Versek, idézetek...

Antoine de Saint-Exupery: Fohász


Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!

<TABLE id=HB_Mail_Container height="100%" cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0 UNSELECTABLE="on"><TBODY><TR height="100%" UNSELECTABLE="on" width="100%"><TD id=HB_Focus_Element vAlign=top width="100%" background="" height=250 UNSELECTABLE="off">http://blogol.hu/pikz/blueocean/1096212183angyalok32.jpg
</TD></TR><TR UNSELECTABLE="on" hb_tag="1"><TD style="FONT-SIZE: 1pt" height=1 UNSELECTABLE="on">
</TD></TR></TBODY></TABLE>

Babits Mihály: Áldás a magyarra

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.A haza, a haza egyenlo volt mindigezer év óta már, és mindig az marad,mert nem darabokból összetákolt darab:egytest a mi hazánk, eleven valami!Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani!

Máskor is hevert már elkötözött tagokkal.Zsibbadtan alélt a balga eroszakkal.De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,futni kezdett a vér elapadt erébe.Visszakapta, ami soha el nem veszett.Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.

Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,bár a világ minden fegyvere orizze.Mert eros a fegyver és nagy hatalmasság,de leghatalmasabb mégis az igazság.Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.

Él a nagy Isten és semmise megy kárba,Magyarok se lettünk pusztulni hiába,hanem példát adni valamennyi népnek,mily görbék s biztosak pályái az égnek.Ebbol tudhatod már, mi a magyar dolga,hogy az eros elott meg ne hunyászkodna.

Eros igazsággal az eroszak ellen:így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.Kelnek a zsarnokok, tunnek a zsarnokok.Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,és jön az igazság, közelebb, közelebb...

(1938. nov. 2-6.)


</PRE>




</PRE>

Hallgasd meg a ZENE topicban!


</PRE>

Aki fél a haláltól, az alvás közben sem tud felengedni, mert az alvás is egy kishalál, amely minden este eljön. Aki fél a haláltól, fél a szerelemtől is, mert a szerelem is halál. Aki fél a haláltól, fél az orgazmus élményétől is, mivel az orgazmusban az ego meghal. Aki fél a haláltól , az mindentől fél -így mindenről lemarad.

OSHO: a HALÁL a képzelt ellenség

"Kifutok az időből
Elvétem a lépést és leállok
Sohasem alszom mert hiányoznak
A mohóság üres órái
És hiába folyton a szükség
Hogy újra igazán higgyek valamiben
Ami több mint hamis látszat
Bárcsak betölthetném a szívem szerelemmel..."

The Cure: Closedown

"Az idő elillan
És a fény fakulni kezd
És most minden csendes
Az érzés elmúlt
És a kép eltűnik
És most minden hideg
Az álom végetért
A vágy sohasem vált valóra
És a lány
Énekelni kezd:

Tizenhét másodperc
Az élet hossza
Tizenhét másodperc..."

The Cure: Seventeen Seconds

"Hogy is dönthettünk úgy
Soha nem fogom megérteni
Hogy a szerep amit játszunk
Azonos velünk
Hogy utasíthattunk el minden mást a világon
Miért kellett választanunk
Sohasem értettem
Egy különleges barátot
Egy igaz szerelmet
Miért kell elveszítenünk mindenki mást?

Bármilyen bizonytalan is
Bármilyen esztelen is
Minden nap eljátsszuk az életünket
Bármilyen zavaros is
Tudást színlelünk a végtelenségig

De ez nem igaz
Ez nem helyes
Ez nem szerelem
Ez nem élet
Ez nem a valóság
Ez egy hazugság

Hogy is hihetünk
Soha nem fogom megérteni
A láthatatlan mennyben
És ismeretlen pokolban
Hogy is álmodhatjuk
Hogy bármit is megértünk?
Miért is döntünk úgy
Soha nem fogom megérteni
Hogy a szerep amit játszunk
Azonos velünk
Miért is utasítunk el
Minden más lehetőséget?

Bármilyen bizonytalan is
Bármilyen esztelen is
Minden nap eljátsszuk az életünket
Bármilyen zavaros is
Tudást színlelünk a végtelenségig

De ez nem igaz
Ez nem helyes
Ez nem szerelem
Ez nem élet
Ez nem a valóság
Ez egy hazugság..."

The Cure: This Is A Lie

Weöres Sándor: A kő és az ember

Rejtőzködnöm nem lehet.
Rejtőzködnöm nem lehet.
Elmentem a kősziklához
hogy elrejtsem képemet.
Szólt a szikla:
soha el nem rejtelek!
ó, szólt a szikla:
soha el nem rejtelek!
Rejtőzködnöm nem lehet.
Szólt a szikla megindulok,
eltiporlak, tágulj tőlem,
megindulok, eltiporlak,
tágulj tőlem, szólt a szikla.
Rejtőzködnöm nem lehet.
Elmentem a kősziklához,
ráhullattam könnyemet.
Szólt a szikla:
Én is égek, szenvedek!
ó, szólt a szikla:
én is égek, szenvedek!
Rejtőzködnöm nem lehet.
Szólt a szikla: én is mennybe
mennék, mint te, én is égek,
én is mennybe mennék, mint te,
én is égek, szólt a szikla.
Rejtőzködnöm nem lehet

Hallgasd meg a verset a ami HANGOS PRÓZA topicban!

„Vannak nők, akiknek a közelében az ember azt érzi, hogy egy nap alatt öt évet élt, öt különböző életben, és ha fáj, ötször fáj, de ötször akkora az öröm is, és minden nap úgy érzi ez már az utolsó, mert kibírhatatlan az állandó lobogás, izzás! És amikor végre felemésztette a szenvedély, megkönnyebbül, hogy aztán egész életében azt remélje, hátha megtörténik vele még egyetlen egyszer a csoda!”

„Mi a szerelem? Semmi sincs a világon, sem ember, sem ördög, sem semmi, amire annyi gyanakvással tekintenék, mint a szerelemre, mert az minden másnál jobban beleveszi magát a lélekbe. Nincs semmi, ami annyira hatalmába tudná keríteni, annyira le tudná nyűgözni a szívet, mint a szerelem. Amiért is, ha nincs mit szembeszegezned vele, a szerelem teljességgel a vesztébe kergeti a lelkedet. […]
Mert ha nincs kellőképp fölvértezve, és túl heves a fogadtatása, akkor a lelket átható szeretet is vagy elbukik előbb-utóbb, vagy összevissza kezd hatni. Ó, a szeretet sokféle, közeledtekor a lélek előbb ellágyul, majd megbetegszik.”

„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.”



„Te vagy a szívemben a vér
Ami az ereimben zenél
Mindig valakiért
Te vagy a hajnali fény
Ami egy hideg helyen elér
Követlek valamiért
Te vagy a testemen a szárny
Amikor utolér a vágy
Szállni valahová
Te vagy az éjjeli ágy
Amin egy fehér holló vigyáz rám
Ha valami bánt”


„Volt idő, hogy nem voltál,
Úgy éreztem minden ébredés, már oly nehéz.
Vártam azt hogy eljössz majd,
S megtalálod szívem ajtaját amin úgy lépsz át...
Mint az égen fénylő napsugár,
Mint egy álom mely valóra vál'...
Számoltam a perceket,
Jól tudtam egyszer velem leszel, enyém leszel...
Annyi álom elkísért, mindig ott voltál a szívemben a lelkemben...
S látod eljött már a pillanat, most már nincsen nálad fontosabb!”


„Azt hittem szeretnek, pedig csak játszottak velem;
minden, amit eddig hittem, romokban hever.
Összetört szív, s talán már néma érzések suttogják:
nem érdemes sírni, ennyi volt a boldogság.
Nehéz a könnyes szemen uralkodni, hisz őt senki sem tudja majd pótolni.
Néma minden, hisz még fáj a szív, s azt hiszed, hogy ez soha nem lesz többé így.
Talán igazad van, de ha így is lenne, gondolj az együtt töltött, boldog percekre.
Hisz annyi minden közös emlék, forró csókok, meleg ölelés...
S most minden szertefoszlott.
Közös álmok, vágyak, tervek, minden, miket együtt terveztetek.
Ennyi volt, s te már tudod, sohasem feleded el őt, bárhová is juttok.
Az ő szerető szívét nem lehet feledni, mert megtanított arra, hogyan kell szeretni.
Forró ölelések, csókok, s minden, mit ajkaitok egymás felé mondott.
Ha most már vége is, tudd, hogy sohasem feledhet el ő téged, hiszen élete egy részét szentelte néked. S ezt kitörölni, elfeledni még akkor sem lehet, ha szíve majd egykor egy másikat szeret. Ennyi volt, mi szép volt s jó, hidd el, ez nem múlandó.
S hidd el azt, ne kételkedj benne, ha végső búcsúd közeleg, ő lesz az utolsó, ki azt mondja, ég veled, szerettelek, s talán még most is így érzek.
Tudom, ez már késő, s tán te ezt nem is érted, hogy mért hagytalak el, ha szerettelek téged….”

„Amikor pedig ezek az emberek találkoznak és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Másképpen az emberi nem álmainak semmi értelmük sem lenne.”

Hallgasd meg ezt a gyönyörű verset

Benkő Péter előadásában a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban!

Szeretlek, csak szeretlek.
a mennyben és a földön is legyen szent a te neved
mint mindennapi kenyerünket úgy add magad nekem
most és máskor is, jöjjön el az én országom
ahol szerethetlek téged, hiába szeretsz mást
s ő is akar téged
legyen meg az akaratom itt lenn a Földön
mert én szeretlek akkor is ha már nincs miért
ha már nem kell senki kölcsön
ha már tudják, ha már tudhatják mások is
én belehalok, tudom, de mégis, de még akkor is
mert szeretni kell lemondva, szeretni kell várva
összekulcsolt testek izzadt nyomorával
pedig jó lenni úgy ahogy szeretném én
jó volna úgy ahogy szeretnéd még
ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba
ne álljunk a gödör szélén, tehetetlen, sírva
pedig meg fogok halni, s te nem értettél semmit
meg fogok halni mert nem tudtam adni
nem tudtam adni, csak ennyit,
nem tudtam mondani amit kellett volna
csak akartam élni, neked játszani
játszani, nem félni, játszani neked a reggelt
a nap első sugarával, a reggelivel, melyet
ágyba hozok annak, aki kedvesem eljátssza
ahogy a Földön, úgy a Mennyben is
te szeretsz mást, én szeretlek téged
hogy engem fogsz szeretni, sohasem ígérted
te nekem vagy, te ugyanúgy másnak
Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva
messze vagy, de legyek bárhol is szeretlek
csak szeretlek akkor is, még akkor is
szeress vigyázva, ne szeress bántva
szeress, mert a bánatnak könny lesz egyszer ára
borzas szerelmünket ki fésüli újra
hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra
Ámen.

<CENTER>[SIZE=+3]József Attila: Nagyon fáj[/SIZE]</CENTER>

Kivül-belõl
leselkedõ halál elõl
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is --

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettõs teher
s kettõs kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végzõ vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nõ, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élõk közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgõ csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben --

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemõ
is szenvedi, ha szül a nõ.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegõdik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, õ ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hû ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nõk, terhetek
viselõk, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nõ miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt,
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj --

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett
kivül-belõl
menekülõ élõ elõl
a legutolsó menedéket.

(1936. október-november)




Hallgasd meg Latinovits Zoltán előadásában a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban!<HR style="COLOR: #d1d1e1" SIZE=1><!-- / icon and title --><!-- message -->

Öt éves voltam és ő volt hat
Meglovagoltuk a hintalovakat
Feketében volt, én fehéret hordtam
Mindig legyőzött ha harcoltam

Bumm bumm - lelőtt engem
Bumm bumm - a földre estem
Bumm bumm - oly szörnyen zeng
Bumm bumm - lelőtt a kedvesem

Évszakok jöttek és változtak az idők
Mikor felnőttem enyémnek neveztem őt
Mindig nevetett és így szólt:
'Emlékszel mikor játszani szoktunk?

Bumm bumm - lelőttelek
Bumm bumm - földre veled
Bumm bumm - olyan szörnyen zeng
Bumm bumm - mindig lelőttelek'

Zene szólt és daloltak az emberek
Templomi harangok szóltak, csak nekem

De már elment, hogy miért, nem tudom
A mai napig is siratom
Még csak el sem búcsúzott
Nem szakított rá időt hogy hazudjon

Bumm bumm - lelőtt engem
Bumm bumm - a földön fekszem
Bumm bumm - oly szörnyen zeng
Bumm bumm - lelőtt a kedvesem...



Nancy Sinatra - Bang Bang (My Baby Shot Me Down)

(A Kill Bill című film gyönyörű bevezető dala)

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">Kányádi Sándor: A ház előtt egész éjszaka

</TD><TD>http://mek.oszk.hu/02600/02673/html/versek06.htm</TD><TD></TD><TD>http://mek.oszk.hu/02600/02673/html/index.htm</TD></TR></TBODY></TABLE>a ház előtt egész éjszaka
ott állt egy terepjáró
égő féklámpával állt
mintha csak éppen akkor
érkezett volna mintha
éppen indulni akart volna
szellőztettem már lefekvéshez
készülődve kihajoltam
ki szoktam nézni mielőtt
az ablakot becsuknám és
akkor megláttam égő
féklámpával a terepjárót
nofene szaladt ki a számon
történt valami kérdezte a feleségem
semmi mondtam csak egy terepjáró
miféle terepjáró afféle
terepjáró mondtam a függönyt is
eligazítva innen is talán
látható mondtam az
ablak sarkához húzódva
innen a függöny mögül
ha éppen kíváncsi vagy rá
nem kell a szemközti háznak is
mindent látni mondtam
egy kis eltalált odalapulással
ha a megfelelő szöget elkapjuk
csukott ablakon át is
lelátni még a járdából
is egy-két arasznyit befoghat
a tekintet még örültünk-forma
is egy picit a fölfedezésnek
mert majdnem két évtizede
élünk itt a harmadikon és
mostanig még soha nem jöttünk
rá hogy milyen aránylag
megfelelően leleshetünk
vajon ott van-e még kérdezte
későbben már a paplan alól
a feleségem hogy ott van-e
tényleg megnézem ha gondolod
megnézhetem mondtam ott állt
égő féklámpával
mintha csak éppen akkor
érkezett volna mintha
éppen indulni akart volna
érdekes mondtam és
kimentem a fürdőszobába
tettem-vettem még garga-
lizáltam is mert a torkom
is mintha egy kicsit
kapart volna vagy mifene
még mindig ott van
suttogta a feleségem
egy picit meg is ijedtem
ahogyan a függöny mögül
kisuttogott amikor beléptem
mellé szorultam én is
és szégyelltük mind a ketten
hogy milyen hallhatóan
ver a szívünk majd elmegy
ha megunja lefeküdtünk
vártam vártam amíg el-
alszik az asszony
akkor aztán nagy óvatosan
újra az ablakhoz lopakodtam
ott van-e még kérdezte a
feleségem s én zavaromban
azt mondtam hogy csak
az eget akartam
úgy hallottam mintha
eleredt volna az eső
és nem esik kérdezte
nem esik mondtam és
ott van-e még
ott állt égő stoplámpával
mintha csak akkor
érkezett volna mintha
éppen indulni akart volna
ott áll most is pedig
már hajnalodik ott áll
most is míg ezt a verset
kopogom mert mi mást
is tehetnék elaludnunk
már úgyis reménytelen

1977

Hallgasd meg a költő előadásában a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban!

<TR class=art_b><TD colspan="3">Tanácstalanul..

Kínjaimmal kéz a kézben járva
töprengek egy magas hegy peremén állva..
Dühösen sírva, magamra szörnyű átkot szórva..
Magányba burkolózva, senkihez se szólva.

Hiába kiáltom fájdalmam az égbe..
Súlyos szavaim lehullnak a mélybe..
semmivel sem törödve nyomnak agyon élve..

Ó bárcsak szárnyam nőne..
bátran vettném le magam a szörnyű mélybe..
Megszöknék a szavak, a fájdalmak elől..
megszőknék az élettől.. ami lassan megől..

De csak állok..
tehetetlenül, gyáván..
magam sem tudom még mire várván..

Kiégett, üres a lelkem..
nem érzem.. oly könnyű a testem...
Karom lassan felemelem..
Ez lenne a szárnyam helyett?!

Tétován a perem széléhez lépek..
Lenézek..
Alattam színesen kavarog az élet..
De nem látom..
nem látom tisztán a képet..

Keresem a megnyugtatót a szépet..
De kétségbeesetten félek..
Hátrébb mégsem lépek..

Mert vonz a mélység..
a felejtés..
Már csak egy lépés..
S szárnyak nélkül is szállva
felodódom az örökkévalóságban..
</TD></TR><TR class=art_f></TR>

<TR class=art_b><TD colspan="3">Neked és nekem

Te és én összetartozunk.
Ami fontos nekem, szeretném, ha neked is fontos lenne.
Mindegyikünk önálló lény,
Egyedi szükségletekkel.
Neked jogod van megkapni mindazt,
Amire szükséged van,
És nekem is jogom van megkapni mindazt,
Amire szükségem van.
Mindkettőnknek joga van továbbá ahhoz,
Hogy szabadok legyünk saját hitünkben
És értékrendszerünkben.
Én tiszteletben tartom a te jogaidat,
És szeretném, ha
Te is tiszteletben tartanád az enyémeket.

Ha a tetteid nincsenek összhangban
Az én szükségleteimmel,
Szólni fogok neked, hogy meghallgathass,
És ha tudsz változtass.
Ha az én tetteim nincsenek összhangban
A te szükségleteiddel,
Szeretném, ha szólnál,
Akkor én meghallgatlak,
És változtatok ha tudok.
Ha egyikünk sem képes a változtatásra,
És sértjük a másik érdekeit,
Üljünk le, beszéljük meg és
Oldjuk meg együtt a konfliktust.
Nem akarok úgy veszíteni, hogy
Téged győzni hagylak,
És nem akarok úgy győzni, hogy
Te veszítesz.
Azt szeretném, ha olyan megoldásokat találnánk, amelyek mindkettőnk
Számára elfogadhatóak
Hogy mindketten győzzünk.

Ha ezentúl így élünk,
Magunkat és egymást is jobban fogjuk szeretni,
És a kapcsolatunk is erősödni fog.

</TD></TR><TR class=art_f><TD colspan="3"></TD></TR>

TISZTA SZÍVBŐL

Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.

Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:

- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...

Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.

- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.

A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:

- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.

- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.

A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

Jó lenne egy ország,
ami nem is ország.
A lakóinak nem lennének
az ország népére jellegzetes
tulajdonságaik.
Nem lennének határok.
Nyitott ország lenne.
Ahol az emberek születnének,
és halnának,
de közte azon az úton járnának,
amelyiken önmaguktól elindulnának.
Nem lenne semmi,
ami megkötné őket.
Az embereket.
A nagyok nem avatkoznának
a kicsik életébe.
Csak annyira,
mint a madarak.
Kicsi a kicsit tanítaná.
A nagy engedné szabadon,
mint a madár, a madarat,
nem korlátozná.
Az ember csak menne.
Előre, amerre az útja vezet.
Ha elfáradna, megpihenne,
ott, ahol szeretne.
És álmodna
olyan álmot,
amilyet ő szeretne.
Ott maradna sokáig,
ahol jó lenne sokáig
maradnia.
Akár örökre.
Ember emberrel,
mint,
folyó a folyóval
úgy folyna egybe.
Akiknek egybe kell folyniuk.
Nem létező korlátait
nem tudná átlépni.
Az ember.
Pihenne, ha elfáradna,
Menne előre,
ha úgy érezné,
a célig,
hogy a célját elérje,
még mennie kellene.

Tudod arra gondoltam,
hogy különbözőek az útjaink,
de nagyon szorosak a kötelékeink.
Hogy egy nyáj vagyunk,
ezért nem tudunk
egy embernek megmaradni.
Hogy mindenkinek arra kell mennie,
amerre a többiek mennek,
amerre magával hurcolja a többség.
A többség vonzása akkora,
mint egy erős mágnesé.
Nem lehet utat változtatni,
mert a szeretet megszokásába,
és a megszokás szeretetébe
vagyunk bilincselve.
Akiknek egy az útjuk,
és aki másfelé menne.
Nem jobb útra,
nem rosszabb útra,
más útra.
Mert más az útja.
Más utat jelöltek ki.
Számára.
Ha néha elkószál,
visszapofozzák.
Szeretetből
És szeretetből visszamegy.
Néha azt kérdezik,
miért hallgat,
aztán pedig azt mondják,
miért kell ilyeneket mondani.
Lassan azt veszi észre,
kolonc lesz magának is,
másoknak is,
de azért húzzák,
de azért vonszolja magát.
A szeretet,
a nyájság, ami összetart.
Közben a szeretet is
fénytelen lesz.
Megy az ember másnak az útján,
és egyszerre azt veszi észre,
hogy a világon nincs semmi,
ami érdekelné.
Először semmit nem talál,
azután már keresni sem keres.
Nagyon butának érzi magát.
Pedig csak annyi történt,
hogy másnak az útját járja,
nem azt látja,
ami számára érdekes.
Azon az úton minden más,
mint ami őhozzá tartozna.
Ami őt érdekelné.
Mások a színek,
más a táj,
mások az emberek.
Aztán úgy hal meg,
abban a hitben,
hogy élni unalmas,
és roppant fárasztó dolog.

(most arra gondoltam,
talán mindenkinek külön útja van,
csak mindenkit becsap
a butító nyájszellem)