Vigyázzon, nehogy lottónyertes legyen a szomszédja – le fog égni!

Egy új kanadai tanulmány szerint a lottónyertesek szomszédjai nagy eséllyel pénzügyi csődbe jutnak – egyszerűen azért, mert megpróbálnak lépést tartani „Szerencsésékkel”.

A Federal Reserve Bank of Philadelphia megbízásából készített kutatás olyan embereket vizsgált, akik ugyanazon postai körzetben élnek (nagyjából 13-15 ház), mint egy lottónyertes - így adva képet arról, hogy milyen hatást gyakorol egy újdonsült milliomos vagy milliárdos a maga kis környezetére.

A nemrég megjelent tanulmány szerint úgy tűnik, hogy amint a gazdag szomszéd elkezdte a költekezést, a környezetében lévők követték a példáját. És minél nagyobb a nyeremény, az ugyanabba a postai körzetbe tartozók annál nagyobb valószínűséggel gatyásodtak le. Egész pontosan – minden 1.000 dollárnyi nyeremény 2,4%-kal növelte az eladósodást a környéken.

Ezekben a postai körzetekben, azoknak a lakóknak, akik később csődöt jelentettek miután egy szomszédjuk nyert a lottón, jelentősen több „látható javaik” voltak mint „láthatatlanok” – tehát olyan termékeket vásároltak, melyeket a szomszédjaik ténylegesen láthattak, például autót vagy motort, nem pedig nyugdíjbefektetést vagy részvényeket.

Ez a tanulmány egyébként annak a szélesebb körű kutatásnak a része, mely azt boncolgatja, hogy mi történt a nagy 2008-as recesszióhoz vezető úton. A kutatók rámutattak, hogy 2008 előtt a jövedelmi egyenlőtlenség és az eladósodottság az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartásokban csúcsosodott. A tanulmány egyik célja tehát az volt, hogy bebizonyítsa, hogy az egyre komolyabb jövedelmi különbség, a szegényebb emberek körében okoz pénzügyi problémákat.

“Ahogy a gazdagabbak egyre gazdagabbak, a szegények próbálnak velük lépést tartani, és ez adósságba majd komoly pénzügyi problémákba hajszolja őket.” mondta a National Postnak a tanulmány társszerzője, az Albertai Egyetem professzora, Barry Scholnick.


Egy lottónyertes segítségével a kutatók egy kis környéken, mikro-szinten tudták tanulmányozni a jövedelmi egyenlőtlenségeket. A tanulmány több mint 6.000 nyertest vizsgált meg 10 év alatt egy kanadai tartományban, melyet a szerzők nem neveztek meg az általuk aláírt titoktartási nyilatkozat miatt. A 2004 és 2014 között zajló vizsgálatban 1.000 és 150.000 dollár közötti nyeremények hatását elemezték.

Hogyan segíthetünk a problémán?

Ezen a problémán valószínűleg úgy lehet a legegyszerűbben segíteni, ha nem várjuk meg, míg a szomszédhoz bekopogtat a szerencse, hanem mi magunk zsebelünk be egy jókora jackpotot :)

Most hétvégén is lesz rá lehetőség, ráadásul nem is kell messzire menni, hiszen jelenleg egy európai, egész pontosan olasz lottójáték, a SuperEnalotto kínálja a világ legnagyobb jackpotját. A szombati sorsoláson 55,5 millió euró, azaz 17 milliárd forint lesz a főnyeremény! A játék hasonlít a mi Hatoslottónkhoz: a telitalálathoz 90 számból kell 6-ot eltalálni, de már 2 szám eltalálásáért is jár nyeremény. A játékban természetesen nem csak olasz állampolgárok vehetnek részt, és az online lottózóknak hála már Olaszországba sem kell elutazni egy-egy szelvény megvásárolásához.

Fortunaweb
fortna.jpg
 
Díjaznám, ha a szomszédom akarna velem versenyezni. Akkor lehetnék végre lottónyertes! Persze legalább 50 millával jó lenne előrébb lenni!?:hurra:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,482
Tagok
615,606
Legújabb tagunk
Putt Putt
Oldal tetejére