, olajos, fokhagymás öntettel.Tegyük a sütőbe.

Elkészítési idő: 15 perc
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Vegetáriánus vegyes saláta recept.[/h]Hozzávalók:
2 paprika
2 cukkini
2 sárgarépa
2 paradicsom
150 g dobozos kukorica
200 g rizs
2 citrom
8 ek. olívaolaj
1 csokor bazsalikom
só, bors

Elkészítés:
A paprikát néhány percre előmelegített sütőbe teszem, majd egy zacskóba, amit lezárok. Ezután könnyen le tudom húzni a héját. Utána kockákra vágom.
A rizst sós vízben puhára párolom, majd leszűröm. A felkarikázott répát és a cukkinit is megpárolom sós vízben.
Kifacsarom a citromokat és összedolgozom az olívaolajjal. Apró darabokra vágott bazsalikommal, sóval és borssal fűszerezem.
Az összes zöldséget a rizzsel és a szósszal együtt összeforgatom és néhány órára a hűtőszekrénybe teszem.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Muffin-vegetáriánusoknak recept.[/h]
Hozzávalók:
- 2 bögre teljes kiőrlésű liszt(jó a sima is)
- 5 dkg vaj vagy olaj
- csipet só
- 1 kk. szodabikarbona
- méz(ha ezt nem mellőzzük étkezésünkből)
- minden amit akarunk bele(zabpehely, csokidarabok, aszalt gyümölcsök, diófélék...)
- víz

Elkészítés:
A lisztet nagy tálba rakjuk, bele szórjuk a sót, majd a szodabikarbonát, a cuccukat (mogyoró, stb.), belecsurgatjuk a mézet, végül a zsíradékot, ami lehetőleg nagyon puha, vagy folyós legyen.
Annyi vizet engedünk a massába, amennyivel palacsinta tészta sűrűségű lesz.
Beleöntjük a kész masszát a sütőformába és előmelegített sütőbe helyezzük.
Mérsékelt lángon 20-25percig sütjük.

Tanácsok:
A méz helyett lehet bármilyen cukrot használni, ízlés szerint.
Itthon a teljes kiőrlésű liszt miatt nem mindenkinél aratott sikert, de aki szereti ezt a lisztet, az szeretni fogja a muffint is.
Még egy praktikuma, hogy mindent mi variálhatunk benne, hiszen nincs megadva mit tegyünk bele és mit ne.

Elkészítési idő: 15 perc
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]TOFU rántotta recept.[/h]Hozzávalók:
1 csomag TOFU, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, kevés olaj, só, kurkuma, fűszerpaprika, paradicsompüré

Elkészítés:
A TOFU-t lereszeljük, vagy villával összetörjük. A hagymát pici olajon átfuttatjuk, hozzáadunk fűszerpaprikát, paradicsompürét, kurkumát, csipet sót, zúzott fokhagymát. Erre szórjuk rá a reszeit TOFU-t, összekeverjük majd fedő alatt kb. 5 percig pároljuk. Friss salátával és rozskenyérrel kínáljuk
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]Brokkolis penne recept.[/h]Hozzávalók:
1 fej brokkoli,2 szelet kolozsvári szalonna,1 csomag penne tészta,250gr mascarpone sajt,2dl főzőtejszin,5dkg margarin,so,fehér bors

Elkészítés:
A brokkolit és a penne tésztát felteszem főlni,mindegyiket sós vizbe.A brokkolinak elég a forrástól számított 5-10 perc, a tésztát pedig szokásos módon kifőzzük.Amíg ezek fölnek addig a fekockázott szalonnát vajon megsütöm,ha kész beleteszem a mascarponét a tejszint ízlés szerint sót és fehér borsot.Ha kész a mártás,akkor a leszürt tésztát és a brokkolit belekeverem összerottyantom és már kés is.Valami isteni!

Elkészítési idő: 25 perc
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a kolozsvári szalonnás vegi koszt nagyon megkapott.
Remélem ismersz még többet. :p

Mi lenne, ha kritizálás helyett te is raknál fel vega recepteket?
Én ezt az interneten találtam.
Lehet a szalonnát mással pótolni, már ha valaki valóban vega.
Legyen mindenkinek nagyon szép és vidám napja!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

kadars

Állandó Tag
Állandó Tag
Hahó mindenkinek!
Véletlenül kerültem erre az oldalra, miközben információkat keresgéltem a nyers konyháról...
Röviden: 7 évvel ezelőtt, 44 évesen lettem először köszvényes. Próbáltam elhagyni a húst, de nem igazán sikerült... De közben életmódot változtattam: úsztam, bicajoztam, hegyet másztam. Azt hittem, hogy ezzel az életmóddal minden rendben lesz, és továbbra is ettem a húst. De tavaly ősszel ismét köszvényes rohamom lett.
Akkor teljesen búcsút intettem a húsnak. Az elején drukkoltam, hogyan fogom bírni a bicajtúrákat, a hegyi túrákat, hiszen van olyan, hogy 80-90 kilométert bicajozok, vagy 30 kilométert gyalogolok... Természetesen, a húsevő barátaim aggódtak értem... Most, egy év távlatából tudom és látom, hogy sokkal jobban mint eddig! Nem beszélve arról, hogy mennyivel jobb a közérzetem! Ezúttal sikerült "problémamentesen" elhagynom, elvonási tünetek, állandó kívánás nélkül.
Én is küldök Nektek néhány finom és kipróbált vegetáriánus receptet itt: http://www.kotyvasszunkvalamit.blogspot.com
Nagyon érdekelne most már a nyerskonyha.
Megkérlek, ha megvan nektek Joan van Rooijen: Napeledel vagy az "Élő ételek könyve" akkor küldjétek el nekem is, mert sehol nem találom...

A Fény legyen Veletek!
 

Enci_ke

Állandó Tag
Állandó Tag
En ugy gondolom, hogy a vegeterianizmus egy eletforma, es mindenki eldontheti, hogy el-e vele vagy sem. Se egyik se masik nem elitelendo szerintem. A receptek pedig nagyon jol jonnek, mert en nem tudom megenni a hust a levesbol:D
 

Kabor

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv!

Itt a sütőtök szezon, egyik kedvencem a sütőtök krém leves. Végtelenül egyszerű, a tököt kimagozni, meghámozni és felkockázni. Egy kisebb zellert - meghámozva hozzákockázni. Vízzel felönteni, hogy bőven ellepje, só bors, esetleg chili ízesítés. Jó csípősen szeretem. Ha puhára főtt, összeturmixolni. Hidegen is finom.
 

Kabor

Állandó Tag
Állandó Tag
Hello Kadars!

Köszvényhez: Ha már ilyen jól hozzászoktál a vegetariánus étrendhez, még próbáld meg kiegészíteni azzal, hogy elhagyod a gabonaféléket, krumplit, kukoricát. A hüvelyeseket meg csak csiráztatva. Ezzel a köszvény kiváltó oka is eltűnik. És már majdnem a nyerskonyhánál vagy. Sajnos az a könyv nekem nincs meg, de hetente egy-kétszer igyekszem én is csak nyersételt fogyasztani. Ha sikerül a könyvet valahonnan megkapnod, engem is erőst érdekelne.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Cékla úgy is nagyon finom, és élő táplálék: A céklát megpucolom, és lereszelem, majd pucolok ízlés szerint sárgarépát. Azt is lereszelem, és összekeverem. Mézzel, és ízlés szerint vagy ecettel, vagy citromlével ízesítem.
Nagyon finom.
Jó étvágyat hozzá!
Legyen nagyon szép, és vidám napotok, hétvégétek!
Nagyon sok szeretettel Erzsi.kiss
 

Kabor

Állandó Tag
Állandó Tag
Cékla úgy is nagyon finom, és élő táplálék: A céklát megpucolom, és lereszelem, majd pucolok ízlés szerint sárgarépát. Azt is lereszelem, és összekeverem. Mézzel, és ízlés szerint vagy ecettel, vagy citromlével ízesítem.

Ki szoktam egészíteni alma és torma hozzáreszelésével, és hogy a vitaminokat jobban hasznosítsuk, valami finom hidegen sajtolt olajjal. Valóságos vitamin bomba.

Szép Napot!
 
Oldal tetejére