Versek, idézetek...

Karácsony

Ady Endre:

1. • Békesség ünnepén
     
   Békesség most tinéktek, emberek.
   Övendezzél, derék világ,
   Hangozzatok, jámbor legendák,
   Zsolozsmák, bibliák, imák.
   Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
   Bóduljunk tömjénnek szagán!...
   Szép dolog ez!... Így kell csinálni
   Minden karácsony-éjszakán...
   Hejh, szép az istenes legenda,
   A csillag, a jászol, az élet,
   Ki lehetne még vele húzni
   Talán még néhány ezer évet...
   Békesség hát néktek, emberek,
   Örvendezzék a vak, a béna:
   A jászol benne van a legendában
   S a jászolban benne a széna...
   Különben is az élet csupa vígság,
   Útvesztőkből csillag vezet ki,
   A pásztorok és bölcs királyok
   Szinte futnak - egymást szeretni
   S a betlehemi félhivatalosban
   Miként egykor meg vala írva:
   Mindenkit jászolánál várja
   Az arany, a tömjén, a mirrha...
   Örvendezzél, derék világ,
   Harsogjatok, jó, égi villik,
   Örvendezzél, derék világ,
   Te meg vagy váltva tudniillik.
   Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
   Ennyi kis fény tán a világnak.
   Odakint szörnyű nagy a kétség,
   Odakint szörnyű a sötétség.
   Odakint szörnyű vaksötétben
   Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
   Bagoly huhog, kóbor eb szűköl...
   Odakint valami nagy titkot
   Rejteget a sötét világ,
   Jó lesz mormolni szaporábban
   A szent zsolozsmát, bibliát.
   A föld könnyektől terhesült meg
   S a terhesült föld ing, remeg,
   A vajudó kínnak gyümölcse
   Nem lehet más, csak szörnyeteg...
   Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
   És rettentett a földgolyón,
   Vad orkánban kitörni készül,
   Világot törve, rombolón,
   Évezredes tragédiának
   Bosszuló vége fenyeget,
   Vad-éhesen, vad harcra készen
   Állnak iszonyú seregek...
   A Messiást nem várják immár,
   Nem kell többé a Messiás,
   Hazug a megváltás meséje,
   Szentségtelen a szentirás,
   Hazug minden, amit az ember
   Évezredekkel istenné tett,
   Csak egy igazság - közös jussú
   S egyenlő végű - ez az: élet...
   Ám ne nézz ki az éjszakába,
   Örvendezzél, derék világ,
   Hangozzatok, jámbor legendák,
   Zsolozsmák, bibliák, imák,
   Ne halljátok a föld-dübörgést,
   Menjen tovább a szürke élet,
   Közelg a földi végitélet...
   Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
   Harsogjatok csak, égi villik,
   Örvendezzél, derék világ,
   Te meg vagy váltva tudniillik.
   

Johann Wolfgang Goethe : Könnyek vigasza<O</O
Miért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sírtál, biztosan;
mutatja szemed.

"S ha sírtam is, elbújva; - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon. "

Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szívét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.

"Ti mulattok s nem sejtitek,
engem szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget síratok.
csak egy ,csak egy - hiányt."

akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.

"Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog , és oly messze ,mint
fönt az a csillag ott."

Csillagra nem vágyunk.
Ha szép, hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.

"tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jólesik a könny. "
/Faludy György fordizása/

Karácsony után, 1956 50. évfordulójára.

Márai Sándor:

Mennyből az angyal

menj sietve

Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa , Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szídta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Miért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Miért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? . . . .

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ök már néhányszor
- A gyermek, a szamár, a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik –

mennyből az angyal.

(New York, 1956)

Jókai Anna: Krónikásének 1956-2006

Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém

Népköltés
Gyimesi fohász

Édesanyja, Nagyasszonya Igaz magyar fiaknak,
Pátrónája, Pártfogója Régi magyar hazánknak!
Tehozzád járulunk, sírva leborulunk,
Légy anyja fiaidnak!
Reánk tekints, mert senki sincs, ki sorsunk boldogítsa!
Igaz szívét és jó szemét Aki reánk fordítsa.
Sok véres sebünket, panaszos ügyünket
Aki előbbmozdítsa.
Mindenfelé nyomorúság szorongatja népünket,
Majd száraz ég, majd zápor, jég veri el termésünket.
Most szívünk szomorú, fél, hogy lesz háború,
Kétség gyötör bennünket.
Békességben, csendességben tartsd meg hű szolgáidat,
Becsületben és bőségben Örökös Országodat!
Szánd meg, ó Jó Anya, Magyarok Asszonya,
Hű magyar jobbágyodat!
Jó hírnévnek, magyar vérnek gerjeszd vidám újultát,
Királyáért, hazájáért vitéz vére buzdultát!
Engedd, hogy hős karja mindig föltarthassa
Az ellenség lándzsáját!
Így zokogunk, így hódolunk, Mária, szent nevednek;
Így remélünk, halunk s élünk jó anyai szívednek.
A magyar Szent Hazát s Angyali Koronát
Ajánld föl az egeknek!

Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

Hallgasd meg a teljes művet a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!

<TABLE width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">Kosztolányi Dezső:

Mostan színes tintákról álmodom

</TD><TD>http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/versek02.htm</TD><TD> </TD><TD>http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/index.htm</TD></TR></TBODY></TABLE>
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Nagy Gábor: Karácsony csendes éjjelén...

Karácsony csendes éjjelén
Felcsendült a szép glória -
Orgona zengett a térben,
S csengettyűk kíséretében
Ujjongott a harangok szava.

Friss fenyőillat járta át
A csípős téli levegőt.
Furcsán játszottak a fények -
Pirosak, sárgák és kékek -,
A ragyogó szempárok előtt.

Az öröm percei voltak,
Úgy, mint régen Betlehemben,
Csak a csillag itt nem fent volt -
Pedig derült volt az égbolt -,
Hanem az örvendő szemekben.

Mind Isten Fiához jöttek,
Hogy köszöntést mondhassanak,
Mint régen a jó pásztorok,
S a napkeleti bölcs vándorok.
Susogtak a csendes szavak.

Majd újból hangosan zendült
A szép hálaadó ének,
S szívbéli köszönetképpen
Sorban, egymás után, szépen
Mind-mind meghajoltak a térdek.

Nagy Gábor: Esti séta

Lassan lépkedtem a havas utcán,
A hidegtől nyüszögő szélben,
S közben néhány felkavart hópehely
Táncot járt az esti lámpafényben.

Előttem csak kettő árnyék lépdelt,
Talpuk alatt csikorgott a hó.
Úgy haladtak a jégpáncélos úton,
Mint tengeren úszó részeg hajó.

A házakba bezárt fénysugarak
Mindnyájan szabadulni vágytak,
És a sötétítők rései közt
Nekivágtak a sötétvilágnak.

A város zaját elnyomta a csend,
Fátyolát rádobta a tájra.
Azon a tiszta fényű éjszakán
Nem dúlt a zaj és csend csatája.

Az égre pillantgattam szüntelen,
Követtem egy fényes csillagot,
Bámultam a hold opálos pajzsát,
Majd láttam, hogy már otthon is vagyok.

"Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. ... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. ... mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre."
(Márai Sándor)

"Ha az embereknek nem tetszik, hogy így, vagy úgy élsz, másképpen, mint ahogy egyszer, valamilyen kényszerűség vagy félreértés parancsára megfogadtad nekik: ne bánjad. Nem az embereknek élsz. De ha magad törvényei ellen vétkezel, e hűtlenséget keservesen megbánod..."
(Márai Sándor)

"Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán."
(Weöres Sándor)

"A tökéletes boldogság megsemmisíti a reményt. Távlat nélküli világot teremt."
(Stendhal)

Ady Endre: Egy csókodért

"A világ tele van készséges emberekkel. Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni őket."
(Lee Robert Frost)

Seneca: Gondolkozz, hogy boldog lehess!

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...

Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket, vagy a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vígasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pillanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, bárki képes derűs arccal megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását.

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekintetedet! Örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst - bár nélküle semmi nem történhetne meg - csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsapnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör, a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt! Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra, kockázat nélkül vágyódhatsz.

Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait (nem a szerencsében bízol és várod), - akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk...

Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra...

"Rosszul él, aki mindig csak élni kezd" - mondja Epikurosz. "Miért" - kérded joggal. Azért, mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe. Tarts ezt szem előtt, gondolkozz és élj!

"Amikor szerelmes vagy, nem vagy észnél, mert ha észnél vagy, nem vagy szerelmes."
(Syrus Publius)