Versek, idézetek...

Nagyon jó.
Minden elismerésem

Vitó Zoltán: Van úgy az ember...

Van úgy az ember,
hogy álmodozni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár szólani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy bátorságra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
őszinteségre vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy építeni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár szállani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az összhangra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtő úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:
otthagyná gőgös, 'koronás' helyét;
sóváran<WBR> nézi buksi kutyájának
lélek-gyémán<WBR>tként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy őzgidácska ártatlan fejét.

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül előre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belőle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már előre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belőle:

Mert úgy is van az ember
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához

Pilinszky János: Te győzz le

Te győzz le engem, éjszaka!
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik
fakó szivüknek terheit
a hallgatag szegények

A foszladó világ felett
te változó és mégis egy,
szelíd, örök vigasz vagy;
elomlik minden kívüled,
mit lágy erőszakod kivet,
elomlik és kihamvad.

De élsz te, s égve hirdetik
hatalmad csillagképeid,
ez ősi, néma ábrák:
akár az első angyalok,
belőled jöttem és vagyok,
ragadj magadba, járj át!

Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország.

Hallgasd meg itt:#1410

Nagy László - Fagyok jönnek

<table align="center" border="0"> <tbody><tr> <td style=""> <table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style=""> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">Fagyok jönnek sorban,</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">fehér dühű gárda,</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">mint a perec roppan</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">az esendők válla.</td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> <table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style=""> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">Nélküled hol laknék?</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">– megborzong a lélek –</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">Hajnaltüzes hajlék</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">a te közelséged.</td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> <table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style=""> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">Szemem elől vedd el</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">a tél-hideg tányért,</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">etess szerelemmel,</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">hogy ne legyek árnyék.</td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> <table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style=""> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">Szerelmünk tűztornyát</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">engedd betetőznöm –</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">kapcsold ki a szoknyát</td> </tr> </tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="" nowrap="1" width="100%">az aranycsipődön.</td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>

Határ Győző

Hát akkor legyen!

Majd lesz szemüvegem, műfogsorom, ha megérem
Így kopok el apránként s nem csatatéren,
S ágyúdörgés sincs, csak a cigaretta
Füstöl, rohamozza a szívemet naponta.

Hogy nem unja még? Elege lehet belőlem,
Tiktakolni télen-nyáron s ilyen-olyan időben,
A világban felgyűlő bombákra már össze se rándul,
Külön háborúnkban velem tart vesztére, de szilárdul.

S a máj, a gyomor, a vese s többi nemes
Szervem hogy van, s hogy bírja, már nem érdekes,
Minden zászlót az lobogtat, amitől néha én is félek,
S amit nem ismerek igazán: a lélek!

Hát akkor legyen, mi majd itt lent tartjuk,
Szóljon fennen, büszkén, a többit elkaparjuk,
Nézzen be minden résbe, fénybe bátor szemmel,

S kezdjen valamit, neki adom, az életemmel.

Szabó Lörinc
HAZÁM, KERESZTÉNY EURÓPA

Útálom és arcába vágom:
- Száz év, de tán kétezer óta
õrült, mocskos, aljas világ ez,
ez a farizeus Európa!

Kenyér s jog helyett a szegényt
csitítja karddal, üres éggel
és cinkos lelkiismeretét
avatag és modern mesékkel;

száz év, de már kétezer óta
hány szent vágy halt meg gaz szivében!
Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha bukására döbben,

mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsúfolt és Megfeszített,
s mert jósága, hite, imája
egyszer már mindent elveszített:

mi lesz, ha megjõ pokoli
lángszórókkal, gépfegyverekkel,
vassisakos, pestishozó,
bosszúálló angyalsereggel?

Mi lesz, ha megjõ Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány
s újra megvált - óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:

hazám, boldogtalan Európa,
ha túléled a harcok végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?

1923</pre>

Márai. És az örök igazsága.

Márai Sándor: Az igazi

... vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek elő, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.

Most már zavar nélkül, leplezetlen kíváncsisággal bámultunk egymás arcába, oly mohón és élesen, mintha évek óta lesütöttük volna egymás előtt szemünket, s most nem tudunk betelni azzal, amit látunk. S csakugyan, most már tudtuk, hogy éveken át nem mertünk igazán és bátor pillantással egymás szemébe nézni. Félrenéztünk, másról beszéltünk. Éltünk, mindegyik a maga helyén. Csak éppen mindketten őriztünk egy titkot szívünkben – s ez a titok volt kettőnk életének értelme. És most kimondtuk.

...Mit tudott? Csak azt, hogy az érzelem dolgaiban nincs tanács. Ezt én is sejtettem, homályosan. S mikor ott ültem szemközt vele, rosszkedvűen éreztem, hogy ez az út hiábavaló volt. Egyáltalán nincs "tanács" az életben. Minden megtörténik, ennyi az egész.

Az ember nemcsak a szájával hallgat, vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.

Mi a szerelem? Hisz abban, hogy egy szerelem elhatalmasodik egy lélekben, s aztán nem tud többé mást szeretni az ember? Mi történik a lélekben, mikor az ember szerelmes? A lélekben nem történik semmi. Az érzelmek nem a lélekben zajlanak le. Más pályájuk van. De áthaladnak a lelken is, mint az áradás az árterületen.

... ténylegesen betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést... Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel... Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket... de közben nem érez semmit... ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy....

Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked....
...Nagyon fájt a szívem, egy évig azt hittem, hogy belehalok. De aztán felébredtem egy napon, és megtudtam valamit... igen, azt a legfontosabbat, amit csak egyedül tudhat meg az ember. Megmondjam?... Nem fog fájni?...Kibírod? Hát igen, én kibírtam. De nem szívesen mondom meg senkinek, nem szeretem elvenni az emberek hitét, egy gyönyörű téveszmébe vetett hitüket, amiből annyi szenvedés, de annyi nagyszerűség is származik: hőstettek, műalkotások, csodálatos emberi erőfeszítések.

Székely idézet

1.A sör nem alkohol.
2.Az asszony nem ember.
3.A MEDVE NEM JÁTÉK.

Polinszkij

Igazság s természet szerelme,
természet-szerelem s a szép érzése egy:
az értelem-oromra szabadság s a tettre
teremtő képzelet vezet.

Márai Sándor: /A gyertyák csonkig égnek. Részlet/

Amikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságban nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől méd is hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggé tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot?

<TABLE><TBODY><TR><TD><CENTER>MAJTHÉNYI FLÓRA

Mi a haza?http://www.uniware.hu/ALBUM/EzAHaza/BuVi_Ez_a_haza.mp3

</CENTER>

</TD></TR><TR><TD><DIR>Édesanya, Édesapa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?

Nem, gyermekem, ez csak házunk,
De amit itt körül látunk,
Merre földeink terülnek,
Merre kertjeink feküsznek:
Ez a haza!

Minden, amit a szem belát,
Itt e föld, mely kenyeret ád,
E folyók tele halakkal,
E szőlőhegyek falvakkal:
Ez a haza!

Amerre a hegylánc kéklik,
Merre a berek sötétlik,
Merre a róna kanyarul,
Melyre a kék ég leborul:
Ez a haza!

Hol egykor őseink laktak,
Itt csatáztak, itt mulattak,
Ahol a határt ők szabták
S örökségül reánk hagyták:
Ez a haza!

Ahol csontjaink porladnak
S mindig a földben maradnak,
Ahová bennünket tesznek,
Midőn egyszer eltemetnek:
Ez a haza!

Ez a föld, mely drága nekünk,
Melyet legjobban szeretünk,
Ahová, bármerre járunk,
Mindig vissza-visszavágyunk:
Ez a haza!"


Meghallgatható a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban itt: #1419
</DIR></TD></TR></TBODY></TABLE>

B. Radó Lili: Tudd meg

<o></o>
Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyata,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek<o></o>

az utolsó vers

André Chénier <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
<o></o>
Alszom s szívem virraszt <o></o>
<o></o>
Alszom s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom. <o></o>
S mellém varázsol egy aranyló szárnyu álom. <o></o>
A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg <o></o>
érintem bőrödet, feszes lesz és remeg. <o></o>
S egy indulat riaszt, az álomképi béke <o></o>
széthull és zaklatott , rossz ébredés a vége; <o></o>
magamban fekszem itt, felgyúlva az hívém, <o></o>
szép szádat csókolom s párnát csókoltam én; <o></o>
és álmomban karom ölelni vágyva tested, <o></o>
a párna pelyheit ölelte csak helyetted. <o></o>
<o></o>
/Radnóti Miklós ford./<o></o>

Robert Browning: Az elveszett kedves

Nos vége! s bármily fájó íz is,
Úgy fáj-e, mint hívém?
Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is
Már a tornác ívén!

A szülők ifjú rügye pelyhes,
Így láttam én ma még,
De holnap mind pattanva kelyhes,
- S lásd minden szín kiég...

Drágám, hát ránk is ily sors vár? - óh,
Nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
De annak is jut ám

Egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szívem hadd őrzi görcsösen, -
S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!
Lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,
Csak tán csöppnyit puhább,
S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
Csak tán picinyt tovább...

Icsi, köszönöm, ha tudnàd, hogy szeretem a Browning-Barrett pàrt!
De most màst idézek be ide, odamegyek "vakon" a magyar nyelvü könyveimhez, leemelek véletlenszerüen egyet, kinyitom valahol, és:

Szép Ernö
De kàr... (a kötet cime)

Gyorsvonatrol
Messzi zöld fàk között
Uszik egy kis vàros, Egy rozsaszin torony,
Egy erkély, viràgos.
Csokjàt a nap csapja
Egy tündöklö ablakra.

(...)

Gyóni Géza

CSAK EGY ÉJSZAKÁRA...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, -
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam... feleségem...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
(Przemysl, november.)