Vezess Naplót!

kiskatikovacs írta:

Valóban jó úgymond feszültséglevezetőként is, ha kiírjuk magunkból, ami kikívánkozik. Ugyanakkor az intuitív ötletek, adhoc bölcseletek lejegyzése is hasznos lehet épülésünkre. Még jobb, ha meg is tudjuk beszélni valakivel. Erre egyedülélőként szívesen vagyok partner.

Kattints a kibontásához...

Szia!:..:

Teljesen egyet értek veled:jobb ha a gondolatainkat meg tudjuk valakivel beszélni.
De kivel???Itt minden ki ezt kérdezné!
És tudod miért???
Mert már olyan időkben élünk,amikor a bizalom mint fogalom:megszűnt létezni!!!
Ma már a toll jobb barát lett,mint egy ember.
Ezt sajnos tapasztalatból írom.
Mindenki(inkább a legtöbben)magába zárkózott és közömbös.
Félnek:csak tudnám mitől??
Azt hiszem ebbe még nem halt bele senki.
Mindenesetre ezt a naplót menedéknek hoztam létre.
Olyanoknak akik nem mernek vagy nem akarnak beszélni.
Bár ahhoz is kell bátorság,hogy egy ekkora fórum előtt írj.
De azért csak bátran.

Köszönöm Kati:lehet,hogy majd élünk a lehetőséggel.
Viszont felajánlom,hogy ez visszafelé is érvényes.

Őszinteség:


Már nagy vagyok.S félig érett is.Újdonsült maszkomat egyre apróbb,finomabb ecsetvonásokkal díszítem.Már csak az látja a festéket arcomon,aki igen közel hajol hozzá.Közel hajolni pedig kevés ember mer.
Én viszont látom.Látom a tükörben a hideg arcot,vonásai tompák a festék alatt,elmosódnak és másfelé kanyarodnak,mint természetesen.Érzik a festékillat,valahogy elborítja az agyat,mint egy gomolygó,fojtogató füst,az ember alig kap levegőt tőle,így egyre üresebb, míg végül egyetlen jól megfestett,aprólékos díszekkel kimunkált álarccá válik az arca,olyan valószerűvé,oly megdöbbentően hitelessé,hogy a tükörbe pillantva maga az ember is elhiszi.Hit nélkül hiszi,egészen egyszerűen csak a tükörbe téved a tekintete és a tükör csak nem hazudik.Nem.Csak az ember.

A tükör egy szomorú szemű bohócot mutat,lankadó kezében finom ecset,mellyel fáradt arcára von fiatal színeket.Nem látni mélységes szomorúságát a vastag festékréteg alatt.Leengedi kezében az ecsetet.Végignéz a képen.Ez Ő.A tükör nem hazudik.

Ért ahhoz,amit csinál.Úgy is viselkedik.Hiszen ismeri jól a szerepet.Nem is játszik már,nem kell koncentrálnia,vagy gondolkoznia.A szerep magával ragadja.Mi több:őszintének tartják.A bohóc szívét melegség járja át.Felemelő érzés megbecsült,őszinte embernek lenni.Jól érzi magát.Végignéz magán,ekkor pillantása a tükörbe téved.Farkasszemet néz önmagával,s még a vastag festékréteg alatt is látszik,ahogy a boldog mosoly lehervad.Belé hasít a fájdalom.Szó nélkül mosni kezdi a sminket.
A harmincéves nő haldoklani kezd,helyén egy ötven éves arc gyűrődik,ahogy egyre inkább eltűnnek megfestett vonásai,ahogy lefolyik arcáról,elkeni a vatta a semmibe foszlatva,minthogy sohasem létezett.Félóra múltán elviselhetetlen szomorúsággal nézi képmását.
Őt tartják őszintének.Pont őt! Őt,aki úgy csapja be a világot,olyan gyakorlattal,művészi tökéletességgel,hogy maga is elhiszi a hazugságot.

Megrendült keservvel szemléli valódi arcát.Némán csóválja fejét,szemét lehunyva valakinek(embernek) próbálja érezni magát,de képtelen.Újra csak az emberiséget látja maga előtt,akik tisztelik.Felpattan a szeme.Képtelen tovább lehunyva tartani,kínozzák az emlékképek.
A lámpafénye vakít.Éles fényében tisztán látja önmagát.Ellenkezik a gondolattal.Pedig a tükör nem hazudik.De torzít talán, nem igaz?Árnyékot vet az arcára.Bizonyára téved...Az álarc mögött nem bujkálhat ilyen lélekölő,hideg sötétség...Rossz ez a tükör-szorítja ökölbe tenyerét,miközben tudja,hogy a tükör nem hazudik.Csak az ember.

Sosem voltam képes naplót írni, noha már többször is belefogtam.
Kamaszkoromban a legnagyobb lázadásaim idején megfogadtam, hogy mindent leírok, ami a szüleim nevelési módszerében nem tetszett.
... nem jött össze... pedig biztosan nagyon tanulságos lett volna.

ena30 írta:

Sosem voltam képes naplót írni, noha már többször is belefogtam.
Kamaszkoromban a legnagyobb lázadásaim idején megfogadtam, hogy mindent leírok, ami a szüleim nevelési módszerében nem tetszett.
... nem jött össze... pedig biztosan nagyon tanulságos lett volna.

Kattints a kibontásához...

Kedves Ena!

Vicces mert Én sem tudtam normálisan írni naplót:azt unalmas volt leírni,hogy nem történt velem semmi érdekes.
Ezért mindig verseket írtam bele,meg kivágott képekkel tömtem meg.
Terjedelmes lett az évek alatt,s bár tartalmilag nem egy remekmű,,de féltve őrzött kincsem lett mára minden sora.
Legalább így tudom,hogy milyen voltam,hogyan éreztem akkor:anno 15 évvel ez előtt.
Ma már csak szeretnék hasonlítani az akkori önmagamhoz,ahhoz aki gondtalanul élte tini éveit.

Fények játéka:


Fut felém a fény,megérint. De sír bennem a fájó múlt,s feljajdul.
Úgy kiáltanék.Nehéz teher a szívem.A bánat és csalódás árnyéka sebekkel szakítja.
Úgy hinnék...úgy szeretnék...de lelkemben harang kondul.
Állj!Elég!Mégis,mintha hangjából reményt súgna nekem:Hidd,hogy várnak rád!Hidd, hogy szeretnek!
S fut a felém a fény.Melegít.Simogatva magához ölel.
Engem hív.Mégis félek, reszketek.Múltam hideg árnyékként kísért.
Hisz annyi szikra pislákolt,égett,majd aludt ki bennem.
Félek...pedig tudom,hogy a csillagok és a nap együtt ragyogva adják a léthez az erőt a tiszta létezést.
Még ha külön is látom és érzékelem őket.Tudom:hiszem összetartoznak.
A fényük összebilincselő csendes magányában ontják szikrájukat,
s felváltva kergetik a végtelenségbe a múltat és hozzák el
csillogásukkal mindig a kiszámíthatatlan félve várt holnapot.
S most,mintha mindkettő egyszerre megérintene.
Csendes magányomban várom,hogy befogadjam örökre azt a mágikus erőt,
hogy hinni tudjak végleg,minden kicsi apró fénynek,mely szívemig elér.

Na ez tetszik!

Tegnap,már elég késő éjjel kaptam egy privit.
Ami úgy igazán nem meglepő,mivel van aki csendben a háttérben szeret írogatni.
Azért itt fogok rá válaszolni,mivel sehol máshol nem tettem említést arról,
hogy elkívánom hagyni a youtube-t,ezért biztos,hogy itt olvastad.

Tehát Kedves Videószerkesztő társam!:--:

Őszintén nem értem felháborodásod okát!
Nem áll szándékomban senkit megfosztani azoktól a videóktól amit csináltam még ha Te így is látod.,
Azért ennyire önző dög még nem vagyok.
Viszont figyelj és tanulj:
-Én el tudom mondani a véleményemet szépen nem úgy mint Te.
-A megjegyzéseidért meg kapásból meg tudtalak volna fojtani.
-Szerinted Én ürügyeket keresek:de mire is??

Még az éjjel megnéztem a videóidat:elismerem,nem is rosszak.
Nem kenyerem az erőszak,de ha harc hát legyen harc!!!
Elfogadom a kihívást:majd meglátjuk ki nevet a végén!
Ha bele törik a bicskám:akkor is megmutatom neked(Te nagyszájú),hogy igenis tudok jó videót csinálni!!!
Nem leszel kímélve:kiérdemelted.:``:
Győzzön a jobb!!!:777:

Mivel egy ezzel kapcsolatos privivel nyitottam feléd, egy pici pillanatra összekevertem magam ezzel az illetővel. De hamar elmúlt. Úgy érzem, hogy van fogalmam róla, hogy mit írhatott neked, ha jól gondolom akkor csupa marhaságot. Mert azt én is értem, hogy nem akarsz senkit megfosztani a videóidtól, de az biztos, hogy a jogod meglenne hozzá, és ha így tennél, akkor mivan? Ezek a videók a tieid, azt teszel velük amit akarsz.

Mi, a külvilág kérhetjük, hogy hagyd meg nekünk őket, de ha nem hagyod, nem kérhetjük számon.kiss

Bea 80!

Sokkal jobb, sokkal szebb elhinni, és még jobb irigynek lenni rád, amiért jókedvű vagy. Amiért tiszteletre méltó vagy. Amiért szép vagy. Amiért bármiben jobb vagy. Ha másban nem, álarcban. Az álarc mögött mi van, az nem olyan érdekes. Lehetsz otthon egyedül, vagy társas magányban, pont nem érdekel senkit.

kokusz31 írta:

Szerintem nem erről van szó. Nem azért nem látják a festéket, vagy a festék alatt lévő arcot, mert nem mernek közel hajolni. Azt hiszem, inkább nem érdekel senkit. Jobb nekik azt hinni, hogy amit látnak az vagy te. Ezt hinni az ő álarcuk. Pontosabban úgy el vannak foglalva a sajátjukkal, legyen az akármilyen, hogy nem foglalkoznak a tiéddel.

Sokkal jobb, sokkal szebb elhinni, és még jobb irigynek lenni rád, amiért jókedvű vagy. Amiért tiszteletre méltó vagy. Amiért szép vagy. Amiért bármiben jobb vagy. Ha másban nem, álarcban. Az álarc mögött mi van, az nem olyan érdekes. Lehetsz otthon egyedül, vagy társas magányban, pont nem érdekel senkit.

Kattints a kibontásához...

Persze,hogy igazad van:az érdektelenség ma már a fő uralkodó..
De mi van akkor,ha Én utálom azt az álarcot(soha nem is akartam),,de egyszerűen rám erőltetik???
Mert nem jó úgy ahogy vagyok???
Mert folyton fennhangot adnak,hogy ez a hibám,meg az a hibám.
A szentségét:ismerem minden hibám,minden rossz tulajdonságompersze ezeket azonnal az orrom alá kell dörgölni.
Azt hiszik az emberek,hogy Én ezt nem tehetném meg velük nap mint nap???
S akkor még Ők lennének felháborodva!!
Nem akkor inkább maradjon így:senkit nem akarok bántani,ugyanakkor festegetni egy szép álarcot:ez a legegyszerűbb.
Nem mások miatt,magam miatt.Kellett egy páncél,főleg a nethez és a canadához:szépen hízik is,annyi "jó"embert megismertem itt az 1 év alatt.
Tényleg nem érdekel ez sem senkit,de jobb is így:inkább lennék érdektelen Én is mint képmutató,de nem tudok egyik sem lenni,bárhogy is szeretnék.
Én még mindig oda merek menni bárkihez és megpróbálom meglesni,vajon mit is takargathat az álarca mögött??,
Mert mindenkinek van:úgy bizony!
Bennem még él a vágy,hogy az igazi arcot akarom látni,más nem érdekel!!
Régen mindez egyszerűbb volt,mert még nyíltabb volt mindenki.
Tudod most mi az arány:10-ből 10 ember még jobban bezárkózik közeledésemre,pedig még senkit nem bántottam(szándékosan).
Álarc ide vagy oda,Én még is különbözöm másoktól:őszinte vagyok,még így is!

Azt hiszem, valami ronda torzulás keletkezne a Mátrixban ha mi összefutnánk.

kokusz31 írta:

Azt hiszem, valami ronda torzulás keletkezne a Mátrixban ha mi összefutnánk.

Kattints a kibontásához...

Vagy jól berúgnánk és szavakkal szét szednénk a férfi társadalmat.
Hú de be tudnék húzni egy-kettőnek!!:``:

Cssst, ne mondj ilyet, mert meglátják és annyi nekünk.

Egyébként, az is eléggé ronda ha 2 csaj beitalozik és szétszedik a pasikat fejben. Tudod mekkora meló másnap reggel összerakni?

kokusz31 írta:

Cssst, ne mondj ilyet, mert meglátják és annyi nekünk.

Egyébként, az is eléggé ronda ha 2 csaj beitalozik és szétszedik a pasikat fejben. Tudod mekkora meló másnap reggel összerakni?

Kattints a kibontásához...

Akkor képzelj el két tök részeg csajt,akik bagóznak:Nekem még ez is kiváltság.:777:
Elképzelted??Mert Én már röhögök ezerrel!!!:``::``:
Mellesleg mit játszunk az összerakással???
2 perc múlva 5 jön helyettük!!
Ezek soha nem fogynak el:Én mondom Neked.
De bunkó vagyok"máma"!!!!:222:

Az éj képei:


Az alkony,mint egy bársonyba öltözött,leszerepelt színész,még egy utolsót hajol a patak hullámai fölé.
Vérszínű sugarával megsimítva,búcsúzik a halak és vízinövények világától.
A vízililiom csábos illatát még érezteti és a szitakötő eljárja táncát,a Nap sugarai megcsillannak kékes színű szárnyán.
Békés csend borul a tájra.Az éj, ében köpenyét lassan ráterítve,csillagok ragyogása mellett gyönyörködik a Hold ezüsttel átszőtt fátylában.
Most halkan zendül a tücsökzene,majd egyre inkább erősödik,s szerenádja belehull az éj sötétjébe...
Mint út menti óriások úgy nyújtóznak az ég felé a jegenyefák.A szél halkan dudorászva,sétált a lombok között,megcirógatva a bóbiskoló madarak tollait.
Csak egy lánynak örvénylik a szíve s az ablakon kinézve mereng,gondolatai messze járnak.
Ahogy az eget kémleli egy repülőgép villantja szárny és farok világításait,s száll tova az éjszakába.
Szemén,ahol a lusta könnyek megülnek,komor kábulat.Porcelán arcán fájó emlék dereng,s ezektől megremeg...
Gyötrelme hangja éjnek idején fölszakad az ég felé törve rekedt sóhaj formájában röppen el.
Kósza gondolatok amik mind-mind kimondatlanok:
Viharként száguld,suhan,elmúlik,megint jön,megint száguld az őrült felismerés.Mi ez,ha nem furcsa játék,szándék,akarat az érzékekkel.Szívvel,lélekkel,testtel.Képzelgés,álom,vágy,mely sokszor magába zár...de olykor elrepít.Néha lehúz a mélybe,néha feltör a fellegekbe.Hisz hullámzunk együtt a halovány végtelen tengerében.Univerzum kuriózum:a Földön csak csetlünk-botlunk.Az élet furcsa fonalával szövünk,rejtett,hamis,átlátszó végeket.Keresztbe és átlósan néha találkozunk...S mint a sakktáblán,bábuként lépkedünk...Nyerünk és veszítünk...nevetünk,szenvedünk...különös jutalom az élet...egyszer mindennek vége...jó és rossz. Értelmetlen-érzelmek. Gomolyfelhők és csillogó csillagok közt kutatunk,vagy várunk: valamire...de közbe-közbe mindig utolér egy-egy pillanatnyi halál.Tán elérhetnénk a napot,de izzóan égetnek a sugarai,forró tüzes szenvedéllyel,vakító kéjjel.Hátranézve megtorpanunk.S magunk után hagyunk:ki nem mondott szavakat.Veszve.-Örökre elrejtve -
Új arc tűnik elém..
Ott hagyva a világ zaját,álmokban élem ki magam.
Ahányszor felcsap gyötrő mély sóhajom,szívem hullámzik,mint hullámveréskor a part sziklasora.
Minek a bánat,minek a bú,hiszen több csók érné ajkam mint amennyi rózsa ontja illatát.
Ám Én kemény vagyok,nálam konokabb nincs a föld kerekén...

:222:Néha annak is lenni kell.

Falak:


Lelkében sziklafalak tornyosulnak.Kőfalak,amik lassan-lassan magasba nyúltak.A múlt nehéz köveiből emelkedett fallá,sziklákból s sárból:óriássá.Megvédeni önmagát.Néha virágok vették körbe,belenézhetett az éltető patak tiszta tükröző vizébe.Aztán nagy vihar dúlt.Mindenre megint kőzápor zúdult.Egy-egy kő,egy-egy kis halált jelentett.A virágot,patakot mind magába temetve.Hiába ápolta,gondozta és dédelgette a kertet.Miért mindez?
Sosem értette.Jobb lesz majd,remélte.A patakban már csak könnyek csordogáltak,valamire várva,tán egy szebb világra.Új virágra,rózsára és tán tulipánra.A tavaszra áhítozva,arra hogy minden új lesz.S zöld levelek szépet s jót üzenve érkeznek megint majd meg.De hiába várta.Sötét,szürke lett a tavasz is.Mint a kormos sziklafalak lelkében.Az övé volt,de nem ő építette.Hiába minden.S harcosan tépte a fákat a szél leple.S tövistől kicsavarta a gyökereket,s ebben semmi sem zavarta meg.Nem volt semmi erő,mely az átkozott gonosz szelet visszatartsa.Megint a múlt árnyai kísértettek.Újra s újra előjöttek.Lecsaptak és követeltek.Viharfelhők gyülekeztek.Le kéne rombolni a falat,a múlt nehéz köveit összezúzni apró porrá varázsolni,s jó messzire szétszórni,hogy ne tudjon tovább tornyosulni.Hisz a patakból már a könnyek is kiszáradtak...Bástyát kéne építeni,s abba zárni lelkében a múltat...aztán a fények is kigyúlnak...s örömkönnyek patakoznak...talán...jobb lesz...

Megbocsátani tudni kell:


Az emberek alapvetően jók.Így gondoltam.Hinni akartam,hogy így is van.Hogy ami elromlott az megjavítható,hogy aki bántott az majd virágot hoz,hogy az emberek megbocsátanak.Most már tudom,hogy a megbocsátásig nagyon hosszú az út.
Az emberek szeretik dédelgetni a sérelmeiket és versenyezni azon,hogy melyikőjüknek fáj jobban.Görcsös egy társadalom ez.Az emberek szeretnek szenvedni.Persze ezt látom mindenütt.Hogy mosoly helyett grimasz van.Pedig példát lehetne venni.Ismertem valakit,akinek az arcán mindig őszinte mosoly volt,a szeme úgy nevetett,ahogy soha senki másé.Tiszta szívből, igazán.Arra nem jöttem még rá,hogy a saját népem miért nem tud mosolyogni.Miért nem tud megbocsátani?Miért nem tudnak boldogok lenni azzal,ami van?Miért kell mindig a másét nézni?Miért kell erőn felül teljesíteni,megfelelni?És kinek akarnak állandóan megfelelni?
Akkor lenne itt jó világ,ha az ember ugyan megjegyezné a sérelmeit,de tudná kezelni.Helyén tudná kezelni őket.Tanulna az őt ért traumákból,s felépítene egy jobb,új világot.De ez nem egyszerű,s nem mindenkinek adatott meg a megbocsátás képessége.Sokszor nem is kellene a megbocsátáshoz nagy dolog.Szimplán annyi, hogy megpróbáljunk a másik fejével gondolkodni.Hogy mit,miért tett.Ám az elvakult fájdalomban és önzésben ez gyakorta nem megy.Ha már tudunk hinni abban,hogy jobb lesz,hogy az elromlott dolgot nem kidobni akarjuk,hanem megjavítani,talán akkor képesek vagyunk a másik fejével is gondolkodni.Racionálisan.Tudom,hogy ez hideg szó.Süt belőle az érzéketlenség,az a fájó érzés.Magam sem tudom miért ez jutott eszembe.Hiszen a hideg nem éget.És valahol mégis.Ellentét feszül a szóban magában is.Racionális.Ráció.Ész,értelem.Hiszen az értelemben van érzés.Van benne érzékelés.A racionalitás sem hideg többé.Érzékelhető.Az által,hogy minden egészet alkot,hogy a dolgok nem véletlenül történnek.Hogy amit csapásként él meg az ember,az lehet,hogy próba.Próbája annak,hogy vajon a két ember megérdemli-e egymást.Esetleg előjátéka-bár erre gondolni sem szeretek-,valami másnak,nagyobb próbatételnek,amit a sors két emberre mér.S ha a picit nem állják ki,akkor vajon érdemesek lesznek-e a nagyobbra?
Hosszú út vezet a megbocsátásig.De ha az ember tudja,hogy mindketten szeretnék,akkor talán könnyebb.Idő és türelem.Közhelyként hangzik,de az idő annyi mindenre megadja a választ.Ezt is nagyon jól tudom,közben persze azon jár az eszem,hogy ma már mindenki annyira türelmetlen.Hogy mindent azonnal akar a gyarló ember.A megbocsátást is.Holott a megbocsátás olyan kicsit:mint a halál.Sok türelem,sok sírás,rengeteg düh és kirohanás szegélyezi útját.Párhuzamosan haladnak.-megkockáztatom magamban ezt.A gyászhoz is idő kell,ahhoz,hogy az ember elfogadja:nincs visszaút,hogy ami megtörtént már másképp nem lesz.Idő kell ahhoz,hogy elengedje azt,akit szeretett.A megbocsátás hasonló.Idő kell ahhoz,hogy az ember végigélje a stádiumokat.A fájdalmat,a csalódást,a dühöt.De-és itt szinte hangosan felkiáltok-,de a megbocsátás épp attól másabb a haláltól,hogy van lehetőség mérlegelni,hogy nem egyoldalú,hogy benne van az újrakezdés a más alapokon nyugvás.Benne van a milyenség megváltoztathatósága.Aki meg tud bocsátani másnak az nagylelkű.Ritka erénnyel felvértezett.Mert nem könnyű és sokszor nem is hálás megbocsátani.Magunknak még csak-csak megy,de másnak?!Mást nehezebb felmenteni a vélt,vagy valós bűne alól,mint magunkat.
Gyarlóak vagyunk.-állapítom meg már sokadjára.És mégis meg kell tenni!Gyakorolni kell a megbocsátást!Épp úgy,mint a mosolyt.Kis lépésekkel,de annál nagyobb erővel.Türelem,megbocsátás.-mosolygok Én is minden szembejövőre.S ez a kis mosoly egy újabbat szül és észreveszem,hogy az emberek szép lassan visszamosolyognak rám.
A Nap kisüt,s talán megbocsátani is könnyebb lesz:mindent!

Az Én utam:



Mivel,ma nagyon belendültem:jöjjön egy kis ráadás.
Szeretem ezt a naplót!!

"Szia!De régen nem találkoztunk.Hogy vagy?
Habozás nélkül válaszolok:Köszi jól."

Ha sokszor mondom,talán én is elhiszem...

Már nem hiszek magamnak!
Befordultam egy olyan utcába,ahová nem süt be a nap.
Ahol nincsenek lámpák és a holdvilág sem adhat némi derengést az éjszakában.
Beértem abba az utcába,ahol állandósulni látszik a köd...
Nem vagyok egyedül.Néha látok sziluettként elsuhanó embereket...
Ők sem vesznek rólam tudomást.Vagy talán nem is emberek?
Csak embernek látszó jelenség mind... akárcsak én!!!
Elmúltam az lenni,aki voltam.Elmúltam!
Nem tudom mikor kezdődött ez a sivár magány.
Régebben,mint azt sejthetem,hiszen akkor még elhittem magamnak a jól bevált választ.
Elhagytuk egymást! A hitem és én...

Befordulok a sarkon...Itt is az a szörnyű nyirkos,szürke gomoly...
Alakok mennek némán mellettem.
Valaki újra megszólít...Látom rajta,hogy neki süt még a nap.

"Szia! De örülök, hogy látlak! Jól vagy?"
Ő még hisz magában... s bennem is.
"Köszönöm jól!"
És befordulok egy újabb homályos utcasarkon...
Egy napon a feledés homályába merülök.!!!!

Kislány korom óta szeretnék naplót írni, de mindig féltem attól, hogy valaki elolvassa.

Milyen butaság, azért nem csinálni valamit, mert fél az ember mit gondolnak majd mások. Pedig leírni valamit nem csak könnyebb mint, elmondani, de megkönnyebbül az ember tőle.