Versek, idézetek...

Anry

Állandó Tag
Állandó Tag
FALUDY GYÖRGY: SZONETT

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt, Téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.
 

óvónéni

Állandó Tag
Állandó Tag
Áprily Lajos:
A ragyogó madár

Kerested erdőn, bérceken,
fiatalságtól részegen.
Álmodtad és tudtad, hogy él,
különb madár a többinél:
elorzott minden drága színt,
smaragdot, türkizt és rubint,
szikrázóbb, mint a gyurgyalag,
begytollán bíboros szalag,
a kékcsókánál kékje szebb,
a jégmadárnál ékesebb.
Véredben él, álmodban ég,
egyetlenegy gyönyörűség.
S míg mohón űzte két szemed,
futott, futott az életed...

S mikor fejedre hó szitál
s szemed téveszti már a színt
s a fényt nem bírja már
s a szép már nem dédelgeti:
egy suhogó hang meglegyint,
s tapogató kezedre száll
s káprázó tollát kelleti
a ragyogó madár!<O:p</O:p
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi Sándor: Április hónapja

<CENTER>Április hónapja </CENTER>




<CENTER>
05062155.jpg
</CENTER>
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybõr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol õsznek.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Hallgasd meg a verset a minden, ami HANGOS PRÓZA, és megzenésítve a ‎Zene topicokban!
 

óvónéni

Állandó Tag
Állandó Tag
Komáromi János

Csak ülsz

Csak ülsz
és nézed tűnt-pillanatok
itt maradt átkait
ahogy rád kacsint az ég
és azt súgja: ne még...
pedig mozdulnál
izmaid feszülnek
de csak a falra vetülnek tetteid
és nem történik semmi
mert belül úgy érzed
nem segít ha kezed emeled
ha lépsz

becsap a benned rejtőző
óvatos lélekőrző
félrevezet a józanság
hamis-hit szava
az ösztön vadul csapódik testednek
kitörni szeretne
mert kell a szabadság
kell a lélek melege
kell...
sikolt a vágy
a tett így sorvadni kezd

ne engedd!
 

óvónéni

Állandó Tag
Állandó Tag
Ignotus Pál - Neki<O:p</O:p

Ne nézze senki, hogy s mint szenvedek,
Nem kirakatnak vagyok én beteg -
Megverhet a sors, ám le sose ver,
Pofon vághatnám, aki szánni mer!

De te, káröröm a felhők fölött,
ki árva férged mind kiböjtölöd,
S tőrt vetni szabsz meg sorsot s utakat:
Te nézz le, láss meg és szégyelld magad!
 

Anry

Állandó Tag
Állandó Tag
Rakovszky Zsuzsa

ELMEGYEK

Mert elapadt az életem
mindenemet a tűzre vetem
és elmegyek innét

Szétszálazni a bonyolultat
nincsen erőm már folytatni a múltat
álmomban fogaim mind tenyerembe hulltak
hát elmegyek innét

Mint a macska az egeret
lesem: szaporodnak az égi jelek
foltok a napban árvizek
mutatják: elmegyek innét

Mint a macska a madarat
lesem: minden jel egyfelé mutat
tudom hogy kő kövön majd nem marad
hát elmegyek innét

Minden szilárd egyensúly
minden erős szerelmem szívemen súly
kőfal mely harsonáktól meg nem indul
hogy elmehessek innét

De minden fölborult egyensúly
szikla mely barlangszáj elől kifordul
por száll a fényben, sarokvas csikordul
és én elmegyek innét

Por száll, homok pereg
Mindent, ami voltam, a tűzre vetek
míg végre egészen könnyű leszek
és elmegyek, elmegyek innét.
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Puszta Sándor, az elfeledett papköltő

Puszta Sándor: Bújnék beléd

Bújnék beléd, búj az árva,
Ahogy bogár a faháncsba.

Rejtőznék szép szíved körül
Magad elül, magam elül.

Vakít lelkem pőresége,
Semmi sincsen, ami védne.

Csak irgalmad borul rája,
Ahogy faháncs a bogárra.


A Székely Műhely Zenekar megzenésítésében hallgasd meg a Zene topicban!
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE width="80%"><TBODY><TR><TD>
vihar.jpg
Vihar Béla


(Hajdúnánás, 1908 )
Költô, újságíró, pedagógusként is mûködött. Gyermekkorában Szécsényben laktak. Azóta is szívesen látogat el ide - egyáltalában Nógrád megyébe. Verseiben a legszemélyesebb élményeit dolgozza fel - sajátságos biblikus hangvétellel.


</TD></TR></TBODY></TABLE>

Hallgasd meg Sinkovits előadásában a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!

VIHAR BÉLA
Egy katona megy a hóban
Tizenhét nap és tizenhét éjszaka,
nem, évszázadok és évezredek óta én vonulok,
én, a katona a hóban.
Ajkam, torkom kiáltásra nyílik,
széthasad, mint a seb, kiáltok miként a gyermek,
aki elôször riad a magány iszonyatára.
Hozzád, hozzátok szólok a száguldó fergeteg
és az idôk ködbevont messziségébôl.
Tizenhét nap és tizenhét éjszaka...
Láttok-e még engem? Ime, megjelentem.
Kicsiny bukdácsoló pont vagyok,
küzdelem a hótenger hullámain,
imbolygó pont, létéért küzdô,
hogy karotok drága kikötôjébe elérkezzék.
Rámismertek-e? Arcom vonásait
még össze tudjátok-e rakni
az emlékek szövevényébôl?
Én vagyok a katona, az egykori fiatok és férjetek,
a távolba kémlelô fivér, a hátizsákkal és derékszíjjal
eltávozott, az ismeretlen és mindenkié,
a katona, aki megy a hóban,
a havasok végtelen óceánján.
Emlékeztek-e még szemem csillogására,
hajam fürtjeire, kamaszos mozdulataimra,
hangom színére, nyakkendôm hányavetiségére, mókás huncutkodásaimra?
Halványodom? – Elfehéredek, mint a fakuló fénykép,
mint a csont a föld mélyében.

Tizenhét nap és tizenhét éjszaka jöttünk visszafelé,
futva, bolyongva, menekülve,
az égrekelt tenger porhanyos örvényében.
A tél kivonta jégszablyáját és a világ
négy tája felé suhintott,
és orrlikain orkánt okádó sörényes paripán
száguldott körbe, körbe.
Eközben hátunk mögött a torkolattüzek esôje,
a vaskolosszus, a lángokból felkelô roppant sereg.
A hazáját ellenünk védelmezô ármádia
menydörgô lökéssel zengte: vissza, vissza.
Ó, barátaim, akik elhullottatok
értelmetlenül és céltalanul és magatok ellenére,
mert engedelmeskedtetek egy papírlap akaratának,
s menten letettétek a kalapácsot, az ásót, a tollat,
megöleltétek utoljára szeretteiteket,
a félelem miatt vállaltátok a még nagyobb félelmet,
s elmentetek, s meghaltatok, kiért, miért?
Nem a mi háborúnkat vívtuk
lakatosok és béresek, könyvelôk és bölcsészdoktorok,
akik áldozatul odadobattunk a legtöbbel, életünkkel.

Tizenhét nap és tizenhét éjjel
örjöngve hullott a hó,
visított a szél, az elemek dobpergésével,
hószárnyú démonok suhogásával.
Haza akartunk jutni, a pillantásotokban
megfürödni mégegyszer...
Tizenhét nap és tizenhét éjszaka
vonszoltuk magunkat, s lassan megfogyatkoztunk...
éhség... fagy... reménytelenség...
Ô: Ott a fasoron túl már egy falu lesz, biztos, egészen biztos...
Bajtárs: Miért hazudsz, nem igaz... nem birom.
Ô: Tûrd el pajtás, csak addig... Meglátod...
Bajtárs: Nem akarom... Úgyis hiába... elvesztünk...
Ô: Fogódzkodj belém...
Bajtárs: Hagyj magamra, menj egyedül.
Ô: Ha leülsz megfagysz. Érted? Nem szabad leülni, mert többé nem kelsz fel.
Bajtárs: Kimerültem, nem birom... Nézd, ott pihennek a hóbuckán, három, öt, hét nyolc, tizenegy... Mind mosolyog, mosolyogva elaludt...
Ô: Eszeveszett, mit csinálsz? Te, te... Virradatra falut érünk, meleget, fekhelyet, ennivalót... talán szánt, kocsit kerítünk, jöjj, nehezedj rám bátran... Sebedet is újrakötözzük... Tarts ki.
Bajtárs: Csak igérgetsz, hányszor becsaptál... Pihenjünk le egy keveset, egy kicsit... Ott...
Ô: Nem engedem... Embereld meg magad... nem szabad...
Bajtárs: Eressz el... eressz... Egy hang hív, hallod?
Ô: Hol vagy? Hol vagy? Nem látlak... Hol vagy?

*

Tizenhét nap és tizenhét éjszaka és megint ugyanannyi...
Társaim elsodródtak a havas éj határtalanságában.
Örök monotóniával hófüggönyök omlottak alá,
majd rácsokká merevültek, kozmikus börtönablakok rengetegévé.
Hangok, sivítások karéneke robogott fülem mögött
az ôsfélelem rejtélyes mondataival.
Már csak egyedül voltam az antarktiszi magány gyûrûjében,
zsákcsomóba burkolózva, két birkózó láb, bal, jobb, jobb, bal...
S akkor engem is szolított a Hang, mint hajdan a sellôk
Odüsszeuszt, a harcokból hazatérôt...
Hang: Kedves, ne menj tovább, hajtsd fejedet az ölembe,
szegény vándor, kiskatona...
Ô: Mit akarsz tôlem?
Hang: Ezüst násszal fogadlak. Hajamon kristálykorona, homlokomon
porcelán, pillám gyémántcsillag, ölem a feledés...
Csókommal megszabadítlak terheidtôl, habkarom elringat,
belesimít a fehérlô, kéklô csend édes megsemmisülésébe.
Ne vonakodj... Várlak... Nem kerülhetsz el.

*

Már-már megtorpantam. Elôbb a lábam unszolt, aztán a kezem,
aztán a szívem, aztán egész valóm.
És mentem a Hang bûvöletét követve a többiek közé,
társaim után, oda a sorba,
akik, mint márványszobrok gubbasztottak hóbasüppedten,
de immár a fájdalom béklyóitól megoldottan.
Már mentem volna közibük. S akkor...
Egy menekülô: Fôhadnagy Úr! Álljunk le! Egy embert látok amott!
Fôhadnagy: Ugyan! Nincs idônk a veszteglésre! Nyomás, elôre!
– Mintha azt hallottam volna, vagy az elalélt test deliriuma
hallatta mindezt velem.
A hótenger derengésén átvilágított a reflektor,
motor berregett a messziségben, – hahó! hahó! –
szaladt ki számon a segítségkérô jaj,
majd utána még nagyobb és reménytelenebb némaság boltozata
vett körül, s a csendet követôen tébolyi kacajjal
felhahotázott a fergeteg, és rámvillant zafirkék szemekkel,
jégbôl szôtt uszályában, ékszerei pompázatában
a Csábító Angyal, a Tél hercegleánya, ajkán a fagyhalál
kacér révületével.
Azon az éjszakán úrrá lett rajtam a káprázat:
hajdani seregeket, zsinóros mundérba öltözött katonákat láttam,
színes csákók, ódon fegyverzetek és lobogók sokaságát,
A hósírból kilépô zászlóaljak, csontvázlégiók
lebegtek, kavarogtak és felharsant itt is, ott is,
az egymásnak felelô trombitaszó, trará, trará,
a katonafájdalom három hanggal panaszló, ôsi elégiája,
évszázados vallomás, trará, trará, elbúcsúztató,
beterelô esti takarodó,
nemzedékeket elsírató
kürtzokogás: Przemysl, Sztrij, Sabác, Piave, Világos, Marengo, Nagymajtény
Batallion! Rechts um! Schiessen! Nieder! Auf!
Vérvörös egyenruhában a vállszíjas Sátán vezényelt,
két szeme villogó puskacsô, fogai tüskék, tôrök.
Trará, trará, katonák vonultak a hóban, újra, meg újra,
a hadak útján, s köztük apám, nagyapám, dédapám,
kidülledt szemekkel, foszló ruházatban, véresen, füstösen.
Apa integetett, valamit izent, igen, izent,
de szavait elnyelte a trombitaharsogás ropogó hullámverése,
trará, trará.
Tizenhét nap és megint tizenhét nap és éjszaka.
Gigászi sírhalmot emelve, hullott, egyre hullott a hó.
Ekkor már nem is harcos, hanem az összeomló Galileai voltam én,
zuzmarás szakállal, rozzant bakancsban,
a keresztfa súlya alatt,
az Ács Fia, a becsapott, a megcsalattatott, a félrevezetett.
Ô volt a szenvedô Föld is,
hóhér iszonyú palástjában, a megítéltetés órája elôtt.
Tizenhét nap és megint tizenhét nap és éjszaka.
Hang: Kedves, ne menj tovább, hajtsd vállamra fejedet, szegény vándor...
– Miért nem követtem hívását?
Amikor megadtam volna magam, egy küszöb szólt rám,
otthonunk küszöbe, a kisajtó kilincse,
egy szék, egy asztal, egy kerti ösvény:
gyere, gyere haza, gazdánk gyere haza...
Miért akarsz élni, balga? – fedett meg lábam, eszméletem.
Megéri?
Egy este a hóhalomra kuporodtam és néztem
a lángoló csillagképek ünnepi szertartását,
szomjúhozva az elkerülhetetlent,
a kegyetlen megváltás pillanatát.
Már én is meg akartam halni.
Tagjaim mintha elvesztettem volna, és helyükön furcsa semmi támadt.
Talán meg is haltam. De zsibbadó öntudatomat
anyám sikolya hasította át. Megrezzentem.
Anya: Fiam, Fiam!
Ô: Már nem sokáig leszek gyermeked, mama.
Anya: Kapaszkodj meg szeretetemben.
Ô: Messze vagy. Nem érlek el, anyám.
Anya: De én elérlek téged. Én tanítottalak meg járni, s most
ismét erre tanítalak. Parancsolom: ha csúszva is, ha
véres tenyérrel is, indulj el fától fáig, bokortól
bokorig, ároktól árokig: kelj fel, én foglak, kelj fel, fiam.

*

Tizenhét nap és tizenhét éjszaka,
és tízszer tizenhét nap és éjszaka.
Eközben ezer kilométernyi utat raktam össze.
Ezer kilométert tíz és tíz lépések sorából.
Az elsô tizet anyámért, hogy kezére roskadhassak egy napon.
A párolgó tálért, amelyben megmeríti a kanalat,
levest oszt, s vele önmagát is nekünk adja.
A lámpafényért, ami homlokunkra hull,
a tiszta pohárért, amelyben felgyöngyözik az ital,
amidôn átszeli a fény ezüstkése.
Anyámért, hogy játszott velem,
hogy dalolt az alkonyatban, ha féltem,
hogy karjába emelt, amikor elfáradtam.
A másik tizet eljövendô kedvesemért,
aki az olajfa illatú éjben
majd alélt öleléssel a szerelem borával itat meg.
Tíz, tíz lépést a séták szépségéért,
a rohanó villamosért, amint kacagva utána futunk,
lányok gyönyörû koszorújáért,
a suttogásért, a drága cselekért, a kézfogás vallomásáért.
Hozzád küldöm hírvivôként szavaimat,
hozzád, akit talán még nem ismerek,
de mégis az enyém vagy és engem vársz mindörökké:
Magasztalj fel magaddal,
emlôlágy jó szavakkal,
itt vagyok, ne keressél,
versekkel dicsértessél.
Hullott a hó, zihált a szél,
s tíz lépést, tíz iszonyú, fáradt lépést
ajánlottam fel a könyveknek, amelyeket még nem olvastam el,
de nekem íródtak, épülésemre, gyönyörömre,
szellemem kiteljesedésére.
Tíz lépés a barátoknak,
akikkel szép beszélgetések kedves közösségében
gondolatokat váltok majd.
Ó, szent tíz lépés a tájakért,
az erdô összeboruló lombjaiért,
a tavaszi reggelek habzó sugaraiért,
a bársonyos gyümölcsök mézes ízéért,
a folyóért, amelyben karom a hullámokat szeli
az ég kupolája alatt.
Az almafák menyasszonyi ékességére,
az énekszóra tíz lépést.
Tíz lépés a kirándulásokért,
hogy újjongva megmosakodjék tüdôm,
s az erek ünnepelve táplálják
friss, piros vérrel sejtjeim mohó éhségét.
Tíz lépés éretted szilaj mozdony,
amely a pályaudvarok üvegcsarnokából
új szépségek és ismeretlen városok felé ragadsz.
Tíz lépés Párizsért, a Notre Dame- ért, a Boulevard saint Michelért,
Velencéért és Rómáért, Michelangelo Mózeséért,
a Colosseum köveiért, Beethovenért és Debussyért.
Tíz a madárröptû repülôgép siklásáért,
a füstzászlót lengetô karcsú hajók suhanásáért,
az integetésért a fedélzetrôl,
és a fojtogató vágyért, ami most könnyet csal ki szemembôl,
s megrázza mellemet – érettetek.
Ha az orkán földhöz vágott, immár felszökkentem,
mert szárnyak emeltek,
s tíz lépést áldoztam megszületendô gyermekeimért,
akik létem jegyeit továbbosztják az idôben.
Tizet játékaikért, a mackóért, a hajas babáért,
a fürge karikáért, az esendô szeretetért,
a felelôsségért, hogy ne ismerjék meg soha a félelmet,
se a szolgaságot, se a gyávaság kínját,
a légi riadók vonítását,
a pánikot az óvóhelyen, a kicsorduló vért,
és e sorsot, ami részemül jutott,
az utat, amelyen egy katona megy a hóban,
tizenhét nap és tizenhét éjszaka sûrûjében.
Meglopva a halált, tíz lépéssel adóztam,
hogy munkám tükrében mosolyogjon vissza arcom,
s az emberek tisztelettel ejtsék majd ki nevemet,
mert javukért fáradoztam.
Utamba állt a pusztítás rettenete,
húzott, húzott a mélybe, de én tíz lépések seregével küzdöttem le ôt.
Tíz lépés, ezer kilométerek tíz lépése...
Így építettem utat a reményekbôl hazafelé.
A szélben, a fergetegben
a magasba emeltem fejem,
s megáldottam tíz lépések hóba vájt jeleivel
azt a napot, amely felkel majd a béke ragyogásával,
s végre jó lesz embernek lenni.
Ó, tíz lépés éretted, feltámadó igazság,
ki azt mondod a kunyhók mezítlábasainak:
szántsátok ki a földet, tiétek!
Tíz lépés azért,
hogy részese legyek annak a világnak,
amely kitörli a nemzetek szótárából e szavakat:
szegénység, becstelenség, félelem;
tíz lépés, és ha inaim elszakadnak
akkor és újra tíz lépés
méregpoharad dicsôségére Szokratész,
a végvonaglásodra a Via Appián fölszegezett trák rabszolga;
tíz lépés Giordano Bruno máglyájára,
Dózsa fáklyaként lobogó fejére és Münzer Tamás kiáltására,
tíz a bitók és golyók hôseire,
a szentekre és forradalmárokra,
akik az emberiség történelmét füzérként benépesítik,
és lehanyatló testüket
lépcsôül vetették oda,
hogy közelebb jussunk a csillagokhoz.
Tíz lépés azokra,
akik nem osztoztak koruk gyalázatában,
hanem utolsó sóhajukkal
az ártatlanság és tisztaság példáját
hagyták reánk örökségül.
Tíz lépés a megbilincselt szellem
mécslángjainak rejtegetôire, az ôrizôkre,
akik egy napon kilépnek vele az utcákra és terekre
s akkor a világosság soha ki nem aluszik.
Tíz lépés a fájdalomra,
amelyet most gyolcsként betakar megindultságom
e sugaras perce,
és tíz lépés üszkösödô lábamra,
hogy megérinthessék az én hazám rögeit,
s otthonom hûséggel várakozó küszöbét.
Tíz lépés megfeszített izmaim küzdelmére,
lázam lobogására, szívem utolsó dobbanására,
és testemre, amely, ha mégis összeomolva
gyökerekbe szívódik,
akkor a völgy felé lecsorduló havas patakok
és kizsendülô rétek
teremtsenek belôle füvet, virágot,
a kergetôzô gyermekek és a boldogságtól ittas
ifjú párok gyönyörére.

*

Emlékeztek még reám?
A halványuló ködbôl látjátok-e,
hogy én vagyok a tizenhét nap és tizenhét éjjel
ismétlôdô körein a bolyongó fiú, férj és testvér
az örök katona a hóban,
amint egy ablakot keresek, ahová bezörgetnék:
megjöttem.
S akkor nyissatok ajtót,
ültessetek szótlanul az asztalhoz,
mert fáradt, nagyon fáradt vagyok,
és adjatok a kezembe, mint a vaknak
egy bögrét meleg kávéval,
majd vezessetek csendesen az ágyamhoz
a könyveimet ôrzô polchoz,
s én béna ujjaimmal megsimogatom.
Megjöttem. Úgy lehet, igen
S ha mégsem,
akkor reátok hagyom emlékeimet,
álmaimat, a megvalósultakat és a nem teljesülteket,
reátok hagyom ismeretlen kedvesemet,
a fiaimat és leámyaimat, akiket nem én nemzettem,
és mégis enyémek ôk.

Fúj a szél, suhog a fergeteg,
a távolban piros nyilaló sebhelyek, falvak hamvadoznak,
egy kigyulladt gép tüzes testtel, égô keresztként
megfordul a csillingelô, ezüstfehér erdôk felett.
Fúj a szél, suhog a fergeteg: vajon hazatalálok-e?
Vagy évszázadokról évszázadokra
megyek, csak megyek, egy katona a hóban,
és elôttem és mögöttem lábak, hátak,
katonák vonulnak az idô peremén,
egyre távolodva.
Ajkam még mozdul: süllyedünk, kiáltunk, süllyedünk, kiáltunk.
De már senki nem felel, csak a szél, csak a hó
Halljátok?
(Kortárs, 1964/8 )
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Halotti beszéd és könyörgés (Benkő Loránd olvasata)

<TABLE align=center border=0><TBODY><TR><TD>(Pray-kódex, 1200 körül)


<TABLE class=versszak cellPadding=0 border=0><TBODY><TR><TD noWrap><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk. Isa pur es chomuu vogymuk.</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüküt, Ádámut, és adutta</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">vola neki paradisumut házoá. Es mend paradisumben volou gyimilsiktül</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">mundá neki élnie. Héon tilutoá üüt igy fa gyimilsétül. Gye mundoá</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">neki, meret nüm eneik. „Isa, ki nopun emdül oz gyimilstüül, halálnek</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">haláláal holsz.” Hadlává holtát terümteve istentül, gye feledevé.</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">Engede ürdüng intetüinek, és evék oz tilvut gyimilstüül, es oz</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">gyimilsben halálut evék. Es oz gyimilsnek uly keserüü volá vize, hogy</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">turkukat migé szokosztya vola. Nüm heon mugánek, gye mend üü fojánek</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">halálut evék. Horoguvék isten es vetevé üüt ez munkás világbelé, es</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">leün halálnek és pukulnek fesze es mend üü nemenek. Kik ozuk? Miü</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">vogymuk. Hugy és tiü láttyátuk szümtükkel. Isa és nüm iggy ember</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">mulchottya ez vermüt. Isa mend ozchuz járou vogymuk Vimággyuk uromk</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">isten kegyilmét ez lélikért, hugy jorgossun üü neki es kegyiggyen es</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">bulsássa mend üü bünét. Es vimággyuk szent achszin Máriát és boudug</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">Michael archangyelt és mend angyelkut, hugy vimággyonok érette. Es</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">vimággyuk szent Péter urot, kinek odutt hotolm oudonia es ketnie,</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">hugy ougya mend üü bünét. Es vimággyuk mend szentüküt, hugy legyenek</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">neki segéd uromk szine eleüt, hugy isten iü vimádságuk miá bulsássa üü</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">bünét. Es szoboducha üüt ürdüng ildetüitül es pukul kinzotujátul, es</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">vezesse üüt paradisum nyugalmábeli, es oggyun neki münyi uruszágbeléutot es mend juoban reszet. Es keássátuk uromkhuz chármul: Kyrie elesion!</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">
mindenszentek5.gif
<TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%"></TD></TR></TBODY></TABLE>



</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=versszak cellPadding=0 border=0><TBODY><TR><TD noWrap><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">Szerelmes brátim! Vimággyomuk ez szegin ember lilkiért, kit ur ez</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">napun ez homus világ timnücébeleül mente, kinek ez nopun testét</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">tümettyük, hogy ur üüt kegyilméhel Ábraám, Izsák, Jákob kebelében</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">helhezje, hugy birságnop jutva mend üü szentii es ünüttei küzikün</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">jou feleül jochtotnia ileszje üüt. Es tiü bennetük! Clamate ter:</TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=sor cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD noWrap width="100%">Kyrie eleison!</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
Hallgasd meg ezt a Halotti beszédet, és Márai és Kosztolányi olvasatában is, a minden, ami HANGOS PRÓZA

topicban! Hallgass Kyrie elisont komolyzene kedvelőinek ‎és a Zenea topicocban. Látogass el a
Keresztenyzene ,vers, hit, Biblia ‎topicba is!





</TD></TR></TBODY></TABLE>



</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Dénes Ferenc: Ami megmarad...

Hallgasd meg a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!<TABLE class=bordernohater cellSpacing=2 cellPadding=2 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%"></TD></TR><TR><TD width="100%"><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=borderhaternokeret width="100%" colSpan=3>
1830.jpg


</TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR><TD width="1%"></TD><TD width="98%">

És elmúlik minden, mit önző szíveddel
itt lenn megszerettél és megcsodáltál:
régi életed zilált kerete, tüskés bozótja,
csalfa reménye, fájó szerelme, ábrándos álma,
s a féktelen, ifjú tombolások...
tavaszok, nyarak, bánatos őszök;
mind, mind elmúlnak. Sárguló lombok
zizegve hullanak lábaid elé,
megadva maguk...

Elhagy a barát és ellenség is elhagy...
az élet minden édes melege megfagy,
elszáll a nap, röppenek az évek,
elnémul ajkadon az örömének,
virágillattal együtt száll el
a gyermekcipős, gondtalan élet...
Ifjú álmok mézédes nedűje
s a férfikor dele, fénye, ereje,
temérdek terve, - elmúlik mind.
Ruhád kopik, az arcod ráncos lesz,
sima homlokod gondok, félelmek, könnyek,
fájdalmak ekéje szántja...
görnyed a hátad és vézna lesz a tested...
nehézzé válik durva, nagy kereszted,
s ha leroskadtál kereszted alatt,
mentő kezek éretted nem nyúlnak...
S mikor mindezek végképp elmúlnak,
közeleg a leszámolás napja.
Akkor majd úgy látod, semmid sincs:
Mit viszel magaddal?
Ha minden elmúlik, mi marad neked?

Megmarad könnyed, mit másokért sírtál.
Sóhajod, mit zogogva égbe bocsátottál
betegek, bénák kórházágya mellől.
Megmaradnak az égő, hő imák,
simogató, könnytörlő kezed
elfelejtett jótéteményei...
megmaradnak vigaszszavaid, lelkedben
a lángoló, szent hit,
sebkötözésed, önfeláldozásod,
alamizsnát nyújtó forró szívjóságod. -
És lelkedben az igaz szeretet!
AZ MARAD MEG, AMIVÉ KRISZTUSBAN LETTÉL.

AZ MARAD MEG, AMIT KRISZTUSÉRT TETTÉL!
</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
 

rsteve

Állandó Tag
Állandó Tag
Várnai Zseni: Katonafiamnak
<TABLE width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="50%">Én magzatom, szép katona fiam,
Szíve vérével ír neked anyád,
Mióta a császár kenyerét eszed
Vörösbe fordult itthon a világ.
Most készülünk a döntő nagy csatára,
S ti lesztek ellenünk majd a sereg,
Ha ráuszítanak önnön véreidre:
Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek.
Az anyaföldnek most zsendül a méhe,
Már lesi a munkás szolgahadat,
Hogy szűz ölébe termő magot hintsen,
Várja az erőt, mely életet ad.
Most megmérjük irdatlan nagy erőnket,
S nem ringatnak majd kalászt a szelek;
A termőföld Iesz a mi lázadásunk:
Ne Iőjj, fiam, mert én is ott leszek.
Fiam, ez öreg reszkető sorokban<SUP>
</SUP>Én sírok, ki méhemben hordtalak,
Ki eggyé tettem órát, napot éjet,
Hogy etesselek, hogy dajkáljalak;
Hús a húsomból, vér az én véremből,
Hogy emelhetnél te rám kezet,
Ha én zokogom, sikoltom feléd:
Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.
A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk,
A reménységünk, mindenünk: az Élet.
Fiam, te döntöd el most a sorunk,
A te felzúdult bús rabszolgavéred;
Bontson el a forradalmi mámor,
Ha hömpölyög a lázadó sereg,
Mint felkorbácsolt zúgó tengerár:
Ne Iőjj, fiam, mert én is ott leszek.
Most még csak háborog az óceán,
S a kevély hajót már tépi, dobálja,
Mi lesz, ha majd ős medréből kicsap,
Ha úrrá lesz a tenger akarása;
Mi lesz, ha minden katonafiú
Szülőanyjától kap egy levelet,
Mely lázit gyújt, vérbeborít:
Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek.

</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Berzsenyi: A Magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?


Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
Ámbár ezerszer vak tüzedben
Véreidet, magadat tiportad.


Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
Ostromokat mosolyogva nézett.


Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
S világot ostromló töröknek
Napkeletet leverő hatalma;


Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
A szent rokonvérbe feresztő
Visszavonás tüze közt megálltál:


Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
Birkózva győztél, s Herculesként
Ércbuzogány rezegett kezedben.


Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,


S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.


Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;


Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya. -


Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.


Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!


De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.


Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott.
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi Sándor: Halottak napja bécsben

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=2 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD class=szoveg><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=2 align=right border=0><TBODY><TR><TD>
1647_12_4789_1.jpg
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Befonnak egyszer téged is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca
elgurulsz mint egy villamos
utánad felgörbül a vágány

kutyatej páfrány
tör át a járdán

kit érdekel hogy erre jártál

Oszlopnak vetett háttal
hallgattam az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet

Mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek

Mondják hogy ítéletidő tombolt
összeért a temető s a mennybolt
vízszintben állt ösvénnyel az árok
egymást se látták a gyászhuszárok
toccsantak térdig tövig derékig
senki se látta mégis beszélik
és a sírok is mint a leláncolt bárkák
táncoló farukat föl-le-föl dobálták

volt minden egérlyuk gurgulázó korsó
s hogy elúszott volna akkor a koporsó

dunából tengerbe
ki az óceánra
dunából tengerbe

ki az óceánra úszik a koporsó
zene a vitorla
úszik a koporsó
zene a vitorla

Menjen innen kis vörös gömböc
rúgott felé a fitos kis kóristalány
és wolfgang amadeus mozart
a megszégyenítéstől még vörösebben
kioldalgott az öltözőből
a gnädige frau nem győzte várni
a kocsi nemsokára visszajön
hajolt földig a cseh portás
és wolfgang amadeus mozart
kilépett az utcára
föltekintett a csillagokra
a csillagok épp akkor kezdtek
fürödni a fölérkezett muzsikában
és wolfgang amadeus mozart
megtörülgette homlokát
és nekivágott gyalog

dunából tengerbe
ki az óceánra
úszik a koporsó
zene a vitorla

Mit szólhat isten amikor
heréltek zengik az ő dicsőségét
csupa semleges hang neutrum
neutrum neutru-u-um

Mondják sőt írja az histoire de la musique
encyclopédie de la pléiade egyébként

kolozsvárott a vasile alecsandri tíz szám alatt
lakó dr schuller rudi barátom bárkinek aki
franciául nem értené szívesen magyarra né-
metre vagy románra fordítja azt a részt
hogy a nagy utazók les grands voyageurs állítása
szerint a legistenhátamögöttibb les plus lointaines
civilizációk bennszülöttei akik a szomszédos
törzs tamtamja iránt is teljesen közömbösek valának
egyedül mozart zenéje hallatán kezdték
hegyezni a fülük

Fehér templomokban
fehér imádságot
hej regő rejtem

fekete templomban
fekete imát
hej regő rejtem

fekete templomban
fekete imát
hej regő rejtem

fekete templomokban
fehér imádságot
hej regő rejtem
azt is megadhatja
az a nagy úristen

Gágogó lúdakkal
hápogó récékkel
tetves csirkékkel
varas malaccal egy-
közös tenyérnyi udvarról
alkoholmámorban fogant
koszos kis kölykök
serege bámul
a hangnál sebesebben
tovaívelő gépek egére

szállj le világ
állj meg világ
sohase érünk utol

Oszlopnak vetett háttal
hallgattam az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet

Dies irae dies illa
szórhat szikrát a favilla
festve divat a szempilla

megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni

az a nap ha mégis eljő
lobbot vet égnek a felhő
lábon lángol minden erdő

tüzet immár sokat láttunk
égő várost is csodáltunk
poklok poklára is szálltunk

megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni

megásni tűz elföldelni

csak a bíró késett eddig
bűn bűn alól új bűnt vedlik
s nem tudhatjuk vajon meddig

tartatunk ítélet nélkül
s mint bűnhődtünk azt is végül
nem róják-e vissza vétkül

megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni
megásni tűz elföldelni

lám a kétség belénk dobban
hihetünk-e vajon abban
mi sem marad megtorlatlan

Ezerkilencszáznegyvennégy június másodikán
nagyvárad szőnyegbombázásakor egy anyának
négy szép gyermeke maradt a romok alatt
kettő négy hat nyolc
éves korukban ölték meg őket
mondja el minden esztendőben a feleségem
amikor már idáig ér a naptár-igazítással
ez az ő békeverse

poklot miattuk ki reszket
aki győzőtt aki vesztett?

bűn a vég és bűn a kezdet

Kezdem megszokni hogy a kéz
nehezen moccan kézfogásra
elmarad vidám parolája
s a tekintet semmibe néz

még szelídnek indul a szó
de már a mondat enyhén karcos
és sejteti a riadót
mely mindnyájunkra annyi bajt hoz

jó volna kezet rázni ismét
s a vállat átölelni testvér
mielőtt bután el nem esnék
mielőtt bután el nem esnél

Én királyom nagy királyom
ki születtél kolozsváron
gyertyámat most érted gyújtom
szál virágom néked nyújtom

mennyben s pokolban szószóló
légy érettünk közbenjáró

Fölséges uram kend
hogyha férkőzése
volna közelébe
kérje meg odafent

hogy vetne már véget
a nagy protokollnak
dolgaink romolnak
s bizony hogy avégett

s lenne védelmünkre
hogy ne kéne nyelvünk
féltünkben lenyelnünk
s önnön szégyenünkre

Küküllő-angara
maros-mississippi
küküllő-angara
maros-mississippi


hazamegyek haza
már maga se hiszi
hazamegyek haza
már maga se hiszi

szóródik folyton porlódik
él pedig folyton porlódik
szabófalvától san franciscóig
szabófalvától san franciscóig

Uram ki vagy s ki mégse vagy
magunkra azért mégse hagyj
ajtódon félve kaparász

kis szárnyával e kis fohász
gyermeki hangon gügyöget
dícsértessék a te neved

Aj miféle népek volnánk
szégyentől mért ég az orcánk
mivel vétettünk mi többet
mint akár a legkülönbek

vén zsidók ószövetségi
nyelvével kéne most élni
de hallgatunk senki sem mer
feleselni az istennel

verjed bartók verd a dobot

frakkod szárnya tüzet fogott
ég a kunyhó ropog a nád
tüzet fogott ég a világ

Harmincnyolc éves voltam amikor
krisztina a majdnemhogy meztelen
szép stájer lány egy pohár whiskyre
hívott engem a singerstrasse sarkán
szegény vagyok szívecském s idegen
macht nichts mondta halottak napja van
megittunk aztán kétszer két felet
az zsuzsanna az szép német leány
bécsben lakik tiefengrab utcáján
was für ein gedicht
vier jahrhunderte alt
piros rózsa tündöklik orcáján
szép kaláris tetszik az ajakán
kit sok vitéz kíván

szép voltát csudálván
de csak heában szeretik sokan
lennék ma néked ingyen a zsuzsannád
de gyász a gyász halottak napja van
többet szólnom dolgunkról nem szükség
csókot adott kedvesen cuppanósat
s intett elég ha két schillinget
hagyok a ruhatárnál

Hallgattam hát oszlopnak vetett háttal

az ágoston-rendiek
fehérre meszelt templomában
hallgattam a rekviemet

Volt egy kevéske földünk kertünk
isten előtt se térdepeltünk
üggyel-bajjal de megvalánk
panaszra nem nyílott a szánk
fohászra is inkább szokásból
s hogy őrizne meg a kaszástól

Rólam is majd emlékezzél
megvizült hátamon az ing
mint a bujdosó kossuth lajosén
mikor a törökhöz folyamodott
megvizült hátamon az ing
olyan egy beszédet vágtam ki én is
rossz lábom a kapunyílásba vetve
nehogy becsaphassa az orrom előtt
mert akkor oda az egész virrasztás
égen volt még a
hajnalcsillag amikor
odaültem a kapujába
nehogy elszalasszam ma is
megvizült hátamon az ing
akár a szegény kossuth lajosén
fél kezem a kapukilincsen a másikkal
botomat szorongattam mint a torkomat
a visszanyelt szavak
finomnak kellett lennem
különben nem érek célt
s ott rothad a kicsi rossz szénám
akárcsak a tavaly a kicsi rossz
szénám amit a tagútban kaszáltam
a tagútban s harmadában amit régebben
nagyidő elleni harangozás fejében
a minden háztól kijáró kupa
búza mellé ingyen jussolt a
falutól a harangozó
megvizült hátamon az ing
amíg kértem a mérnök urat
adna egy fogatot
arat a nép
mindenki a mezőn
áll az iga
ingyen eszik a ló
közérdek is hogy az a kicsi rossz
széna födél alá kerüljön
a harmada csak az enyém
a harmada
majd meglátjuk úgy dél felé
hé-te-hé hé-te-hé
suhintotta felém a szót
úgy dél felé
hogy suhant volna válaszul a bot
de akkor oda a cél a kicsi
rossz szénám hé-te-hé csavarni
lehetett volna az inget a hátamon
mint a szegény bujdosó kossuth lajosén
ott égje el a tűz
vagy ott rothadjon ítéletnapig

s már nem is a lába
a botja hozza
az én hetvenen túli
földig alázott
édesapámat

Róla is majd emlékezzél
akiért a földre jöttél

jézus meg ne feledkezzél

adjad hogy jó véget érjen

de szándékod felől kérdezd meg
mielőtt harsonáid megfúvatnád

Rikitó rézpetúniák
szirmain gyémánt harmat
fürdőző pufók angyalok
tomporára rápall a karnagy

mise és mese csörgedez
eltrillázgat a szoprán
és földöntúli édeni
nyugalmat balzsamoz rám

párától glóriás
puliszka-óriás
susog a tej
surrog a tej
csobog a tej
a bársonyos
az édes

csak ennyi kell
csak enni kell
csak ennyi kell
az esti
üdvösséghez

mise és mese csörgedez
köcsögök cserépfazekak
messzi beszéde hallszik

kérőző kedves bivalyokra
gondol a tej
s megalszik

Tu eşti văpaie fără grai
de dincolo de matca mumii
te vagy a láng a szótalan
az áldott anyaméhen túli
világvégét érintő angyalok
szárnyaitól szoktál kigyúlni

ó itt maradnom adj erőt
örökre itt legyek megáldott
hol sötéten enyésznek el
gyilkos hiábavalóságok

nem tudhatja század se szem
oly mélyre nem lát olyan távol
hová fészkemre menekít
egy tűzpillangó a halálból

Befonnak egyszer téged is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca

wie die glocken ihren schall verloren
felejted hamar minden örömöd

Akarva nem akarva
itt meg kell állanunk
valami eltakarta
vezérlő csillagunk

pedig sehol egy felhő
nincs egy tenyérnyi folt
más csillag sincs ha feljő
egymaga lesz a hold

ormok és tornyok dőlnek
egymásra hangtalan
minden ránca a földnek
kisímul boldogan

ki elkezdett bevégez
nincs gondunk ezután
talpunk alatt a csöndes
gömbölyű óceán

Ahogy a harangok a harangszót
felejtem hamar minden örömöm

bort ide angyalkák az ajtóm elibe
világból válni akarok
szabadok közé szállni

Utána már semmi sem következhet
csak a lebegés olyan szegényen
akár egy hidrogénatom
de megkísérthet még a félsz
ha netán eszükbe jutna
elvenni az egyetlen megmaradt
elektronunkat is
elektronunkat is így legalább
megvolna még a remény a tíz-húsz
milliárd évnyi jövendőbe vethető
hit a feltámadásra
vagy valami ahhoz hasonlóra

1976 (terasz)
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Hallgasd meg a költő előadásában, a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban
 

oncsákúr

Állandó Tag
Állandó Tag
KASSÁK LAJOS: SZÉP PILLANATOK

Milyen árva gyerek sír bennem
milyen madár fütyörész.

Egy farönkön ülök
és bámulom
hogy a bárányos ég
tükörképével játszik
a tó.

Letépek egy cseresznyevirágot
és elküldöm hozzád
hogy emlékezz rám.
 

oncsákúr

Állandó Tag
Állandó Tag
FREDERICO GARCIA LORCA: TALÁLKOZÁS

Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
 

oncsákúr

Állandó Tag
Állandó Tag
mégegy kedvenc

:4:Dés L. - Bereményi G.: A nagy utazás
Fáradtnak tunsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tuz, hova lett a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz , amivel beléptél, s megszerettelek?

Nagy utazás, azt mondtad hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Toled kaptam, majd meg haltam, majd el égtem én.

Mivé legyek most nélküled,
Hová legyek így nélküled?
Te meg csak ülsz fáradtnak tunsz,
Tovatunt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?

Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerínt!

Nagy lesz az út, de mi ugye még se várunk
A vonatunk nekilódul, újra száguld, égi láz, ugyanaz az égi láz,
Toled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

Elindulunk, elindulunk, az égbe visz a vonatunk,
Az éjszaka, az éjszaka, a puha testu éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.

Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Nagy utazás az életünk, azt mondod hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk.
 

oncsákúr

Állandó Tag
Állandó Tag
JOHN DONNE: JÓ REGGELT!
Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Igy vo
lt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.
S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező
uj földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy.
Ha összenézünk, hű szivet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat -
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már me
gunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, ugy meg se halhatunk.
(Vas István)
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi: A BUJDOSNI SE TUDÓ SZEGÉNYLEGÉNY ÉNEKE



Ad notam Ady Endre D. G. barátomnak mondom

kelendő a burkus
minket még egy rongyos
forintra se taksál
senki emberboltos

nem kellünk mi múltnak
nem kellünk mi mának
kivált jövendőnek
minket itt utálnak

nem kellünk mi testvér
sem itten sem ottan
a nemkellésekbe
beleszomorodtam

hitted volna-e hogy
nyelvpecérnek álljon
a valamikori
kenyerespajtásom.

kivel együtt víttunk
vettük meg a sáncot
akkor még a világ
gyönyörűnek látszott

lejárt testvér lejárt
rosszul tarisznyáltak
felezőideje
a vén ideáknak

kiszikkadt a nádas
kigyérült az erdő
nem bujdosó lenne
a nevünk tekergő

sem inde sem unde
semerre az utunk
egy-két ezer évet
vissza kell butulnunk

kelendő a burkus
hát vigyék ha adják
várjuk mint a holtak
az ítélet napját

1985

A minden, ami HANGOS PRÓZA topicban Kányádi verseit a költő maga mondja el!
 

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi: Visszafojtott szavak a Házsongárdban

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">

</TD><TD>http://mek.oszk.hu/02600/02673/html/versek07.htm</TD><TD></TD><TD>http://mek.oszk.hu/02600/02673/html/index.htm</TD></TR></TBODY></TABLE>​
Kacsó Sándor sírjánál
se imádság se ének
feketét vett igékből halotti beszédek

mormolunk rebegünk
mi lesz velünk mi lesz velünk.

senki teremtett
nem múlhatja e vermet

mindnyájan ehhez járulók vagyunk
siratván siratjuk magunk.

Ő volt a tisztesség fehér
zászlaja alatt a vezér

igéi ama tarpai
esze tamás talpas kurucai

mosolya búzát érlelő
maga a nyárelő

dühében a tenger morajlott
s az ágyúkká öntött harangok.

a ki nem üvölthető félszek
idején nekünk nyomot vérzett

leáldozott a mindenség süket
a harangok lenyelték nyelvüket

csupán a bárány rázza az akol
sötétjében csengőjét valahol

a gyermekkor gyönyörű kék egén
pillog föl milliom gyertyafény

s egy-két a nyárból megmaradt
tücsök cirpeg az öles hó alatt.

se tárogató se harsona
föl nem riasztja álmából soha

nyugszik ki volt a szeretet fehér
zászlaja alatt a vezér

s mi a ránk szakadt nagy télben toporgók
körülállván ezt a koporsót

mormoljunk el mibennünk áldott
lelkéért bár egy miatyánkot

1984
Hallgass Kányádi verseket a költő előadásában a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!
 

icsi

Állandó Tag
Állandó Tag
TÓTH ÁRPÁD
Ó, FURCSA TÁRSAK...

Ó, furcsa társak, emberek,
Köztetek járni nem merek,
Idegen vagyok én,
Búsan bolyongok köztetek,
A jó szótól is reszketek,
Fázós vagyok s szegény.

Ó, voltam én vidám s merész,
Álmok gályáin tengerész,
Ki boldog partokat
Keresne, tündér szigetet,
De nem leltem, csak szivetek,
Mely rosszat tartogat...

És édes táplálék gyanánt
Ettem a lomha bú-banánt...

Mind ellenségesen lohol,
És jó tekintet nincs sehol...

Fáj nektek is az öntudat,
A ti szemetek is kutat...
 
Oldal tetejére