Verses tüntetés a színművészeti épülete előtt, szolidaritási akciók több városban is

Közben távozott a tanári karból Bárdos András tévés újságíró is.

Verses tüntetésen álltak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak egyetemfoglalása mellett szerdán este az intézmény épülete előtt.

A megmozdulás Parti-Nagy Lajos verses szavalatával indult el, ahol a továbbiakban Petri György, Mesterházi Mónika, Szabó Lőrinc, József Attila, Orbán Ottó, és mások verseit olvasták fel a több ezer, az utcában összegyűlt támogató előtt.

Ezután az egyetem hallgatói olvastak fel alkalomhoz illő költeményeket, többek között Petőfi Sándortól és Baka Istvántól is. Az eseményt ismét az egyetemfoglaló diákok éneklése zárta, ezúttal egy mezőségi, erdélyi népdalt adtak elő, a tömeg utána azt skandálta, „Szabad Ország, Szabad Egyetem!”

A tüntetés végén a Budapestről a kormány által elüldözött CEU egy képviselője is szolidaritását fejezte ki az egyetem iránt. Az eseményen az ATV információ szerint részt vett többek között Alföldi Róbert és Kútvölgyi Erzsébet is.


Pécsett eközben „szolidaritás flashmobot” tartottak a Széchenyi téren az egyetem diákjai mellett. Erről a Szabad Pécs közvetített:

Szegeden is kifejezték szolidaritásukat az SZFE diákjai mellett: a város egyetemének bölcsészettudományai karára egy „SZFE veletek vagyunk” feliratú molinó került ki. Igaz, a szeged.hu beszámolója szerint ezt az egyetem vezetése később levetette onnan.
szfe_szeged.jpg


Ezen kívül a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége is közölte, hogy szolidáris a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, aminek a hallgatói több napja az átszervezés ellen tiltakoznak.

Közben szerda este Bárdos András, az MTV, az RTL Klub, a TV2 és a Story Tv korábbi műsorvezezetője is bejelentette, hogy már nem dolgozik az intézményben - írja a 24.hu. A lapnak nyilatkozva elmondta:

„Mindenki a saját lelkiismerete alapján kell, hogy döntsön egy ilyen helyzetben. Én már az SZFE modellváltásának bejelentésekor úgy éreztem, hogy az egyetem és én nem fogunk összeilleni.”
 
Ugy tünik, a genderörületnek az USA-ban elkezdödött a vége.
Itthon meg most lépett egy eléggé megdöbbentő fokot...
Nem tudom láttad-e ahogy a könyvet ledarálta?
Dúró Dóra országgyűlési képviselő a Mi Hazánk Mozgalom pénteki sajtótájékoztatóján megsemmisített egy magyar mesekönyvet, mert az szerinte "homoszexuális propagandakiadvány". Ezt a kötetet a Labrisz Leszbikus Egyesület adta ki a napokban. A kiadványban ismert meséket írtak át a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Szó van benne többek között roma Pöttöm Pannáról, meleg Hamupipőkéről, sárkányölő pincérlányról, háromfülű nyúlról, mélyszegénységből, bántalmazó családból érkező és örökbefogadott gyerekhősökről.
Dúró Dóra pénteki könyvdarálása szokatlan marketingnek bizonyult, ugyanis a Meseország mindenkié című könyvet egytől egyig elkapkodták.
 
Ez lenne a minőségi csere meg annak a XXI. századi módja?!

Nincs nagy verseny az SZFE rektori székéért​



Rátóti Zoltán az egyetlen pályázó. Ő mellesleg annak a kuratóriumnak a tagja, amely dönt a pályázatáról.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori pozíciójára kiírt pályázatra a megadott határidőig egy pályázó adta be jelentkezését Rátóti Zoltán személyében” – írja a szinhaz.online a Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleménye alapján.
Az Egyetem Szenátusa a megadott feltételeknek megfelelően meghallgatja a pályázót, értékeli a pályamunkáját és javaslatot tesz a fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma felé, mely testület 2022. január 18-ig hozza meg döntését.

Az új rektor megválasztásával szimbolikusan is lezárul az intézmény modellváltásának folyamata” – közölte az Alapítvány.
Érdekesség, hogy Rátóti Zoltán jelenleg a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának tagja, és a Nemzeti Színház tagja. Azaz saját rektori kinevezéséről egy olyan kuratórium dönt, aminek ő is a tagja, továbbá a kuratóriumi elnök a színházának igazgatója, Vidnyánszky Atila.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,305
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére