Verseljünk mindannyian.Saját verseink:)

Alexandra

Új tag
Nyár

Ha szép a nyár,
Dalolgatni kezd el ezer kismadár.
Ezer színben pompázik a kisvirág,
Jó illata a levegőben száll tovább,
Fák füvek örülnek a nyárnak,
Hisz ő ad életet az egész világnak!
 

Equinox

Új tag
Szia kedves Rózsaszirom :)

vár a béke szigete
gyere szállj és verselj
bontsd ki szirmaid
tárd ki szárnyaid
repülj repülj
váltsd valóra
álmaid...
 

Rozsaszirom

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Equinox köszönöm nagyon szép.

Az élet néha érdekes,
Megérteni nem ,nem lehet,
csak élni kell ,csak küzdeni,
És végül gyöztesnek lenni.

Az élet szép és kellemes,
Ha azzá teszük mi emberek.
Csak élni kell ,csak küzdeni
És tudom Én is gyözhetek.

Ha vágyom rá ,hogy szép legyen,
Ha akarom és érthetem
Hogy jó is van meg szép is lesz
Csak élni kell és tudom már hogy éredemes.
 

Rozsaszirom

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Emlék..
Az emlék egy oly virág
Mely nem hervad el soha
Melyet a szél nem fúj
S vihar nem hord tova
Gyüjts hát Emléket
Amennyit csak lehet
S többek közt örizd meg
Az Én Emélkemet..
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Üres papír

Egy fehér papírlap, tiszta,
még oly sok esélye van,
most még válhat belőle bármi,
Egy ártatlan, üres papír csak.

Gyereknél van a legjobb kezekben,
Írni még nem tud, hát rajzol rá,
Kiskutyát, madarat, virágos mezőt,
bájosakat, szivet melengetőt.

A gyerekek rajzában ott a szeretet,
Az emberek csak jók és kedvesek,
A világ szép és rajzaik sarkában,
a napocska mindig vidáman nevet.

De telnek az évek, a gyerek megnő,
Nem rajzol már, hiszen ő egy felnőtt,
Az üres papírlap most kerül veszélybe,
Már tud írni bármit, mi jut az eszébe.

Írhat igazat vagy hazugságokat,
Bölcs vagy ostoba sorokat,
Levelet, szerződést, kérvényt,
Segítő vagy ártó dolgokat.

A papír fehér és védtelen,
Ne feledd csak rajtad áll,
Mit éreznek, kik olvassák,
Dicsérik-e, vagy elátkozzák.

Keresd meg magadban a gyereket,
Hisz Te is rajzoltál gyönyörű-szépeket,
A mezőn a sok virág és a felhők felett,
Emlékszel? A nap mindig nevetett.

Ha megtalálod az egykori gyereket,
A mesebeli tájat is megleled,
Írhatsz akármit, dalokat, verseket,
Őszinte szívvel, szépeket.
<O:p
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
A tavirózsa arcú Briginek ajánlom:

Varázslatok

Szomorú vagyok, mint a kisgyerek,
akit a nagyok soha sem értenek.
A felnőttek nem látják mi miért érdekes.
<O:pCsak ami unalmas, csakis azt lehet.

A jó dolgok szerintük ártalmasak,
Amiért megszidnak, amit tiltanak.
<O:pNem tudják már, rég elfelejtették,
hogy az élet maga a vágy, a veszély.

Ma tengert varázsolok a fürdőszobába,
hogy lavórban hajózzak távoli országba,
útközben jöhetnek kalózok és cápák,
én mégis bátran megyek a csatába.
<O:p
Iránytűm lesz az ezüstszínű vekker,
belsejében semmi, kibeleztem,
ketyegését fogolyként kiszedtem,
időkerekeit a tengerbe temettem.

A folyók egyre csak nőnek, szaladnak,
a hullámok már újabb partokat szabdalnak,
már a szobában is földrészek születtek,
végre a szőnyegek is kedvükre lebegnek.
<O:p
Biztosan a mesés keletre repülnek,
ha meg tudnám súgni a varázsigét,
láthatnék tevéket, palotát, kincseket,
<O:ptalán egy basát is, ki nekem integet.

Gyufával apró lángokat csiholok,
<O:pvárom, a parázsból máglya-tűz legyen,
<O:pha majd a színek ragyognak-lobognak,
<O:pha majd a hangok dallamra ropognak,
<O:p
ha majd a fények elvakítanak,
arcomon elégedett mosollyal
megsimogatom a táncoló lángokat
és tűzre vetem boszorka álarcomat.
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Denevéria

Van egy ország, a képzelet határán,
<O:pNem is ország, erdő, egy rengeteg,<O:p
Hatalmas fáinak sűrű koronája
<O:pElzárja a fényt, a kék eget.

Ebben az erdőben csak madarak élnek,
Vijjogásuk olykor felveri a csendet,
Ágak reccsennek és a fák között
Surranó, lomha árnyak repkednek.

Bagolydenevérek az erdő lakói,
Vének, mint az erdő maga,
Együtt születtek, sokat megéltek,
Bölcsek és nagyon magányosak.

Hívásuk hallatszik innen is, onnan is.
Visszhangzik az erdő, a hang tovaszáll,
Szél hátán, a fák közt botladozva,
Halk neszezéssel az avarba szánt.
<O:p
Vágyuk, hogy megismerjék egymást,
Hasztalan kívánság, meddő küzdelem,
Vergődő szárnycsapásaik nyomán is,
Csak a száraz levél kavarodik fel.
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
A természet hangjai

Tiszta hangokat kereső, menj a természetbe ki.
Itt a szellő halk sóhaja a felhőket tereli.
Szívd magadba tarka mezők vadvirágos illatát,
Téged vidít a madárdal, szárnyal minden lombos ág.
Ahol most vagy ott az élet rezdül, merre szerte látsz,
Gyalog járj, hogy jobban érezd a fű selymes bársonyát.
Élő világ, tarka virág, méh döngicsél, lepke száll,
Minden él, a létet zengi, s a fák büszke törzse áll.
Álom után jő a hajnal, s fűszálon harmatcsepp ragyog,
Nap sugara majd felszárít, minden kis növényt, s nagyot.
Tükrébe virágok néznek, kitárva mind szirmait,
Olybá* tűnik mint mesében, tündér-varázsütésre teszik.
Későre jár jön az este, s hogy hajlik az alkonyat,
Szirmot zárnak a virágok, s szellő ujja simogat.
Amikor a nyári estén, virágillat szerte száll,
Béke honol, nézz az égre, mily tengernyi csillag-ár.
Alant a táj, felül az ég, s felröppen a gondolat,
De te érzed, vele szárnyalsz... már csillag-utakon halad.
Egyre messzebb jársz a térben, időben is távolabb,
Gyors mint a fény és még annál is..., nem ismer határokat.
Emberlétünk oly nagy talány, s mily titkokat rejt az ég?
Tudjuk, majdan megismerjük e nagy kozmikus zenét.
Emlékezetünk mit rejthet, s a létet mint értenénk...?
Menni kell az úton végig..., legyen hozzá szerencsénk!

1994. október
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Íme egy kedves téma a poéták számára: a költészet maga



A KÖLTÉSZETRŐL

Lelkednek szárnyakat ad a költészet,
Táltos a társad, ha versen merengsz.
Hó-kristály szellemű mennyekbe emelhet,
S az árnyék-bilincsek lehullnak neked.

Tündérek táncolnak lengén körül téged,
Nagy kalandra bátor hérosszal mehetsz,
Tágas rónák várnak izzó napsütésben,
S rejtelmeket súgnak az éjben neked.

Pegazussal te az egekbe szárnyalsz,
Távolban a Parnasszus bérce mereng.
Ott csókokkal várnak az epedő múzsák,
Lelked fényben fürdik a fellegek felett.

Szerelmet gyújtanak ifjúi szívedben,
Míg szférák zenéjét éneklik neked,
Hullám-karjaiba az idő-ócán vesz,
Álomba ringat ő, mint egy gyermeket.

Míg a végtelen tár tárul fel előtted,
Az Univerzumban mindenhol lehetsz,
Csillagok nevetnek a boldog érkezőre,
Látod, mily megható ez a szeretet?

Ha búcsút is vettél a múzsák honától,
Ők gondolnak reád, s intenek neked,
Napi gondjaidat itt éled a Földön,
De könnyebbnek érzed már a lelkedet.

Átszelleműlten a fennköltség honától,
Nyűgjeid veted le, mint elnyűtt ruhát,
Harmóniát rezegsz, s önfeledten remegsz,
Mint aki koldus volt, és ékkövet talált.

Látod, már könnyfátyol lepi szemed,
Hűs borzongás érint a lelkeden át,
S hallod, hogy fínomul sóhajod is,
Úgy érzed könnyebb lett a testi ruhád,

Minden nagy alkotást áthat a költészet.
Lelkünkben ne lenne? - bennünk létezik!
Nem másért lángolnak mind a nagy művészek,
Mindez érettünk van -, az emberért teszik!

1994. dec.
 

EditLove

Állandó Tag
Állandó Tag
Csendes hiányodban

Csend van, most nem hallom Hangodat,
Hideg van, s nem Érzem Csókodat.
Búsan ketyeg az óra, Téged várna...
Édes zajjal Szólna,
Ha Hangod Felém igyekezve szállna
De nem hallom Szavadat,
Még túlságosan Távol Vagy
Egyre csak látni akarlak...szomorú,
Míg nem Érezlek, Arcom lázas
S mégis szememből Jeges Könnycseppek fakadnak.
Egyre csak várlak...De Te nem Vagy itt,
Pedig oly Jó volna Szorosan Hozzádbújni,
Angyali Szemedre vörös csókot lehelni,
Ajkammal Ajkad Érinteni,
Gyöngéd Csókkal Egybeforrni...
De Csend van, mert Hangod nélkül
Csak az óra ketyegését hallom
Minden perc egy hideg borzongás,
Mely fáradtan végigfut a hátamon
És hideg van, mert forró ölelésed nélkül
Én mindig fázom...
Ölelő Karodba Bújva Érzem
Hogy nincs fontosabb ezen a Világon.
 
H

hoxa

Vendég
A magányos fa (1992 - kamaszkori)

Csendesen ültem,
S néztem a fát,
Mely sok-sok éve
Magányosan állt.

Teljesen egyedül
A mező közepében,
Talán érezve azt,
Hogy hosszasan nézem.

Épp azon tűnődtem,
Mily fennséges és szép,
Amikor hirtelen
Beborult az ég.

Megeredt az eső,
Dörgött, villámlott,
S a sok vízcsepp
Mind arcomba vágott.

Feltartottam fejem,
Kitéve a szélnek,
De ettől a vihartól
Csak a fa véd meg.

A lombkorona alá
Behúzódtam hát,
Testemmel melegítve
A magányos fát.

Hátamat öreg
Kérgének vetettem,
S egyszeriben
Mindent megértettem.
Csak egy része vagyok

Ennek az egésznek,
Része a viharnak, szélnek,
Része a mennydörgésnek.

A felismerés boldog
Könnyeit nyeltem,
S arcom a sötét
Égre emeltem.

Kifutottam az esőbe,
Vadul kiáltoztam,
Könny és víz folyt arcomon,
Közös patakokban.

A csattogó cseppek
Hangom elfojtották,
Míg saját szabad
Táncukat ropták.

A fa is hajladozott
Jobbra-balra velem,
- A megviágosodást
adtad meg istenem!

Régen volt ez,
Történt egysmás azóta,
De még ma is ott áll
Az a jóöreg fa.

De már nem magányos,
Már nincs egyedül,
Mellette most már
Egy facsemete ül.

Ez volt ajándékom
Annak a fának,
Így voltam oszlatója
Izzó magányának.
 

Equinox

Új tag
A Nap, a folyó és a tücsök

Látod...
A verssé szült triolák hömpölygő áradása
Múltat, s jelent idéz
Mint a gyors folyó, mely medrébe vájja
Mélyülő útjának jelét
Zúgó habok csókjától ázik a part
A tücsök sem tudja már, mit is akart

Tán szomjas volt, s a vízhez vitte lába...
Most fázósan didereg kopott dolmánya...

De figyeld csak...!

A lerongyolt ruhán napsugár látszik
" Elő a hangszerrel ! " - és újra játszik!
Felejtve bánatát, fényben fürdik újra
Láss csodát kedves! Megmozdult az ujja!
Visszatért hozzá egy elveszett dallam
Cirpeli kedvesen, lágyan és halkan
Tiri ti ti, tiri, tiri ti tá...

A fűszálak mosolyognak, a fák integetnek
Az ütem, a kotta fittyet hány fellegeknek
A folyó, a Nap, a Hold járhatja már útját
A kis tücsök muzsikál, be nem fogja ujját...


Ha egyszer csendesül a dal - mert lesz olyan
Hisz tűz és víz jelzi öröklétünk
Leporolom magam
A folyóhoz megyek rongyos ruhámban
Lelkem visszaszáll
S megfürdök a távozó Nap
Utolsó sugarában...
 

EditLove

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy nyári emlék<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Elmúlt a nyár, ahogy mindig is szokott,<o:p></o:p>
Gyönyörű, forró emlékekkel megajándékozott.<o:p></o:p>
Az Isteni Nap fénye csillogott a víz tükrén,<o:p></o:p>
Kis hattyúk úsztak oly kecsesen felénk.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Élveztük, ahogy elbújt szerényen a Nap estefelé,<o:p></o:p>
Narancssárgás alkonyatot festve a felhők elé.<o:p></o:p>
A réten kergetőztek pillangók ezüstösen,<o:p></o:p>
Mi csak összebújtunk alattuk, ketten, szerelmesen.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hallgattuk a Természet ölelő dalát,<o:p></o:p>
Megannyi madár esti csicsergő szavát.<o:p></o:p>
Árva kis fűszálakat pengetett a szél oly szelíden,<o:p></o:p>
Ismeretlen dalt játszott nékünk kedvesen, csendesen.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Behunytuk szemünket, és éreztük,<o:p></o:p>
A rózsa vörös illatát, mellyel nem tudtunk betelni,<o:p></o:p>
Kézenfogva, csukott szemmel indultunk,<o:p></o:p>
Lázasan azt a rózsát megkeresni.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Emlékszem, ahogyan összebújva merengve néztük <o:p></o:p>
Az akkor már halvány nap sugarait a rohanó folyóban<o:p></o:p>
Mely boldoggá tett minket,<o:p></o:p>
Egy forró felejthetetlen nyári órában.

Edit ;)
<o:p> </o:p>
<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
 

Ferry

Új tag
Ilyesmiket írok:

Reménytelenül

könnyedet nyaldosom sírva
sós vérem tuszkoltam érte
készülj, -ha akarsz a sírba
a jövőt a múlt csak remélte
sírj még vállamra borulva
van idő, nem így lesz vége
vigasz, mi ajkamra tolulna
megáll, egy dal jön helyébe
könnyedet nyaldosom sírva
hervadok már testem beteg
hiányodtól fél minden árnyék
én örökig érted szenvedek


Apám vallomása

lépteim koppannak térdem ropog
járásom kemény tán öreg vagyok
munkába nem hív már senki se rég
tudom hogy nincs messze eljön a vég

de szívem és lelkem még fiatal
hordozó testem még élni akar
asszonykám akarom szeretni még
megfogni melegen kedves kezét

nevetni játszani éveken át
elénekelni a kedvenc dalát
hisz múlik az élet pillanat serc
együtt kell lennünk ha eljön a perc


Téma: Az utcán szemtelenül megszólítok egy nőt, aki szó nélkül
gyomorszájon vág.
I. Kor: 1848
II. Kor: 1929
III.Kor 1968
IV.Kor 2005
V. Kor 2050
I. 1848
Mint pehelyrécze a kisgalvatsi pusztán
Feltűnik egy némber itt a pesti uccán
Rizsporos orcája, szép termete láccik
Mint az bokros kanca, ha lovásszal jáccik

Pompás alkatjával hej lehet-e bírni
de azt férfiszájjal nem való leírni
Szebb a magassága, mint a szélessége
Biz alkalmas volna szerelmeskedésre

Közelebb lépdelvén bajuszpödrés által
Vettem bátorságot szembe száz halállal
Hangosan szólítám kérdve itt a téren
Nem volna-e kedve üzekedni vélem ?

Körülnéz a szentem szélesen tekintget
mint talján bikától kölcsönvett tekintet
vértolulás által hamvas orcza pirlik
bizton olyant mondtam amit így nem illik!

nem tetszik kérdésem a szép menyecskének
Spartakiád állást adott a testének
Hátul tartott öklét ím előre vágta
S rogytam össze, mint a puskalövött strázsa

II. 1929
Ahogy a lombok közt fénylőn látni véltem
Majd titkon osonva, nyomába szegődve
időnként rohanva, -nem volt meglepődve
amikor a téren végre utolértem
ismeretlen szépség óh ki lakik benned?
honnan is vehetek én most bátorságot
-vad vizeken jöttem, láttam száz országot
a szerelem leckét tőlem kell-e venned?
Nem veszek én leckét a szeme ezt mondta
Kicsi karcsú kezét hátralendítette
gyors egymásutánban a gyomromba tette
-én dőltem ott, mint a kivágott eperfa

III. 1968
ázó asszonyfák a betonban
karcsúság és szépség megkívánva
lenne-e kedve hozzám?
gyomorszájba vágva

IV. 2005
Háj csajci sztem igyunk előtte vmit
Aúu a gyomrom vaze

V. 2050
vz
 

Ferry

Új tag
<DIR><DIR>“Öregnek tűnő fináncos komcsi balladája
a tőkével rendelkező ifjú szocialista titánhoz, mikor
puccsal letaszították a trónról és ezt nagyon fájlalta, de nem vallotta be magának,
ezért ezt nem is ő írta”
című versem:

Körök között rögök ülnek
Rögök mögött ők feszülnek
Öreg, -örök erők ere
Üreg őrök erőtere

Tőrrel tör be őr a körbe
Görbe tőre nyele bőrbe’
Betörő őr – körbetörő
Bőrös görbe tőrű ölő

Ölőt tőre tűr előre
Tűrő tőre terelő-e?
Terel eret, rögöt, erőt
Tűrhetetlen pörlekedőt

Ő egy elme, vele telve
Lehetetlen lenne verve
Győzve süt ő, tervet megvesz
Ürgemező keresett lesz


Külön öröm, de cefetül
Centes terve tercre vetül
Ölő nem ö! Nem ezt szőtte
Eztet Örben Vüktör főzte.

</DIR></DIR>
 

Ferry

Új tag
Csak nézem

Csak nézem a szád mohón, epedve legbelül
keserédes sóhajjal a szívem körül
csak nézem és vérem agyamban úgy dobog
míg melletted mint néma elballagok

csak nézem a szemed, de gondosan kerül
nem lát meg, máshol kutat idegenül
csak nézem, közben ajkunk egymásra tapad
míg kettőnk közt képzeletem áthalad

csak nézem a szád újra észrevétlenül
félve, hogy szememnek ellenszegül
csak nézem s már érzem, hogy összeroskadok
ha nem tudatom veled, hogy szerelmes vagyok

szeretem a békét, mi a szívedben ül
a zenét, mi ajkadon búgva hegedül
szemed, ha rebben, vagy elszenderül
a szelet is, ha fúj szép tested körül

szeretem a rád hulló hópelyheket
lábnyomod a hóban, ha ráléphetek
szeretem minden gondolatod
az egész világot, mert befogadott

szeretem, ahogy főzöd a teát
szeretem mások boldog mosolyát
mikor kedvesen mondasz nekik valamit
mert benned egy boldog angyal lakik

szeretem ahogy megértesz másokat
hogy nyugodt erőd rájuk is átragad
szeretem benned nehéz életed
szeretem a sorsod, mely hozzám vezet

csak nézem a szemed szerelmesen
ahogy rám sugároz tündér kedvesen
csak nézem, s már szemem csillagokba lát
lassan elégeti a belső magányt

szemed most fekete végre rám tekint
arcod is követi óhajom szerint
Te is rám gondoltál közben? - talán
vadgalambpár éje zöld tavaszi fán...
 

Ferry

Új tag
Kézfogó

Ahogy fogtam a kezed és néztem mély szemed
feléd indult egy gondolat
majd védőpajzsodról fürgén lepattant, s a végtelenbe
elszaladt
-mert nem volt meg a szó, hogy kifejezzem a fülemben zúgó
harangokat, a dobszót robbanó mellemen
szemedben a galambokat
a másodpercek így múltak veled, még mindig együtt volt kezünk
megéreztem akkor édes reménnyel, hogy egyszer
egymásért létezünk
 

Ferry

Új tag
Örökös pillanat

Mikor a dombok közt felkelt a nap
Szobám ablakából már megláttalak
Tudtam, hogy szeretni foglak nagyon
Akkor születtünk, ott a domboldalon

Mikor hajadon megcsillant a fény
tudtam, Isten küldött, hogy jöjj elém
Egyszeri volt és örökös pillanat
Kezed köldökzsinór és élet a szavad
 

Árvai Emil

Állandó Tag
Állandó Tag
Árvai Emil: Martin Luther King

Martin Luther King

Leteszem a fegyvert, az erőszakot,
levetem a harci orgiát:
legenda nélkül is hős vagyok.

Halkan lépdelek mögötted...
Harcunktól megbékél a világ,
ha megnyitunk átkos öklöket.

Napot csókolunk fekete égre,
nagy napot, lelkesen.

Diktatúra helyett nem
diktatúra kell, hanem béke.

(1971-72-ben írtam, 18 évesen)
 
Oldal tetejére