Versek, idézetek...

Huba60

Új tag
Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
A te kezed jó Anyám.
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett ...
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!
<O:p></O:p>
Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát,
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket ...
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!
<O:p></O:p>
Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld,
Hányszor csordúlt a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa, csupa szeretet! –
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!
<O:p></O:p>
Oh, hogy igy drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, lelkem tiszta még.<O:p></O:p>
Tudjam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! –
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!
<O:p></O:p>
A legáldottabb kéz a földön,
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?
Tudom, megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet! –
Némán, nagy, forró áhítattal,
Csókolom meg a kezedet!
<O:p></O:p>
 

Huba60

Új tag
Dsida Jenő - Vallomás

Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kívüled
semmi sem érdekel.
Kihűlhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket,
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn,
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap,
és arcod itt a hold,
és arcod itt a nap.
 

szbea87

Állandó Tag
Állandó Tag
A nő

Weöres Sándor



A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
 

szbea87

Állandó Tag
Állandó Tag
Pákolitz István: Anyámnak
Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dícsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüstholddal,
Beragyognám életedet csillagokkal.
Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsaág;
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal!
 

Tillala

Állandó Tag
Állandó Tag
hihi :)

(...)átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam. Romhányi József: A becsípett bolha (részlet)
 

dabolczi52

Állandó Tag
Állandó Tag
Óbecsy István/Szeressétek az öregeket!

Szeressétek az öregeket !



Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.


Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.


Ne tegyétek Őket szük odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.


Ők is sokat küzdöttek értetek ,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.



Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.
 

Drucocu

Állandó Tag
Állandó Tag
József Attila:


SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.


Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!


Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.


De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.


Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont


szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:


„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.


Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -


Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!


1937. április 11.




A Kicsi Hang együttes megzenésítésének segítségével értettem meg, mekkora jelentősége van ennek a költeménynek. Egyik kedvencem!
 

Prjucsok

Állandó Tag
Állandó Tag
Archaikus népi imádság, Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből:


Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágját,
Virágja szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Máriát,
Mária szülte Krisztus Urunkat, a világ Megváltóját.
 

Prjucsok

Állandó Tag
Állandó Tag
Czóbel Minka: Violák

Magános rét – talán kert vége? –
Tömött – füvesen elterül
Távolabb, négyszögű kerettel
Sűrű füzek veszik körül.

Ingó fűszálak hálózatját
Sötét arannyal hímzik át
Sűrű egyenlő távolságban
Illatos sárga violák.

Délutáni nap nyári lángja
Játszik ágon, fűszálakon,
Négyszögletű rét közepében,
Magában áll egy hajadon.

Karján kisgyermek, hó ruhában,
Kis rózsás puha áll alatt
Kötött mintájú fejkötőjét
Tartja keskeny batisztszalag.

Árnyékban van ruhája, arca,
De ha kinyújtja kis kezét,
Beléakadt fény átlátszóvá
Lángolja piciny tenyerét.

Gyermekre, fűre, violára
Rászállt egy örök pillanat:
Előbb mi volt? mi lesz majd később…
– A hanyatló nap lehalad. –

Füzek mögül, lehaladó nap
Gyöngébben ontja sugarát,
Sötétül a fű, erősebben
Illatoznak a violák.

Még hűvösebb kék fátyolával
Felszálló alkony elfedett
Rét közepén álló leányzót,
Füvet, violát, gyermeket.
 

Prjucsok

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Öregek

Oly árvák ők mind, az öregek.
Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé -
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban -
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóízűen -
nyújtott tenyérrel a templom előtt
úgy állanak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.
És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jó napot, bácsi."
A nyári Nap,
a téli hó, őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
"Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téed megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni..."
Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.
És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.
És rabok ők már,
egykedvű, álmos leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata -
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:
"No gyere, tedd le."
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag

1.gif
Tudta jól, hogy kell egy bizonyos idő a gyógyuláshoz... De a kifejezés nem helyénvaló. Az ember ugyanis ebből soha nem gyógyul fel. A heg, ami eltakarja a sérült bőrt, örökre megmarad. Idővel a fájdalmat felváltja a dermedtség. De az ember soha többé nem lesz már a régi.
2.gif



- Jeffery Deaver
 

elfow

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden az enyém! - szólt a vas.
Minden az enyém! - mondta az arany.
Mindent elveszek! - szólt a vas.
Mindent megveszek! - mondta az arany.

Alekszandr Szergejevics Puskin
 

AlisonGlover

Állandó Tag
Állandó Tag
<style type="text/css"><!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> </style> [FONT=Bookman Old Style, serif]"A valóságos életről tudni kell, hogy ha valami marhaságot[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]csinálsz, rendszerint megkeserülöd. A könyvekben a hős annyi[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]hibát követhet el, amennyit csak akar. Nem számít, mit csinál, a[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]végén úgyis minden jóra fordul. A rosszaknak ellátják a baját, a[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]gubancokat kibogozzák, és végül minden rendbe jön.[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]Az igazi életben a porszívók megölik a pókokat. Ha úgy mész[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]át egy forgalmas úton, hogy nem nézel körül, elüt egy autó. Ha[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]leesel a fáról, biztos, hogy eltöröd valamelyik csontodat.[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]Az igazi élet azonban veszedelmes. És kegyetlen. Nem[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]kellenek neki hősök, fütyül a szerencsés befejezésre, és arra, hogy[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]a dolgoknak milyennek kellene lenniük. Az emberek meghalnak. A[/FONT]
[FONT=Bookman Old Style, serif]csatákat elveszítik. Gyakran a gonosz győz."[/FONT]
 

ayume

Állandó Tag
Állandó Tag
William Blake: A tigris




Tigris, tigris! Éjszakának
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?




Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?




Milyen váll és mily művész
Fonta szíved izmait? És
Mikor elsőt vert szived,
Milyen kar és láb bírt veled?
 

Szabadi Lívia

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizalom
Ha múló perceim szilánkját
boldog pillanat itatja át,
nem kérek többet:
ölét a csöndnek,
mely megőrizőn körbezárja
testbe hajló lelkem vonalát.
Ez mind tiéd!
Kincseidért
egyetlen kincsemet adhatom,
túl mindenen és önmagamon:
létemet vakon
rádbízatom!
 

kakukk12

Állandó Tag
Állandó Tag
Varró Dániel
[De mit vesződöm én…]

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
s a szógégénkbe hátrál, akár egy pici rák.

Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást.
 

Profundis

Állandó Tag
Állandó Tag
Rónay György - Szerápion legendák - Magányosan?



– Talán. Ha úgy tetszik, magányosan. De mielőtt
felelnél, tudnod kell, mi a magány, Szerápion.
Nézheted börtönnek, s rácsain nem fog semmi ráspoly,
s nézheted úgy, hogy végtelen szabadság.
Nézheted sivatagnak, amelyben körbejársz a szomjan pusztulásig,
s erdőnek, melyben egyetlen zöld tengerré simítja
a sok külön lombot a szél. S ha akarod, Szerápion,
veheted Szélnek is, mely egy tengerré simítja a sok
külön lombot, vagy fölkavarja tengerét
s tombolva zúg, nem tudhatod, a lombot tépi, vagy
saját magát, míg végül el nem ül s egy mozdulatlan
levélen el nem szunnyad, oly lágy alommal mint a csecsemők.
Ez az álom, ez volna a magány? Vagy az a sokszögű Szem,
mely a levél alól, egy zöld testből figyel, oly áthatóan,
hogy merevvé igéz; ha megmoccansz, hártyás pillája rácsukódik,
és mire durva kézzel érte nyúlsz, már csak egy surranás
emléke rezdül az iménti Figyelem
helyén, vagy az se tán?

Sosem voltam magányos.
Magányom tele volt Szemekkel, tele volt surranásra kész
Figyelemmel, olyan magány volt mint a lomboké,
s benne madár is énekelt, mozdulatlan csőrrel a titkos
belső hallásnak néma dalokat. Sosem voltam magányos.

Vagy beszéljünk, Szerápion, a Szélről? Mi sodor magvakat
sziklára, s borzol évek múlva friss füvet vagy
gyöngéd virágbibét a sziklán?
Mi hajt felhőt, s a szikkadt föld esőben ázik,
s mi hozza vissza a Napot, szárítja föl a lucskot, bontogatja
a rügyeket, s viszi egyik hegyről a másikra a szirmok
múlékony mámorát, mikor kinyílnak?

De láttál már szelet, Szerápion? Fogtad már kézbe, mint
napos csibét, hunyásztattad már szarvánál csavarva,
mint őrjöngő bikát? A Szél, Szerápion,
az, ami van, de nincs; a mindenütt jelen levő, sehol
sem látható – mert a tajtékzó víz, a jajgató
lomb, ódon házak kéményében huhogó
Iszonyat puszta jel, de nem a Szél, Szerápion, a titkos
Nemlétező, Megfoghatatlan.

Szerettem a szelet, Szerápion. Szerettem a Magányt.
Hallod a habmorajt a mélyben, a kettős tenger mozdulatlan
tükre alatt? Mindig magányban éltem,
és soha nem voltam magányos. Valami világszél
fújt mindig a tenger alatt. Aki a tengeralji
világszél énekére hallgat, sosem lehet magányos.

Nem ismertem a keserű magányt, a fortyogó
levekben forgatót, a szakálltépő, káromló magányt.
Nem ismertem? Kilábaltam belőle,
leszárítottam lábamról sarát, levertem sarkamról porát.

Szabad voltam. Ablakom mindig nyitva volt a Szélnek.

Ma már azt is tudom, hogy bármi volt és bárhogy is volt,
s akármit vettek el, minden hiánnyal
én lettem gazdagabb. Ma már azt is tudom, hogy
boldog voltam. Boldog vagyok.

Elég.
Hallgassuk a tengert, Szerápion.


 

Mimice28

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretnék édesanyám új versén keszetül megmutatni, hogy egy hattyú család milyen gyönyörűséget tud adni.

Hattyúk
Nyári melegben fürdeni mentünk,
Balaton partján aléltan pihentünk.
Szellő sem rezdült, az idő is megállt,
a nap aranyló fénnyel ontotta sugarát.

Vízben lubickolva élveztük a nyarat,
mikor a nádasból egy csoda kiszakadt.
Hattyúcsalád úszott ki a nádas közül,
a gúnár éles szemmel nézett rögtön körül.

Öt fiókája még sihedernek látszott,
szürke tollas ruházatuk hófehérre váltott.
A tojó sziszegve, félve nézett körül,
a sok fürdőzőnek ö bizony nem örült.

Mi emberek ámulva néztük a csodát,
lelkünk mélyén kinyílott egy szép virág.
Mosolyogva néztük a királyi családot,
ahogy a vízben békésen úsztak ott.

Nádas szélén lágyan ringatózva
a hattyúk lassan megindultak sorba.
Fürdőző emberek sorfala nyílott,
a hattyúcsalád közöttünk méltósággal úszott.

Elöl a gúnár, mögötte fiai,
anyjuk a sor végén szárnyait terjeszti ki.
Ez a pár madár fejét büszkén tartva,
lágyan ringatózott a hullámzó habokba.

Lelkünkben dal száll, köszönjük néktek,
hogy elhoztátok nekünk a boldog békességet.
A madarak némán, nyugodtan evezve,
békésen elúsztak a fénylő messzeségbe.
Gyulasi Györgyi
(2011. július 27.)

http://www.poet.hu/szerzo/Gyulasi_Gy%F6rgyi
 
Oldal tetejére