Versek, idézetek...

Európa kiadó : Lehet

Vénemberek játszadoznak,
és az Isten nem figyel.
Megmaradtunk egymásnak,
de senki nem tárgyal senkivel.

Néha vér és néha nyál.
Ezt nem kenhetik senkire.
Nekem semmi nem használ,
és nem leszek jó semmire.

Lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz,
lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz,

Rémes a hely, és rémes az idô.
Felperzselt múlt, és bizarr jövô.
Múlik az idô, és vele a hely -
sosem tudhatod, mi múlik el.

Lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz,
lehet, hogy neked jó ez a harc,
de ne taníts ölni, ha élni akarsz,

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle....
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Inség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

És kész,
kész a kép,
fényárban úszik a szem.

Szép,
milyen szép,
pedig rég vak már, azt hiszem.

Ha lát is, csak sötétet lát,
napfényben csillogó éjszakát,
fényárban úszó sötétet lát, ha lát...

Egy hang,
Egyhangú hang,
szavakban fürdik a száj.

És még,
még elég,
hogy beszél, mert szólni muszáj.

Gyönyörű szavakban hallgatja el,
amit jelentenie kell,
és ha kell, ott hallgat el, ahol kell...

És ha itt,
itt a perc,
És mindenki érzi: ez igy jó,
a szent, szent helyen
sajat farkába harap a kigyó.

De túléli az életet,
és amit még túl lehet:
a testet, es a szellemet...

/Európa Kiadó/

Pere János: A vén cigány /dalszöveg

Zölderdő mélyén, kispatak szélén, párjával csendesen élt egy cigány.
Vén öreg ember nótája nem kell, senkinek nem kell a nótája már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága a kisgalamb vígan turbékol a fán.
Ősz feje kábul a szíve kitárul és párjához így szól a rokkant cigány.

Hol van a hegedüm párom, tavasszal minden vidám,
Városba elmegyek máma, én az öreg cigány.
Egyszer még had muzsikáljak, szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni, él még a vén cigány,
Öreg cigány az ősz cigány.

És a vén ember eltipeg csendben, hóna alatt a kopott hegedő.
Alig bír járni a lábain állni, mégis szívében ott él a derő.
Városba érve, fáradtan mén be egy csillogó fényes terem ajtaján,
Vére fellobban a szíve megdobban, középre tipeg be a rokkant cigány.

Nagyságos úraim kérem, nem tudom ismernek-e még,
Könyörgöm én sokat húztam, valaha régesrég,
Egyszer még had muzsikáljak, szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni, él még a vén cigány,
Öreg cigány az ősz cigány.

Csend lett egy percig, így szólt az egyik, jóuraim mulatunk ma ugye?
Nyissanak ajtót és ezt a rajkót látni szeretném, repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért, kinn van az ember és kész a hatás,
Jó öreg párja már halva találja, beszól az ajtón, urak, jó mulatást!

Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány.
Alussza erdőben álmát, vadgalamb búg a fán.
Öreg vén anyóka sírját, virággal diszíti már,
Galambbal sírva dalolja, élt egyszer egy cigány,
Öreg cigány, szegény cigány.

Mihai Eminescu

Mihai Eminescu
KINT MEGREMEG A NYÁRFA-ÁG

Kint megremeg a nyárfa-ág
és ablakomra koppan -
úgy érzem most: a kerten át
te jössz felém titokban.

A tóba csillag fénye hull,
s lent megdereng a mélyvíz -
úgy érzem: kínom elcsitul,
s már megbékélek én is.

A hold szikrázik fényesen,
a felhő szerteszéled -
úgy érzem: rád emlékezem
mindig, amíg csak élek.

(Képes Géza fordítása)

Platón

Platón
CSILLAGOK

Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék,
két szemedet nézném csillagom ezreivel.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Vátszjájána
KIT SZERETNEK A NŐK?

Az asszonynép kit szeret?
Ki nyeri el kegyüket?
Aki szivük ismeri,
aki velük volt kicsi,
akinek a szava méz,
aki ifju és merész,
aki kezd és célba fut,
aki parancsolni tud,
aki, ha szól, szellemes,
aki hallgat s jellemes,
aki vágyak követe,
akinek lát a szeme,
akit más és legkivált
barátnő is megkivánt,
aki szomszéd, régi, jó,
aki rokon, uj s bohó,
aki szinházakba jár,
akit vonz a zöld határ,
aki jókedvűen ad,
aki hős és elragad,
aki úr a sors felett,
aki hirben, pénzben, észben
vagy szépségben, ölelésben
lefőzi a férjüket.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Radnai István
Kockajáték egy gyermek kezében


mit ér ha megállítom a napot az égen
csontjaim avasodnak az idő börtönében

égi vándorok szelve a teret a pályát
keringve s pörögve a hasztalant járják

viszem magammal ami növekedett
a testben az agy és felesel a lélek

ha örök is volna mégis a jelen
nem volna fogamzás sem szerelem



ami elérhetetlen megül bennem a tudás
káprázat csupán ami szemet megcsal
szírén-dal amit süket fülem meghall
kockajáték egy gyermek kezében
szendergett s felébredt éppen

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!
Radnóti Milklós

Marie Luise Kaschnitz - Genazzano

Genazzano este
szamarak
patáinak téli
üvegcsattogása
a meredek bányavárosban.
Itt álltam a kútnál
itt mostam nászingem
itt mostam halotti ingem.
Arcom fehéren feküdt
fekete víz alatt
a platánok lengő lombjában.
Kezem két jégdarab volt csupán
rajtuk öt-öt zörgő
jégcsap.

Hajnal Gábor

Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet c. verse franciául

UNE PENSÉE QUI ME TRACASSE
Une pensée qui me tracasse :
Mourir où des coussins s'entassent !
Faner lentement pareil à la fleur
Que rongent les dents d'un vers maraudeur ;
...Brûler peu à peu comme la bougie
Qui, dans une chambre abandonnée, luit.
Mon Dieu pas une mort pareille,
Pas à moi une mort pareille !
Que je sois un arbre fendu par l'éclair
Ou que l'orage en ses racines déterre ;
Que je sois un roc précipité par le tonnerre
Dans le vide, et qui secoue le ciel et la terre...
Lorsque tous les peuples esclaves
Se battront contre leur joug, braves,
Avec le rouge au front et de rouges drapeaux
Et cette parole sacrée sur les drapeaux :
« Liberté du monde ! »
Partout à la ronde
Ils hurlent ces mots où que le vent aille
Et la tyrannie leur livre bataille :
Puissé-je tomber là
Sur le lieu du combat,
Qu'en ce lieu mon jeune sang coule de mon cœur.
Quand retentira mon dernier mot de bonheur
Qu'il soit noyé dans le vacarme de l'acier,
Le son des trompettes, l'enfer des canonniers.
Crevant mon cadavre
Des chevaux se cabrent,
Et s'élancent vers le triomphe assuré :
Puissent-ils m'abandonner là, piétiné !
Qu'on ramasse alors mes os laissés en pâture.
Et lorsque viendra le grand jour de sépulture,
Avec une musique funèbre et pâle
Et accompagnés de drapeaux et de voiles,
On rendra les héros à l'unique tombe,
Ceux morts pour toi, liberté sacrée du monde !
(1847)

Max Mell - A 45-ös év szelíd ősze

Én a vénség elmesélném,
mint rohant ez éven át
folyamként az ősz, miként vert
vissza száz alkonysugárt.

Gyümölcsfákhoz dőlt a létra,
szorgalomtól reszketett,
gyors gyerekhad mindig majszolt,
mosolygott a nagybeteg.

Almaszaggal telt a padlás,
pince nyelte már a bort,
az se gondolt itt halálra,
akinek kaszája volt.

Addig élt az ősz, mint máskor;
óra üt, leszáll a nap;
talán mégis minden élet
egy parányit, gazdagabb.

Gyárfás Endre

(SAJÁT vers!)

....


ezerszínű pillangóraj vagyok
mindenhol és seholsem vagyok
millió rezgő szárny, színek, fények
....megrettent, elreppent....
fénynektáron, gondolatmorzsán,
talán még egy ideig elélek.
nem, nem itt, meg nem is ott,
seholsem, és mindenhol vagyok
ma ezerszínű pillangóraj vagyok

http://heliactinussylvestris.blogspot.com

(SAJÁT vers!)

(SAJÁT vers!)

Charles d'Orléans

NÉZEM, MILY SZÉP A SOK VIRÁG


Nézem, mily szép a sok virág,
ha nyílik Ámor évszakában,
cicomázkodnak mindahányan,
színekből szőnek új ruhát.
A szívnek ifjuságot ád
a kert, hol ily nagy illatár van,
nézem, mily szép a sok virág,
ha nyílik Ámor évszakában.
Virággal ékes minden ág,
madarak táncolnak vidáman,
s fürdőznek tiszta dallamárban
a földek, rétek és tanyák.
Nézem, mily szép a sok virág.

Csokonai Vitéz Mihály

A reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Edvins Raups*

ha a vég a közép én itt vagyok Kiötlök
valami múlandót magamnak A sztalaktit
szellem és lélek még nem fogyatkozott
meg A tűnékenység teste Befelé vonz minden
mint sötétbe a szemek Így legyen A nő
a szempillámra vágyik A legnagyobb
magasságok is utat tévesztenek és a
zavaros fejek is kiürülnek Béke békével
idő idővel gyűlölet gyűlölettel Egyensúlyra
törekszik minden ama mérték szerint
mely a Grimm Grálja és Hófehérkéje
előtt is létezett már Ez az amit ma hallasz
ez a visszatérő panaszos nyöszörgés Vagy
a vágy még egyszer annyi félelmet lehántani
az öröm-kolosszusról Kimenni az utcára mint
a dzsungelbe megismételni az első sort Igen
még mindig onnan föntről kiáltani le hahó!
aztán teát főzni Most már nem keverlek bele
többé a világ megint úgy jár ahogy akar
párosával


Halasi Zoltán fordítása

* A lett költő az áprilisi (XVIII) könyvfesztivál egyik vendége lesz!

Őszi séta

Némán járok, s egyedül,
Csak a Szél kísér rendületlenül.
Ropog csízmám alatt az avar,
Taposom, mint Télen a friss havat.

Leülök egy magányos padra,
Mely ott áll az arany-parkban.
S előtte a néma tóban
A békák sem kuruttyolnak.

Némaságba búrkolózik a táj,
Ki most elvész, többé haza nem talál.
Valaki a távolban még biciklizik,
De a szürke ködben Ő is tovatűnik.

Már csak a fenyők őrzik a tavasz színeit,
Minden más felvette arany, s barna lepleit.
A Nap is aranylón világítja át a poros kis utcát,
Ki itt elvész, rá már csak a Halál talál.